Patak

MIDO

Egy újabb megbízás, ám a legtöbbhöz képest, ez most szokatlan. A célpont egy fiatal sárkány lány. 100 évente egyszer, ha előfordul hasonló. A sárkányok ritkák, s senki nem vadássza Őket. A jutalom magas, értékes lehet ez a példány.
Kayn már egy napja úton volt. A kezdeti nyomokból és az emberek szóbeszédéből kiindulva, a szárnyas bestia a határmenti vidékek irányába repült. Az erdő leégett részét megpillantva tudta: jó helyen jár. Megtalálta és átfésülte a becsapódás helyszínét, s a lábnyomokból arra a következtetésre jutott, hogy a sárkány felment a hegyre, de a kráterből és a vérnyomokból az is egyértelmű volt, hogy sérült.
Nem tudta, hogy az ellenfél milyen erős, s amúgy sem célszerű egy sárkánnyal nyílt terepen megküzdeni.
A terv egyszerű volt és logikus: ha élelmet talált is odafent, ivóvízért akkor is le kell jönnie. Fejlett szaglását követve meg is kereste a környék egyetlen vízforrását, az erdőszéli kis patakot. Az egyik fa tövében heveredett le, a lombok között nem sok fény szűrődött át. Vámpírszagát különféle gyógynövények illata palástolta el.
Nem volt más dolga: meg kellett várnia, amíg a célpontja megszomjazik és felkeresi a patakot. Félig éber, félig alvó állapotban várakozott, hogy ezáltal is minimalizálja az energiaveszteséget. Egy elit fejvadásztól, ez el is várható, elvégre... ki tudja, hogy meddig kell még lesben állnia.

Órákba is beletelt, mire a célpont megjelent. A leírás, a sebesülések és az égett szag alapján, senki más nem lehetett.
Kayn szemei a csuklya alatt kéken felizzottak, felállt, majd lassan és komótosan elősétált a fák és bokrok takarásából, s meg sem állt egészen addig, ameddig a lány 5 méteres közelségébe nem került. Zsebre tett kezekkel állt és nézett le a patak partján gubbasztó prédára.
- Üdv. - Köszöntötte, majd hatásszünetet tartott, hogy a másik észrevehesse Őt.
- Egy fajvadász vagyok. Felbéreltek, hogy fogjalak el és vigyelek vissza a tulajdonosaidhoz, szökött sárkány Midayoi. - Ismét szünetet tartott, hagyta, hogy amaz felfoghassa szavait és azok súlyát.
- A tested érték, lehetőség szerint nem tennék benne kárt. Így hát megkérlek, kövess engem. Ha így teszel és nem próbálkozol szökési kísérletekkel, ígérem, hogy nem esik bántódásod. - Intézte utolsó szavait, s ezzel mondandója végéhez ért. Most már minden a lány döntésén múlik.
Kayn továbbra is ott áll vele szemben, zsebre tett kezekkel és nem mozdul. Érezhető, hogy nem egy kezdővel van dolga a kisasszonynak, hiszen annyira bízik a képességeiben, hogy megláncolás lehetőségét is hajlandó lenne elvetni. Előnyös ajánlat, meg amúgy is... Midayoi sebeit figyelembe véve, a láncok nem tennének jót neki... A megbízás pedig úgy szólt, hogy sértetlenül kell leszállítania az árut.

Midayoi válaszai nem többek Kayn számára puszta szófecsérlésnél. Nem értette ezt a gazda dolgot, de nem is érdekelte. A munka elvégzése... mindenek felett.
- Sajnálom, de figyelmen kívül kell hagynom, hogy milyen új kapcsolatok kötődtek a szökésed követően. - Felelte hajthatatlanul. Még mindig nem mozdult.
- Már mondtam. Egy fejvadász vagyok. Azért jöttem, hogy elfogjalak és visszavigyelek a munkáltatómhoz. - Ismételte meg korábban elhangzott szavait. Megtudta érteni a lány érzéseit. Azok az emberek, nyilván kegyetlenül bántak vele. És már azt is tudja, hogy miért, lévén Midayoi fülein csüngő kristályok beszédesek. Ő csak egy pénzforrás. De... a szükséges, minimális szánalmon kívül, többet képtelen volt érezni irányába. Ölt Ő már kevesebbért is, hasonló cipőben járó célpontot.
Rendületlenül figyelte, ahogy a sárkány lány megpróbált hátrálni a patak vizén keresztül.
- Ha ez a végső döntésed... - Jobb karját kinyújtotta maga elé, kisvártatva pedig egy íj jelent meg benne, amely árnyakból kovácsolódott. Eközben, a bal kezével betölt egy szintén árnyakból megformált nyílvesszőt, majd megfeszíti az ideget. A lőszer bénító hatással rendelkezik, így ha betalál, a célpont képtelen lesz mozgatni az adott testrészt.

Támadás:

Érzékelés:

This dice is not existing.

Képesség:

This dice is not existing.

Védekezés:

Érzékelés:

This dice is not existing.

Ügyesség:

This dice is not existing.

Ellenfele megpróbált elugrani, de nem sikerült neki: megcsúszott és arccal a vízbe esett, ráadásul még a nyíl is betalált. Kayn a jobb lábát célozta, s annak rendje és módja szerint el is találta azt. Az árnyék nyílvessző másodpercek alatt eltűnt, de a bénító hatását már kifejtette.
A jobb láb bénult, a bal láb sérült, így hát nem állt módjában szökni, de még talpra állni sem.
Kayn a biztonság kedvéért még egy maréknyi összeőrölt hegyikristály porral is megfűszerezte az engedetlen leányzót, s csak ezután húzta ki Őt a partra, ahol gondosan megkötözte kezeit és lábait - szintén hegyikristály porral bevont - kötéllel.
Végül a karjaiba vette Őt és elindult vissza a városba, ahol a munkáltató már tűkön ülve várta a csomagját.
- Megmondtam, hogy ne ellenkezz. Csak is magadnak köszönheted. - Dorgálta meg az első pár lépés megtétele után.
Kayn-nek még ki kell találnia, hogy miként érnek el A-ból B-be, lévén az nem megoldás, hogy egész úton a karjaiban cipeli a kisasszonyt, mint valami hercegnőt. De legalább, Ő nem csak feldobta a vállára, mint egy zsákot.

Sárkány alak felvétele: -5-ös módosítóval
Kitartás:

This dice is not existing.

- Ha a helyedben lennék, én is így tennék. Azoknak az embereknek a fogságában nem vár rád más, csak örök sötétség és kárhozat. Ha megvan hozzá az erőd és elszántságod, szökj meg tőlük. - Mondta meglepő egyetértéssel.
- Ám addig is, a foglyom vagy és a legkevésbé sem szeretném, ha megszöknél. A méretétől függetlenül, problémás egy sárkány nyomára bukkanni. Semmi kedvem tűvé tenni a világot érted. - Tette hozzá előző mondanivalójához.
- Nincs okom megölni téged. Ha megöllek, nem kapom meg az érted járó fejdíjat és a hírnevemen is csorba esik. És egy bukott fejvadászt... mégis ki alkalmazna? - Érvelt logikusan. Igazat beszélt, elvégre mit ér az ember, ha a saját munkáját sem képes rendesen elvégezni? Azonkívül, nem fűlött a foga Midayoi életének kioltásához.
Szemfüles fickó lévén, nem kerülte el a figyelmét a kisasszony átalakulási kísérlete. Nem sikerült neki, a hegyi kristály megtette a hatását. De... a próbálkozást egy barackkal a lány fején torolta meg.
- Ha még egyszer ezzel próbálkozol, megmártom benned a hegyi kristállyal bevont pengém. Megmondtam: nem érdekel, hogy megszöksz-e azoktól az emberektől, vagy sem... Előlem nem teheted. - Jól megszidta, majd a továbbiakban, az útra figyelt maga előtt.
Félnapi járás után, elérték a legközelebbi emberi település határát, ahol pedig Kayn, egy fogadót vett célba. Karjaiban a fogollyal lépett be az épületbe, a pulthoz érvén pedig egy pillanatig csak félkézzel fogta a lányt, amíg egy fizetőeszközzel teli, apró kis erszényt dobott oda a fogadósnak.
A pénz mennyisége fedezi a szobát és az élelemmel való ellátást az aznapi estére.
Miután megkapta a kulcsokat, nem volt más hátra, minthogy elfoglalja a kibérelt szobát. Az emeletre egy régi, recsegő lépcsőkkel kikövezett ösvényen keresztül vezetett az út, de a szoba maga egész patent volt. Tágas, 2 ágyas, tiszta, friss levegő. Az ajtótól távolabbi ágyra pottyantotta le Midayoi-t, Ő maga pedig a másikon foglalt helyet.
- A ma estét itt töltjük. Egyrészt, éjszaka nagyobb eséllyel futunk bele útonállókba és vadállatokba, másrészt, pihenésre van szükséged és a sebeidet is el kell látnia valakinek. - Ismertette a terveit.
- A hasad is korog. Mikor ettél utoljára? Nem számít. Nemsokára meleg ételt hoznak fel.

A szuicid hajlamú sárkány lady sem a szívébe, sem pedig sehova máshova nem fog tőrt kapni. Ez csak egy üres fenyegetés volt, de Kayn kénytelen konstatálni, hogy Midayoi a legkevésbé sem érdekelt aziránt, hogy életben marad-e vagy sem, csak szenvedni ne kelljen.
- Vigyázz mit kívánsz, mert könnyen megütheted a bokád. Ha egy másik fejvadászról lenne szó, lehet, hogy már halott lennél. De még ha ez is a célod, ne feledd, hogy a halál végleges, nincs visszaút. Lehet, hogy fogságban leszel, de ameddig életben vagy, addig a remény is él. Ne feledd: egyszer már sikerült megszöknöd. - Mondta megnyugtatásképpen, de utána... nem szólt többet. Nem, mert kezdett egy kissé személyessé válni a beszélgetés és egy Kayn féle fejvadász... csak akkor végezhet tökéletes munkát, ha nem lép át egy bizonyos határt a célponttal. Az egyetlen dolog, amit érezhet irányába, az legfeljebb a szánalom.
Szavak helyett a tettek mezejére lépett: az egyik antik széket - egyetlen jól irányzott rúgással - darabokra törte.
Késével elvágta Midayoi kezein a kötelet, s az összetört szék egy darabját sínként felhasználva, rögzítette a törött bal kart. Kötözőnek egy - a zsebéből előhalászott - fásliszerűséget használt.
A szoba fürdőhelyiségében lévő dézsából hozott egy lavór vizet, majd egy rongy segítségével, a lány bal combján tátongó sebet kezdte el áttörölgetni. Amint ezzel végzett, egy zacskónyi különféle gyógynövényt vett elő az övére erősített oldaltáskából.
- Ez lehet, hogy egy kicsit csípni fog, de bírd ki. - Mondta, majd meghintette a már letisztított sebet az említett gyógynövények egy különös, ám de jó illatú elegyével.

- Nem állítalak meg abban sem. Ha önön magad vetsz véget az életednek, a te döntésed. De, csak miután átadtalak a gazdáidnak, rendben? - Költői kérdés volt. Amíg Midayoi Kayn fogságában van, addig a férfi a saját élete árán is megvédi Őt, ha kell... saját magától is. Nem lesz itt semmiféle öngyilkosság.
A comb után a has következett és csak úgy mint előbbinél, ezúttal is hasonló gondossággal és körültekintéssel járt el. Legelőször fertőtlenítette a sebet, majd bekente gyógynövényekből készült kenőccsel.
A kisebb, jelentéktelenebb sebekkel nem foglalkozott. Azok beforrnak maguktól is, a pihenés mértékétől függően, akár másnapra is, az átadás időpontjára.
- Ha sikerül megszöknöd és engem küldenek utánad, megint választás elé állítalak majd. Ha rosszul döntesz, már tudni fogod, hogy mi vár rád. - Válaszolta neki mindegy hogy lesz alapon. Méltóságán aluli védtelen kislányokra vadásznia, de a munka az munka.
A lány bosszús pillantásait teljesen figyelmen kívül hagyja, lévén néztek már rá csúnyábban is.
Kopogtak az ajtón. A fogadós lánya volt az, meghozta a vacsorát. Két tálcányi élelem. Levesek, sült hús és kenyér. Kayn a két tálcát Mido ágya szélére tette le, s jobb híján, etetni kényszerült a kisasszonyt.
- Nem eszem emberi étkeket. Az én adagomat is megkaphatod. Gyerünk, nyisd ki a szád. - Parancsolt rá, egy levessel teli kanállal a kezében.

- Eszel, vagy sem, nem a te döntésed. A jól lakottság nagy mértékben növeli a regenerációs képességeidet. A lehető legjobb formádban adlak át a gazdáidnak. - Adott magyarázatot soron következő tettére: nemes egyszerűséggel, egyik kezével - erőszakkal - résnyire kinyitotta Mido száját, a másikkal pedig beletuszkolta a kanalat, a benne levő levessel.
- Nyeld le. Ha kiköpöd, elkábítalak és úgy etetem meg veled. - Fenyegette meg ellentmondást nem tűrően. Kayn türelmes, de az idő szorításában, kénytelen drasztikus módszerekhez folyamodni.
Ezután, megpróbálta erőszak nélkül, tovább etetni a kisasszonyt. Ha az nem állt ellen, akkor minden flottul ment, de ha igen, akkor csak úgy mint előbb, erőszak lévén került az aktuális falat a pocijába. A leves még hagyján, de a hús már más tészta volt. Azt meg is kell rágni.
- Nem fogok könyörögni neked, hogy megedd. Az ellenállás hasztalan, hisz ha már a levest kénytelen voltál megenni, akkor ezt már vétek lenne kihagyni. Különben is, ez itt marhahús. Ilyenben, aligha lehetett részed a fogságod ideje alatt. Élvezd ki, ameddig megteheted. - Próbálta észérvekkel jobb belátásra téríteni a hölgyeményt. Sikerül-e, vagy sem... csak rajta múlik.

Támadás:
Erő:

This dice is not existing.

Ügyesség:

This dice is not existing.

A minimális levesmennyiségen kívül, többet nem volt képes megetetni a kisasszonnyal, mert az kiköpte, a húst pedig elutasította. Pazarlás, nem volt olcsó, bár Kayn-nek több pénze van, mint sem búslakodnia kellene emiatt.
- Értem. Tehát a nehezebbik utat választod. Rendben, legyen így. - Tudomásul vette a foglya döntését, s amikor annak ágyáról állt volna fel, egy aprócska ököl repült az arca felé, de nem ért célt.
Megtorolhatta volna, de nem tette.
- Én a helyedben kerülném az ilyen hirtelen mozdulatokat. A sebeid felnyílhatnak és fájdalmaid lesznek. - Adott tanácsot büntetés helyett, majd a saját ágyához ment és elterült rajta.
- A bejárati ajtó nincs kulcsra zárva, az ablak pedig nyitva van. Ennek ellenére óva intenélek a szökési kísérletektől. Próbálj meg aludni, holnap lesz a te nagy napod. - Hangzottak utolsó szavai, mielőtt elaludt volna. Egy fokkal mélyebben aludt, mint korábban az erdőben, de ahhoz éppen eléggé résen van, hogy a kisasszony szökési kísérleteit meghiúsíthassa.

Laila


Miután elhagytam a kastélyt cél nélküli kóválygásba kezdtem. A közeli patakhoz mentem le végül, úgy voltam vele, hogy alkalomadtán még foghatok is valamit. Na persze nem halra gondoltam első körben, hanem valami nagyobb vadra. Hiszen a patak központi vízforrás volt. Elég sok vad járt ide, hogy oltsa a szomját.
Egy part menti sziklán feküdtem hanyatt, és hallgattam a természet lágy neszeit.
Végül halk, de döngő léptekre figyeltem fel. Óvatosan mozdultam, még a képességemet is bevetettem, hogy ne csapjak felesleges zajt. Érdekelt, milyen vad sétált le a patakhoz.
Nem számítottam az elém táruló látványra. Egy medve és két bocs oltották a szomjukat. A nagy, minden bizonnyal az anyjuk még néhány halat is fogott a sekély mederben.
Törökülésbe helyezkedve figyeltem a szikláról a békés családi idillt. Nem vitt rá a lélek, hogy megtámadjam a családot, pedig a medvékért jó pénzt kaptam volna, de nem ért annyit az egész. Nyugodtan lehetett szentimentálisnak nevezni.
- Én nem ajánlanám - szólaltam meg halkan. Bárki is volt mögöttem, előre figyelmeztettem. Nem volt rajtam ugyan a fegyverem, az ott volt mellettem a sziklán, ahogy a nyúl és az őzbőr is. De a lopakodáshoz még sokat kell tanulnia a... társaságomnak.

Szeretek kimozdulni, és olyan helyeket felfedezni ahol még nem voltam. Ugyan így voltam egy erdővel is, aminek nevére nem emlékszem. Magam se tudom miért, elkezdtem beljebb menni és végül egy patakhoz kerültem ki. Egy ideig, csodáltam látványát, majd elindultam vissza fele. Na igen. Inkább megpróbáltam elindulni, de sajnos valójában csak köröket tettem, és ugyan oda lyukadtam ki.
Be kellett látnom, akár tetszik, akár nem, eltévedtem. szóval körök helyet elindultam egyenesen. Ez egészen addig jó is volt, amíg egy nagy kígyót meg nem láttam. Ijedtemben ugortam egyet. Úgy látszik nem voltam egyedül, mert valaki válaszolt a hangzavarra amit okoztam. Realizáltam, hogy fegyvere van, és nem hezitál, ha gyanúsnak vél.
-Nincsenek rossz szándékaim!-mondtam elég hangosan, hogy hallja és nem mozdultam, nehogy azt higgye támadni készülök.

Természetesen nem akartam volna neki rontani, a medvék jobban lekötötték a figyelmemet, de a lopás nehezen nyeltem volna le, mert nagyon szívesen odaadtam volna neki, ha kell. De mint végül kiderült lényegében félreértettük egymást. Legalábbis én gondoltam egyből rosszra.
Kénytelen-kelletlen levettem a szemeimet a macikról és a társaságom irányába fordultam.
Egy fiatal, nagyon szép kék szemű lány volt az. S, ahogy a levegőbe szimatoltam meglepő módon ő is félvámpír volt. Nagy ritkán összefutottam fajtársakkal, de ki hitte volna, hogy pont itt fogok összefutni egy félvámpírral.
- Riya - nyújtottam felé a kezemet, miközben bemutatkoztam. Úgy véltem nem veszélyes, s a szavai is ezt támasztották alá.
- Hogy keveredtél erre? - kérdeztem tőle kíváncsian. - Ne érts félre - emeltem fel a kezemet, hogy mutassam, nem rossz szándék vezérel. - Csak... hmm... hogy is mondjam. Nem olyannak tűnsz, aki vándor életet folytat.

Mikor megláttam a hang tulajdonosát egy kicsit megnyugodtam. Biztos félre értettük egymást és azért alakult így a beszélgetés. Erről akkor győződtem meg, mikor barátságosan a kezét nyújtotta és bemutatkozott. Kezet ráztam vele és bemutatkoztam és válaszoltam kérdésére:-Laila. Hát, igazság szerint eltévedtem...-mondtam zavarodottan.-Te is eltévedtél? -kérdeztem szeliden.

Szinte tapintható volt a levegőben a megkönnyebbülése, hogy még sem akarom megenni, vagy bántani. Ejj... te lány, jó messzire kavarodtál.
Gyanúmat a szavai is azon nyomban megerősítették. No, meg kiderült a neve is. Laila. Szép név.
- Laila... mi? - csúszott ki meglehetősen udvariatlanul a számon, hiszen én is csak a becenevemet mondtam. - Bocsánat, én se mutatkoztam be rendesen. Khairiya Nox, de csak Riya - mosolyogtam rá. - Nem kell félned. Nem foglak bántani. Ugyanúgy félvámpír vagy, mint én - lehet ez is gyanús lesz neki. De hát... na... megesett rajta a szívem.
- Nem, nem. Vándoréletet folytatok. Előtte délen, az öbölben a kalózok városában éltem - mosolyogtam rá, és megpaskoltam magam mellett a követ, hogy ha akar, akkor felmászhat mellém.

Felettébb viccesnek találtam a bemutatkozását. Főleg mikor a nevemet mondta vissza, amire a reakcióm egy halk kuncogás volt és egy szelíd mosoly. Ráadásul olyan mint én. Ez az első alkalom, hogy olyan félvérűvel találkozok mint én.
- Vándor élet? Akkor biztos sok helyen járhattál. - mondtam érdeklődően.
Kedvesen mutatta nekem, hogy van nekem is hely mellette a kövön, amit nem utasítottam vissza. Egy egyszerű mozdulattal oda kerültem és leültem mellé.
- Látom vannak, fegyvereid, aféle vadász lennél?- kérdeztem és egy kedves mosolyt vettetem a közelben lévő medvékre.

Már az első pillantáskor sikerült megállapítanom, hogy kedves a leányzó. Ez most sem változott. Továbbra is nőtt bennem az az érzés, hogy kedves, aranyos és cuki. És minél előbb jobb lesz, ha biztonságos helyre megy. Bár a határmenti területek semleges volt, de mindig akadt egy-két bolond, aki úgy döntött, hogy megszegi az évszázados hagyományokat.
- Nem igazán - csóváltam meg a fejemet. - Leginkább a kalózok városában éltem. Csak most hagytam ott, mert... - elgondolkodva pillantottam rá. Vajon ismeri a félvér vámpírok átkát? Szerintem bárki volt a vámpírfelmenője erről elfelejtett szólni neki. Bár az is igaz, hogy én se foglalkoztam ilyenekkel fiatalkoromba. Úgy tíz évvel ezelőtt csapott fejbe a felismerés, hogy gond van.
- A vámpírfélvérek átka... az átváltozás. Kétszáz év után bekövetkezik az átváltozás, ha akarod, ha nem. Rendszerint belehalnak. Ezért most az apámat keresem, vagy egy vámpír végső esetbe, hogy változtasson át. Bár kétszáz év után bennem van az is, hogy megkockáztatom az átváltozást is, ha nem találkozok senkivel.Végül is... akad olyan félvámpír a történelem során, aki túlélte. Nekem is sikerülhet - vontam meg a vállamat. Túl sokat beszélek. Nagyon sokat. A végén még elijesztem a kislányt.
- Fejvadász, zsoldos, tolvaj... Amire felbérelnek - feleltem készségesen. Nem szégyelltem a munkámat. Egész jól meg lehetett élni belőle.
- Gondolom, te még nem dolgozol - jegyeztem meg csendesen. Ne csak én beszéljek már.

A semmibe merengtem egy pillanatra. Rég hallottam már az átváltozásról, de nem azt jelenti, hogy nem tudtam róla. Hála a vámpírnak aki tanított, ezekről a részletekről már tudok.
Feltűnő csend után végül megszólaltam.
- Rész időben zongorista vagyok, itt és ott. Mindig ahova hívnak.- egészítettem ki mondandóját. - Tudtam a félvámpírok átkáról....- böktem ki. - Egyszerűen csak nem akarok átváltozni. 200 év.... rettentően sok idő, hova szeretném ezt sokszorozni? - mosolyogtam rá, kedvesen. - Te, hogy, hogy ennyire átszeretnél változni?

Elgondolkodva néztem a mackókat és azon gondolkodtam, vajon mennyit is érne a bőrük a piacon. Nagyon sokáig voltunk csendben,majd végül Laila szólalt meg.
Szóval zongorista. Ez meglepő. Túl emberi foglalkozás volt az én szemembe.
- Oh - nyíltak el az ajkaim o alakban a csodálkozástól. - Értem - bólintottam, miután egy kicsit összeszedtem magam és igyekeztem úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, és teljesen normális lenne, hogy egy félvámpír zongorázik.
- Szeretek élni - feleltem neki mosolyogva. - Lehet, hogy hosszú idő, de őszintén a magam kétszázegy évével fel se tűnt, hogy így elrepült az idő - tettem még hozzá. - Hirtelen nagyon kevés a hátralévő pár hónap.
Halkan felsóhajtottam, majd visszadőltem a sziklára, de úgy, hogy vigyázzak ne lökjem le Lailát.
- Merre élsz? Visszatalálsz, majd egyedül? - érdeklődtem tőle kedves hangon. Belefért az időmbe, hogy nemleges válasz esetén visszakísérjem.

Elmosolyodtam reakcióján mikor elmondtam neki, hogy már tudtam az átokról.
Hallgattam amit mond...szóval nem sokára lejár az ideje...remélem sikerül találnia egy olyan vámpírt aki átváltoztatja. A távolban lévő medvéket néztem és azon agyaltam mennyire szabadok. Nem néztem volna ki, hogy máris kétszázegy éves. Mondjuk akiknek vámpír vér van az ereiben, azokon nem is lehet észre venni, de azért azt gondoltam még hátra van pár éve...
Kérdésére válaszolva ezt feleltem: -Roselake-ken lakok, azt hiszem, nincs messze. -Enyhén zavarba jöttem, elég nehéz bevallanom, hogy elvesztem. Végül vettem egy nagy levegőt, és az akkora már fekvő Riya-ra pillantottam. - Ami azt illeti...eltévedtem!- böktem ki végül.

Elgondolkodtam, most, hogy így a kislánnyal beszélgettem. Kicsit megtudtam érteni azokat a személyeket, nem, nem célzás... na mindegy, a lényeg, hogy láttam abban rációt, hogy mindenkitől távol tartsam magam. Akkor senki nem fog szenvedni, senkinek nem fogok hiányozni, ha letelik a maradék pár hónapom.
- Óh... - pislantottam rá meglepődve. Roselake... vajon hol a manóban van Roselake? Nesze neked Riya, ezt most megérdemelted...
Halkan felnevettem. Ebben biztos voltam, hogy a kislány eltévedt.
- Nekem meg azt hiszem ideje bevallanom, hogy azt se tudom, hogy mi hol van. Délen éltem, csak pár napja jöttem északabbra - vallottam be én is, hogy kábé annyit tudok, hogy most a pataknál vagyunk.
- Annyit tudok, hogy Roselake, valami tó partján fekszik. Szerintem a patak elvihet oda... de nem akarok hülyeséget mondani. Nehogy miattam tévedj el még jobban és valami bajod essen - mondtam, a végét kicsit hadarva, hogy Laila nehogy kapjon az ötleten, hiszen nem akartam neki ártani.



VÉGE

Julietta kisasszony

Axel, évek óta, most először járt újra a kontinens ezen - otthonától - távoli szegletén. Már teljesen el is felejtette, hogy milyen érzés az, ha a Napnak fénye nem veri ki a szemét, illetve, nem égeti szenesre hófehér, baba bőrét. Balszerencséjére, az elmúlt 50 év alatt teljesen megreformálódott a fejvadász szakma. A hírnév, mint olyan, jól mutat, de semmi több. Az számít igazán, amit leteszel az asztalra. És hogy ez miben is mutatkozik be? Tegnap este, amikor az egyik fogadóba betért, megpróbált egy "A" besorolású küldetést elfogadni, de mivel nem volt meg hozzá a megfelelő "engedélye", jobb híján kinevették. Sajnos a fogadó épülete rá percekre összedőlt egy szerencsétlen "baleset" következtében, de még azelőtt sikerült beneveznie magát egy "E" besorolású küldetésre. Hosszú lesz az út, mire kitapossa az ösvényt magának.  
Jelenleg, a Határmenti vidékek felett szántja át az eget. Fényes szárnyai, üstökös módjára világítja meg az előtte elterülő sötét rengeteget. A Holdnak fénye hozzá képest csak egy elhalni készülő, pislákoló gyertyalángnak felel meg.
- Milyen megalázó... ha odahaza megtudnák, hogy egy csapat lótolvajt hajkurászok "fejvadászat" címén, nevetség tárgyává válnék... De nincs mit tenni. Raziel azt szeretné, ha mihamarabb elérném a legmagasabb fejvadász besorolást és beépülnék a kormányzó személyes köreibe. Micsoda nyűg... - Motyogott magában. Gyakran megesik, hogy unalmában, saját hangját hallatja.
A távolból, egyszer csak egy tábortűz fényét pillantotta meg.
- Megvagytok ~ - Jegyezte meg arcán egy pajkos mosollyal. Elvégre... ki mások lehettek azok? Az éjszaka közepén... az isten háta mögött...
Amikor megközelítette a fényforrást, 5 férfi és 1 nő sziluettje rajzolódott ki a szemei előtt. Úgy tűnt, mintha azok nem lettek volna teljes egyetértésben egymással. Az egyik még, kardot is rántott, melyet a gyengébbik nem képviselőjére szegezett.
Axel egyből megértette, hogy mi folyik itt...
~ Egy örömlány? Már értem... biztosra veszem, hogy ezek az enyves kezű süldők nem akarják megfizetni a szolgáltatásait. ~ Gondolta magában.
Nem is húzta tovább az időt. Egy villanást követően, az 5 férfi feje a porba hullott. Villámgyors és a végletekig precíz támadás volt, mely során az 5 db fény toll lemetszette azt a nyakukról.
Most már csak el kellett vinnie a fejeket bizonyíték gyanánt. De hogy Ő, a fenséges Axel Fatewing, vérbe fagyott, levágott fejeket gyűjtögessen össze... na ahhoz nem fűlött a foga.
July előtt, a földön, egy vízhatlan zsák landolt.
- Céda. Gyűjtsd össze nekem ebbe a fejeket. Cserébe megjutalmazlak egy aranyérmével. - Parancsolt rá ellentmondást nem tűrően, miközben lejjebb ereszkedett. A talpa már majdnem a földet érintette, de csak majdnem... nem akarta összepiszkolni e hitvány föld mocskával a cipőjét. A parancs kiadás után, a továbbiakban nem foglalkozott a lánnyal. Sokkal inkább valami más kötötte le a figyelmét.
~ Hm... a lovak... vajon hol lehetnek a lovak? Lehetséges, hogy valahol elrejtették Őket? Netán eltulajdonításuk után... rögvest tovább is adtak rajtuk? ~ Merült el gondolatait tengerében.

Axel (Tollpihe)

July örömmámorban úszott, és egyszerűen élvezte a szerepjátékot. Direkt erre az alkalomra vette fel ezt az elegáns még is kirívó ruhát. Szép vörös ruha, földig érő, hosszú haját begöndörítette és vörös rózsákkal díszített. Amit amúgy még a város egyik szomszédos ház kertjénél tépett le. Ajkait kirúzsózta a jellegzetes vörös kencével, ezt kifejezetten utálta. Még köpködött is és megjegyezte a készülődés elején, hogy
- Hogy képesek ezt nap mint nap a szájukra mázolni? - azzal köpött egyet.

Ám most... Most a nagy fényességes kudarc láttán, és a Kudarcának teste is van, nem csak látszata, a fényorkán közepette vörös ruhája kezd nagyon is passzolni egyre vörösödő feje mellé. Szemei, ha lehetséges lángba borultak immáron, és  fogait úgy kezdi csikorgatni, hogy csoda még nem lettek porrá őrölve.
- Gyűjtsem össze? - kérdezi olyan ártatlanul pislogva, majd pukedlizik egyet, ugyanis a haragján felül kerekedni sikerült a másodperc tört része alatt és pukedlizett.
- Köszönöm, kegyelmes úr. Ahogy óhajtja. - cincogja megalázkodva és a zsákot fogva elkezdi a fejeket gyűjtögetni. A megbízója azt mondta, hogy a tolvajokat kapja el, az, hogy élve vagy holtan nem volt kikötve. A fejeket csupasz kezével elkezdi felszedegetni, míg a ragyogó piperkőcöt figyelemre se méltatja. Keze nem remeg, gyors és precíz a mozgása, végül míg a másik nem figyelt, mert kitudja mit keres szemével, July a keblei között elrejtett füst bombára gondol amit elfelejt, túl drága. Nem szórhatja a pénzt a lány. Így hát... Egy marék port fog az öklébe és...
- Parancsoljon, URAM! - a végén a férfihoz közelebb lépve annak szemébe vágta a marék port és szoknyáját meghasítva kezével indul futásnak. Futása közben bal kezében a zsákot vetette hátára, jobbal meg egy hasábot ragadt meg a tűzből. S maga körül egy forgással elkezdte meggyújtani a száraz erdőt. Tudja ez nem jó rövid távon, de a lángok és a füst ami még most kapott életre elnyomják a szagát és menekülésének útvonalát. A zsák azért nehéz, de megszokta a nehéz súlyokat. Még is... Futás közben
- Hülye szoknya, hülye Ragyogó férfi, hülye, hülye, hülye PASIK! - az utolsó felkiáltásnak más története van July életében, de egyenlőre legyen annyi elég, hogy a megbízója egy Nemes úr, aki nagy "keggyel" adta meg a kislánynak a munkát.

Axel végül feladata a lovak megtalálására tett kísérletet. Azok egyébként sem képezték a küldetés részét, de Ő úgy volt vele, ha csinál valamit, akkor nem éri be a 100%-al, Ő a 200%-ra törekszik.
- Hm? Végeztél? - Kérdezett vissza, majd amikor szembefordult az "örömlánnyal", hogy átadja neki az aranyérmét, az megkínálta az arcát egy marék porral.
Az egy dolog, hogy látni, nem látott semmit, de lévén allergiás a porra (poén faktor: sivatagban lakik), prüszkölt és még az orra vére is eleredt.
- Mi?! Ezt most miért?! - Mordult fel, s mire újra visszanyerte a látását, a lány már nem volt sehol.
- Te kis fruska... ezért ezer darabra tépem a tested! - Kiáltotta bele az éjszakába, a portól vörös, vérben forgó szemekkel.
- De előbb... - Egy tükröt vett elő a belső zsebéből.
- Megtisztálkodom. - Jelentette ki teljes természetességgel.

Több, mint 10 percig mosakodott a patak vize mellett, s amikor úgy ítélte meg, hogy a higiéniai szintje elérte a "működő képes" állapotot, felegyenesedett, s szembe fordult az erdővel, ami... lángokban állt.
- ??? - Egy izzadtság csepp jelent meg Axel homlokán. Ezt most... ezt most nem tudta hova tenni.
- Ez egy... ESZELŐS.

Laochra lévén, nem volt kiemelkedő szaglása. Az alapján, nem tudta megtalálni élete megrontóját. A tűz és a sűrű füst pedig a látásban is megakadályozta. Csak hogy...
- Egy fejvadász. Egy fejvadász vagy. - Rakta össze a kirakós darabjait. Teljesen felesleges lett volna az erdőtűz közepette Őt hajkurásznia. Jobb ötlete támadt.

Axel tudta, hogy ha a nőszemély felvette a küldetést, akkor azt valahol le is kell adnia. Nem volt túl sok fogadó a közelben, ezért... az egyetlen szóba jöhetőt célozta meg. Mondhatni... fénysebességgel. Talán túl gyors is volt, lévén órákat kellett várnia, de végül... July megjelent. Axel, még a fogadótól jó 50 méterre, az út közepén állta az útját.
- Itt az út vége. Add át nekem a zsákot. Ha így teszel... csak az egyik karodat vágom le, de az életedet meghagyom. - Figyelmeztette. Axel... nem volt rózsás hangulatában.

Kifáradtan, de lihegve leteszi a zsákot egy fa tövébe, majd... Füttyent egy éleset. A fák közül elő lépett egy barna hajú lány.

- Meghagyja a karom?... - Lehajtott fejjel futva érkezik a fogadó közelébe... Majd felemelve fejét kérdezi a lány megszeppenve... Ám ő nem July.

- Szia Barbara. Itt is a férjed... - emeli ki a zsákból a lótolvajok egyik fejét. Barbara barna haja és jobb ajka alatti kis pötty a csábítás jelével örömtelien ragyog fel. Sötét öröm ez, de July megérti az örömét. Utálja a kétszínű pasikat.
- Köszönöm July. - öleli át a kurtizán a fejvadászt. July meg vissza, majd két vállát megfogva.
- Viszont most gyorsan, egy ostoba Fényes alak akarja a zsákmányt. Innen kockázatos.
- Nem érdekel a kockázat. Nap mint nap kockázatban élek, férfiak alatt. - mondja July barátnője lángoló szemmel elszánt. July látta ezt és ennek tudatában adta át a zsákot. Barbara meg a lovát.
- Sok sikert.
- Neked is July! Köszönöm. - emeli fel a zsákban a férj fejét. July gyorsan átöltözik kényelmes bőrruhájába. Majd biccent azzal a ló farára csapva vágtatni kezd a fák között, hogy elkerülje a fogadót, és irányítsa vissza Folyóköz felé. A megbízó ott várja majd. July előre megtervezte a lehetséges menekülő utat, nagyon hosszú út. A fejek már bűzösek lehetnek.

- ...Parancsoljon kegyelmes úr. Ezt a fejvadász lány küldi. - teszi le Barbara, July vörös ruhájában állva. Csel a javából, Barbara elégedetten mosolyog a fénylő pasira, majd megnyalja ajkait.
- Nincs kedve egy, vagy több éjszakát velem tölteni? - kérdezi Barbara incselkedve. A zsák ugyan az amit Axel adott még a tűznél, ám ami benne van az nem teljes. Egy fej van benne, a többi mind... Ember fej forma méretű kő.

July a lovon vágtatva elhagyta már a fogadót, míg barátnője lefoglalta az üldözőjét. a lány előre sejtette, hogy más fejvadászok megpróbálják elhappolni előle, ezért ki kellett fejlesztenie ezeket a terveket. Ám az, hogy Barbara a kurtizán is közbe jött nem tervezett volt. Barbara megállította July-t mikor az megkapta a küldetést. Szövetkezni akart a fejvadász nővel, ugyanis a férfiakban nem bízik Barbara. July megértette vágyát. A lótolvaj férje juttatta a kurtizánok sorsára, July-ban a harag és az undor elegye lángolt akkor fel. Megfogadta Barbara-nak, hogy a férje fejét neki elhozza, a többi négyet elviszi a megbízónak. A pénz felét kapja meg, vagy semmit. Mondta Barbara, de July nevetve mondta a kurtizánnak.
- Sose félts, megadja az egészet. - azzal a nőre kacsintott démoni mosoly közepette. Barbara sejtette, hogy July nem egy mindennapi fejvadász. Lévén nő, már nehéz a dolga, de az esze csavaros.

Ahogy jobban szemügyre vette, észrevette, hogy csak a ruha ugyanaz, mint a korábbi lánynál, maga a test, nem. Egy újabb fondorlatos csel, amikből már Axel-nek kezdett elege lennie. Mindenesetre a zsákot megkapta. Ilyen egyszerű lenne? Nem... ha az a titokzatos idegen fejvadász ilyen könnyen átadná a zsákot, akkor már az elején megtette volna. A földön heverő zsákba egy fénylő toll penge állt bele és felrobbant. A vér, a hús és a csontok mennyiségéből ítélve, csak egyetlen fej volt benne. A másik 4 kő volt.
De a hab a tortán még is csak az volt, amikor amaz felajánlott egy két pajzán estét.
- Miből gondolod, hogy igényt tartok lehasznált, kirakati termékszerű tested igénybe vételére? - Axel a végletekig nyers volt. Ez nem annak a helye és ideje volt, amikor meg kell válogatnia a szavait.
- Nem tudom, hogy ki vagy. De az, hogy összejátszol a másikkal, téged is ugyanúgy bűnrészessé tesz. Nincs több alku. - Alighogy ezt kimondta, a szárnyai megvillantak. Barbara vállaiban és combjaiban 1-1 lyuk keletkezett. A támadás olyan pontos volt, hogy egyik toll sem ért csontot. De a fájdalom... az egy ember számára leírhatatlan lehetett.
- Ezzel sorsod megpecsételődött. A tollaim által okozott sebesülések nem gyógyulnak be. Ez azt jelenti, hogy megfogsz halni. - Közölte ridegen, majd közelebb sétálva, megragadta amazt a grabancánál fogva, s ekképpen húzta végig a porban.
- Megkeresem és megölöm a barátodat is.

July bár egy született zseni volt, Axel hatalmas előnnyel rendelkezett vele szemben... nevezetesen a felső rálátással. A magasból pontosan elemezni tudta a vidék területi viszonyait. Rejtekhelyek... folyókon való átkelési lehetőségek... Az utóbbira fektetett nagyobb hangsúlyt. A ló képtelen átkelni a folyón. Ha pedig a lóról leszállva, saját maga próbálkozik meg vele... az erős sodrás halálra zúzza testét a kiálló sziklákon.

* * *

- Ennyi volt. A gyerekes játszadozás véget ért. - Szólította meg July-t Axel, a magasból - szép lassan - ereszkedve. Kezében ott volt a vérveszteségtől eszméletét vesztett Barbara. Épp egy hegyes szikla felé tartotta.
- Add át a zsákot. A fejekkel. És ha bármivel is próbálkozol... a lány meghal. - Jelentette ki az ultimátumot. July láthatta, hogy Barbara nagyon rossz bőrben van. Az egész ruhája csurom véres volt.
- Mi lesz? Meddig várjak még?

- Jaj, Barbara... - tátogta a lány vékony, rúzsozott ajkai. Majd sóhajtott egy mélyet elgondolkodva, hogy mi is legyen most. Barbara mindenét feláldozta, neki, ahogyan mondta, nincs semmije. Ha a halál vár rá, megteszi. Csak arra nem számított July, hogy tényleg a halál vár rá, ám ez gyors halál. Vagyis, gyorsabb mint amit egy egész életen át, nap, és éjszakák által élne meg. Barbara eszméletlen, ezt látja, ökölbe szorította kezét, és elő kapott egy tört, majd eldobta Axel irányába, ám a tőrnek nem Axel volt a célpontja, hanem a nő! Annak szívébe, mellkasába fúródott bele. July vöröses barna szemeiből folytak a könnyek, de sóhajtva lehunyja hosszú pilláit.
- Undorító egy férfi vagy, mint a legtöbb a világon, de most még is. Köszönöm neked. - érinti mutató ujját ajkaihoz és így küld a fénylő alaknak egy puszit.
- Megadtad neki a véghez járó ajándékot. Én meg a végtisztességet. Egész jó csapat lennénk. Ha nem lenne ez a beképzelt álpofád. - húzza össze könnyes, de már száradó szemeit.
Mély levegőt vesz, majd elnéz a folyó irányába, a hajába bele kap az esti szellő. Nehéz döntés. Alsó ajkába harap, olyannyira, hogy vérezni kezd, de nem érzékeli, vagy nem érdekli.
- Látom sokra vagy magaddal. Neked ez egy újabb pipa a listádon, nekem egy újabb bizonyítási esély, és előre haladás. Neked semmi, nekem esély. - néz fel a fickóra most már rezignált hideg szemmel.
- Sajnállak, szárnyas ember. - dobja a földre a zsákot.
- Egyszer légy boldog az életben. Most pedig, add át nekem a nő testét, had temessem el. - vár türelmesen. July. July-nak ez nehéz, de nem minden. Majd szerez pár másik hulla fejet, a lovakat eldugta egy barlangban, a lovakért kap pénzt, a másik levágott fejeket meg majd megpörköli, hogy felismerhetetlen legyen. Csal igen. De a pénz kell neki, most a pénz a lényeg igazándiból. Lemond a valódi fejekről, és majd becsapja a megbízót. Most viszont eltemeti egy harcos nőt, és szánakozóan néz a fénylő alakra. Milyen szegény is ez a lény.

Nem várt fejlemények kavalkádja következett. A tőr nem Axel-t célozta, ezt látta és tudta Ő maga is. Az, a lány - kinek neve Barbara volt - szívébe fúródott. Ami első hallásra különös lehetett, az a fémes csattanás volt, a fegyver becsapódásakor.
- Mi az? Mi a baj? Mégis... mire számítottál? Veszélybe sodortad Őt. Te voltál az, aki megölte szegény párát. Halála... a te lelkeden szárad. - Magyarázta, miközben ereszkedett. A lány testét, letette a földre.
- Ajándék? Ha te ezt ajándéknak nevezed... szívesen megajándékozlak téged is. - Ekkor Axel szárnyai eltűntek. Helyettük, egy darab, egykezes kard jelent meg a kezében. A kard egy fénykard volt.
- Beképzelt vagyok vagy sem... ezt szavakkal nem bizonyíthatod be, ellenben tettekkel igen. A szárnyaimat használva... gyerekjáték lenne fejedet vennem. De így... egyenlő esélyekkel indulunk, nem igaz? Vedd hát elő a fegyveredet és küzdj meg az életedért. - Hívta ki Őt egy élet-halál párbajra.
- Oh... bizonyítani szeretnél? A hozzád hasonló pórnép szülöttje... hajlamos elfelejteni, hogy hol a helye. Normális körülmények között, a kettőnk útja még csak nem is keresztezhette volna egymást. Az, hogy itt állok veled szemben... a sors egy különös játékának ízléstelen tréfája csupán. Egy rendellenesség, amelyet ki kell küszöbölni. - S azzal felvette a támadó állást. Még mindig arra várt, hogy a másik elővegye a fegyverét.
- Boldogság? Csak az ostobák ringatják magukat a boldogság hitével. Semmi másra nincs szükségem, csak is erőre. Egy erőre, amely mindenki másén túltesz. Egy erőre, hogy már pusztán attól eszelősnek számítson valaki, ha párbajra hív engem. - July most láthatta igazán, hogy Ők ketten mennyire is más világ.

July a fiú szófosását hallgatva, csak még jobban arra gondolt, hogy édesapja most mennyire szánná ezt lelki szegényt. Tudja, hogy ez a világ csak az erőre épít, meg az ostoba rangokra, de abba egyik se gondol bele, hogy mindannyian egy Élet körforgásának a részesei vagyunk. A Létezésben mindenki szerepet játszik.
Van, amikor nevetni kell és van amikor harcolni.
- Hát jó... - mondja July minden félelem nélkül, inkább Barbara nőre néz, aki lélegzik, látja a mellkasa lassú mozgását szemével. A tőre nem talált be, és nem azért mert July vétett. A szárnyas fiú csinált valamit. Gondolkodott ezen July, közben a bal karja jobb oldalára erősített ostorához nyúlt, és azt levéve csattintott egy határozottat a levegőbe. Ennyit vett elő. Csak ennyire lesz szüksége.
Majd vöröses szemei a fiúra szegeződnek és elszánt harcias láng izzik fel, ostora a szárnyas fiú mellé csattant be valahol a háta mögött. Bárki azt hiheti hibázott, ám az ostor rácsavarodott egy ágra July megrántja az ostort maga felé, az ág Axel tarkójának csapódott, majd a lány előre ugorva egy határozott térd emeléssel jól állon vágta, majd egy gyors pördülés lefelé és könyökével a gyomorszájába csapott, mikor az meggörnyedt térdét újra fel húzza és állon vágja.

Axel feje felfelé lendült az állon vágás után July megragadja a fiú szőke haját és úgy lefejeli, mint fáradt napszámos ember a párnáját. Tehát teljes erővel. Mikor a srác elhátrált a homlok támadás után, a lány nem fejezte be, ostora most a jobb bokája köré tekeredett a lány ránt egyet, az hátra esik, majd magához húzza a lány a nemes úrfit, és mikor elég közel került cipőjével nemes egyszerűséggel bele tapos a gyomorszájába.
- Akarsz még harcolni? - kérdezi egy lágy mosollyal miközben a másik gyomorszájában áll bal lábával.
- Felőlem folytathatjuk, de még csak be se melegítettem ezzel. - lép hátra Axel hasáról, és az ostorát vissza rántja a fiú bokájáról.

Axel, maga sem értette miért... de nem akarta kiontani July életét. Nem, arra már a legelső találkozásuk alkalmával lett volna nem is egy kínálkozó lehetősége. De... Ő nem tett mást, csak újra és újra halálosan megfenyegette Őt. Nem egyszer kínált fel neki kiutat ebből a halálos kimenetelű, fejvadászok közötti hatalomfitogtatásból. Elfogadta volna? Nem. July kész volt az életét is feláldozni egy "E" besorolású küldetésért. Miért? Miért megy el ilyen messzire? Még egy harmadik személyt - Barbara-t - is felhasználta, hogy letesztelje July elhivatottságát. De az... meg nem ingott. Axel ezt nem értette. Zavarta. Megakarta tudni az okát. Egy "esély". Miféle esélyről beszél?

A terve egyszerű volt... egy kardpárbaj keretein belül, legyőzi a lányt. Felnyitja a szemét, hogy az eszméi mennyire tévesek. Esély? Nonszensz... Ezen a világon az erős uralkodik, a gyengét pedig eltiporják. Ez az egyetlen igazság létezik.
Kardját kivonva várta, hogy July is így tegyen, de amaz egy ostort csatolt le az övéről.
- Egy ostor?... - Nagyon is jól ismerte e fegyvernemet. Ismerte annak hatótávját, sebességét, kígyószerű mozgásában rejlő lehetőségeit.

Az ostor lendült, de nem találta el Axel-t. Az ifjú Fatewing, a szeme sarkából követte figyelemmel a fegyver útját és nagyon is jól látta, amikor az egy földön heverő faágra tekeredik rá. A fénysebességű mozgás egy újabb előnye, hogy a szem hozzászokik a sebességhez, minden mást pedig lassított felvételnek érzékel.
Könnyedén kitérhetett volna a tarkója felé közeledő faág elől. Ha így tesz, a párbaj a következő mozdulatával véget is ért volna. Hezitált. A lábai a földbe gyökereztek. "Biztos ez a helyes?" Tette fel magában a nagy kérdést.

A támadás betalált, Axel pedig egy pillanatra elveszítette az egyensúlyát. July ekkor lendült akcióba és válogatott, kocsmai verekedésekben használt technikák egész zömét mutatta be ellenfelén.
"Mégis mi hajtja ennyire? Meg kellett volna adni magát. Még a vak is láthatja, hogy semmi esélye. Honnan van annyi elszántsága, hogy újra és újra felemelje az öklét?"
Axel kezében a fénykard szépen, lassan kialudt. A látása elhomályosult, a világ elsötétült. Elveszítette az eszméletét.

Csak órákkal később ébredt fel. A hold még mindig magasan volt, messze még a reggel. A feje szörnyen hasogatott és minden porcikája zsibbadt. A ruhája szakadt volt és koszos.
A tábortűz egyik oldalán, Barbara aludt. Még mindig eszméletlen volt. A másik oldalt pedig ott volt Ő is, July.
- ... - Egy szigorú pillantást vetett rá.
- El kellett volna menekülnöd. - Szólította meg.
- Egek, hogy te milyen ostoba vagy... - Jegyezte meg, miközben felegyenesedett és elkezdte leporolni magát. A ruhája teljesen tönkrement. Legalábbis, első látásra. Ekkor a teste egy pillanatra felizzott. Miután a fény kialudt, láthatóvá vált, hogy a sebesülései teljesen meggyógyultak és még a ruháján sincs egyetlen karcolás sem.

Sóhajtott egyet. Hát ennyi volt ezek szerint. Nem akarta, hogy karddal harcoljon a fiú ellen. July nem azért nem vonta ki a lovára erősített egyszerű, de családi örökséggel bíró kardját, mert sajnálta volna a pengét, csak sokkal jobban szeret verekedni. Persze tud bánni sok fegyverrel, de mind közül a testét szereti használni és a fizikai erejére nagyon büszke.
Na, de...
- Most mit kezdjek?... - kérdezi az ájult fiú fölött állva és az ájult Barbara felé tekintve, végül megkordult a gyomra hangosan.
- Már tudom! - csettint ujjával, az ötlete jeléül. Ezután történt az, hogy tábortüzet rakott össze, először elhelyezte az eszméletleneket a tűz mellé, az úttól nem messze a bozótosban volt egy kis tisztás, ott rakta a tábort össze. Ezután elment halászni. S mire a fiú magához tért 6 finom hal sült egy-egy botra "nyársra" tűzve.
- Joh trükk, nehkem egy egész vagyont kellene fizetni egy új ruháért, vagy javításért. - mondja eleinte teli szájjal mert épp egy hal farkat rágott meg és végül nyelt le. Majd vörös szemeivel szelíd kedvességgel tekint a fénylő fiúra. Eltűnt az a tüzes harcias amazon, aki péppé verte.
- Neked ostobaság, nekem emberség. Ha te annyira nagyra vagy magaddal, akkor ölj meg itt és most. Már ezerszer megtehetted volna, de te helyette inkább a szádat járattad, még Barbara-t se ölted meg, és nem hagytad, hogy én adjam meg a vég tisztességet neki. Egy szó mint száz, a beképzelt külső mögött érző, de kicsi lény lapul. - kacsint a fiúra barátian, hogy nyugi.
- A mi titkunk marad a péppé verésed. S ez a kis érző lény aki elbújva létezik. - majd mielőtt amaz megszólalhatott volna egy nyársra tűzött halat kínál neki.
- S mielőtt elkezdenél beszélni arról, hogy "ostoba, tudatlan, értelmetlen beszéd." Tehát tagadni kezdesz, inkább tegyél egy szívességet és tömd be a szádat egy finom hallal. - mosolyog a fiúra kedves meleg mosollyal.

- Trükk? Pórnép gyermeke... ez nem holmi bűvész trükk... - Kezdte a felvezetést, miközben gondterhelten felsóhajtott és megcsóválta a fejét.
- A ruháim anyaga, a hajamból készült. Ha elszakad, a mágikus erőmmel megjavítom. Egyébként is... az emberek által használt ruhák legtöbb anyagaira allergiás vagyok. - Fejtette ki bővebben a dolog miértjét.
- Azt mondtad emberség? Lehet, hogy az. De én veled ellentétben... nem vagyok ember. - Világított rá erre az egyszerű, ám de annál nagyobb jelentőséggel bíró tényre.
- Meg is akartam tenni. Csak... szerencsétek volt. - Hazudott, de meglehetősen rosszul. Axel, valahányszor hazudott, a hangszíne mindig megváltozott, valamint a tekintetét is elfordította.
- Ne reménykedj, Pukkancs. Ha ölésről van szó... bennem egy szikrányi kegyelem sincs a célpontjaim iránt. Az egyetlen ok, hogy nem öllek meg itt és most, az az, hogy te nem vagy a célpontom. - Felelte. Tény és való, hogy idegesítő egy pukkancs volt, de tudta, hogy Ők ketten, valószínűleg most találkoztak egymással utoljára.
- Péppé verés? Nem tudom milyen péppé verésről beszélsz. - Motyogta karba tett kezekkel, July-nak hátat fordítva. Már éppen indult volna, amikor amaz egy pálcikára szúrt halat nyomott a kezébe.
- Ez meg mégis mi akar lenni? Béke ajándék? Ne fáradj, nem haragszom rád. - Nyomta vissza a kezébe.
- Egyébként... a halra is allergiás vagyok. - Jegyezte meg.

Ásított egy nagyot a lány és eszébe is jutott, hogy mennyire álmos. Hiszen egész este vagy kergették, vagy éppen próbálta az immáron halott lótolvajokat elcsábítani. Persze a nélkül, hogy hozzá érnének fenségesen szép testéhez. Egyetlen férfi se érintheti July testét, ezt a lány elhatározta már akkor mikor először találkozott kurtizánnal. Ám az emléket elhessegette, és a fiúra néz aki a kezébe adta a halat.
- Akkor minden jót, és több marad nekem. - mondja elmosolyodva azzal elkezdi enni a halat minden gond nélkül mikor mocorgás hangja üti meg fülét és oda néz Barbara-ra.
- Jó reggelt.
- Öhm... Mi történt?... Én...
- Élsz, és virulsz, hála kegyes fénylő urunknak. - mutat tenyerével Axel felé, mire Barbara a fiúra néz hunyorog egy kicsit majd felhorkant kicsit.
- Még is vannak még kegyes férfiak. Még, ha kicsit otromba is volt. - ült fel Barbara, July meg oda lépve mellé leguggolt.
- Hogy vagy? - kérdezi csendes aggódó hangon.
- Jól. Ahhoz képest, hogy megölt - bökött fejével Axel felé.
- Megakartalak ölni, ahogy kérted, ha halálosra fordul a sorsod, de megvédett. - mondja July Axel-re bökve fejével mire Barbara szeme kinyílik, majd kuncog.
- A csodák néha átokban érkeznek?
- Valami olyasmi - kuncogott July jóízűen. Amúgy a zsák ott hevert a tűztől nem messze a földbe temetve, hogy a szag ne vonzza a ragadozókat olyan könnyen.
- Nem haragszol? - kérdezi July csendesen. Barbara érti mire kérdi, nem is válaszol azonnal, de végül sóhajt.
- Az istenek ajándékának tekintem, hogy életben vagyok még. Jeléül annak, hogy dolgom van. - mosolyog a kurtizán halovány mosollyal. July adott neki egy halat mire a nő.
- Áh... Farkas éhes vagyok - azzal enni kezdi jóízűen.
- Pihenj csak, hozok friss vizet. Aztán amint felkel a nap vissza viszlek a városba. Vagy oda ahova akarod. - áll fel a fejvadász nő, majd Axel felé néz ismét.
- Fogd és menj utadra akkor Tollpihe. - bök a fejével a fa tövébe temetett zsákra. Azzal útjára engedi az alakot, majd jön másik küldetés. Nehéz lesz, lévén nő. De megoldja, mindig megoldja July.

Axel nem volt elég gyors. Még távozása előtt magához tért Barbara. Már fel volt rá készülve, hogy válogatott, obszcén szavak keretében küldi el Őt egy melegebb éghajlatra, de nem így történt.
- Fénylő urunk? - Kérdezett vissza. Morcosan... nagyon morcosan pillantott July-ra. Mégis miféle titulus akar ez lenni?
- Otromba...? - Két oldalról kapta a hideget meleget, mert igen. Volt meleg is.
- Azért nem öltem meg, mert úgy gondoltam, hogy élve több hasznát veszem. Nem védtem meg, csak ösztönösen elhárítottam a tőrt, amit felém dobtál. - Szabadkozott. A végén még ez a két fruska teljesen lerombolja a "jó" hírnevét.
- Hurrá ~ hurrá ~ mindenki él és virul, most már akár... át is adhatnád nekem a zsákot. - Tért a lényegre Axel. A zsák a földbe volt temetve, bizonyos praktikus okok végett. Axel, egy fénypenge segítéségével, egy pillanat alatt kiásta.
- Hm... - Úgy tűnt, mintha elgondolkodott volna valamin.
- Meggondoltam magam. Lévén az ötödik fej elpusztult, így a küldetésre már nem kapom meg a maximális értékelést. A tökéletesnél kevesebbel beérni pedig... méltóságomon aluli lenne. - Igen, ez csak egy "E" besorolású küldetés volt. Neki ez... semmiség. De July az életét is kockára tette érte. Ezúttal... legyen az övé.
- Tollpihe? - A ráncok egyre csak gyűltek a fiú homlokán.
- A nevem Axel Fatewing. - Mutatkozott be, s egy pillanattal később, már se híre, se hamva nem volt.

- July Martinez - mutatkozik be a lány és minden gond nélkül, azaz a másik nem tett semmi erre utaló jelet, megfogta Axel jobb kezét és öntudatlanul már emberesen megszorítva megrázta. Jó, nem halálos szorítás, de egy átlag kézfogáshoz képest érezhető volt. Szerencsétlen fiú arca el is torzult egy pillanatra, de July a felhőtlen örömében nem érzékelte.
- És köszönöm, ez igazán kegyes - a kegyes szónál kicsit kifigurázva meghajolt kitárva két kezét - gesztus.
- Már csak egy másik fejet kell szereznem ezeket megpörkölöm és meg is kapom az egész pénz összeget. - mondja máris gondolkodva, miként csaljon a megbízásban.
- S, ha megmukkansz búcsút mondhatsz ezeknek! - azzal kezével megmarkolta minden szégyen érzet nélkül Axel férfiasságánál található két golyót. Elengedve azt viszi a zsákot vállár csapva vissza a fához, hogy elássa.

Nem sok szó esett ezután közöttük. A nap mikor felkelőben volt nem akart egyik lány se tovább várakozni egy szem lovukra rátették a zsákmányt a két lány a lóra pattant és megindultak Folyóközhöz, Damarel városába, azon belül is a belváros ott fog találkozni July és az ő megbízója. Egy nemes úr.

VÉGE.

X E L L E S T I N A

Rayne, távol az emberi civilizációtól, egy patak mellett táborozott le estére. A tábortűz már égett, rajta - nyársra tűzött - halak sültek. Az illat valami mennyei volt.
Ami pedig a sárkány fiút illette, még nem látta elérkezettnek az időt a pihenésre, s jelenleg is a kardja pengéjét tisztogatta. Csend volt, csak a tűz ropogásra hallatszott és olykor egy-egy bagoly huhogása. Minden olyan békés volt, ami nem is csoda... a legtöbb ragadozó vadállat elkerüli Rayne-t, aki noha emberi alakjában van, az ösztöneiket nem veri át.

Miután végzett a kard pengéjének megtisztításával, még mindig volt ideje, ameddig a halak megsülnek. Végül úgy döntött, hogy megfürdik. Ruháitól megválva, merült el a patak hűs vizében. Mosakodás közben, teljesen elmerült a gondolataiban. Az elmúlt hetek eseményeinek fényében, elkerülhetetlenné vált, hogy közelebbről is megismerkedjen az emberi civilizációval, lévén a férfi, akit keres - Raziel - is köztük rejtőzik.

A fürdés után, nem szárítkozott meg. A teste elnyelte a vízcseppeket. Már csak fel kellett öltöznie. Ekkor egy farkas szagát érezte meg. Farkas volt, de mégsem teljesen ugyanolyan, mint az átlagos vadállatok. A vérszomja, sokkal emberibb volt.
Rayne nem zavartatta magát. Folytatta az öltözést. "Majd elmegy." Gondolta magában.

Immáron 1 hónapja, hogy engedélyt kapott a falkavezértől miszerint keresse fel és ölje meg ezt a bizonyos Danteon Farkas gyilkost. Turpisság van eme intézkedés mögött Xelly részéről, de a szabadságot nagyon élvezi. A kutatás a hajsza meg egyenesen pezsdíti vérét. Na, de mint mindig, most is megéhezett egy hosszú nap után. A környéken nem érez egyetlen vadat se, még egy kóbor embert se akit megehetne. Az orrát mégis megüti valami ismeretlen. Pupillája kitágul és mély öblös hangon morog, ez egy fajta szadista kuncogás lenne ember formában.

Ez csak egyet jelent az ő nyelvén. Zsákmány.
Eddig nem tapasztalt nála erősebb ellenfelet olyan értelemben, hogy idősebb, ősibb, illetve az átlagos vadaktól, emberektől eltérő lényt nem ölt. Lopakodó üzemmódba váltott, és mancsai puhán hangtalanul érintik a füvet, minél közelebb ér, annál furcsább ez a szag. Xelly bensőjét egyszerre égeti és borzolja. Szeretné megkóstolni ennek a fura lénynek a vérét, szinte ordít a szája az ízért, a torka kiszáradt. Kicsit körbe járja a patakot, és megpillantja a szag forrását. Ez egy emberi külsejű valaki, de a szaga... Nagyon más. Nehezen türtőzteti magát, még is akkor jött rá igazán, hogy nincs sok értelme bujkálni mikor amaz figyelt, de folytatta öltözködését. Morogva borzolja bundáját. Idegesíti a nőt, hogy mi ez? Miért nem fél?

Ez pont elég volt ahhoz, hogy sutba dobva mindent, megfeszülve előtörjön a bokrok közül és pillanatokon belül átszelve a távot ugrik fel a levegőbe és pofáját kitátva a férfi fejét célozza, hogy letépje!!

Épp végzett a felsője felvételével, amikor az Ő rá vadászó ragadozó fenevad, támadásba lendült.
Rayne minden egyes képkocát tökéletesen látott és hát... mit szólhatott volna? Életében most először akarták megenni. Arcára egy bamba arckifejezés ült ki, miközben mozdulatlanul várta az elkerülhetetlent.

A farkas, a levegőből, felülről támadt. S ha a prédája egy közönséges ember lett volna, akkor másodperceken belül élvezhette volna a koponya belsejében megbúvó zamatos falatokat. De ehelyett... Rayne feje... - amikor Xellestina ráharapott - nemes egyszerűséggel kipukkadt, mint egy vízzel teli lufi. Szerencsétlen farkas... teljesen bőrig ázott.  

A test, fej nélkül is tovább állt, mint egy megingathatatlan bástya, kisvártatva pedig a nyak csonkjából, egy vadonatúj fej nőtt ki.
- Ez kellemetlen. - Jegyezte meg. Ha a fejét kell pótolnia, akkor a regeneráció után, még másodpercekig szédül.
Akárhogy is, el kellett döntenie, hogy hogyan tovább.
Rayne ugyanolyan nyugodt volt, mint mellette a patak vize. Szemei teljesen közömbösek voltak, egy szikrányi harag sem tükröződött e jószág iránt. Vadsárkányként tudta jól, hogy a természet törvényei nem elítélendőek.

Nem volt kedve végezni a farkassal. De meg kellett értetnie vele, hogy hol a helye a táplálékláncban.
- Egy... egy pillanat. - Intette türelemre a farkast. Hogy miért is? Hogy levegye a köpenyét, amely az Ő kis kincse. Szépen összehajtogatta, leporolta, s letette az egyik szikla tetejére.
- Készen állok. - Fordult szembe a másikkal.

Egyik döbbenet a másik után. Köpködött, morgott, acsargott és megrázta fejét ami csurom víz lett. Nem értette elsőre, hogy mi ez? Ez nem így szokott lenni, ám azt Xelly a döbbenet után felfogta, hogy más taktika kell, de fogalma sincs mi, éhes volt. Nagyon éhes. S a vadászat, valamint az új zsákmány elejtésének a titka nagyon érdekli.

A köpeny levétel ideje alatt az idegen fiúnak az a szerencséje, hogy a lány eszét elöntötte a vérutáni vágy, ami amint eltűnt kezdett gondolkodni a tervén. Ám amint kitisztult és meg van az elhatározás ismét ugrik, de ellenfele vállánál ismét döbbenet fogadta. A fogai amint bele martak a húsba, az szét loccsant! És a pofájában csak egy rongy darab maradt, amit dacosan kiköpött. Oké kezd nagyon haragos lenni és egyre eszelősebb a morgása, a bundája égnek mered mind egy szálig, és a farkát is magasabbra emeli mint a feje búbja.

Ám... Egy mély hang benne azt suttogja vonuljon vissza, keressen más prédát. Az ember benne meg nem tűri, hogy ez így legyen. A farkas és az ember vetekszik egymással. A farkas hátra lép, az ember vicsorog. Végül... Úgy dönt akkor nem farkasként győzi le, a nőstény teste vonaglik és csontok törnek, ropognak, a pofája elkezd visszahúzódni, és a fehér durva szőr is kezd ritkulni, ez a groteszk átalakulás végeztével egy 176cm magas meztelen fehér hajú nőt ad ki. A nő egy darabig guggolva állt, de felállt ezután, kicsit inog ugyan, de igyekszik két lábon maradni, nagyon furcsa ismét kétlábúnak lenni, sőt egyenesen természet ellenes. Ám sárga szemei megmaradtak. Most a morgása inkább hörgés és dacos sziszegés. Mondhatni... Beszélni, nem beszél Xelly, mert eddigi élete 99% farkasként élte. Nemes egyszerűséggel elfelejtette a szavak alkotásának egy részét.

A farkas újból támadott, s ezúttal a feje helyett, a vállát harapta meg. A teste nem sérült meg, de a ruhája igen, ami egy halk "Ohhh..."-t váltottak ki a fiúból és szemei kikerekedését eredményezték.
- Hiba lett volna? - Kérdezte magától. Arra gondolt, hogy a köpenye mellett, a többi ruháját is le kellett volna vennie.
Mindegy volt. Újabb "szünetet"... most már aligha kérhetne.

De talán... nem is lesz rá szükség. Mintha a farkas elszántsága megingott volna. Igen, az lenne a legkedvezőbb végkimenetel, ha az ordas elmenekülne.
Ám az menekülés helyett, valami egészen elképesztő dologgal rukkol elő: emberi alakot ölt.
Rayne, a "küzdőtér" széléről figyelt és nagyokat pislogott. Leginkább azért, mert a hangokból ítélve, ez nagyon, de nagyon fájdalmas lehetett!

- Egy emberi asszony? - Kérdezte oldalra döntve a fejét.
- Nem. Csak a kinézete olyan, de a szaga más. - Válaszolta meg a saját kérdését. De ez már egy pozitív fejlemény volt. Ha emberi alakot tud ölteni, akkor minden bizonnyal szót is lehet vele érteni. Barátja, a kalóz kapitány Essie, megtanította Őt annak idején, hogy hogyan kell beszélni egy hölggyel.
- Miben lehetek a segítségére, kisasszony? - Kérdezte, miközben közvetlenül elé sétált és meghajolt előtte.

Xellestina úgy lőtt ki akár, egy idegen megfeszített íj a mester íjász kezében. Habár, ha másképp nézzük, előre ugrása közben átölelve az idióta ellenfele derekát hajolás közben, ragadta meg. S így leterítette hátára a földre akár egy nehézsúlyú birkózó. S ezután mint egy vérbeli bokszoló kezdte el ütni verni öklével vicsorgás acsargás közepette a fiú arcát. Ám Xellestina leges legnagyobb őrületére az újonnan szét pukkant, mintha egy vízzel teli tócsába ütne.

- Neh hi...Ne...hi... - formálta haragos mély erőteljes hangjával a régen hallatott kölyök korában használt szavakat. Két ököllel csapott le a fiú fejére, de ezután kezével a mellkasba nyúlt bele, hogy megkeresse és kitépje azt a hús cafatot amit szívnek hívnak és Xelly kedvenc része a zsákmányból. Ám... A ruhán kívül a csupasz földbe ütközött keze, ismét vizes semmibe nyúlt bele, és most már végkép türelmét veszítve hajolt le harapott bele a zsákmány karjába vállába, és ez addig folytatódott míg a vérfarkas nőstény lihegve elfáradva csuromvizesen figyeli az alatta regenerálódó fiút.

- Áhhh! - áll fel a fiú hasáról, ragadja meg annak ruhájának gallérját és hajítja át a téren, neki egy sziklának, de... Az újonnan vizes testtel loccsant.
- Mi... Mi... Vagy? Mi? - kérdezi nyögve, nehezére esik a szó használat a hangszál használat így is félig morgásba fulladt ez a pár betű. Természetesen költői kérdés volt tőle, nem érdekelte, csak azt akarta, hogy haljon meg és ehessen a farkas. Ekkor hasa korgott egy erőteljeset mintha csak parancsot küldene gazdájának, hogy Élelmet, Most!