Werun folyója

Delalyssa

Milyen is, ha az embernek vannak szabadnapjai? Nem tudom, mert amilyen buzgó mócsing vagyok, mindig megyek valahova. Az esetek 99%-ban, viszont a maradék 1% az, amit itthon töltök tényleges henyéléssel. Na, ki találja ki, ma melyik százalékba esem? Bingó! Mindenki az, aki a 99-re tippelt, Ti vagytok a győztesek! Mivel ma is útnak indulok, de nem munka céljából. Vagyis nem pontosan. Azokon a napokon, amikor nincs a szolgálataimra szükség, a Vörös piramisban meglátogatom régi cimborámat, aki egy két növényért cserébe ellát a legerősebb mérgekkel. És hogy kin szeret Kísérletezni? Hát persze, hogy rajtam! Ki máson is tudna, aki olyan gyorsan regenerálja magát, ha valami gikszer van a dologban. Kivéve, ha olyan méreggel kísérletezik, amelyek tompítják a képességeket. Na, az húzós egy buli volt, még Nekem is. Pláne, hogy más erre szakosodott Laochra is csak nehezen tudott meggyógyítani. Beleborzongok még a gondolatába is. Ettől függetlenül is kísérleti patkánynak használ. Ha nem szeretném ennyire, már megleckéztettem volna.
Gyorsan lezuhanyoztam és neki láttam elpakolni mindent, amire csak szükségem lehet. Egy nagyobb méretű túratáskába belepakoltam minden mintavételre szükséges eszközt, egy törölközőt, egy váltás ruhát, mert lássuk be, erre bármikor szükség lehet. Felkaptam egy homokszínű szűkebb nadrágot, hozzá egy színben passzoló hosszú ujjú felsőt. A hajamat egy laza kontyba csavartam és egy fa hajtűvel biztosítottam, amin egy kristály lótusz van. Szeretem ezt a hajtűt, egyszerű még is nőies. Bár szerintem majdnem minden hajtű gyönyörű. Cipő tekintetében elakadtam. De bevállaltam egy lapos talpú túracipőt, biztos, ami biztos alapon, egy bokatörésre nincs szükségem. Mert begyógyítom, de attól még fáj. És ki szeret magának fájdalmat okozni? Nyilván senki. Amint elkészültem elbaktattam a piramisokhoz és elkértem az aznapi-vagy kétnapi munkát, amit kitalált a kis méregkeverő. Az biztos, hogy nem kímél. Teljesen kihasználja a jó szívem.
Különböző hátas állatokkal indultam el az úti célom felé. Mert nem lehetne hazai terepen összeszedni a dolgokat. Nem ám. El kell mennem a Határ menti vidékhez, de ott sem ám a legegyszerűbb helyről kell szereznem anyagokat. Merüljek csak le a víz alá és a fenekéről hozzam fel a növényeket. Néha nem tudom eldönteni, hogy csak szórakozik Velem, vagy tényleg mindenre szüksége van, amit kér. Mindegy is, valamit valamiért. A folyóhoz már gyalog mentem, mert az is meg volt adva, hogy melyik szakaszára kell menni és mivel azért egy kicsit mászni is kellett egyszerűbb volt letenni a lovat egy nyugodtabb helyen. Elvileg elég sekély a víz ahhoz, hogy lemerülhessek, de elég mély is, hogy minden növény megteremjen.
Azt meg kell hagyni, páratlan látvány tárult elém. Szép zöld volt minden, és a folyó is tisztának tűnt. Már amennyire egy folyó tiszta tud lenni. Kipakoltam mindent egy biztonságosnak tűnő helyre és fehérneműre vetkőztem. Megfogtam az első minta vételi kütyüt és begázoltam a vízbe.
-Hideg!- Sikkantottam fel. Szerintem évek óta ez volt az első igazán hisztis nőies kiáltásom. Borzasztóan idegennek is hatott, de nézzük a jobbik oldalát, elvileg senki nem hallotta. Ha pedig még is, megfenyegetem, hogy erről hallgasson. Begázoltam amennyire csak tudtam, majd egy nagy levegő vétel kíséretében elkezdtem lemenni a folyó fenekére.

To: Rosalie

From: Delalyssa

A víz hűvös, az ég kék, a fű zöld, én meg sárkányként feszem a tó alján, élvezve a hínárok csodálatosságát. Növények, drága növénye, ti, kik sose hazudtatok nekem, milyen érzés most nektek egy sárkány súlya? Zöld vagyok, rejtőszínem tökéletes arra, hogy ne látszódjak a vízben. Csak egy pillanatra megyek fel, hogy megtöltsem tüdőmet levegővel, majd suhanok is vissza, mint egy álmos őshüllő, ki itt maradt sok ezer évről. Sok ezer? Inkább csak párszáz, melynek jó része egy magányos, kegyetlenek hazugságban telt. Egy jó ideje talpon vagyok, utam laochrák földjére lassú, hiszen mindig meg-meg állok, segítek itt-ott, elkalandozik a figyelmem, most meg sárkányként fekszem a mederben. Maioreszekre, olyan vagyok mint egy tinilány, pedig évszázadok óta magam mögött hagytam a pubertást! Mint valaki, aki azt hiszi, hogy minden helyrehozható. De, nem az volna a kristályszilánkok segítségével? Minden pletykában van valami igazság, már csak tervezni kell. Ez lesz mostantól a főbb céljaim közül az egyik.
Sok minden történt, megemészteni, hozzászokni a gondolathoz már nem elég, tudnom kell, hogy ének-e még, vagy csak ő volt az egyedüli, kivel találkoztam. Bár ha ennyi ideje senkivel se, akkor miért is általtám magam vágyálmokkal? Miért is reménykedek benne? Elengedni se óhajtom, mert a reményt senki se veheti el tőlem. Helyette csak várok. Segíteni másokon, elérni, hogy béke legyen mind-mind olyan feladat, melyet megteszek, addig se emészt a bánat, a düh. Nem tehet mást a hibrid, csak leköti elméjét, hogy addig se szenvedjen, és kínozza  a magány. De most, most újra elkezdtem, újra vannak céljaim, okaim élni, nem csak létezni eme kegyetlen világban.
Mi a spárga, pillantok fel, hol a nap süt, honnan mintha valaki kiáltotta volna a hideg szót. Nem tudom, szerintem forrásban van a víz, mire számított, hogy majd langyos lesz? Fújok egyet és összegömbölyödök, tökéletes fekhelyem van hínárágyon, melyet teremtettem. Csend, béke, nyugalom, több se kell nekem, a természet irányítójának. Érdekes szagokat sodornak le az áramlatok, nem kell sok, hogy felcsigázzon, hogy feljebb ússzak, érezve a hajlataimban, hogy ez bizony hideg. Nem hiszem el. Közeledek hozzá, barátságos, zöld sárkányként, mely kisebb, mint az átlagos. Óhatatlanul is szemügyre veszem a lényt, a leányzót, nyelvemet kinyújtom és visszahúzom, de igen. Tudom mi ő, miféle szerzet, és talán most fog el az az izgatottság, melyet már rég éreztem. Nem kellene hirtelen mozdulatokat tennem sárkányalakban, hiszen még a végén megrémül és ki tudja, milyen méreg van nála, épp most nézhet szembe egy zöldellő gyíkkal, mely a mélyből úszott föl hozzá, és vigyorog, mint egy kifaragott tök. A következő pillanatban megrázom magam, és egy szárnycsapással megye felszínre, hogy megtörjem a víz tükrét és felrepüljek az égbe, hogy aztán fejjel lefelé fordulva menjek vissza és tekintsem meg újra.

Tényleg kellett ez Nekem? Kellett Nekem ez a didergető hideg, amely a csontomig átfagyaszt? Mit meg nem teszek ezekért a vacak növényekért.
~Nem vacak, hanem a leghasznosabb dolog, amivel meg tudsz ajándékozni egy méregkeverőt. Ne legyél, hisztis menj és hozd, amit kértem!~ Szinte hallom azt a gunyoros hanglejtését. Hát persze, hogy Ő tudta, hogy ez az átkozott víz jéghideg és még csak nem is szolt. Lefogadom valami úton, módon végig figyelt és jót mulatott azon, hogy jéggé fagyva úszok a folyó fenekére, egy kis.. Na, mi is a neve? Valami zöld… Zöld.. Zöld… Üti meg fejemben a szín magát, mely materializálódni is látszik, és bár először remélem nem jól látok, de sajnos a szemeim ritkán hagynak cserben. Pedig, ó most de jó is lenne, ha nem látnék olyan élesen és tisztán. Ha esetleg a folyó nem kristálytiszta lenne, vagy ha.. Ha, nem egy behemót zöld gyík szegezné Rám a tekintetét. Akarom mondani sárkány, mielőtt még kiderül, hogy eme páratlan jószág gondolatolvasó és kiolvassa, hogy legyíkoztam. Szóval, ha olvasol a gondolatokban, akkor bocsi, hogy legyíkoztalak. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy kisebb, mint a többi, kikkel eddig találkoztam. És még Tiberius mondta, hogy kicsi vagyok kaszásnak. HA Én kicsi vagyok kaszásnak, akkor ezt a zöld sárkányt minek nevezné?
A szárnya okozta vízi örvény, nem volt olyan nagy, de elég ahhoz, hogy megijesszen és kiengedjem a bent tartott levegőt, így hát következzem Őt a felszínre. De mire Én felértem Ő már a vízben landolt ismét. Na, most vagy szerencsésnek kellene éreznem magam, amiért időben felértem és nem tudott egyből bekapni, amint visszamerült, vagy féljek, hogy esetleg alulról fog belém harapni.
Bárhogy is, muszáj visszamennem. Kellenek azok az ostoba növények. Ha ezt tudom, biztos nem ma jövök. Miért van mindig ekkora pechem? Miért nem lehet egy békés napom?
Egy nagy mély levegő kíséretében visszamerültem, és ismét szembetaláltam magam Vele. Óvatosan mosolyogtam, és amennyire engedte a víz egy aprót biccentettem felé ,majd mintha mi sem történt volna, vagy mintha ott sem lenne, folytattam a mélybe az utamat azokért az átkozott növényekért. Minél előbb végzek, annál hamarabb szabadulhatok meg és annál biztosabb, hogy nem lesz belőlem vacsora, vagy ebéd. Nézőpont kérdése.
Felnyaláboltam, ami kellett, eltettem a kütyübe, mert bármennyire is akartam sose fogom megjegyezni a nevüket és elindultam felfele. A vízfelszínre érve, mintha cápától tartanék, a leglassabb és legkevésbé sok mozdulattal járó kiúszást kezdtem el a part felé, hogy letegyem a kütyüt és felvehessem a következőt.

Próbálom nem túl feltűnően megbámulni, remélem, nem hiszi azt, hogy ő lesz most az ebéd. Fél fogamra se elég ebben az alakban a másik.
Hogy mennyire ijeszthettem rá ezzel az aprócska produkcióval? Őszintén szólva, nem tudom, de még nem tett támadó mozdulatot a hölgyemény, így nem is el aggódnom. természetesen tudom, hogy hogyan kommunikáljak vele anélkül, hogy alakot váltanék, a karmaimra ragad egy kis aljnövényzet, de úgy tűnik, nem lesz ebből felirat. Hát rendben, akkor nem sárkányként fogok ismerkedni vele, hanem emberi alakba kell mennem. Növényeket keres, hogyne keresne erre, magára is hagyom arra az időre, míg felmegyek a felszínre, fel a levegőbe, onnan meg a szárazföldre, hogy végül mint egy ázott kutya rázzam le magamról a vizet, majd emberré alakuljak.
Nyújtózkodom, ezeket a magasba, fog, jobbra- balra hajlítom a gerincemet, élvezve ahogy kiropog, egyedüli testtakaróm a csuromvizes, vörös hajam, amelyből csak úgy csöpög a színtelen folyadék, elmémben már most megjelennek különböző mérgek receptjei, a szaguk az orromban, én meg mosolyra húzott szájjal sétálok vissza a folyóba. Lehet, öltözni kéne, még a végén mutogatós néninek néz, ezért levelesnövényből alkotok bugyit és melltartót magam köré. Mintha lenne bármi szégyellni valóm amúgy, sose voltam se rabszolga, hegeimet büszkén viselem, nem vagyok más, mint az, kitől félni kel az erdőben.
De jön már ki a drága, én meg várok rá, ülve a paron, apró hullámok ütköznek a lábamnak, hajam vége homokos-sáros lesz, ahogy földet ér, hiába, kincsem hosszú, levágni nem szándékozom. Feltápászkodom, intek neki egyet kezemmel, barátságos fél laochra vagyok, ki nem akar megölni senkit.
- Üdvözletem! Laochra vagy, igaz? – Mire átgondolom, hogy mit akarok kérdezni, már kiejtettem a szavakat a számon, mint egy türelmetlen kisgyerek, ki nem bírja kivárni a szüleinapi ajándékát. Kíváncsian nézek rá, várva válaszát, mely ígyis-úgyis egy igen lesz csak az illata alapján. Mit gondolhat rólam ezután a kérdés után, mennyire vagyok egy türelmetlen jószág, mely nem bír várni egy fél percet. Mit tudhat a kristályokról, mit tudhat a tekercsekről, miért ment le a folyóba? Növényért, mi másért, mely tökéletes beszélgetős alap számomra.

Nem is értem, minek óvatoskodom itt. Az előbb láttam a felszín fele menni. Ha mondjuk, tudnék lélegezni a víz alatt, elúszhatnék a folyókanyarig és ott biztonságban kijöhetnék anélkül, hogy megzavarnám a sárkányt. Viszont akkor hátra kellene hagynom a felszerelésem, ami roppant kellemetlenné tenné a további munkám. És ki tudja, meddig akar még a folyóban pihenni? Lehet, hogy ez a természetes élőhelye. Mondjuk nem hallottam még olyan hibridről, aki a víz alatt lakik, pláne nem sárkány-laochra hibridről. Amikor az imént feljöttem éreztem a szagát, akarom mondani illatát. Halványan, de jól felismerhető számomra ez az illat. Nyilván tévedhetetlen én sem vagyok, még, de a fajtársaim illatát messziről megérzem.
Mire kiértem a partra, már emberi alakjában volt, de... De senki ne sértődjön meg, még is mi a jó fene van rajta? Látom-látom hínár, de még is minek? Vagy lehet valahol elvesztette a ruhát? Netán inkább él sárkány alakban, mint emberiben? Nyilván nem nekem kellene ezen kiakadnom, hisz jó magam is fehérneműben teszem tiszteletem előtte. Ezért okvetlen elnézést kell kérnem. Bár a fürdő ruhám maximum anyagában különbözne a jelenlegi ruhatáramtól, még is. Valahogy az teljesen már, mint a rendes fehérnemű.
Ha pontos akarok lenni, a lábam éppen kiér a vízből és már is Nekem szegez, egy amúgy némiképp illetlenek mondható kérdést. Hisz lássuk be, érzi a szagom, amennyiben jó a szaglása, és ezt bizonyítja, hogy nem találgat, hanem egyenesen rátalál a helyes fajra. Másodsorban ott van az a nem elhanyagolható tény, miszerint fekete kristályaim tökéletes szépségükben csillognak és jól láthatóak. Tudtommal nincs még egy olyan faj a laochra-kon kívül, akiknél lenne ilyen jellegzetesség. Nem, az állati jegyek nem nevezhető jellegzetességnek. Vagyis de. Csak hát az veleszületett, a mi kristályaink pedig úgy mond szerzett javak.
Lepakolok a kezemből és csak ezután nézem meg még alaposabban a kislányt, aki híján van a türelemnek. – Szervusz, Gyermekem. Rosalie Bell vagyok.- Mosolygok rá kedvesen, és ha már ilyen baráti hangnemet ütöttem meg illene, válaszolom a kérdésére is. – Igen, az volnék. Ahogy félig Te is. Nagyon szép a sárkány alakod! - Azzal lehajoltam és felvettem a maradék két üres üveget. – Bocsásd meg hiányos öltözetem, van még egy kis elintézni valóm a mélyben. Mindjárt visszajövök és beszélhetünk. – Mielőtt szóhoz juthatna már le is merültem. Ismerem magam. Ha ott maradok és beszélgetek, elmegy a kedvem az egész úszosditól és csak magamnak okoznék problémát, ha halogatom. Egyszerűbb túlesni rajta, mert van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz egy rövid beszélgetés.
Lemerültem ismét, és most valamivel tovább maradtam lent. De könnyű dolgom volt. Már tudtam mit keresek, és hol találom. Már csak be kellett szereznem. Nem vagyok annyira gyenge a növényekkel kapcsolatban, de azért egy némelyik kérés feladja a leckét. Lehet, ideje lenne neki látnom alaposabban is belemélyedni egy-egy téma, mintsem mindenhez érteni egy picit? Gyakorlati szempontból az utóbbi a hasznos, de ha ennél gyorsabban és ügyesebben akarom végezni a dolgom, akkor sajnos rá kell szánnom az időt és neki kell látnom a saját képzésemnek. Végül is, még 3000 év és nem lesz semmi, amiben ne lennék elég jártas.
Eme hirtelen jött tudásvággyal úsztam fel a felszínre ahol nyilván már türelmetlenkedik az ifjúság. Kiúsztam a partra, elpakoltam és a törölközőt elővéve elkezdtem megszárítkozni. -Szerintem még nem láttalak.- Mosolyogtam kedvesen és közelebb sétáltam hozzá. – Tudok Neked segíteni valamiben? – Ha nem is abban legalább, hogy ha valaki kárt ejtett egy fajtársban, akarom mondani félig fajtársban, akkor szíves örömest megbosszulom. És hozok Neki valami rendes ruhát, ha esetleg valaki ezektől megfosztotta volna.