Lakatlan faház

Ezer ördög és pokol! Eső aromája vegyül, a sistergő, égő farkas-hús orrfacsaró bűzével. Ezüst, vagy talán valami fémes, vér kétes foszlánya fonódott ebbe a furcsa kompozícióba. Morgás és a föld kaparása, a hátra rúgott földhalmazok, fűcsomók hangjától zörög az anyaföld. Ezt az állatok mind érzik, de az emberek, csak akkor kerülnek tisztába mindezzel mikor már megnyílik alattuk a föld. Fekete hajkorona, zászlóként lengő tűzött lobója jelzi a nő útját. Patadobogás, mázsás állat lépteinek rengése pedig jobban felveri az éji csendet.

Fekete tömött, sűrű és dús szőrzet csillan meg, ahogy a lyukacsos lobkorán át vetül a hold kékes fénye az állat horpaszára, farának felső területére és a mellső lábak ízületére. Orrlyukai kitágultak, zablát harap, szíjat rángat ahogy a nyakát előre hajtva, fejét néha visszakapja egy egy fát kikerülő manőver során. Farka fel van tűzve, kontyba fogott, patái felérnek egy termetesebb, erős csontozatú férfi fejével. Nehéz patkók, rozsdásan húzzák le lábait és a csüdjein dús fekete hullámos szőr, sártól néhol kisebb tincsekbe állt prémje melegíti. Izmos lábai nem futásra tervezettek, fél tonnát nyom és egy gyermek méreteivel ér fel most a fiatal Noirceur aki a hátán, combjaival kapaszkodik a ló lapockájához közel, annak széles oldalába. Az őr habzó pofával, karmait kimeresztve löki el magát a földtől. A hátsó lábát felkapja az állat, katonásan vágott sörénye előre billen és a porcelán törésének éles csörgésével a csont megreped, a nyomástól pedig végül darabokra törik. Theunissen úr vérfarkasának mohósága kedvezőtlen helyzetbe hozta. Most megállt, alsó állkapcsától pedig elváltak az ínak így hát az lóg. Nyelve kibukik, tekintete vérben forog, hörgését hallva bizonyossá válik: mérges, elégedetlen és szenved. Fleur megállította az igást, izzadt, csapzott tincseit pedig hátra simítva ,azok az összefogott fürtökhöz tapadnak. A barna ordas fogai kifordulnak az ín fogásából, hiszen fészke darabokban lóg és csak a hús ölelése tartja egyben.
Fleur fújtat, homlokán és halántékán apró verejtékcseppek törik meg a fényt, kezeivel pedig a kantárszárnak feltekert gyeplőt szorongatja. Az arca ezekben a percekben rideg és üres volt, ajkait cserepesre fújta az ellenszél ami most hátát noszogatja, és a nyári fekete mén sörényét borzolta. A lánynak ideje sincs belegondolni, nemrég még kishíján felrúgta az éjszaka egyik szülöttjét mikor a katakombák mellett húzódó úton elcsörtetett. Az agyát sokkal inkább átszőte és lekötötte az amit most maga előtt látott. A megvetés pedig gyenge kifejezés lett volna első érzelmi fellángolására.
- Hah, szóval ezek a vérmes ragadozók őrizik manapság a nemeseket. Szégyen... - Pusmogta orra alatt. Fekete vászonnadrágja feszül combja belső felén, feneke alatt úgy ahogy lábai takarása mögött érzi ahogy az állat szőre nedvessé vált.
- Úgy érzem magam mint aki összepisilte magát...-Meg kellett hagyni, nem csak összemelegedtek, de mindketten meg is olvadtak a kalandban. Poseidon elégedetlenül kapartat, Fleur pedig majdnem két méter magasról, szinte egérként nyugtatja a kisebb elefánt méretű lovat.
- Fejezd be, csöng a fülem már a fém csócsálásodtól! - hajol előre, és a masszív nyakra hasalva a két füle között megvakarja az ideges állatot. Még nem is sejti, mennyi kellemetlen meglepetést tart számukra az éjszaka....

Egy ismeretlen, egyre gyorsuló fekete objektum közeledett a viharfelhők feletti égboltról. Bármi is volt az, a légellenállás mint olyan, nem volt rá hatással. Letarolta az útjába kerülő esőcseppeket és amikor megérkezett, a halál megváltásával ajándékozta meg a haldokló vérfarkast. A mázsás kard pengéje eltűnt, egészen a markolatig süllyedt el a földben, elválasztva a fejet a nyaktól. Gyors, kegyes vég volt ez a feladatát teljesíteni nem képes bestia számára. Egy perc is eltelhetett, mire a fegyver gazdája megjelent. Csak úgy mint a kard, az ég felől. Nem voltak szárnyai, mégis valami megmagyarázhatatlan mágikus erő révén, a repülő állatok kiváltságában részesült. Lassú, egyenletes tempóban ereszkedett és amikor végül megvetette a lábait, körbetekintett.
A több, mint két méter magas férfi szemeiből páratlan nyugodtság tükröződött. Nem tett egy felesleges mozdulatot sem. A ló viszont megrémülhetett. Az események felgyorsult kavalkádjában, ez talán nem is volt olyan meglepő. Az idegen megemelte kezét és két ujját a ló homlokához érintette. Gyors volt, a patásnak ideje sem volt reagálnia. Az ujjbegyek fehér fényben kezdtek el tündökölni és másodperceken belül, Posseidon teljesen meg lett regulázva. Tekintete kába volt, mintha bedrogozták volna, pedig csak a Hold energiájával kedveskedtek neki.
Ezután megragadta a kard markolatát, kihúzta azt a földből, majd egy-két suhintással eltávolította a vér nagy részét, a maradékot pedig egy selyemkendővel kezdte el letörölni.
- Szép estét. - Köszöntötte a hátas gazdáját. Jobb később, mint sosem.

* * *

- Néhány napja, Lidércvölgy, a Hold temploma. Valamikor a nappali órákban. -

- Szóval te vagy az a bestia, aki a templomot őrzi. - A bájos női hang nem máshoz tartozott, mint a Fantom társulat Heart Under Blade-jéhez. A kisasszony jobb dolga nem lévén, úgy döntött, hogy valami értékes ereklye reményében, közelebbről is szemrevételezi a legendás lebegő szentélyt.
Amaterasu érdeklődve tekintett az aprócska szőkeségre. Ez volt az első alkalom, amikor nem észlelt egy közelegő betolakodót.
- Távozz kérlek és soha többé ne gyere vissza. - A hangja nyugodt volt, de erőteljes.

- Milyen udvarias. Mondd csak, a többieket is így ijeszted el? - Heart pimasz kérdése egy gondterhelt sóhajt csalt ki a démonból.

- Ahogy gondoltam. Egy gyermek nagy felelősség. Kénytelen vagyok tiszteletre méltó édesanyám nevelési módszereit alkalmazni.

- Te most... gyermeknek neveztél...? - A szemei tikkelni kezdtek és az erek megjelentek a homlokán.
- Ha-ha ~ Tudatlan vagy. Így is fogsz meghalni. Most rögtön. Hold templom őre, lásd hát hatalmam! - A mágikus energiáit a tenyerébe koncentrálta, eközben férfi csak oldalra döntötte a fejét.

Rövidesen egy öt méter átmérőjű Nap jelent meg az aprócska kacsóban. Amaterasu szemei kikerekedtek, az ajkai pedig résnyire elnyíltak.
- Mi ez a tekintet? Áh tudom. Biztos most pörög le az életed a szemeid előtt. - Nyeregben érezte magát, ekkor még legalábbis.

- Először is, az a mágia nem te hozzád tartozik. Másodszor, lévén halandó vagy, a Nap áldása felemészti az élet energiáidat. Harmadszor, a technikád helyes használata valahogy így néz ki: - Az ég felé emelte a tenyerét és egy ötven méter átmérőjű Nap manifesztálódott vasmarkaiban. Még odalentről, a földről is jól látható volt. Ez a Nap nemes egyszerűséggel elnyelte az imposztor Napjának energiáját, amelytől az szertefoszlott.  

- Hah? Hogy mi? ~ - Heart arcán egy kellemetlen mosoly jelent meg. Egy pillanat alatt fordult a kocka.
- Ki vagy te...? Miért vagy képes használni a Nap démonának mágiáját...? - Vörös szemeiben a végzetével kecsegtető Nap tükröződött.

- Milyen érdekes. Ugyanezt akartam kérdezni én is tőled. - Amaterasu várt és kimért, rideg szemekkel fixírozta a másikat.

- Pokolba a templommal. Valami sokkal értékesebbre bukkantam. Mivel kölcsönösen érdeklődünk egymás iránt, mit szólsz ehhez? Damarelben, az emberi főváros közeklben fogok rád várni. Ott megválaszolom minden kérdésed.

- Emberi... főváros? - A szemei összeszűkültek.

- Úgy van. Na viszlát ~ - Heart testét elnyelték az árnyak és sikeresen kereket oldott.

Így történt hát, hogy Amaterasu sok sok évszázad után, elhagyta az otthonául szolgáló Hold templomát.

* * *

Az eső váratlanul, egyik pillanatról a másikra elállt, ellenben a szél felerősödött. A démon hibrid szimatolni kezdett.
- Közelednek. - Jelentette ki.
- A bestia társai. - Pontosított.
- Hamarosan ideérnek. Mi legyen? - Szeme sarkából, Fleur-ra tekintett.

-Mi a...-Szökött ki a cserepes ajkakon, szemei pedig meglepettségében elkerekedtek, pupillái összeszűkülve apró vízben remegő bogarakként szegeződtek a lova előtt álló férfira. Fleur sosem látott még hibridet, bár félvérekkel sokszor volt szerencséje ezelőtt találkozni.


Ott állt, és nehezére esett elhinni hogy az amit lát valóban lehetséges-e a számára. Tekintete zavarodottságáról árulkodott, de ezt az arca egyáltalán nem próbálta meg a megfelelő érzelmek kifejezésével alátámasztani. Aprókat nyelt, és néha beletúrt az izzadt, fekete szőrbe aminek következtében ujjai közé és tenyerébe rövid fekete szőrszálak ragadtak.
A farkas még szenvedett, mikor a félig sárkány életforma - hiszen más nem lehetett - elmetszette a nyakától annak megcsonkított fejét.
Fleur olyannyira belegabalyodott a démon vizslatásába, hogy észre se vette a plusz súlyt ami a vállára omlott. A felkorbácsolt szél karmai beleakaszkodtak a bíbor szalagba, és azt kibontva az egyik távolabbi fa ágára kötötték azt.
Néma csöndben ült a meg a mén hátán, ujjait belefűzve annak sörényébe. A férfi beszélt, de a fülei nem kívánták továbbítani a szavakat hogy azokat megértse. Végül kifakadt:
-Mégis hogy, hogy a francba képzelted ezt?! Kinek képzeled te magad, hogy beleütöd azt a kampós orrodat mások dolgába?!Seggfej!-Vicsorgott, majd mögötte három termetesebb, kórosan sovány kopó bukkant fel. Orrukat pedig kisvártatva a tetembe fúrták, azt szaglászva pedig mohón a vaskos bőrt fedő prémbe kaptak kopott fogaikkal. Farkasféléknek farkasok, de nem azok aminek a hibrid vélte elsőre.
-Ki a fene vagy? Tudod mit, nem is érdekel, mert most bemutatkozás nélkül útba igazítalak.-Vetette át a lábát a ló marja felett, majd a magasból lecsúszva a nagy orrú elé lépett és öklét jobb kezébe ütve, a két bőrfelület felcsattant; ezzel jelezve hogy nem fegyver, és nem is mágikus úton fogja elintézni amazt.
Meglendítette kezét, majd amaz arca és állkapcsa irányába vezette a női kacsót, de az állkapcsával való találkozás után fájdalmasan felszisszent.


-Agh!Au!-Vonított fel, keze majdnem hogy beletört Amaterasu állába. Így a lány most fújkodta ujjperceit, ízületei csak úgy sajogtak, bütykei bevörösödtek pár perccel később pedig be is lilultak. Ezt követte egy érdekesebb állapot, mikor a démon passzivitása elérte dühös szívét és a teste ledermedt.-Boszorkányság...-Toporzékolt hangjával a démon előtt.

Nem mintha köszönetet várt volt a segítségért cserébe, de azért azt sem, hogy a torkának esnek. Még csak a szeme sem rebbent meg, amikor a keresetlen szavakat a fejéhez vágták. Mindig is szeszélyesnek gondolta a halandó embereket. Fleur pedig ékes példája volt, hogy miért.
- Kérlek bocsásd meg ha valamelyik cselekedetemmel feldühítettelek. - Lehunyta üres, sötét szemeit és meghajolt a törékeny emberi nő előtt. Nem tudta, hogy miért szidták le... Az Ő lelkiismerete tiszta volt.
- Hálásan elfogadom az útbaigazítást. - Mondta továbbra is meghajolva. Az aprócska ököl ekkor létesített fizikai kontaktust az állkapcsával. Egy szúnyogcsípés volt nem több, legalábbis a démon hibrid szemszögéből. Igen, a meglepődés határozottan nagyobb volt, mint a fájdalom. Nem tudta összerakni a kirakós darabajit... Útbaigazítás helyett miért egy ütést kapott?

Végső, de nem utolsó sorban a parancsolata is aktiválódott, Fleur teste pedig teljesen megbénult. Amaterasu csak gondterhelten sóhajtott és megcsóválta a fejét. A kopókra tekintett, szemei a másodperc egy töredékére vörösen megvillantak, amelytől azok a fülüket, farkukat behúzva menekültek el.
- Tévedtem. Ezek csak egyszerű kutyák voltak. - Ismerte el. Ez persze a jelenlegi helyzetben, Ő rajta kívül senkit sem érdekelt. Egy leszedált ló, egy megsérült és lebénult emberi nő, valamint egy démon hibrid. A szél pedig egyre erősödött.  

Tanácstalanul figyelte szegény lányt, akinek a dühe ráfagyott az arcára. Így azért... mégsem hagyhatja itt.
- Mindig csak a gond... - A karjaiba vette és bevitte a kunyhóba. A kunyhó belseje sötét volt, koszos és a szag is arról árulkodott, hogy néhány rágcsáló odabent vesztette életét. Levette páncélja felső részét, utána pedig az alatta levő fekete szövet felsőt, hogy utóbbi legyen a fekhelye a hölgynek. Nem lett volna elegáns a koszos gyékényre lefektetni. Ő maga pedig a fal mellé, a földre heveredett le.
- Ismételten a bocsánatodat kérem. A parancsolatom hatása alá kerültél. Képtelen leszel megmozdulni egészen addig, ameddig a szívedben gyűlöletet táplálsz. - Mondta el a zord igazságot.
- Az előző ütés. Igazán fenséges volt. De ha elfogadsz egy tanácsot. Legközelebb az orrot célozd, a porcok könnyebben eltörnek, mint a csontok. - És még segíteni is megpróbált neki.

-Beleütötted az orrodat valamibe, amit egy magam is megoldottam volna... El sem hiszem, ti férfiak egytől egyig ugyanolyanok vagytok. Azt hiszitek egy nő képtelen megoldani egymaga bármit is, pedig tévedtek!- Igazította útba, bár volt egy olyan megérzése miszerint mindketten egészen másra gondoltak. A kutyák tajtékzottak, néha izgatottan marcangolták a tetemet míg végül a démon egyetlen arcrezdülésével elzavarta azokat. Az ebek szűkölve, farkukat behúzva hagyták ott őket és még csak szemük sarkából sem néztek vissza rájuk.
-Oh, útba igazítalak én ha azon múlik, de abban köszönet nem lesz!-Hepciáskodott a siheder, majd a percekkel később feltörő fájdalmas sziszegés volt meggondolatlan intézkedéseinek eredménye és egyben fájdalmáról tett megemlékezése.

-Ez rohadtul fáj, idióta, mégis miből van a csontozatod?!Hogy lehet valaki ennyire szilárd... ah, oh én barom! Az égből estél egyenesen arccal előre, nem is vagy ember... Ezt már az elején is tudtam, mégis mit gondoltam?!- Vetette magát a földre, de nem saját ötlete révén: hanem sokkal inkább valami abnormális természetfeletti erő által. Ami egész testét megbénította, tehát még saját kezét sem volt képes finoman cirógatni, vagy masszírozni hogy elmúljon a fájdalma. Az inger viszont erősebbnek bizonyult, testét pedig a fájdalom sötét hullámai korbácsoltak, minek végett egy teljesen új és kellemetlenebb érzés is fellépett a színen. Az pedig nem más volt m int a hányinger, végül pedig sápadtság vette át a hatalmat a piros arcot pirító pigmentek felett. A dühös arc, most egy fintorba rándult szenvedő pofivá vált.
Hova tovább, ha ez nem lett volna elég még egy mocskos hibrid mancsa is a háta illetve térdhajlatai alá kúsztak, hogy végül felemelve őt egy dögszagtól bűzlő lakban helyezze "biztonságba" a lányt.
-A gyűlölet nem elég erős kifejezés arra, amit most én érzek úgy igazán.-Csikorgatta, kocogtatta össze fogait és vérig sértve hallgatta végig az ütésére tett megjegyzést is.
-Valaki öljön meg... most.

Az odakint egyre erősödő szél végett nem lett volna bölcs dolog ideje korán elhagyni a kunyhót. Bár az épület rozoga szerkezete maga is az utolsókat rúgta, egy éjszakát talán még ki fog bírni. A mennyezet recsegett-ropogott és időnként por hullott alá. Posseidon üveges tekintettel, sziklaszilárdan cövekelt négy patáján. Az ő nyugalmát most még egy tomboló sárkány sem lett volna képes megzavarni. Odabent a kunyhóban, egy bíbor vörös színű aura lengte körbe a démon hibrid testét, halovány fénye pedig megtörte a sötétséget. Kíméletes volt a szemnek és így legalább mind a ketten, kölcsönösen láthatták egymást.
- Én nem gondolom, hogy képtelen lennél bármit is egyedül megoldani. - Törte meg a csendet hosszas hallgatás után.
- Szerintem az emberek csodálatosak. Erősek és kitartóak. Kiváltképpen a nők. - A vélemény formálása után, a saját tenyerét kezdte el fixírozni.
- Elismerem, hogy a közbenjárásom felesleges volt. A vérfarkas legyőzése is csak azt bizonyítja, hogy tudsz magadra vigyázni. - Bólintott egyetértően.
- Még... sokat kell tanulnom. - Sötét, üres szemeit lehunyta, majd újabb csendes percek következtek. Az apró kacsó egyre jobban feldagadt, színe vörösről, lilára változott. Egyre biztosabb volt, hogy eltört.
- Sajnálom... Ha idejében észreveszem mire készülsz, az arcom egy kevésbé acélos részét oda fordíthattam volna. - Kért bocsánatot őszinte megbánással a hangjában.  
- Segíthetek, ha szeretnéd. Nem tudlak meggyógyítani, de a fájdalmat megszüntethetem. - Ajánlotta fel önzetlen segítségét. Már csak a töménytelen gyűlölettel kellett valamit kezdenie, amely a kisasszonyból áramlott.
- Mivel az én hibám, hogy megsérültél, úgy illő, hogy megkérdezzem: van bármi, amivel kárpótolhatlak? - Nézett mélyen Fleur szemeibe.

-Mekkora egy hízelkedő gyökér vagy, egek, el sem hinnéd hogy mennyire behúznék neked egy jobbost most...-Morogta elégedetlenül, hiszen a teste teljesen le volt bénulva, és a szája híján szinte teljesen használhatatlan volt a fiatal halandó egész személye. Mérges volt, most pedig itt maradt minden baj okozójával együtt aki nem mellesleg megtisztelte azzal, hogy akár egy vörös tűzkő azzal az erős agresszív színnel is fluoreszkált mint a kandalló egy téli estén. Sziszegett, prüszkölt néha az arcába hulló portól, emellett pedig többször is szembe találta magát egy termetes és potrohában húsos, vérszomjad fenevaddal. Mire fel szemei kikerekedtek, arca szinte kővé vált és mindezzel egy időben le is sápadt.
-Itt fogok meghalni, egy beképzelt minden lében négy kanál valami mellett, egy veszedelmes bestia égető és halálos mérge által!-Arca megfeszült, és ha tehette volna csapkodott volna és minden végtagjával kapálózva apró kis darabra taposta és tépte volna a pókot. Ám az végül csak lentebb ereszkedett, helyet foglalt a lány pisze orrán, húsos kis potrohát elhelyezte az orra nyergén és kényelembe helyezte magát.
-Nem érdekel mennyire csodálod az embereket, én nem vagyok olyan dicséretre méltó példánya a fajnak mint amiről te most beszélsz. Haza akarok menni, vissza akarok menni a nemes úrhoz akit szolgálok. Be akarok mosni neki egyet, és szeretném elfelejteni azt hogy beletört a kezem egy selyemfiú baba puha arcába.-Hepciáskodott, hisztériázott a fiatal kisasszony majd nagy levegőt vetté  orra felé fújtatva igyekezett megszabadulni a fenevadtól. Ebből a nem mindennapi próbálkozásból Amaterasu felajánlása zökkentette ki.
-LE NE MERÉSZELD VÁGNI A KAROM!-kezdett el sikoltozni, majd a nem hétköznapi pillantásra lenyelte feltörni készülő szavait.
-Old fel ezt a béklyót, vagy minek nevezed ezt.-

- Valóban ilyen volnék? - Kérdezte oldalra döntve a fejét. Fleur volt az első olyan személy, aki ilyen és ehhez hasonló vádakkal gyanúsította meg Őt. Amaterasu szegény pedig nem tudta, hogy mivel érdemelte ki e apró de bájos teremtmény haragját.
- Elfogadom. Már amennyiben újra tudsz mozogni. - Áldását adta rá. Ha Fleur valahogy mentesül a szeretet parancsolata alól, megütheti kedvére.
- Csekély az esélye, hogy meghalsz. De ha mégis, akkor sem egy keresztes pók mérgétől. - Kisujja egyetlen mozdulatával egy gravitációs lökést generált, amely megijesztette a pókot és elmenekült.
- A jelenlegi helyzetedben a legbölcsebb az, ha megvárod a vihar végét. - Még ha a parancsolata nem is szögezte volna Őt ágyhoz, Fleur akkor sem kelhetett volna útra. Lova is csak a mágia révén képes megőrizni a nyugodtságát. Máskülönben már heted hét határon túl vágtatna.
- Nem fogom levágni a karodat. - Vonta fel az egyik szemöldökét. Nem is értette. Az emberek mindig félreértik Őt. Csak azért mert félig démon, még nem fog senkit sem megcsonkítani. Sőt.
- Kérlek, nyugodj meg. - Nem csak a szeme és az orra volt elsőosztályú, de a füle is. Legalábbis eddig. A sikoltozás után nem árt majd beszerezni egy-két új dobhártyát. Végül úgy döntött, hogy engedély ide vagy oda, segít. Törökülésben helyet foglalt a földön, majd páciense sérült kacsóját a - tenyerében manifesztálódó - Hold energiáival kezdte fájdalommentesíteni.
- Nem tehetem. Az egyetlen személy, aki e béklyót feloldhatja... Te magad vagy. - A szomorú igazság semmi jóval nem kecsegtette Fleur-t, lévén ha nem hajtja iga alá az érzelmeit, élete hátralevő részében egy szobanövényként fogja tengetni mindennapjait. Enni és inni sem lesz képes egyedül.
- Ha szeretnél, aludhatsz. Itt maradok mindvégig. - Tett váratlan ajánlatot. A kisasszony alszik egy jót, megnyugszik, Ő pedig megvédi ez idő alatt. Mindenki jól jár.

-Honnan tudjam, de mint eddig láthattam, te csak úgy berobbansz valahova és minden józan eszedet félredobva csak lecsapod azt a szerencsétlen állatot ahelyett, hogy engednéd hogy én nagyra becsült emberi lény vetnék véget a szenvedésének. Ezután pedig fogod magadat, és minden előjel nélkül lebénítasz valami alattomos mágikus támadással. Eltöröd a csuklóm és még egy ilyen pestis fészek, és dögtelep kisugárzású helyre hozol... Most akkor számítsak arra, hogy meg fogsz enni?-Tette fel végül a kérdést, s bár makacs volt, rendkívül robbanékony és borzalmas társaság. Egy kevés félelem mégis kiült az arcára, a tekintete pedig üvegessé vált ahogy elképzelte a férfit valami fertelmes lénnyé változni. Melynek ezer s egy szeme van, pofáját pedig akkorára képes tárni mint maga az égbolt. Megragadja a kezét és egy apró de hatalmas erejű harapással, azt elválasztja a karja többi részétől. Majd lábaihoz hajol és mint a kígyók, szépen lassan bekebelezi az áldozatát - csupán nem annak fejénél kezdve, hogy láthassa még a földi világot mielőtt még azt a gyomorfal és annak savas tava váltja fel. Szép lassan megemészti, majd másnap a fehér csontos belsővázát veti ki magából és faképnél hagyja egy elhagyatott lak kellős közepén.
-Igazad van, mert nem is a keresztespók mérgétől fogok meghalni hanem attól, hogy valami rémesen torz fenevadként bekebelezel most míg a mérged hatása alatt állok!-Igen, végül úgy döntött az őt megbénító ismeretlen erőt egy észrevétlenül vérébe juttatott méregnek tulajdonítja majd.
-Hogy legyek nyugodt ember? Hiszen nem tudok mozogni, hajnal hasadtáig haza kellene jutnom és most itt vagyok valahol Damarel határában, magamra és egy vadidegenre utalva.. akinek még a nevét sem tudom. Legalább tudnám ki fog végezni velem ha elvetem a sulykot, még a végén tudnék valamit arról, ami a pokolra juttat...-Hangja egy pillanatra vesztet a nemrég még olyan kiemelkedő erősségéből, arcára pedig egy erőtlen mosoly ült ki és az ablakok repedezett üvegére pillantva kinézett az éjszaka sötétjébe. ez volt csupán a szerencsére a démonnak, hiszen így mikor megfogta a sérült kezét amaz meg sem nyikkant. Mintha csak beletörődött volna a halálba, inkább elterelte gondolatait azzal hogy lovát igyekezett szemével megkeresni.
-Már nem is érzem a kezem szinte, azt hiszem most vált el a testemtől.-Folytatta a sértő megjegyzések sorozatát, majd nyelt egyet és újra a komor férfira pillantva kicsit elcsitult.-Ki vagy te?
Tette fel a kérdést emberi hangsúllyal, semmi gúnnyal, semmi sértő, éles megjegyzéssel nem fűszerezve. A mérge még nem apadt el, de a nyugalmát igyekezett visszaszerezni annyira, hogy az üvöltözést már abbahagyja.

-Damarelben nem sűrű a hozzád hasonló entitás, bár láttam már valóban érdekes lényeket magam körül... de azok általánosságban patkányok, pintyek és egyéb rágcsálók voltak.Hogy jutottál át a madárrajon, azok ilyenkor már réges rég hosszan és élesen fütyülnek, tollaik ropok és apró fénylő tollaikkal jeleznek az őröknek. Szellem vagy? mondjuk az nem valami reális, hiszen most fogtad meg a kezem. Még szerencse, hogy legalább azt éreztem.Most olyan érzéketlen.-Hunyta le a szemeit, és mély lélegzetvételekkel lassan csitítani kezdte magát.

- Csak a tisztán látás végett. Először is. Nem volt nálad fegyver, amivel kivégezhetted volna a vérfarkast. Bár az a halálán volt, nem adta fel még a harcot. Megsérülhettél volna te magad, vagy akár a lovad is. Másodszor. A szeretet parancsolata a pokol királyának egy adománya. Képtelen vagyok befolyásolni, a hatása pedig abszolút. Harmadszor. Te voltál az, aki indokolatlanul megtámadtál. Természetesen, Én magam is bűnös vagyok, hogy a csuklód eltörött. - Mondta el a véleményét az Ő szemszögéből is.
- Torz... fenevad? - Kérdezett vissza. Nagyokat pislogott. Tény és való, hogy ha átalakul, akkor egy fekete, pokolbéli fenevad alakját ölti magára, de hogy az torz lenne...  
- Eredetileg nem akartalak megenni. Ugyanakkor. Tagadhatatlan tény, hogy csábít az illatod. Most mi tévő legyek? - A humor nem képezte szerves részét a természetének, ezért egy kicsit ügyetlen volt, bár a hangsúly - ahogy előadta - ugyanolyan volt, mint bármikor máskor. Nem lehetett eldönteni, hogy vajon viccel-e vagy sem.
- A nevem Amaterasu. Félig démon vagyok, félig pedig sárkány, tehát egy hibrid. Fia vagyok a pokolbéli Büszkeség bűne démonának és egy meg nem nevezett sárkánynak. A rangom... a szeretet parancsolatát testesítem meg. - Bár részletesen bemutatkozott, abban azonban kételkedett, hogy Fleur a monológ minden egyes pontjával tisztában lett volna. A legtöbb halandó - főleg az emberek - tudatlanok, ha a Földön-túli világok kerülnek górcső alá.
- Van kérdés? - Érdeklődött oldalra döntve fejét. Ugyan Ő maga nem volt valami szószátyár személyiség, de most az egyszer kivételt tehet, lévén saját magát gondolta felelősnek a kisasszony sérüléseiért.
- A kezed rendben lesz. A törés mértéke csekély, a begyulladt idegeket pedig lejegeltem. Most már csak rögzíteni kell. - Az épületben található megszámlálhatatlan kacat között talált sima felületű fadarabbal és zsineggel rögzítette a csuklót.
- Néhány hétig pihentetned kell, vagy különben a csontok helytelenül forrhatnak össze. - Tette hozzá, majd felegyenesedett, visszament a helyére - az ajtó mellé - és helyet foglalt.
A kérdésre - miszerint hogy jutott át Damarel védelmén - egy meglepődött tekintet volt a válasza. Nem csinált Ő semmit, nemes egyszerűséggel átrepült a város felett. Olyan magasan, ahol a madár sem jár.
- Ezek szerint szerencsém volt. - Felelte. Nem szerepel a tervei között, hogy bármely nemzettel háborúba eleggyen, legyen az gyenge vagy erős.
- Egy ideig még nem fog fájdalom kínozni a sérülésed végett. Használd ki bölcsen ezt az időt és próbálj meg egy kicsit pihenni. Ne aggódj, nem foglak megenni. A szavamat adom. - Ahogy a hátát nekitámasztotta a falnak, érezte, hogy odakint a vihar is folyamatosan enyhül. Néhány óra és teljesen elcsendesül.  
- Segítek neked. Hazajutni. Mire meghasad a hajnal, te már otthon leszel. Természetesen a lovaddal együtt. Ez így... megfelel? - Kérdezte kimérten. Ez volt a legtöbb, amit fel tudott ajánlani a lány megsegítésére.

-A lovam patája akkora mint egy kifejlett vérfarkas feje, így azt hiszem az első rúgás után még követte volna jó néhány termetesebb bal horog a patás terhes súlyú lábfeje által ami után már kötve hiszem, hogy bármelyik épp eszű állat próbálkozna. Bár azt hiszem, egyértelmű hogy még egy ilyen fejre mért ütést már nem élt volna túl és a leszakadt állkapocs híján sok értelmes támadási formát alig hiszem, hogy produkált volna.-Magyarázta, és miközben így tett egész szépen bele is lendült a magyarázásba ami talán azért is volt ennyire kellemes most mert addig sem gondolt arra a lehetetlen helyzetbe amibe a büszkeség bűnének passzív képessége sodorta.
-Hát, amilyen vérvörös aurád volt azt hiszem helyénvaló a gondolat hogy nem e-világi, jobban mondva nem e városi vagy hiszen az égből száltál alá hogy meghiúsítsd az én kellemesnek nem mondható éjszakai túrámat. -Morgott még néhányat orra alatt, majd mély levegőt vett és igyekezett a pókhálók feslett és egész alakzataiban valami állathoz, vagy tárgyhoz hasonló mintát keresni.
Ebből az állapotból az a tény zökkentette ki, miszerint eddig terve ugyan nem volt az hogy megegye őt de az emberi hús aromája igencsak kellemesnek és íncsiklandónak ígérkezett. Nem tudta bóknak venni, holott valóban annak kellett volna vennie. Vagy lehetőség szerint meg kellett volna próbálnia úgy értelmezni, csak hogy ne legyen belőle sértődés. Ezt azonban heves pánik követte és az élet iránti szeretete mozdította meg a testét, majd hirtelen felült és ezzel el is kapta a már zsibbadt és fájdalomtól mentes kacsót. A bot combja belső felén szúrta, ő pedig elégedetlenül nyöszörögve kezdte el épp ezével simogatni az amiatt kiszakadt nadrágon kivillanó apró bőrfelületet.-Ne egyél meg!-

Hosszas hallgatást váltott ki belőle a felismerés, hogy megmozdult sőt mi több felült és az ölében lógó karra pillantott. A démoni kis bemutatkozó és magyarázat, de még a tudat hogy hamarosan hazatérhet is teljesen jelentéktelenné vált a számára.-Bármi is legyél, az ingyen fuvarnak örülök és emellett még valami újat is tanultam, ami nem is tudom mi. Fajismeret? Mégis mit keresel itt egyébként?

- Egy démon hibrid ismerősöm egyszer azt mondta, hogy a nők előszeretettel gondolkodnak méretekben. A ló patája, vagy a vérfarkas feje... oly mindegy. A valódi kérdés az, hogy a vérfarkas birtokában volt-e bármely képességnek? - Ha Amaterasu nem téved, akkor a termetes ló ide vagy oda, Fleur élete közvetlen veszélyben volt. Ebből a perspektívából, Ő megmentette az életét.
- Az aurám bíbor, amely elegáns és a kelő Nap színeit idézi meg. Sajnálom, hogy ha megrémítettelek vele. - Nap avagy Hold, az aura e két égitesthez idomul, megjelenése pedig lehet vörös és kék is egyaránt.
- Nincs mentségem. Szabotáltalak. De a szavamat adom, hogy jóvá teszem. - Hogy és mint, még nem tudta, de a pokol egy nemes démonaként, biztos megtalálja majd a módját.
- Gratulálok. Újra tudsz mozogni. - Jegyezte meg és lehunyta a szemeit. Kételkedett volna Fleur-ban? Nem is kicsit. De szerencsére Amaterasu sem volt tévedhetetlen. Csak az esetek 99%-ban.
- Nem eszlek meg... - Most már akkor sem ette volna meg, ha Ő lett volna a legutolsó élelem forrás kerek e világon. A végén még a démon hibrid gyomrában életre kelt nyelve lyukat beszélt volna annak hasába.
- Valóban? Én is sok mindent megtanultam. - Leginkább azt, hogy a "nagyra becsült" emberek olykor problémásak. Túlságosan is. És hálátlanok. De még mennyire. Egy köszönömöt sem képesek kisajtolni magukból.
Órák teltek el. A vihar szépen lassan elcsendesült. Elérkezett az idő. Amaterasu, aki egész idő alatt öntudatánál maradva pihent, egyszer csak felegyenesedett.
- Indulunk. - Jelentette ki. Összeszedte páncélja felső darabjait, elhagyta a kunyhót, ahol... az alsó daraboktól is megszabadult.  
- Megéheztem. Útközben szerzek élelmet. - Élelem címszó alatt a parasztok jószágaira gondolt. Alighogy ezt kimondta, a páncéldarabokat feldobta a levegőbe, utána pedig Fleur-t magát is. A másodperc töredéke alatt alakult át. A fekete sárkány nagyobb volt, mint a sárkány Hakuryuu és a gyorsasága sem maradt el az övétől: a tűhegyes fogak a kisasszony testétől alig fél méter távolságra csattantak. Nemes egyszerűséggel bekapta és lenyelte saját, tulajdon páncélját. Praktikus eszkortálási módszer és a gyomorsav révén még szép tiszták is lesznek. A következő kanalazó mozdulattal, a feje tetejével kapta el a zuhanó potyautast, végezetül pedig karmos mancsával, a lovat is megragadta.
- Rawr. - Hagyta el a morgás "bájos" pofit, amely egy "kapaszkodj"-al ért fel. A szárnyak kitárulkoztak és ahogy belemarkoltak a levegőbe, a környék beleremegett. Máris a felhők felett, Fleur úti célja felé tartottak.

-Oh, én a méreteket elég jól ismerem. Nem is sejtenéd hogy mennyire, meg tudok különböztetni egy barackot és egy dinnyét. A dinnyét pedig jobban szeretem mint a barackot, bár az illatát jobban szeretem mint annak a földi óriásnak. Van egy parfümöm, amit az uramtól kaptam. Jobban mondva a tartómtól. Ugyan is én egy jól tartott rabszolga vagyok!-Húzza ki magát büszkén, mintha a rabszolgaság egy olyan érdem lenne amit senki más nem kaparinthatna meg egy könnyen.
-Ebben a sötétben, ilyen kábult fejjel nekem még egészen lila is lehet. De a félelem, a legjobb kifejezés az érzelmeimre, azt hiszem az volt az ami miatt ennyire agresszív színnek láttam azt a bizonyos felsége aurát.

-Tökéletes! Már épp ideje volt, hogy a másik kezemet is beletörjem a fogsorodba.-Lelt rideg mimikára az arca, amitől gy percig halálosan komolyan hatott az amit kitervelt majd hetykén felnevetett.-Csak viicceltem!Majd Avernus mester helyre tesz, ha megsejti hogy mit tettél egyik leghűségesebb szolgájával!De inkább ne tudja meg, mert az első hűségért járó pofont én kapom a másodikat amit pedig hálából neked szán azt ugyancsak nekem fogja adni.-Gondolkodott el hangosan a találkozás kimenetelén, majd karba téve a törött és épp kezecskét elgondolkodott magában is azon, hogy vajon jó nemes vette e magához akkor éjjel. S mért nem Tiberius Theunissen csípte el, bár akkor lehet most nem idekint egy koszos és szellem lakta lakban gubbasztana, hanem a  vérfarkasok között töltené le az engedetlenségért járó büntetését.


-Máris?-Figyelt fel a kijelentésre, majd felfújta arcát, hosszú másodpercekig bent tartotta majd kifújta. Felállt és csak ajkát harapva nézte, ahogy a termetes sárkány egyik pillanatról a másikra elkezdte levetni a páncélját, odakint pedig már szemérmetlenül és meztelenül ácsorgott míg nem átalakult és teljes méretekben, egy rideg és pikkelyes külsejű hüllővé avanzsálódott. A hűvös fekete pikkelyek néhol durvábbak, néhol egészen lágynak tűntek és ezen annyira elidőzött a lány hogy észre se vette hogy a sárkány grabancon ragadja és az égbe hajítja. Sőt mi több, néhány méterrel alatta bekapja tulajdon páncéljait, s lenyelve a kis potyautas felé kap. Fleur nem állt készen  a halálra, de végül csak némi hosszú és nyálkás nyelv csavarodott köré majd a kemény taréjra pakolta.-Először azt hittem meghalok, hogy tényleg megeszel... -Hüppögte szinte, majd az egyik tüskére fogott.
-Neked is rawr.

Folytatás következik...