Talia Rosesword

" Unom a gyengébb nemet, erősebb igenre vágyom."

A fiatal nőstény haja a róka és ember alak közti állapotban világosbarna, szemei zöld színben pompáznak. Fülei a hajával megegyező színűek, a farka szürke színű fehér véggel. Nő léte ellenére kifejezetten sportos, vékony alakkal van megáldva, átlagos magassággal. Öltözéke mindig visszafogott halvány árnyalatú tunikából, és sötét nadrágból áll, ehhez ékszert csak akkor visel, ha éppen megtetszik neki valamelyik kis amulettje. Karján a teremtőjétől kapott csuklóvédőket viseli, inkább érzelmi kötődés, mint praktikus indokok miatt. Szőrmét még a legnagyobb hidegekben sem hajlandó hordani ebben az alakjában, másik alakja pedig kellően melegen tartja. Ennek fordítottja miatt nyáron láthatják inkább ebben az alakjában. Haját mindig kiengedve hordja, csak a hegyes fülei vége látszik ki alóla. Kivételt képez ez alól, ha harcra kerül a sor, de ilyen szerencséjére nem sokszor történt eddig a 20 életéve alatt.  

Talia Lowrie mivolta miatt 3 másik alakkal is rendelkezik. Bestia alakjában egy róka fejjel, és emberi testtel rendelkezik. Testét rövid szürke szőr fedi, ami a nyakán plusz védelem érdekében vastagabb. Végtagjai megnyúlnak, karmai kampósak, nem érdemes vele kikezdeni, az izmos testével könnyedén elbánik egy felnőtt férfival is. A szeme színe nem változik ebben az alakjában, azonban a pupillája elhalványul, mintha nem is lenne. Róka alakjában szintén szürke bundával rendelkezik, marmagassága kisebb, mint az átlag egyedeké, csak 140 centiméter. Ezt az alakját főleg utazáskor szereti magára ölteni, mert egy róka kevésbé figyelemfelkeltő, mint egy róka fülű lány. Farka végét ebben az alakban is fehér vég díszíti. Igényes a bundája tisztaságára, soha nem látni piszkosan. Harmadik alakja a róka-láng, amit az emberek szívesen neveznek egyszerűen léleknek. Talia lelke halvány rózsaszín, jól tükrözi a benne lévő kíváncsi, kalandokat és szerelmet imádó rókát. Ebben a gömbben egy apró róka forma lelhető fel így különböztethető meg egy sima buboréktól. Ezt az alakját ritkán veszi fel, csak az Álmodó Rózsáin keresztül való utazásra használja fel.  

Talia kifejezetten kíváncsi, folyton vidám jellemű, talán pont ez fogta meg a teremtőjét annyira, hogy őt válassza az utódjának. Kíváncsisága sodorta már bajba, de ahogy fajtársait, ez őt se hatja meg különösebben. Imád közösségben lenni, főleg imádja az emberek kultúráját megismerni, ha néha csalódnia is kell, hogy a fülei, és a farka miatt nem akarnak vele barátkozni, a gyerekeiket elrejtik előle. Ezzel sem tudják azonban a fiatal örök vidámságát letörni. Kifejezetten segítőkész, még az ellenségeinek is segítene a bajban, ha úgy adná a sors, hiszen meg tudja magát védeni a mágiája és a fizikai ereje segítségével. Magabiztos és céltudatos, soha nem adja fel az álmait. Állandó tudásvágyban ég, ez is kifejezetten erőssé teszi őt a csoportján belül is. Első benyomásra, aki nem riad vissza a nem hétköznapi külsőtől, az hamar megkedveli a fiatal lowrie lányt, kifejezetten szórakoztató társaságot tud nyújtani hosszabb utakon is.

Talia törvénytelen gyermekként született ember szülőktől, és a sorsa kiskorában nem éppen alakult egyszerűen: az apját soha nem is ismerte, elhagyta az anyját még a születése előtt. Az anyukája kifejezetten beteges volt, ezért a kislány már egészen pici kora óra dolgozott, és az anyjáról gondoskodott, ha nagyon rosszul ment a soruk, akkor az utcákon koldult. Így ment ez 8 éves koráig, mikor az anyja meghalt. Minden spórolt pénzét a temetésre költötte, hiába kértek a felnőttek kevesebbet. Egy háziasszony magához fogadta az utcán sírdogáló kislányt, és cselédlányként dolgoztatta, közben oktatta is, hogy később megállja majd a helyét a világban. Boldog volt ezen a helyen, jól bántak vele, de nem maradt így az élete, csupán egy évig, mikor a házat az asszony egy haragosa felgyújtotta, és el kellett egyedüli túlélőként menekülnie. Kétségbeesett futása közben egy vörös rókát vett észre az erdő sötétjében, aki úgy tűnt szintén a háztól menekül. Jobb társaság híján az állatot követte, mikor nagyon elkeseredett az állat a lábához dörgölte fejét. Hajnalra már kimerült a kislány, nem volt ereje tovább futni, egy odvas fában tért nyugovóra. Mire felébredt a nap már magasan járt az égen, inkább nyugat felé már, délután volt. A fa előtt víz és élelem várta, hűséges társa pedig ott feküdt mellette. Hamar megette, amit neki hagytak ott, egyelőre nem törte a fejét, hogy vajon hogyan kerülhetett oda, az ösztönei vezérelték. Teli hassal a fának dőlt, és a porba kezdett rajzolgatni, mikor egy villanás arra kényszerítette, hogy takarja el a szemeit, és mire visszanézett egy férfi ült vele szemben. Nem is férfi, félig róka félig ember.. valami. Fülei egyforma fekete színűek voltak a vállig érő hajával, a farka vörös volt, mint korábban.
-Jól laktál kicsi lány? – kérdezte a vele szemben ülőtől. Válaszként azonban csak bólogatást kapott.
-Nem bántalak, jól nevelt róka vagyok, nem harapok – próbálta oldani a remegő lány félelmét, de nem járt sikerrel, ezért egy ideig csendben gondolkozott. A tűz csalta ide, kíváncsisága hajtotta, mint mindig eddigi életében. Így került el a szigetről is, kíváncsi volt mi van a világukon kívül. De ahogy meglátta azt a rémült gyermeket, nem tudta otthagyni egyedül, ezért kísérte az útján. Ahogy egyre tovább figyelte ámulatba ejtette a kitartása és akaratereje, ez volt a fő oka, hogy eldöntötte, a gondozásába veszi. Magával viszi a szigetre, hisz mennie úgy sincs sehova, és az utódjává teszi, amint elég idős lesz a szertartáshoz.
-Igen, köszönöm – jött a halk válasz a másik felől, mire az idős Lowrie elégedetten bólintott egyet.
-Ha akarsz, velem jöhetsz egy helyre, ami végre az otthonod lehet, és én leszek a családod – vázolta fel a lehetőséget a kislánynak, aki egy időre megszeppent, majd bólintott egyet. –Nos, akkor mától fogva mi egy család vagyunk –mondta a róka, majd elindult a hazája felé vezető úton, nyomában a kislánnyal. Az útból nem emlékezik már sokra, nincs is nagyon mire, csak mentek, pihentek, ettek, majd újra tovább indultak, míg a szigetet a szárazföldtől elválasztó tengerig nem értek. Itt a róka ügyesen elkötött egy kis hajót, és azzal indultak útnak. Innentől már kénytelen volt az emberibb alakjában maradni, hiszen szüksége volt a kezeire az utazáshoz. Visszaállt az eddig megszokott monotonitás, míg újra szárazföldre nem értek. Ott nem fogadta őket senki, de nem kellett sokat utazniuk, míg közösségbe kerültek. A lányban a mai napig megmaradt a sok róka, rókaszerű ember, és róka fejű ember látványa a takaros kunyhok közt, nagyon is tetszett neki ez a világ. Az újdonsült apja az otthonába vitte, ahol hamar kiismerte magát, és a közösségben is hamar sok barátra tett szert, a többi itt lakó kíváncsi volt az új jövevényre. Szaglászták, nézegették szinte egész nap, a történelmükről meséltek neki, a fiatalok játszottak vele, délutánonként írni, olvasni, számolni tanult, az apja azt akarta, hogy megállja a helyét a világban majd. Egy hónap telt el a napig, mikor az apja a legszebb ruháját adta rá, majd elindult mellette kocogva a róka alakjában a község főtere felé. Az úton elmagyarázta neki, hogy mi fog vele történni és miért, és a lány reakciója ezekre, csak megerősítette benne az érzést, hogy igen, őt akarja az utódjának. A kicsi lány nem félt, csak felemelt fejjel a kihívás elé sétált, az eddigi élete már megerősítette annyira, hogy nem félt, sőt kíváncsi volt a bizonyos szertartásra. Sok más korabeli gyerek volt ott, mind ugyanarra vártak, mint ő, hogy végre ők is alakot válthassanak, hogy használhassák a képességeiket. Az emlékei addig tartottak, míg ő került sorra, és az apja vállon veregetése után elindult, de itt képszakadás van a mai napig, az apja elmondása szerint elájult a szertartás közben, de nem hagyta, hogy emiatt gyengének érezze magát, sokan túl se érték ezt a bonyolult rituálét.
Innen az életében először tartós rend alakult ki, végre megvolt a napirendje, és élvezte az életét, tanult, amikor csak tudott, edzett az idősebekkel, hogy meg tudja magát védeni, gyakorolta az alakjai közti gördülékeny átmeneteket. Az első pár nap szinte végig a füleit nézegette a tükörben, feltűnően imádta őket, főleg, hogy a sok vörös fül között szinte az övé volt csak szürke színű bundája. Erőssége terén az átlagosok közé tartozott a fizikai erőt tekintve, de az elméjét sokkal jobban szerette élezni, ehhez hozzájárult az örökös kíváncsisága is. Meglátott egy szép könyvborítót, és már el sem lehetett mellőle rángatni.
Így teltek a napjai, míg lassan nem érezte úgy, hogy a sziget már kicsi neki: mindenkit ismert, minden könyvet elolvasott, nem volt már mit felfedeznie tíz év után. A vére nem hagyta nyugodni, folyton a parton ült, és a földrész felé meredt, ami őt megszülte, majd messze taszította magától, és most mégis oda vágyott vissza. Egy hete ült már ott minden délután, míg teljesen le nem ment a nap, általában teljes nyugalomban, ám most egy kéz simult a vállára, majd egy izmos magas férfi guggolt melléje.
-Téged az én kíváncsiságom mentett meg Talia, ha visszavágysz, kelj útra, hagyd, hadd vezessenek az ösztöneid, megérdemled, hogy szabadon élhess, indulj útnak gyermekem –szólt a fiatal róka lányhoz az apja, majd szorosan a karjai közé zárta, legalább annyira, mint másnap hajnalban, mikor búcsút vett az egyetlen gyermekétől. Mindketten elhullajtottak pár könnyet, de a férfi nem akarta hagyni, hogy az utódja akár csak egy percre is szenvedjen, így is elég része volt már abban az életben. Így váltott alakot Talia, és indult el a szárazföld felé a rózsán keresztül, hogy elkezdődjen a nagybetűs élete, a saját története, amit majd mesélhet a saját utódjának.

Még nem alakult ki.

Talia kifejezetten jól elsajátította az írás-olvasás készségeit, ezeket rendszeresen használja is. Megtanították, hogyan védje meg magát, ha egy támadás érné, de a harc sosem érdekelte. Ismeri a környezetét, tudja melyik gyógynövény milyen sebre és nyavalyára jó, nem kell félteni, ha egyedül túlélésről van szó.  

Fóbiásan retteg a tűztől, és a tűzalapú képességhasználóktól.