Piac

- Van egy személy. Aki az életemnél is fontosabb. Lunaris a lány neve. Aranyos, szolid teremtés. Szerintem kedvelnéd. - Ahogy a Holdsugaráról beszélt, teljesen megváltozott a hangszíne. Teli volt gyengéd érzelemmel.
- Megkapod az elvárt alázatot és engedelmességet, ezt mondanod sem kell. - Mondta határozottan, majd sóhajtott. Talán nem kellene ilyeneket mondania, mert a végén még túlságosan is beleéli magát a királynő.
- Ugyan. Nem vagy te olyan rideg, mint amilyennek beállítod magad. - Ámbár amikor legelőször találkoztak, Őfensége megkínozta a fiú gyermeket, aki Hircine-el volt.
- Vagy talán... Mégis. De ameddig az általad említett kegyben részesülök, még lehet hosszú életem. - Már csak azt nem tudta eldönteni, hogy a három esélyéből, vajon melyiknél jár?
- Milyen nagylelkű. Szerencsés fordulat. Így legalább, a város némi szerencsével... Megélheti a reggelt. Elvégre... Rólad van szó, Sangria. - Hircine nem gondolt rosszat a lányról, de tudta, hogy ha harcra kerül a sor, a város népe a vacsoraasztalán végzi. Az több ízben kellemetlen fejlemény lenne. Egyrészről, oda lenne a békés, nyugodt városi élete, másrészről pedig Cath keresztes hadjárata is idő előtt véget érne. Eszébe jutott a kis hótündér. Vajon mit csinálhat most? Nem épp világi barátokként váltak el egymástól.
- Sangria. A tanácsodra lenne szükségem. Egy tökéletes uralkodó vagy. Ezért. Biztos utat tudsz nekem mutatni. Egy másik uralkodóról, a nyugati amira-ról lenne szó. A kettőnk kapcsolata barátinak volt mondható, egészen a minapig, amikor magamra haragítottam. Hogy s miként engesztelhetném ki? - Kérdezte tágra nyílt, segélykérő, boci szemekkel.

A macska kissé összeszűkült szemmel figyelte a vérfarkast. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a másik hangszíne teljesen megváltozott. Érzelmes, lágy volt. Sangra csak megvetően horkantott egyet, majd biccentett.
- Lehetséges - vonta meg a vállát kecsesen. - Tehát, ő. Ez a Lunaris az oka, hogy mostanában nélkülöznöm kell téged - vonta le a macska a következtetést. Azt nem mondta ki, hogy emiatt a lány hátrányos helyzetben van. Legyen bárki, vagy bármi, Sangria nehezen viselte el, hogy a szolgájának nem ő az első.
- Szép dolog a szerelem, de nem akkor, ha ez a feladataid rovására megy - közölte Sangria feddőn. Hiba volt abban reménykednie, hogy többet nem kell a kutyusát megnevelnie.
- Jelenleg eléggé azon az úton vagy, hogy a végelgyengülés még szóba kerülhet - közölte Sangria, részben megnyugtatóan, részben pedig figyelmeztetve, ha kihúzza a gyufát a vérfarkas még akár komoly bajba is kerülhet.
- Ostoba kutya! Nem fogok egy teljes várost kiirtani, mert valaki megsért, minimum egy birodalom látja annak kárát! Ne becsülj alá! - kérte ki magának a nő. De a hangján érződött, hogy nem gondolta komolyan. Sangria nem az a tipikus vérengző bestia volt. Azt tény és való, hogy bántja, aki őt is bántotta, de ártatlanok vérében ritkán fürdik. - Nem bántok ártatlanokat ok nélkül. Bár... ez az emberi főváros, ahol a magamfajták rabszolga sorban tengődnek. Talán ez, - mutatott körbe, - megérdemelné a véres, kegyetlen büntetést - jelentette ki hidegen. Ha erre kerülne a sor, a macskát nem érdekelné, hogy ki kerül a szeme elé. Csak a félvérek és hibridek úsznák meg a haragját.
Boroús gondolataiból Hircine hangja rángatta ki.
- A nyugati kis amira... - ismételte tűnődve. - Aki fedélt adott a kóbor kutya busa fejednek - próbálta tisztázni, hogy kiről is van szó.
- Mivel bántottad meg? - érdeklődött kíváncsian Sangria. Természetesen segíteni fog neki, csak előbb a kíváncsiságát elégíti ki. Vajon mit művelt a kutya?

- Részben igen, Ő az oka. Másrészről. Önzőség. Próbálok egy tisztességes, új életet kezdeni. - Naivság volt ez az Ő részéről, ezt már akkor tudta, amikor újra találkozott Sangria-val.
- Tán bocsánatot kellene kérnem, amiért szeretem Őt? - Kérdezte költőien.
- Való igaz, elhanyagoltam a feladataimat. De azon leszek, hogy ez többé ne forduljon elő. - Mondta ki azokat a szavakat, amelyeket a másik elvárt tőle. Már csak azt nem tudta, hogy s miként szakadjon több felé?
- Ezt örömmel hallom. Ámbár, ha halnom kell, a te kezeid által megtiszteltetés lenne, Királynő. - A kijelentése könnyelmű volt, akárcsak Ő maga. De a láncai miatt, ez valamilyen szinten érthető is volt. Ha akart volna sem tudott volna örökre megpihenni.
- Egy egész birodalmat? Csak nem. Különben is. Csak idő kérdése lenne. Hogy egy nálad erősebb személy, a jó ügy érdekében, utadat állja. - Nem sok ilyen személyt volt, Hircine tudta jól. De például Albion képessége, praktikus volt.
- Mi az hogy. Egész iparágak épülnek a rabszolgaságra. De elég legyen az álszent szövegből. Te sem vagy különb. Csak épp láncokat nem aggatsz rám. - Jegyezte meg csipkelődve.  
- Szegről végről. Igen, Ő róla van szó. - Lehet, hogy szállást adott Hircine feje felé, de az megdolgozott érte. Több tucat vámpír katonát és magát, az amira-t is harcra tanította.
- A váratlan eltűnésem volt a tűz forrása és egy gyilkosság visszautasítása pedig az olaj rá. Arra kért, hogy öljem meg a nappali Őrzőt, Nebula-t, de nem tettem meg. - Némi kis megértést várt el Sangria-tól, de...
- Hisz Ő még csak egy gyermek! - Hangsúlyozta ki azt a bizonyos sarkalatos pontot.

- Tisztesség új élet? - ismételte Sangria hitetlenkedve. - Talán azt nem ebben a városban kellene. Vérfarkas vagy, falkában a helyed - közölte a nő. - Legalábbis, amit én tudok a magadfajtákról, jobb nektek falkában - tette még hozzá. Bár a tudása nem volt kiemelkedő a vérfarkas témában, ennyit azért még ő is tudott. A farkas falkában erős. Bár... a lány elgondolkodott. Talán neki is jobb, ha a vérfarkas gyenge, noha Hircine-ről van szó. Ő minden csak nem gyenge. Sangria felsóhajtott.
- Úgy érzed bocsánatot kell kérned, mert szereted? - nézett rá Sangria kérdőn. A szemeiben valami beazonosítatlan csillogás volt. A nő tűnődött.
- Helyes - bólintott. Inkább elfordította a fejét, hogy a másik ne lássa meg a kételyt a szemében. Igen, Sangria elgondolkodott azon, hogy vajon helyes-e... de elhessegette a kételkedő gondolatait, majd újra a vérfarkasra figyelt.
- Úgy rémlik, nem tudsz tartósan meghalni - jegyezte meg Sangria. - Szóval... nem tudom hogyan tudnám, pont én végbe vinni, hogy tartós halálod okozója legyek. Hovatovább, most már a kis szívszerelmed miatt sem állna szándékomban bántani. Hiszen érzem rajtad az illatát, csak félig vérfarkas. Így érdemes a jóindulatomra, hogy belátó legyek - jelentette ki a nő nagylelkűen. Holott, először megölni akarta a lányt, aki lefoglalja a kutyusát. De Sangria kegyes volt, így hát nem tett lépéseket, még szóban sem fenyegette meg a lányt.
- Valószínűleg. De tudod Hircine... a szemtől-szembe intézett rohamok, csaták csak a tankönyveken néznek ki jól. Valójában az számít, ki hogy forgatja a lapjait. Egy birodalom leigázásánál pedig sokszor a taktikán, a cseleken múlik a harc, nem pedig a nyílt összecsapásokon - ellenkezett a nő. Persze nem volt jártas a hadviselésben, csak elég sokat élt, és figyelt. Valójában, ha nem tekintett senkire vörös szemeivel, akkor embernek is elment, akinek csak hosszú a haja.
- Tessék? - hökkent meg Sangria. - Hircine... nyugtass meg, hogy csak nyelvbotlás volt az előbb, és nem ehhez az söpredékhez hasonlítottál - Sangria adott egy esélyt, hogy a vérfarkas kijavítsa a hibáját. - Vagy talán úgy gondolod, hogy ugyanolyan vagyok, mint ez az emberi söpredéktől hemzsegő város?! - kérte ki magának a nő sziszegve. Figyelt a hangerőre, és a saját erejét is visszafojtotta. Ha most szabadon engedte volna a dühét, akkor a piac biztosan elpusztult volna.
- Honnan veszed a bátorságot, hogy ezekhez hasonlíts?! Hányszor, hányszor büntettelek meg? Hányszor emeltem rád kezet? Van rajtad póráz, billog, mely mutatja hogy az enyém vagy?! NEM! Szóval ne mert azt mondani, hogy vagyok mint ezek, mert akkor véletlenül felszólításként fogom értelmezni és gondoskodom róla, hogy egy életre megjegyezd, ha akarom rosszabb is tudok lenni, mint néhány halandó söpredék!
Sangria még pár pillanatig szúrósan nézett a vérfarkasra, majd amint a másik kiért az amirával való problémára megértően hümmögött.
- Tehetséges vagy Hircine... - jegyezte meg egy kis vidámsággal a hangjában a nő.
- Nos, az valóban sajnálatos, és eléggé felelőtlen a részedről, hogy csak szó nélkül távoztál, de ez még elenyésző dolog. Ami a nappali őrzőt illeti... - Sangria megvonta a vállát. A jelenléte őt is zavarta. - Elismerésem az amirának. Nem hittem volna, hogy egy vámpír árul el egy másikat. Támogatom az amira ötletét, az őrzőnek vesznie kell. Csak zabszem mindenki hátsó felében - közölte Sangira a véleményét.
- Valóban. Lehet, hogy gyermek. De visszaél a hatalmával - Sangria megrázta a fejét. - Ennek pedig nem lesz jó vége. Vér fog folyni a hegyen. Már csak azért is meg kellett volna ölnöd az őrzőt, hogy védd az amirát. Ha kiderül, akkor a büntetése csak jó esetben lesz száműzés... - tette hozzá a nő. Ismerte a vámpírokat. A nyugati amira vakmerő lépésre szánta el magát, de már nem Sangria dolga volt, hogyan ölik a vámpírok egymást. Neki már nem volt semmi keresnivalója ott, mióta a a nappali őrző kitiltotta.

- Ugyan, Sangria. A tisztesség nem helytől, vagy időtől függ. Hanem az embertől. Ugyanakkor, bármennyire is próbálom magam mögött hagyni a múltam, az annál jobban visszahúz. Talán igaz lehet a mondás. Nem mindenkinek való a tisztesség ösvénye. Vannak dolgok, amelyekre csak Én vagyok képes. De ahhoz, hogy ezeket megvalósítsam, le kell mondanom az olyan luxusról, mint a tisztesség. Ch... Az örök életnek is megvan a maga átka. - Mondta el véleményét a tisztességről majd a végét, egy belenyugvó sóhajtással koronázta meg.
- Talán igazad van. Lévén vérfarkas vagyok, a falka valóban előnyös lenne. Csakhogy. Félő, a mai farkasok között, keresve sem találnám a helyem. Pincsikutya az összes. - Közölte, utolsó mondatát különösen megnyomva. Nem Lunaris kedvesére gondolt, hiszen Ő nem is volt teljesen farkas.
- Nem. Nem érzem úgy, hogy az iránta táplált gyengéd érzelmeimért, bárkitől is bocsánatot kellene kérnem. Ilyenre, ne is kérj. - Volt egy rossz érzése, hogy Lunaris talán szálka a Vérkirálynő szemében, de jobb, hogy tőle tudta meg, hogy érez iránta, sem mint magától jött volna rá, hogy a hűsége elsősorban Ő hozzá köti.
- Sangria. Halhatatlan vagyok. Ez abszolút és megkérdőjelezhetetlen tény. De. Van rosszabb, mint a halál. Az pedig nem más, mint a halál és az élet közötti... magatehetetlen stagnálás. - Kezdte el mondandóját, majd közelebb lépett a nőhöz, egyik kezével elsimította annak vörös fürtjeit a füle mellől, odahajolt és halk, duruzsoló hangon kezdte el Őt felvilágosítani.
- Ha a legutolsó csepp véremet is kiszívod, képtelen leszek regenerálódni. És bár öntudatomnál leszek, képtelen leszek akárcsak a kisujjamat is megmozdítani. - Mondandója végére érve elhajolt és tett egy lépést hátra. A legnagyobb titkát mondta el a másiknak. De látszólag, ez Őt nem zavarta. Még derűsen Sangria-ra is mosolygott.
- A háború művészete... Igen, igazad van. Egészen addig a pontig, ameddig a két szemben álló fél, nagyjából azonos erőt képvisel. Vegyük alapul Damarel-t. Az emberiség fővárosa. Hadserege, több tízezer főt számlál. Mégis, képtelenek voltak megállítani a démon sárkány tombolását. - Utalt vissza a néhány hónappal ezelőtti tragédiára, amely minden bizonnyal bekerül majd a történelem könyvekbe is.
- Lehetsz bármekkora stratéga, ha csak gyalogjaid vannak a táblán, képtelen leszel győzni egy királynő ellen. Ámbár. Ameddig én is a bábúid között szereplek. Nincs az a csata, amit elveszítesz. - Mondta megrendíthetetlen határozottsággal.
- Ha azt mondanám, hogy az én gazdám olyan, mint az emberi söpredék, az sértés lenne Önmagamra nézve is. Nem, téged egy lapon sem lehet említeni velük. De egyes cselekedeteid nem sokban különböznek. Igába hajtasz másokat, hogy téged szolgáljanak. - Jegyezte meg cinikusan.
- Csak idő kérdése, hogy megbüntess. De el kell, hogy keserítselek Sangria. Még te sem tudnál kellemetlen helyzetbe hozni. - Nyeregbe érezte magát, lévén az ezeréves tortúra után, már semmivel sem lehet meglepni. Legalábbis, Ő így gondolta.
- Annak a gyermeknek nem hóhérra, hanem mentorra van szüksége. Valakire, aki megtanítja neki, hogy a nagy erő, nagy felelőséggel jár. Cath ideális lenne a szerepre. De Ő ehelyett, elpusztítani akarja, sem mint megformálni. -

- Tény - sóhajtott fel a nő, majd szokatlanul lágy pillantást vetett a vérfarkasra. - Tedd, amit tenned kell, Hircine - biccentett Sangria. Nem igazán tudott mit ehhez hozzáfűzni... - Számomra a cél szentesíti az eszközt. Mindig. Tisztesség ide vagy oda - mondta ki hangosan a gondolatát Sangria, majd összevont szemöldökkel nézett a vérfarkasra.
- Hogy mi? - lepődött meg, majd elnevette magát. - Pincsikutya? - kérdezett vissza, még mindig mosolyogva. - Ha őket lekutyázod, akkor ne csodálkozz, hogy én is ezzel a jelzővel illetlek, blöki - nyújtotta ki rá a nyelvét a macska, szokatlanul vidáman. Megmosolyogtatta, az, hogy Hircine a saját fajtársait vette kutyaszámba.
- Lehet, hogy inkább tanítanod kellene őket - közölte tűnődve a nő. - Ha már ennyire becsmérlően beszélsz róluk - tette még hozzá, majd elindult a piacon. Végül is a sok zöldség nem vásárolja meg magát.
- Nem állt szándékomba, csak olyan védekezőnek tűntél. Nem érdekel, nem zavar, hogy szerelmes vagy - nyugtatta meg a férfit. - Egészen addig, míg nem akadályoz meg a feladataid elvégezésében. De megnyugtatlak Hircine, a leendő alomnyi kutyakölyök miatt nem fogok olyasmit kérni, ami veszélybe sodorna - nem lehet azt mondani, hogy Sangria nem volt kedves, vagy kegyes. Bár bántóak voltak a szavai, hangsúlyából jóindulatot lehetett kihallani. Nem fogja bajba keverni Hircine-t, legalábbis nem direkt. Ha valami félre sikerül egy ártatlan feladat során, az már a férfi baja lesz.
Sangria, már nyitotta a száját, hogy felvilágosítsa néhány dologról a vérfarkast, végül azonban nem tette. Csupán biccentett.
- Gyere közben, Hircine. Nem vásárolja meg magát az áru - intette a vérfarkast, hogy közben azért haladjanak. Lehet, hogy szabad mind a kettőjüknek az egész napjuk, de azért nem kellene felesleges ostobaságokra elfecsérelni.
- Nem tervezek háborút indítani - jelentette ki Sangria. - Amúgy se az én asztalom a háborúskodás. Azt meghagyom olyanoknak, akik értenek hozzá - nem volt a nő beképzelt, tudta hol vannak a határai, s csak ritkán lépte át őket. A háború és annak vezetése, egy nagyon óriási átlépés lett volna. Sangria nem vállalkozott rá. Amúgy sem lettek volna meg hozzá az eszközei. - Ahogy az előbb már említettem, hiába vagy hallhatatlan, a kis vérfarkas kedvesed miatt, nem kérlek ilyesmire - ismételte meg magát Sangria. Nem volt ez szokása a nőnek, de úgy volt vele, most nem árt, ha többet nyugtatja a vérfarkast. A végén még elszalad. Sangria tervei egyelőre magányosak voltak.
- Egyelőre csak Te lennél az aki szolgálsz - jegyezte meg Sangria. - De ez is inkább tűnik egy barátibb kapcsolatnak, mint a szokásos gazda-szolga viszonynak - tette még hozzá. Nem mert rá kitérni, csak a levegőben lógott, ha a férfi kérné, Sangria elfelejtené, hogy létezik, meg azt is hogy a kutyusa.
- Tévedsz Hircine, nagyon sok minden van, ami már árthat neked. De nem vagyok kegyetlen, nem fogom ellened felhasználni a gyenge pontjaidat, még csak fenyegetés szintjén sem. Alma vagy répa? - fordult Hircine felé kérdőn kezeiben az említett zöldségekből tartva egy-egy darabot.
- Gyereknek gyerek a farkasa - felelte a nő. - Arra nem kérdeztél rá, hogy mi vezetett oda, hogy az amira megöletni akarja. Lehet hogy az őrző beleszólt olyan dologba, amit személyes kritikának, sértésnek vett az amira. A vámpírok pedig roppantul önérzetesek - találgatott Sangria. Valójában nem érdekelte, mi folyik a hegyen. Az őrző kidobta, így már felőle akár fel is robbanhatott volna az egész hely.
- A felelősség pedig olyan, vagy megtanulja magától, vagy beleroppan. Nem lehet megmondani, hogy így vagy úgy csináld. Abból ellenkezés fog születni. Bár nekem mindegy, mi lesz a heggyel. Már nem érdekel - vonta meg a vállát nem törődően. - De te mivel törődsz még az amirával, egy tanácsot adhatok. Ne célozgass, hogy ő mit tegyen. Mond meg neki a véleményedet. És ne csak azzal takarózz, hogy azért nem ölöd meg a nappali őrzőt, mert gyerek - mély levegőt vett Sangria és lassan fújta ki. végül vörös szemeivel a vérfarkas tekintetét kereste.
- Van még valami amiben szükséged lenne az útmutatásomra, vagy most már elkölthetjük a csilingelő kis aranyaimat?

- Ugyan már, Sangria. Te is nagyon jól tudod, hogy engem egy lapon sem lehet említeni a napjainkban élő vérfarkasokkal. Az idő... nem tett jót a fajtámnak. - Mondta cinikusan.
- Nem csodálkozom, drága Vérkirálynőm. Tudom hol a helyem. - Tette hozzá.
- Sem időm, sem pedig energiám, amit ilyen és ehhez hasonló... felesleges dolgokra pazarolhatnék. - Valamiért, a vérfarkasok, szálkák voltak a szemében.
- Kedves vagy, Sangria. De ha van valami, amit megtehetek érted, akkor azt meg is teszem. Parancsolj velem, gazdám. - Hajolt meg mélyen a nő előtt.
- Helyes. Mert ha háborút óhajtanál indítani, kénytelen lennélek lebeszélni róla. Még ha te rólad is van szó, az emberek furmányos faj lévén, okozhatnak kellemetlen meglepetéseket. Nem szeretném, hogy akárcsak egyetlen hajad szála is meggörbüljön. - A szavai alapján, Hircine nagyon is törődik Sangria-val.
- Valóban. Kettőnk kapcsolata nem teljesen szokványos. Néha el is gondolkozom rajta, hogy eddig vajon miért nem vertél láncra? Az elmúlt hónapok fényében, azt hiszem egy szavam sem lehetne ellene. - Kérdezte, s közben kérdően nézett a vörös szemekbe.
A vérfarkas elmosolyodott, amikor a gazdája biztosította Őt afelől, hogy nem lesz zsarnoki megtorlás.
- Ilyenkor hálás vagyok, hogy te veled fújt össze a szél. Jó dolgom van, mi tagadás. - Jegyezte meg, majd a két termékre pillantott Sangria kezeiben.
- Mindkettő. Még ha csak egy lóról is van szó, a kiegyensúlyozott, változatos táplálkozás nem árthat. - Mondta el a véleményét.
- Nem, nem kérdeztem meg. Úgy vélem, hogy októl függetlenül, elítélendő egy gyermek életét kiontani. Cath egy amira. A vámpír faj egyik csillaga. Képesnek kell lennie egy olyan megoldást találnia, amely a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad elvet tükrözi. - Nagy elvárásai voltak a nyugati amira-val szemben, s csak remélni tudta, hogy nem fog csalódni.
- Azt hiszem igazad van. Legutóbb talán... nem jártam eléggé körbe a témát. Egykori Imperatorként, kötelességem az uralkodónak utat mutatni. Visszatérek a hegyre és beszélek vele. - Bár nem tudta, hogy Cath miként fogja Őt fogadni. Ha igaz, amit akkor, aznap mondott... minimum egy fejlevágással számolhat.
- De nem ma. Ma téged szolgállak, Sangria.

Sangria nemlegesen ingatta a fejét.
- Nem tudom milyen voltak régen a farkasok. Szerintem te vagy az első vérfarkas, akit ismerek - felelte végül. - Mármint... láttam vérfarkast meg minden, de elkerültem őket, és ők is engem - magyarázta bővebben, mielőtt a másik még félre találná érteni, hogy a bő hatszáz éves nőnek Hircine volt az első vérfarkas az életében.
- Miért volna felesleges? - kérdezte érdeklődve. - Hiszen te magad ajánlottad, hogy az amirának tanítania kellene az őrzőt. Ennyi erővel te magad is megfogadhatnád a saját tanácsodat a mostani vérfarkasokkal szemben - fejtette ki a véleményét Sangria és közben csak egy kicsit nevette ki a férfit.
- Ne aggódj Hircine, a feladatodat időben a tudomásodra fogom hozni, de ha már úgy alakult, hogy egész nap ráérsz, nem szeretném, hogy közben a feladat megoldásán gondolkozz. Bőven lesz rá időd, hiszen elég időt fogok rá hagyni - biztosította Sangria, újra a vérfarkast, hogy van feladata a számára, de amazt csak később, a nő szerinti megfelelő időben fogja megtudni. Ezt pedig Hircine kénytelen lesz elfogadni, ha tetszik neki, hanem.
- Mint említettem, megvannak a terveim. Lehet kissé nehézkes lesz, hiszen tervezek egy olyat is, hogy az itt senyvedő hibrideknek és félvéreknek felajánlom a szabadságot, feltéve ha meg lesz az a hely, amit keresek. A vérmágiámmal szemben az emberek tehetetlenek. Békés úton fogom megoldani, az éj leple alatt - közölte Sangria könnyedén. - De ez még úgy is a jövő kérdése. Addig el kell jutni, meg kell találnom a helyet, aktiválni a védőmágiát, szóval... - függőben hagyta a mondatot, majd megvonta a vállát. Megvannak a tervei, amibe egyre inkább beavatta a vérfarkast, holott eleinte még ennyit sem akart neki mondani. Nos, így alakult.
- Mint említettem, ebben a viszonyban, kapcsolatban, jobban hajlok arra, hogy valamiféle baráti dolgot alakítsak ki veled, semmint egy pórázon sétáló öleb legyen mellettem, akinek annyi esze sincs, mint egy almának - pillantott a kezében lévő gyümölcsre a nő.
- Rendben, akkor...? - tétován pillantott rá. Vajon mennyit ehet egy hátasállat. - Lehet téged kéne befogjalak hátasállatnak, te elmondod mit kéne neked adnom enni - kuncogott a nő. Hiszen a prém, amit féltve őrzött, az a vérfarkasé volt, abból pedig látszott, hogy igencsak tekintélyes méretű állati alakban.
- Hozzád képest az amira is egy gyermek, hacsak a korát tekintjük... - jegyezte meg a nő összevont szemöldökkel. - Bár ha a kort vesszük alapul, akkor még talán én is - tette hozzá nevetve.
- Nyilván igazam van - sóhajtott fel, titkon örülve, hogy Hircine megpróbál az amirával beszélni. Magában megjegyezte, hogy okvetlenül jöjjön majd vissza néhány hét múlva a városba. Kíváncsi volt már most, hogyan alakul ez a beszélgetés.
- Haha, Hircine. Nyugodtan megmondhatod, ha menni szeretnél az amirához, netán a kedvesedhez rohannál vissza? - érdeklődött kissé szurkálósan. Vajon volt dolga, vagy megzavarta, mikor a keresztútnál a segítségére kellett sietnie? Sangria kíváncsi volt.

- Ha valóban én vagyok az első vérfarkas, akit ismersz, akkor szerencsés vagy. Én egy úriember vagyok. - Mondta pökhendien vigyorogva.
- Kérdőjelezd csak meg ha tudod, de jusson eszedbe, hogy én még a cipődet sem rágtam meg egyszer sem. - Na nem mintha Sangria bármilyen lábbelit is hordott volna.
- Azért felesleges, mert Ő egy amira, én pedig csak egy vérfarkas vagyok. Az uralkodás a ti dolgotok, az enyém pedig, hogy megöljem azokat, akik ellenetek szegülnek. Na persze. Az már az én saram, hogy igencsak válogatós vagyok. - Utalt Nebula-ra és hogy a világért sem akarja Őt megölni.
- Rossz vagy, Királynő. Én egy olyan férfi vagyok, aki nem szereti a meglepetéseket és szeret jó előre felkészülni, legyen szó a legapróbb csekélységekről is akár. - Most már kezdett valami rosszat sejteni. Oka van neki, hogy Sangria vissza tartja az információt. Talán most, ameddig a nő nem figyel, kereket oldhatna.
- Magam is hasonlót terveztem nem is olyan régen. Forradalom. Felszabadítás. Olybá tűnik... az ügyünk közös. - Újfent kellemesen csalódott a gazdájában. Kezdte úgy gondolni, hogy a sors nem véletlenül hozta Őket össze.
- Tehát még mindig tündérországban gondolkodsz? - Élcelődött. Na persze, teljesen azért nem tudta kizárni annak létezését. Csak kevés esélyt látott rá.
- Jobb ha itt és most megálljt parancsolsz a nyelvednek, Sangria. Ne feledd. A le Mort birtokot szolgálom. - Hívta fel a figyelmét egy távolról sem elhanyagolható tényre.
- Lehet, hogy a vérmágiád leigázza az embereket, de ha forradalmat szítasz, én leszek az egyik, akit a megölésedre küldenek. - Tette hozzá.
- Jobb ha nem tudok minden lépésedről ~

- Megnyugtatlak. Még ha pórázon lennék sétáltatva is meg lenne a magamhoz való eszem. Ez az, amit senki sem vehet el tőlem. - Bólogatott helyeselve magának.
- A lovak valójában nem rosszak, ha az ember A-ból B-be elakar jutni, de... Én gyorsabb vagyok, valamint a láncom miatt, soha nem fáradok el. - Ilyenkor még Ő maga is meglepődik azon, hogy hány féle képpen tudja kamatoztatni képességét.
- Ha pedig azt nézzük, hogy 1000 évemből majdnem 1000-ret egy sötét, föld alatti katakombában töltöttem el leszedált állapotban, valójában én vagyok a gyermek hozzátok képest. - Kontrázott rá és Ő is nevetett.
- Sangria. Ha nem veled lennék, akkor egy aréna küzdőterében tépném épp darabokra az ellenfeleimet.

Sangria felnevetett. Tisztán, csengő hangon. Valahol, valaki még bájosnak is titulálhatta a macska kacagását.
- Te, úriember? - ismételte, még mindig nevetős hangon, miután meg tudott szólalni. - Tudod Hircine, ha ilyen jók a vicceid, talán bohócnak eredményesebb lennél... mint... Nem is tudom mi vagy most - tűnődött a nő. - Nekem, nyilván a kutyám, na de Miss le Mort-nak? - nézett rá kérdőn Sangria. Kíváncsi volt, hogy ez a valaki, mire és miként használja a kutyáját.
- Hogy micsoda? - lepődött meg a lány. - Kitépném az agyaraidat és nyakláncként hordanám, ha a puha bőr csizmáimat megrágnád! - hangja korholóan csengett és szeme összeszűkült. Nagyon ajánlotta, hogy csak vicceljen a másik. Ennek a gondolatának hangot is adott: - Nagyon ajánlom, hogy csak viccelj!
- Rossz? - ismételte a macska. - Talán most, itt a piac közepén kéne a tudomásodra hoznom, hogy milyen feladatokat szánok neked, hogy mindenki megtudja?! - kérte számon Hircine-t, hogy ezt még is hogy gondolta, hogy juthatott ilyesmi az eszébe.
Sangria megtorpant. Vörös tekintettel pillantott a vérfarkasra, hidegen csillogtak a szemei, s a pillantás tört része alatt lett nagyon morcos, az addig jó kedvű macska.
- Amennyiben a le Mort birtokot és úrnőjét szolgálod, nincs közünk egymáshoz a továbbiakban Hircine - jelentette ki a nő hidegen. Bár fájt a szíve a kutyáért, hiszen megkedvelte. De ha a hűsége ennyire képlékeny, akkor jobb, ha nem mellette van, hanem minél messzebb tőle.
- Dombvidék és Amestris létezik, legalábbis régen létezett. Bár, mivel te egy törzskönyves öleb vagy, így nem hiszem, hogy képes lennél valaha is megtalálni - húzta ki magát büszkén Sangria, hiszen ebben a percben nagyon is büszke volt a lány, hogy ő hibrid.
- Valóban, van eszed, ámbár néha nem tudod, mikor a legjobb befogni - közölte megrovóan Sangria, utalt arra, hogy felelőtlen kijelentéseket tesz a vérfarkas. Egyszer azt állítja, hogy őt szolgálja, máskor, mint az előbb is, a le mort birtokkal és úrnőjével jön.
- Képlékeny hűségű szolgákra, barátokra nincs szükségem Hircine. Akkor inkább magányosan kóborlok a világban! - jelentette ki Sangria, majd nemet intett a fejével.
- Nem foglak befogni szállító eszközként. Mivel olyan helyere akarok menni, ahol a fajtisztaságod akadályt jelent, nem előnyt - magyarázta meg a döntését. Na meg nem akarta látni a vérfarkas arcát, ha netán még se találná meg a helyet, amit keres. A csalódás és kétségbe esés az magányos érzelem volt, nem volt hajlandó megosztani másokkal is ezt a ritka pillanatot.
- Milyen... bestiális... - hangja gúnyosan csengett, miközben tűnődve pillantott a vérfarkasra. - Megkérdezném, hogy megéri-e, de neked nyilván igen, hiszen a kis láncocskáid végett esélytelen, hogy valaki ellen veszíts.
Hangja bár szemrehányóan csengett a macska még is örült, hogy Hircine valójában nem vív élet-halál harcot unalmas óráiban.

- A jó humorérzék a tökéletes testem, elmém és harci potenciálom vele járója. Borravaló. - Felelte olyan hangszínen, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lett volna szó.
- Miss le Mort főként a képességeimhez testhez álló munkákkal bíz meg. Példánkban, karavánkísérő. - Felelte.
- Csak vicceltem. Na persze. Teliholdas éjszakákon nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék nekik ellenállni. - Igaz, élete során még egy lábbelit sem rágott meg, de talán itt lenne az ideje elkezdeni.
- Ha nem akarod, hogy mások is megtudják, a fülembe is súghatod. - Ajánlotta fel és előre hajolt.
- A le Mort birtokot és az úrnőjét szolgálom. - Jelentette ki határozottan.
- Persze... a gazdám kezét sem lenne elegáns megharapnom. Ezért, még ha arra kárhoztatok is, hogy megküzdjek veled... Önként dőlök valamely vértüskédbe. - Egy ilyen kényes helyzetben, a pártatlanságot találta a leghelyénvalóbbnak.
- Ha létezik is és te megtalálod, biztos vagyok benne, hogy arra is megoldást találsz, hogy én se maradjak ki a buliból. - Mondta jól lakott óvodás vigyorral.
- Eddig sem volt problémád a képlékenységemmel. Hisz te magad mondtad. Csak is saját magamhoz vagyok hű. - Idézte a nő korábbi szavait.
- Hm ~ Talán ez az a pillanat, amikor jobb lenne ha befognám. - Tűnődött el.
- Nem is mondtam, hogy beleegyezésemet adnám abba, hogy a szállító eszközöd legyek. Elméleti szinten el lehet játszani a gondolattal, de a gyakorlatban... csak fáradtság. Na persze, téged ismerve, nem hiszem hogy kikérnéd a véleményemet a dolog iránt. Így hát minden bizonnyal úgy is az lenne, amit te akarsz. - Sóhajtozott.
- Királynőm. Én nem csak egy vérfarkas vagyok, hanem A vérfarkas. Ha van is olyan hely, ahová nem juthatok be, az csak azért van, mert én magam nem akarok. - Kérdőjelezte meg Sangria kijelentését.
- A láncaim, nem igaz? - Kérdezett vissza és elmosolyodott.
- Egyszer sem használtam még a láncaimat aréna küzdelemben. A küzdőtéren az erőm, ügyességem és a gyorsaságom az egyetlen fegyverem. Ettől többre... nincs is szükségem. - Világosította fel Sangria-t. Hircine legtöbbször kardot és egyéb halandó fegyvert sem használ.
- A minap, a puszta kezeimmel roppantottam össze egy sárkány hibrid fejét. A szemgolyói egészen a nézőtérig ugrottak ki. Pedig milyen magabiztos volt mindvégig. - Mesélte és még a szája szélét is megnyalta. Le sem tagadhatta volna, hogy egy menthetetlen szadista vadállat.

- Nem vagy te egy kicsit beképzelt? - nézett kíváncsian Hircine-re Sangria. De, természetesen az volt, ahogy Sangria levette a másik szavaiból, noha, azt is illik hozzátenni, hogy volt is mire büszkének lennie. Még élt, nem? Ebben a világban elég jó teljesítmény.
- Természetesen - bólintott Sangria gúnyosan. - A karavánkísérés roppantul veszélyes manapság, elengedhetetlen, hogy egy magadfajta tapasztalatokban gazdag vérfarkas kísérje - tette még hozzá, miközben megvető pillantással illette a férfi páncélján lévő címert.
- Hát, majd ha egy teliholdas éjszakán együtt vagyunk, majd az orrod alá dugom az egyik kopottabb csizmámat, hogy kiderüljön, akadnak-e ilyen hajlamaid - ajánlotta fel Sangria, jó gazdihoz méltóan.
- Nem-nem, Hircine - intett nemleges választ Sangria. - Szépen kivárod, hogy alkonyodjon, s akkor mielőtt elválnának az útjaink szépen elárulom, mit kell csinálnod az elkövetkezendő hetekben. Valószínűleg ez testhezállóbb, képességpróbálóbb feladat lesz, mint a karavánok őrzése - jegyezte meg gúnyosan a macska, azonban a vérfarkas szavait hallva, megint megtorpant, holott előzőleg csak néhány lépést tudott megtenni. Sangria agyán több tucat válasz rohant végig, majd végül a legdiplomatikusabb módon, megvonta a vállát és tovább indult.
- Remélhetőleg veszed a zöldséget, Hircine - terelte el más irányba a beszélgetést a nő, s könnyed léptekkel elindult a piac kijárata irányába. Magában pufogott, de nem volt mit tenni, a nyakörvre előbb van szükség, mint hitte.
- Te csak egy sima vérfarkas vagy - pillantott hátra a válla felett Sangria. - Nem vagy annyira különleges, vagy talán nehezedre esik elhinni, hogy létezik olyan hely a világon, ahova nem teheted be a tappancsodat? - érdeklődött részben gúnyosan, részben kíváncsian Sangria.
- Hibrid? - a nő megállt, és szinte lángoló tekintettel nézett a vérfarkasra. - Hosszú perceken keresztül magyaráztam arról, hogy a hibrideknek és a félvéreknek akarok otthon nyújtani. TE, pedig megölöd őket egy arénában - a macska hirtelen szavakat sem talált arra, hogy minek minősítse a vérfarkas tettét.
- Elég volt Hircine, kövess. Ideje, hogy megkapd azt, ami régóta jár már neked - intette a vérfarkast, hogy kövesse. Bár nem tudta merre kell menni, de megkockáztatta, nem fog eltévedni. Talán...


VÉGE