Merthverun forrás

A féltesók találkozása ~ Bella

Ran, mivel megkapta az engedélyt Sangriától, Dombvidék úrnőjétől hogy a területén maradjon, ezért lakóhelyet kezdett el keresni magának, ahol letelepedhet, és akár ott maradhat, vagy akár onnan el vándorolhat, ha szeretne. Végre meg is találta a számára tökéletes helyet, ahol letelepedhet és aludhat, hiszen addigra mire megtalálta ezt a területet Dombvidék határán, addigra le ment a nap, és fel jött a hold, ő meg már eléggé kimerült, és fáradt volt. A cuccát azt már le rakta Merthverun forrás szikláinak egyik barlangjában, és lefeküdt aludni, hiszen aznapra már teljesen kimerült. Nem is telt sok időbe, mély álomba zuhant, de ez érzésre sajnos nem tartott túl sokáig, amíg aludhatott, körülbelül egy vagy maximum két órát tudott aludni nyugodtan, utána felkelt, mert lépteket hallott, ez egy ideig nem is zavarta, és megpróbált tovább aludni, de a léptek egyre csak közeledtek, és hangosodtak, mígnem már szinte a barlang bejáratánál abba maradt. Ran álmoskásan, de már teli energiával kecmergett fel a földről, ahol eddig aludt.
-Ki vagy, és mit akarsz...?- kérdezte az idegent fáradt gyerekes hangján, egy ásítás kíséretében. Tudta, hogy hozzá ilyen közel nincsen sehol sem alvóhely, és azt is tudta, hogy nem a legegyszerűbben lehet oda el jutni, ha nincsen az illetőnek szárnya, vagy jó egyensúly érzéke. De Ran-nak esze ágában nem volt megkérdezni, hogy ez a barlang nem-e véletlen a jövevényé, hiszen direkt be szagolt a barlangba érkezésekor, és semmi más illatot nem érzett, mint por, kő, moha és a friss víz illatát, amit szinte mindenütt érzett, a jövevénynek meg teljesen más volt az illata, érezte, hogy Vámpír és vérfarkas keverék lehet, legalábbis illat alapján.
-Tudok valamiben segíteni, keresel valakit, vagy valamit?- kérdezte az idegent, habár nem volt biztos abban, hogy tudna neki segíteni, de hátha, végülis szinte az összes területet ismerte a környéken, mert útja során már járt azokon a helyeken, illetve miközben az ideális pihenő helyet keresett eléggé sok itt lakóval találkozott, és néhányuknak a nevét is tudja, mert beszélgetett velük egy kicsit.

Pyria

Ajj, de jó, hogy ideértem végre, már azt hittem rossz térképet kaptam, aztán rájöttem, hála egy gyökérben való orra bukásnak, hogy a térkép jó, csak fejjel lefelé tartottam. De legalább itt vagyok. Végre lesikálhatom magamról az út porát... meg mocskát. Meg talán némi trágyát is és talán megszabadulhatok a rothadó belsőségszagtól is, amit tegnap alkonyatkor sikerült megszereznem, hála annak, hogy sikeresen beleestem a falu széli dögkútba, rögtön azután, hogy közelebbi ismeretséget szereztem egy nem túl kedves bűzösborzzal, aki pont a szemembe spriccelte penetráns szagú váladékát, így látásomat vesztve beletántorogtam a rothadó tetemekkel teli verembe.
Ezek után azt hiszem nem kell csodálkozni azon, hogy az égvilágon senki sem akart beengedi egyetlen házba sem, még a fogadó ajtaját is becsapták az orrom előtt. Sőt, az emberek szabályosan elmenekültek a közelemből, így nagyon hamar kiürültek az utcák. Ezután jött el az a pillanat, amikor sajgó szívvel kellett lemondanom az eladásra, illetve saját fogyasztásra szánt pitéimről, ugyanis amikor elővettem a táskámból, hogy legalább egyek valamit, észrevettem, hogy egy szép rothadó húscafat csúszik le a pitém oldalán, és a kendő, amiben a pitéket tartottam, teljesen átázott valami bűzös, pirosas létől.
Úgyhogy tegnap este éhesen tértem nyugovóra. De nézzük a jó oldalát, azt mondják az időszakos böjt jót tesz a szervezetnek. Legalább nem álmodtam rosszat.
Mindezek ellenére ma így napnyugtára eléggé mardosott már az éhség, és facsarta orromat a saját bűzöm. Nagyjából körülnéztem, nem láttam így hirtelenjében senkit, szaglászni teljesen felesleges lett volna ugyanis az átható, penetráns bűz, ami belőlem áradt, minden más szagot sikeresen elfedett. Mivel úgy véltem egyedül vagyok, gyorsan ledobáltam magamról minden göncöt és vetkőzés közben két halomba dobáltam őket. Az egyes számú halom a menthetetlen, felgyújtásra szánt göncöknek, a kettes számú halom pedig a még menthetőnek ítélt ruhadaraboknak készült, bár meglehet a kettes számú halom is felgyújtandó, de egyenlőre a használhatatlan orrom nem sokat tud ebben segíteni.
Megfogtam a magamnál hordott tisztálkodószereket, és az idefele úton szerzett néhány gyógynövényt, hogy legalább a testemről leszedjem a szagot és a mocskot, majd lendületesen bevágtattam a jó forró forrásvízbe szinte rögtön teljesen elmerülve benne. Néhány másodpercig a víz alatt maradtam, élvezve a finom meleg vizet, majd felegyenesedtem és minden erőmmel sikálni kezdtem magam. Amikor a bőrömet elég tisztának éreztem, rátértem a hajamra. Bőségesen beszappanoztam, majd sikáltam, utána jöhetett az öblítés. Ezt a sorrendet többször is végig csináltam, mire nagyjából elégedett lettem a személyes higiéniámmal, majd ejtőztem egyet a jó meleg vízben.

Csukott szemmel, hátra dőlve élvezkedtem, ahogy a lágy, kellemes langymeleg víz végig simogatta a testem, ahogy egy gyengéd szerető tenné.
- Ahh - sóhajtottam fel teljesen elégedetten. Már csak egy haladon szolga kellett volna, aki megmasszirozza fáradt testemet. Lassan simogattam a víz felszínét, és élveztem az apró hullámokat. Egészen addig a pillanatig volt teljes a koncentrációm és a kikapcsolódásom, míg a távolban meg nem éreztem egy minimum hatnapos rothadó hulla szagát. Ám, a reményeimmel ellentétben nem távolodott az átható, szinte már fojtogató hullaszag, hanem egyre közeledett. Finom ívű, fitos kis orromat ráncoltam, ahogy a idilli forrás, és a kellemes finom illat a távolba vész.
Én ezt a nyugtató fürdőt, a pokolbéli élet túlzott stressze miatt terveztem be, ám azzal nem számoltam, hogy itt a földön, időközben megindultak a zombik hadai.
Ahogy nagyot szippantottam a levegőből, minimum egy hulla ezredre számítottam, ahogy lassan vánszorogva előbukkannak a fák takarásából. Hasra fordultam, dús kebleim egy percre elhagyták a víz felszín takarását, majd újra elmerültek a habokba, ahogyan közelebb úsztam a medence széléhez.
A fák takarásából a várt élőhalott sereggel ellentétben, csak egy nagyon büdös leányzó lépett ki. Kritikus szemmel, és fintorogva, végül engedve a késztetésnek, és befogtam az orromat, néztem végig a lányon. Ahogyan a ruháit két halomba dobálta, és ahogy utána cseppet sem kecsesen belegázol a vízbe.
Leplezetlen kíváncsisággal az arcomon néztem végig, ahogy tisztálkodik, és folyamatosan szipogva ellenőriztem, hogy hogyan változik az illata. Lassan, már-már nem kellett fintorogva keresnem a kellemes légáramlatokat, amelyek messzire vitték tőlem a penetráns hulla illat kompozíciót. Minimum három olyan démont, lényt tudnék felsorolni, akik ölni tudnának ezért a minden illatot elfedő szagcsodáért.
A titokzatos lány mindeközben lassan végzett, s míg én a gondolataimba elmerültem, na meg a vízben, egyszer csak feltűnt hogy nem látom. Pedig meg kell hagyni, igencsak szemet gyönyörködtető látvány volt. Kellőképp karcsú, hozzám hasonlóan szép, feszes keblekkel áldotta meg őt a teremtő. Hmm...
Ahogy méláztam, félre döntöttem a fejemet, és gondolkodtam... Olyan nagyon rég volt, hogy a női nemmel kerültem közelebbi kapcsolatba. Talán, ideje lenne felfrissíteni.
- Szia kedves! - intettem, és kiültem a földre. Nem nagyon takargattam magam, nem volt rajtam semmi szégyellnivaló sem.
- Nagyon csinos vagy! - bókoltam neki. - Nem lenne kedved csatlakozni hozzám? - érdeklődtem kedves hangon.

A hirtelen rám köszönéstől még az ütő is megállt bennem egy pillanatra. A szaglásom ugyanis még mindig nem tért vissza. Miközben sikáltam magam, elkeseredtem egy kicsit, hogy vajon mi lesz velem, ha életem végéig beette magát az orromba ez a bűz. Hogy fogok én ilyen orral sütemény csodákat alkotni?!
Mindenesetre úgy megijedtem, hogy felsikkantottam és az egyik lábam megcsúszott a medence alján az egyik kövön, és hangos csobbanással elterültem a vízben, ahol valami fura növénybe beleakadtam. A sikkantás miatt még egy adag vizet is sikeresen lenyeltem. Éljen az ásványi anyag pótlás!
Nagy nehezen felkászálódtam, felegyenesedtem és az eddig észrevétlen fürdőzőtársamra pillantottam. Hajamból lógott valami hínár, az egyik talpam vérzett, mert megvágta egy élesebb kő, szemeim is könnybe lábadtak, a hirtelen jött orv öntámadástól.
Miután kiköhögtem a sikeresen félrenyelt forrásvizet, végre alkalmam nyílt válaszolni is.
- Neked is szia! - mosolyogtam a másik lányra kissé zavartan és ártatlanul, mit sem sejtve.
- Óh, köszönöm szépen, láttál volna az előbb - kuncogok
- Szívesen csatlakozom hozzád, ha nem zavar a bűz, sajnos az orrom még nem tért magához, úgyhogy fogalmam sincs, mennyire sikerült a szagtalanítás - nevetek fel saját magamon, miközben eredménytelenül próbálom kibányászni hajamból a makacsul ragaszkodó hínárt.
Közben természetesen végig mértem az előttem ücsörgő nőt. Meg kell hagyni nagyon csinos. A forró fürdőtől és párától kipirult bőrén egy-egy gyémántcsillagként gördültek le a vízcseppek, finoman végigkövetve formás idomait.

Sejthettem volna, ó teremtőm! Annyira sejthettem volna, hogy ha megijesztem magával hozza a tíz csapást is. Elvégre biztos voltam abban, hogy az előbbi szagcsodát se direktbe alkotta, hanem a természet humorával sikerült.
Sikkantására, csak megborzongtam. Vajon létező hangot ütött meg, vagy...?
A megrökönyödés, mielőtt még kiülhetett volna a az arcomra, igyekeztem valami kellemes, vidám mosolyt magamra varázsolni. Ennek okán, miután megállapítottam, hogy milyen kis cuki, így hogy beszélni is tud, és nem áraszt magából élőhalott szagot...
- Jajj! - sikkantottam most én is fel, miután láttam, hogy szegényke mekkorát borult. Azonkívül, meg a fél medencét megitta... brr... amibe az előbb mosakodott! Jujj... megborzongtam, majd kecsesen felemelkedtem, és lassan, lányan ringó csípővel odasétáltam hozzá, és a kezemet nyújtottam felé.
- Gyere, segítek! - ajánlottam fel neki, s letérdeltem elé, a medence szélén.
Szavain sokat sejtetően elmosolyodtam, hiszen a felbukkanása első pillanatától szemmel tarottam a leányzót.
Illatáról tett megjegyzését mintegy felhívásként értelmeztem, így kissé előre dőlve szimatoltam bele a nyakába, és óvatosan meg is nyalintottam, hogy ne csak az illata legyen az orromba, hanem az íze is a számban. - Tiszta illatod van, és nagyon finom - suttogtam a fülébe. Féldémoni lényemet nem tudtam megtagadni. Inkább éreztem, semmint láttam, hogy a lélegzetemtől libabőrössé válik, és megrezzen, borzong, ahogy egy kissé csípősebb fuvallat megsimogatja.
Kissé közelebb kúszok a medence széléhez, hogy segítséget nyújtsak neki a makacs hínárral szemben, ám egy óvatlan pillanatban a térdeim alatt a talaj eltűnik, én meg egy halk sikkantással beleborulok a vízbe, rá a lányra.
A vízbe merülve ösztönösen, és cseppet sem direkt simulok hozzá, és érintem egy pillanatra az ajkaimat az ő puha, rózsaszín ajkaihoz. Végül kissé szégyenlős pillantással bukkanok fel a víz alól.
- Mond, ugye jól vagy? - nézek rá kérdőn, s talán némi félelemmel a hangomban. A végén még nehogy rám fogja, hogy meg akartam gyilkolászni!