Gombakör

Persze, persze, persze! Minden ostobaságért, amit kitalál, mindig Nekem kell elmennem. Holott pontosan erre a célra vannak fenntartva, külön erre szakosodva emberek. Akik értenek is hozzá, akik nem szednek le, mindenféle rosszat, és akik pontosan azt szállítják, amit kérnek. Na, de Én nem ilyen vagyok. Mert sok mindenhez értek és az évek alatt ragadt Rám valami, de kellően nem elegendő a jelenlegi tudásom ahhoz, hogy ezt a feladatot tökéletesen és mindenféle hibafaktor nélkül megtegyem. Mert Nekem mindegyik egyforma. Jó felismerem a nagyon mérgező fajtát, meg talán a színük alapján el tudom különíteni őket, de hogy ha őszinte akarok lenni, ez nem megy olyan jól. Sőt, olyannyira nem megy, hol a legutóbb, amikor ilyen feladatra kértek meg mindent hoztam, csak azt nem, amit kellett. Mondjuk, ezért mennek annyira, biztosra és megkaptam a képeket is. Talán, de csak talán el tudom találni melyik-melyik, lehet. Bár ebben is kételkedem. De próba szerencse. Ha ezt is elbénázom, lehet, mást küldenek gombászni.
Visszasiettem a hálómba és előkerestem a megfelelő öltözetet. Mivel erdő, ezért egy földszínű nadrágot választottam, ami elég strapabíró ahhoz, hogy kibírjon engem és az őrültkötésemet az erdő mélyén, egy méregzöld pólót és egy ugyan ilyen színű pulóvert. Cipőben egy stabil túrabakancsot választottam a hajamat pedig a legszorosabb kontyba fogtam. Minden kiálló hajszálat eltüntettem és rögzítettem, hogy biztos ne szabadulhasson ki egy szál sem. De nem ám. Még csak az kéne, hogy a fél erdőt legyalulom, amiért megrémültem a hajamtól. Volt már erre precedens. De isten az atyám helyre hoztam, mielőtt akkora diplomáciai probléma lett volna, hogy kirobban egy újabb háború!
Egy nagy hátizsákba tettem a mintavételi dobozt, a kesztyűket és már indultam is. Ja, igen,. Még jó, hogy eszembe jutott! A képek! Na, szóval azt is beledobtam a táskába és már itt sem voltam.
Mindenféle hátas közlekedési eszközt bevetettem, hogy minél előbb elérjem a célom, de az erdőhöz érve megtorpantam. A lovamat letettem messzebb, egy háznál. Kedves emberek és segítőkészek voltak, némi juttatásért cserébe persze szíves örömest vigyáztak az állatra. Sőt még el is látták minden jóval.
Na, szóval, az erdő. Az van, hogy nincs vele bajom. Nem vele van bajom pontosan, hanem azokkal a lényekkel, akik benne laknak. Pontosabban a nagy és hatalmas 8 lábú élőlényekkel, akiknek egy része a kutyának sem árt, nem hogy Nekem, de egész életemben viszolyogtam tőlük. Olyannyira, hogy a kaszámmal a kezemben indultam neki a mélységnek és bár ez nem szép dolog Tőlem, de minden utamba kerülő pókhálót és pókot meggyilkoltam. Bármennyit is írtok ki, mindig több van. komolyan látom a szemükben, hogy Rám vártak és Rám fáj az a gusztustalan csáprágójuk. A hideg kiráz szerencsétlenektől. Hallottam hírét, hogy vannak óriás pókok. Nem olyan, amilyenre mindenki gondol, hanem nagy, mint egy sárkány. Szerintem ott végem lenne. Amilyen bátor vagyok minden más területen, ott csődöt mondanék. Sőt, szerintem ijedtemben meg is halnék. Nem is hiszem, hanem bizton állíthatom. Bármit megteszek, csak Ők kerüljenek el. Sőt még a pókmészárlással is felhagyok, ha nem jönnek a közelembe. Sírni tudnék, ha rágondolok, mennyire félek tőlük.
De nézzük a jobbik oldalát. Megérkeztem az úti célomhoz. A gombák Mekkájához. Alaposan körbe néztem, hogy ne legyen egy pók se a táskám vagy az Én közvetlen közelemben és nekiláttam előpakolni. Felvettem a kesztyűmet, előszedtem a dobozt, a képeket és indulhat a kincsvadászat. A normális emberek tojásokat keresnek a fűben, nem pedig gombákat…

Azura feneketlen gyomra és étvágya felért egy természeti katasztrófával. Mindössze néhány hónap leforgása alatt, teljesen kipusztította Ezer fény erdejének élővilágát. Így most, hogy ott már több dolga nem akadt, elköltözött. Új otthona pedig egy szintúgy erdős terület lett, amely a közepén található Gombakörről vált az emberek és más fajok által ismerté.
Csak napok óta költözött be, de az egyik fáktól és növényektől sűrű részt már el is kezdte berendezni. A pókháló-szerű zöld anyag jelezte minden betolakodónak: ez az Ő vadászterülete.
Kis, közepes és nagy testű élőlények egyaránt, gubóban lógtak le a fákról. A vérfarkas nem válogatott. Az étlapján szerepelt minden, ami csak mozog, hovatovább, a növényeket sem vetette meg. A mérgezőek voltak a kedvencei.

Ezen a szép, napfényes reggelen egy idősebb házaspár látogatta meg a helyet, hogy az amúgy városban drágán megvásárolható gombákhoz, ingyen és bérmentve hozzájuthassanak. Noha elég hamar feltűnt nekik, hogy az amúgy általában madarak csiripelésétől és egyéb élőlények által generált nesztől hangos erdőn most néma csend uralkodik, már késő volt. Még csak idejük sem volt ráeszmélni, hogy az életük ezen a napon és ezen a helyen, véget ért.

Órák teltek el. A két áldozatból már csak csontok maradtak. Azura úgy ítélte meg, hogy ilyen silány minőségű táplálékok belső szerveit felesleges időpazarlás méreggel feloldani. Helyette csak leszopogatta a húst a csontjaikról. Végül aztán pedig azokat undorodva szétszórta. Az energia mennyiség, amelyhez ilyen módon hozzá volt képes jutni, oly csekély volt, hogy még a rágást sem érte meg. Az Ő foga most valami különleges, ritka képességű élőlényre fájt.  

Egy kiadós szundikálásból felébredve úgy érezte, hogy ég a gyomra. Gyakran előfordul, amikor gyenge, energia szegény táplálékot fogyaszt. De szerencsére erre is megvolt a maga módszere. A növények. Most jött csak igazán kapóra, hogy az új lakhelye, gyakorlatilag egy gomba mező. Szimatával rövid időn belül meg is találta a környék legmérgezőbb alfaját: Amanita phalloides, más nevén a Gyilkos galóca. Az aromája valami fenséges volt. Több kilót is megehetett belőle, amely után ismételten elpilledt. Le is heveredett a magas növényzet takarásában és élvezte a napsugarak melengetését. Talán egy kicsit melege is volt. A fekete bunda olykor előnytelen volt.

Unottan figyelte a tücskök ugrálását a fűben, amikor egyszer csak egy újabb szagra lett figyelmes. A nedves orra szorgosan ficánkolt a levegőben. Rövidesen nem csak érezni, de látni is vélte a prédát. Egy első látásra emberi nő volt az, de a szaga mégis más volt. Négy mancsra "egyenesedett" és nemes egyszerűséggel, felfedte Önmagát. Az esetek 90%-ban lesből csap le, de most belefért egy kis játék. Igen, Azura - macskákat megszégyenítő módon - szeretett eljátszadozni a prédájával.
Kimérten közeledett, fogait csikorogtatta. Minden izma - ugrásra készen - meg volt feszülve.

Komolyan mondom, ha nem látnám, el sem hinném. Ez a két gomba tök egyforma. Nagyságra és kinézetre is, még is, azaz érzésem, hogy ez a kettő nem egy és ugyan az. Vagy de és már csak túlbonyolítom az egészet. Na, mindegy. Próba szerencse alapon elviszem mindkettőt, abból baj nem lehet. Elvégre így is egymás mellett nőttek, akkor simán belefér, hogy egymás mellett is utazzanak Velem haza. Betettem a képet is, biztos, ami biztos, hogy legyen bizonyítékom, amivel megvédhetem magam az esetleg felháborodott méregkeverőmmel szemben. Ha nem lennénk ennyire jóban, isten az anyám kibelezném, amiért minden ilyenre engem küld, amikor éppen ráérek. Mert ha dolgom van, akkor csak puffog, hogy ez nem ér és társai.
Előhalásztam a következő képet, ezt legalább felismerem. Piros kalap, gallér és fehér pettyek a piros kalapon. Ezt ismerem. Végre valami sikerélmény. Csak nem keverem már össze ezt is másikkal. Mondjuk ott áll a képeken a nevük. Szerintem azzal a céllal csinálta így, hogy hátha ragad rám valami kis gombászati értelem is és nem csak vaktában kapkodom le a gombácskákat. Jó, bevallom tényleg szégyen, hogy ezeket nem tudom, de olyan sok fajta van, és annyira nem fűlik a fogam ahhoz, hogy ezeket is megjegyezzem, megtanuljam, hogy azt el sem tudom mondani. Legszívesebben hagynám az egészet a fenébe és hazamennék olvasni. Vagy lehet, még megkockáztatom, hogy aludnék is. Az elmúlt napokban, mint napok hónapokban nem is aludtam ki magam rendesen. Ha nem varrnak semmit a nyakamba, a következő pihenőnapomon aludni fogok és fel sem kelek az ágyamból. Sőt mi több, magamra zárom az ajtót. Csak az uralkodónak fogom kinyitni az ajtót. Senki másnak. Na, jó, meg a hopp mesterének.
Elpakoltam a piros kalapos úriembert- akarom mondani gombát és előszedtem a következő alanyt. Na de itt megállt a tudományom. Nem is tudtam, hogy a piroskának van fehér testvére is. Erről nem volt szó! Hát hogy a fenébe jöjjek rá még is melyik a sok fehér közül? Ez csalás! Ezt biztosan direkt csinálta az a … Inkább ki se mondom micsoda!
-Áhh, csak kerüljön a kezeim közé az a megátalkodott! – Dobbantottam egy nagyot. Vajon mikor kezdtem el magamban beszélni? Uram anyám ez már biztos az öregedés jele! Itt fogok megőszülni és elpatkolni! Hát mi lesz így Velem? Rosy a Shifra, halála okának azt fogják elkönyvelni, hogy rájött milyen öreg és ezt teljesen tudatosította is magában, és amikor ez megtörtént a teste összeaszódott és mumifikálódott. Biztos vagyok benne, hogy így lesz! Mi lesz így Velem? Még olyan fiatal vagyok a halálhoz! Nem aszódhatok össze! Egy nyavalyás gombaföldön! Nem és nem! És ha addig is kell itt lennem, míg megfordul egy teljeset a föld, akkor is meg fogom találni a fehér galócát.
Leguggoltam, hogy még közelebbről láthassam a gombákat, és mindegyikhez oda tettem a képet, ami kicsit is hasonlított arra, amit kerestem.
Nem kerülte el a figyelmem az a kellemes vérszomj, amit körbelengte a helyet. Csak tudnám ki az, aki azt hiszi, el tud bánni Velem. Jó, nyilván a kristályok nem látszódnak, de azért az illatomat csak érzi. Ámbár ha ember és ilyen mérhetetlen vérszomja van, akkor meg fogja érdemelni, hogy szétkínozzam és a vérével vörösre fessem az erdő e területét. Egy biztos, hogy közeledik és Rám fáj a foga. Vagy pusztán a gondolatra, hogy öljön. Felegyenesedtem és körbe pillantottam. Jelen helyzetben mást úgy sem tehetnék és addig is hanyagolhatom ezt a kedves kis munkát. Leszedtem a kesztyűimet és a farzsebemből előhalásztam a jól bevált mérges kesztyűmet. Lehet, illene neki is nevet adni. Ha már annyi mindenen mentünk mi keresztül kettecskén. De még is minek nevezzem a kesztyűt, amit külön nekem gyártottak és gyártanak, ha megsérül, és telis tele van különböző mérgekkel. Nyilván a kasza érvényesíti, ahogy a pengét áthúzom rajta, de amennyi kis szelvénye van. Tény, ami tény mindig tudom melyik méreg mire való, miből mennyi van és az is biztos, hogy erre nem is lenne szükségem, mert a képességemmel bárkit a földre kényszeríthetek. De azért sose lehet tudni. Jobb félni, mint megijedni, nem igaz? Na de visszatérve a vérszomjad idegenre, aki nem is rejtőzik el. Sőt! Sőt!
-Jesszusom, hát Te milyen fenséges vagy!- Kiáltottam fel elragadtatásomban! Egy hús vér kutyuli! Akarom mondani farkas.- Hát gyere ide! Ci-ci-ci! Várj, nem. Te kutya vagy, akarom mondani farkas. Mármint igen, farkas, sőt a méretedből ítélve egy vérfarkas. Szóval, hogy is hívják magukhoz az emberek a ku.. Mármint farkasokat? Mit kell nekik mondani? Áhh, kit érdekel! – A vérszomjjal és fog csikorgatással és minden mással sem törődve, nagyjából három lépéssel termettem a farkas mellett és simítottam meg a feje búbját.
-Tudom, hogy ezért még kapni fogok és nyilván igazad is van! De láttál már ilyen szépségesen gyönyörű farkasbundát?! Oké, nyilván igen, de hát olyan nagy! És hatalmas!- Jó, tudom, most mire gondolhat, hogy ez se százas, vagy valami, de nem lehet neki ellenállni. –Egy hús vér vérfarkas! Aki ráadásul gyönyörű szép selymes is! De örülök, hogy találkozhattam Veled! – Kezdtem el tovább simogatni és a fogaimmal megszabadítottam a másik kezem, hogy két kézzel simíthassak bele ebbe a puhaságba. Hát van ennél nagyobb öröm, ami érhetne a mai napon? Nem nincs! Jó, talán az, hogy nem öl meg, amiért minden gond nélkül nekiálltam simogatni. És mondjuk, az sem lenne hátrány, ha nem harapná le a kezeimet. Nyilván vissza tudom gyógyítani, vagy ha nem megy, van olyan, aki visszanöveszti Nekem, de azért szeretnék épségben hazaérni. Egy testben és nem darabokban. Azért a kitűnő lenne.
-Amúgy Rosalie vagyok, Rosalie Bell. És te? Hogy hívnak?- Szerintem elmehetett az a maradék csepp eszem is.- Mondták már, hogy isteni a bundád? És nagyon szép a szemed is. De a bundád! A bundád csodálatos! – És ha még eddig nem unta meg a füle tövét is megvakargattam, persze a fölét is simogatásnak vetettem alá. Nem mindig van ekkora szerencsém. Hogy egy kifejlett vérfarkassal találkozhassak és még meg is mutatja magát szőrös alakjában. Ez maga a csoda. Imádom!

A farkas becserkészte az áldozatát és csak a megfelelő lehetőségre várt, hogy ráugorjon, de alaposan keresztül húzták a számításait. A nő védelme - ha egyáltalán az Ő esetében lehetett védelemről beszélni - hanyag volt és teljesen nyitott. A szélrózsa bármely irányából támadható lett volna. Ez volt az a sarkallatos pont, amely a ragadozónak, gyanakvásra adott okot. Bármely préda - még akár a legvédtelenebb is - nem így reagált volna. A bolyhos farkas tappancsok a földbe gyökereztek és tulajdonosuk úgy döntött, hogy inkább távolról megfigyel és megpróbál információt gyűjteni a laochra nőről. Nedves orra szorgosan szimatolt és amit talált, az igencsak kedvére való volt. A különféle mérgek bódító mámorként hatnak rá, így a mérgeket tároló kesztyű, egy igazi terülj terülj asztalkám volt a számára. Lankadt a figyelme és Rosalie ezt használta ki, hogy a közelébe férkőzzön és méltatlan kezeivel szentségtelenítse meg a fenséges fekete bundát.
Másodpercek teltek el és a vérfarkas valamilyen különleges és megmagyarázhatatlan oknál fogva nem támadott. Veszteg volt, nem kapott a kezek után, de még csak nem is morgott. Egyszer csak azon kapta magát, hogy ez nagyon kellemes, mi az hogy! Ezt akár a nap minden percében eltudná viselni. Na jó, csak majdnem. Ha a szükségtelen és zavarba ejtő gügyögéstől eltekintünk, amely társult a cirógatáshoz.
Egész aranyosnak mondható buksiját önkényesen a simogató kezek alá dugta és lehunyta a méreg színeiben világító szemeit. Olyan volt, mintha nem is az a bestia lett volna, aki több tucat embert és több száz egyéb élőlényt mészárolt volna le az elmúlt hetekben, hónapokban. Pedig Ő volt az. S csak rövid idő kérdése volt csupán, hogy erre Ő maga is ráeszméljen. A tündérmese véget ért. Szemei kinyíltak és a megtestesült harag tükröződött bennük. Megragadta Rosalie lábszárát és kirántotta. A nő a földre került, Ő pedig maga alá gyűrte. Egy-egy csuklóját, egy-egy mancsával taposta le, habzó pofájával pedig belevicsorgott az arcába. A farkas vérszomja olyan erőteljes volt, hogy a közeli fák lombjai közül, madár rajok röppentek fel. Csak annyi dolga lett volna, hogy kinyitja a hegyes fogakkal felszerelt száját és elroppantja a nyakat. Morgott és zihált, de valamiért nem tette meg.
A Rosalie-ra nehezedő súly csökkent. A támadója meghátrált és inkább a fűben heverő mérgezett kesztyűvel kezdett el foglalatoskodni. Nem tudta, hogy pontosan hogy működik, de az aromája csábító volt. Szimatolta, orrával bökdöste, végül pedig egybe bekapta és szopogatni kezdte. A savas nyála szétmarta a kesztyű anyagát, így végre hozzá juthatott a jól megérdemelt jutalomhoz. Ki is élvezte minden másodpercét, nem kapkodta el azzal, hogy gyorsan lenyeli.
A teste elkezdett átalakulni. Csontok ropogtak, törtek és regenerálódtak ahogy a behemót bestia egy átlagos méretű, fiatal férfi alakját öltötte fel szépen lassan. A hosszú, kócos fekete haj eltakarta arca egyik felét, de egyetlen szeme is több volt, mint beszédes.
- Te... teljesen megőrültél? - Kérdése jogos volt, lévén melyik ember húzogatná szánt szándékkal az oroszlán bajszát?
- És ha megkérhetlek. Ne fecsegj ennyit. Megfájdult a fejem a hangodtól. Félő ha megennélek... a hasam is osztozna a sorsán. - Kihúzta magát, hogy felsőbbrendűségének még inkább hangot adjon. A ruháit viszont nem tudta már, hogy hol hagyta el. Talán Ezerfény erdejében maradtak. Amikor átváltozik farkas alakjába, emlékeinek egyes képkockái hajlamosak a feledés homályába veszni.
- Akárhogy is. - Karba tette a kezeit és mélyen Rosalie szemeibe nézett.
- Hol szerezted a mérget amelyet az imént elfogyasztottam? - Komolyan érdekelte a válasz, mert hasonló finomat még soha életében nem kóstolt. S nem csak finom volt, de meglehetősen tápláló is.
- Válaszolj őrült nőszemély, cserébe ez egyszer meghagyom az életed. - Türelme fogytán volt, ujjaival pedig dobolni kezdett. Ekkor újabb fordulat gyanánt, az egyik bokor megrezzent. Egy fiatal emberi nő volt az, egy fonott kosárral a kezében. Minden bizonnyal Ő is gombákat jött szedni. Balszerencséjére, rosszkor volt rossz helyen. Azura tekintete elködösült és már meg is indult.
- Jól fontold meg a válaszodat. Mindjárt visszajövök. - Bár Rosalie-hoz közölte óhaját, tekintetét le sem vette az újdonsült jövevényről, aki hátrálni kezdett. Akarva akaratlanul is felébresztette a vérfarkas vadászösztönét. Emberi alakjában is erőteljes volt, gyors és a karmai borotvaélesek.

Egy álom vált valóra azzal, hogy ez az édes feketeség az utamba keveredett. Ha ezt tudom, minden nap eljöttem volna az isten háta mögé kettővel, hogy találkozhassak a farkasok egyikével. Az pedig csak hab a tortán, hogy se egy vicsor, se egy morgás, de mégy egy nyikkanás se hagyta el azt a szép pofáját, mióta nekiestem a dögönyözésének. Ilyen se történt még. A legtöbb farkas, akivel valaha volt dolgom, utálta a másik alakját és nem szerette, ha ebben az állapotban egy idegen, pláne egy magamfajta hozzáér. Nyilván vannak kivételek, de azért az esetek túlnyomó többségében nem ez a módi. Így csoda, ha kapok az alkalmon és rávetem magam, mint egy kiéhezett nőstény? Tényleg, ha már a nőstény eszembe jutott, vajon hím vagy nőstény? Sok lehet a méretbeli  különbség? Áh, kit érdekel ilyenkor a neme! Majd aggódom az után, hogy kielégítettem a vágyamat! Vajon megharagudna, ha belefúrnám az arcom a bundájába? Sose tudjuk meg, ha csak meg nem próbálom.
Szerintem megneszelte mit szeretnék csinálni, mert hírtelen eltűnt a talaj a lábam alól és a földön találtam magam. Ez holnapra tuti be fog lilulni. Sőt, szerintem, ha nem gyógyítanám meg magam, még egy enyhe agyrázkódást is szerezhetnék. De mivel erre nem kerülhet sor, így a pillanat tört része alatt meggyógyítottam a kobakom és a testem azon részeit, amik megsérültek. Viszont most hogy feleszmélek, hatalmas kegyben van részem. Rajtam van! Jajj nekem! Micsoda öröm! De nem tudom megérinteni, mivel lefog. Kegyetlen!
-Milyen szépek a fogaid! És fehérek! Biztos nagyon vigyázol rájuk. Tudod, ha elengednél, legalább az egyik kezem! Csak egy simítás arra a szépséges vicsorra! Kérlek, engedd meg! Muszáj megérintenem a pofádait is!- Kérleltem a legkedvesebb hangomon. Hogy lehetne teljes az élmény, ha nem foghatom meg a pofiját. Azt a helyes nedves nózit! Ez a vég! A kínzások kínzása! -A hangod is szép!‐ Szerintem évezredek óta nem kapott Tőlem senki ennyi bókot, mint most ez az ennivaló kis falat! Kis falat, van vagy 3 méter. Tényleg kis falat, de kit érdekel.  Egy hús vér farkas! Komolyan szinte madarat lehetne fogatni Velem!
-Ne!- Sikoltottam fel és lendültem utána, amint felfogtam, hogy le is szállt Rólam és nekilátott a kesztyűmnek. -Tele van méreggel bajod lesz tőle!-Megpróbáltam kiráncigálni a szájából, de már késő volt. Benyelte az egészet.- Miért csináltad? Meg is halhattál volna!-Ripakodtam rá és bár azonnal elkezdtem meggyógyítani igazából nem volt mit. Mert nem hogy nem ártott neki egyik méreg sem, úgy tűnt a szervezete még örül is neki. Még is mi a franc baja van ennek a farkasnak? És ha nem bírja valamelyik összetevőt? Vagy valamelyik méreg még is hat? Itt halt meg volna a kezeim között! Hogy számolnák el a lelkiismeretemmel, ha ez megtörténik?
Csak ültem bambán, és dühösen meredtem az előttem éppen jól lakó farkasra. Na, kerülj csak a kezeim közé! Hogy lehet így ráijeszteni egy védtelen nőre?! Még is miből van ennek a gyomra?
Félrefordított fejjel vártam, amíg abba marad a csontropogás és csak utána vettem szemügyre. Milyen magas! Nyilván ezért akkora a farkas alakja is. Vagy ez nem függ össze? Nyilván sokat tudok a fajokról, de azért nem mindent. Hisz mindenkinek vannak titkai. Alaposan végigmértem, amikor is.. Amikor is felfogtam, hogy szegényem teljesen pucér Én pedig megbámulom őt. Komolyan nem volt szándékos. És semmi olyat nem láttam, vagyis de, de bizony isten semmi rossz szándék nem vezért.
Már nyitottam volna ki a számat, hogy felháborodását, viszonozzam, miszerint megette a kesztyűmet és ezzel halálra rémített, ha azt nézzük mennyi méreg található benne! De mivel szemmel láthatólag nem volt baja, és jogos a haragja, így eltekintettem felőle. Majd alkalomadtán megemlítem, hogy ejnye-bejnye mit csináltál kicsi ordas. Meg aztán milyen sértő! Megfájdult a feje? Na, adok Én neki mindjárt akkora fejfájást, hogy három napig egy fele tud majd csak nézni. A mai gyerekekbe nem nevelnek jó modort? Komolyan. Igen jogosan kérdezem Én, aki éppen egy vadidegenre vetette rá magát, hogy agyonsimogathassa! Ennyi kijár Nekem. Legalább a tisztelet!
Újra csak éppen addig jutottam, hogy kinyithassam a számat, mert megzavartak minket. Egy fiatal kislány. Az Én szememmel, mindenki az, aki korban nincs közel hozzám, de Ő ténylegesen is fiatal volt. Sanda pillantást vetettem az ordasra, mert még csak be sem mutatkozott, de Ő már vérszemet kapva megindul a lány felé.
-Na, azt már nem!- Morogtam és felugorva, ahol értem éppen ott fogva leráncigáltam a földre újdonsült barátom. Nyilván nem örül, hogy nem csak a selymes szőrét vettem kezeimbe, hanem a bőrét is, de hát csak nem hagyhatom, a szemem láttára faljon fel valakit. Az aduász pedig a fiola lesz a zsebemben. Feltérdeltem, rajta ülve, már ha hagyta és a lehető leg csúnyábban néztem rá, meglengetve a méreggel teli fiolát az orra előtt.
-Hagyd a kislányt, és cserébe megkapod! Idegméreg, magam kevertem, nem olyan tiszta, mintha egy csak ezzel foglalkozó csinálná, de megjárja, a hatása mindenképp.- Ajánlottam fel a szerintem elég méltányos ajánlatot és talpra kecmeregve kezet nyújtottam.  Csak remélni tudtam, hogy elfogadja csekély kis ajánlatom és mára megkíméli a lány életét. Ha másra nem is, de annyira jó volt a mutatványom, hogy egy kis egérutat adjak a csemetének.
-Mi a neved fiú?- Ismételtem meg a kérdést és akaratlanul is édes farkas fülek után kutattam a fején. – Nem tudod előhozni a füleidet? Vagy esetleg a lompos farkad?- Mutattam a saját fejem tetejére, hátha nem értené, mit akarok. Nyilván nem értelmi csökkent, de akkor is. Ez olyan akaratlanul jött mozdulat.
-Én kevertem a háromnegyedét, a maradékot pedig a barátom. Tudod, erre vagyunk szakosodva, kifejlődve vagy nem tudom hogyan is nevezzem. Nem bonyolult, csak ismerni kell az arányokat. Erről jut eszembe, mi a fene van a gyomroddal? És ha megöl valamelyik méreg?! Ott zokoghatnék az új bundás barátom teteme felett-ez Te lennél mellesleg!

//Ígérem a következő nem lesz ennyi! Betartom a szószámot!   //

A veszélyes területre tévedt lány hanyatt esett, amikor hátrálás közben megbicsaklott egy kőben. Részben értetlenül, részben pedig zavart félelemmel figyelte, ahogy a kócos, ruha nélküli fiatalember közeledik felé. Hogy mit is akarhatott tőle, Ő valami egészen másra gondolt, amely nem fedte a valóságot. Azura-nak nem voltak bujai vágyai, Ő csak egy betolakodót, táplálékot látott benne. Léptei egyre szaporábbak lettek, karmai megvillantak, de még mielőtt elérhették volna a préda nyakának vékonyka bőrét, valami vagy valaki leráncigálta Őt a földre. Meglepődött, hiszen mégis kinek jutna eszébe ilyen módon gátat szabni egy ragadozónak? Nagyokat pislogott a rajta térdelő, ücsörgő Rose-ra. A másik lánynak sem kellett több, felegyenesedett és elmenekült. Nem valószínű, hogy ezek után, valaha is visszatérne.
- Te ostoba! Most nézd meg hogy mit tettél! Miattad elmenekült...! - Dúlt-fúlt, szemei villámokat szórtak. Minden jel arra utalt, hogy a laochra nő ezzel megpecsételte a sorsát, de a fiola, amely az Isten tudja honnan került elő, új lehetőségekkel kecsegtetett.
- Most megpróbálsz engem lefizetni...? - Összehúzta a szemeit és nagyon... morcosan nézett rá. Nem volt kedve követni a játékszabályokat. Ha most megöli Őt, a fiola az övé lesz, csak úgy, mint a holttest és még a szökevényt is utolérheti. Egy ördögi mosoly jelent meg az arcán és már célkeresztben volt a nyak, ekkor... újabb zavarba ejtő gügyögésekkel kiegészített, kérdések következtek.
- Te... tényleg eszelős vagy. Egy szemernyi félelem sincs benned...? - Rose volt életében az első olyan halandó élőlény, amely egészséges életösztönök híján volt. Ez igencsak letaglózó volt a vérfarkas számára. Elbizonytalanodott. Olyan könnyű lett volna. Egy karmolás és vége. Nem számítanak a regenerációs képességek.
A felesleges holtteher lekerült a testéről, így Ő is talpra tudott állni. Saját magától, önerőből, nem fogadta el a segítő kezet. Már csak az hiányzott volna.
- A nevem Azura. Vérfarkas vagyok. - Válaszolt a kérdésre, majd a többire is:
- Vagy emberi, vagy vérfarkas alakban vagyok. Nincs köztes megoldás. - A fejét oldalra fordította, mintha meg lett volna sértődve. Minden oka meg is lett volna rá, lévén plüss állatnak nézték. Szeme sarkából azért figyelte a fiolát, amit egy váratlan pillanatban, ki is kapott a nő kezéből. A nyílást eltorlaszoló kis dugót eltávolította, majd mind egy cseppig megitta a tartalmát. Úgy nyelte, mintha legalább egy hete nem ivott volt egy korty folyadékot sem.
- Nem volt... rossz. - Jegyezte meg, majd nagy kegyesen hajlandó volt Rose-ra emelni a tekintetét.
- Az íze elmegy. De a minősége silány. Ezzel legfeljebb hitvány célpontokat lettél volna képes megbénítani. - Fejtette ki a véleményét az általuk kevert méregről. Ezután valami olyasmit tett, amely még saját, tulajdon önmagát is meglepte. Az egyik karmát a fiola nyílására illesztette, majd egy lilás folyadékot csöpögtetett bele. Amikor a fiola megtelt, átnyújtotta.
- Tessék. Ennek egyetlen cseppje még egy sárkányt is leterít. - Azura a tudtán kívül, a bolygón fellelhető legtisztább és legeffektívebb mérget állította elő. Ehhez nem volt szüksége mérésekre, hiszen a teste magától, teljesen automatikusan számította ki az arányokat.
- A testemben lévő összes folyadék méreg, s kényem kedvem szerint manipulálhatom. - Avatta be a képessége rejtelmeibe.
- És most a jussom, őrült nőszemély... - Sejtelmes tekintettel kezdte el méregetni Rose karjait és lábait. Nem tudta eldönteni, hogy melyiket is válassza!

-Nem vagyok ostoba, kikérem magamnak! De nem gondolhattad komolyan, hogy előttem fogsz levadászni egy védtelen kislányt! Mi vagy Te, kannibál? Egyél emberi ételt vagy egyél bambikat, de ne embert! Vagy Én is megegyelek Téged?- Ripakodtam rá. Nem tudom mit gondolt vagy mit nem, de ilyen nem csinálunk. Értek Én sok mindent, de nem ölünk válogatás nélkül. –Nem mondanám. Inkább figyelem elterelés.- Kacsintottam elégedetten, amikor nem kezdett el a kislány után rohanni. Lefizetés, elterelés, kinek mi. A lényeg, hogy bevált és a fenekén marad. Az már csak hab a tortán, hogy életet is mentettem. Nézzenek oda, meg is van az éves jó cselekedetem. Mostantól lehetek rossz. Már amennyire kitelik tőlem. De ez is csak nézőpont kérdése. Ha úgy vesszük, ezzel csak elodáztam a halálát, de lehet, többet nem jön ide, nem futnak és élheti a békés életét, amíg a kaszás érte nem jön, majd élete alkonyán. Szép is az. Neki milyen sok idő lesz, míg nekünk csak egy pillanat.
-Úgy 3000 évvel ezelőtt kihalt bennem a halálfélelem érzete. Ha erre voltál kíváncsi. Természetesen félni félek dolgoktól, de semmi olyantól, amíg a képességem vagy a kaszám ne tudna megölni. Csak az a kérdés, hogy eljut-e a tudatomig, hogy mit kell tennem, ha szembe találom magam a félelmemmel. – Morfondíroztam és alaposan körbenéztem. A táskám biztonságban van és nincs körülötte pók. Szóval minden rendben. Egyenlőre. Ezek mindig akkor jönnek, ha nem számítok rájuk. Nem értem, miért nem lehetnek olyan körültekintőek, hogy szólnak, hogy itt vannak, vagy esetleg nem is jönnek elő. Tudniuk kéne, hogy félek tőlük. Ők is életben maradnak és Én sem rémülök halálra.
-Ebben tévedsz, Azura a vérfarkas. Legutóbbi jelentésekben írtak olyan vérfarkasokról, akinek voltak emberi alakban állatias jegyei. Mancs, fül, farok.- Mutattam ismét a fejem tetejére.- Ha vérfarkas lennék, addig próbálkoznék, míg füleket nem sikerül előhoznom. Ugye, hogy aranyos lennék fülekkel?- Mutogattam még mindig mosolyogva. A méregről tudtam, hogy nem olyan jó, de amire nekem kellett arra igen. Egy embernek elég volt a hatása. Meg aztán nyilván más ellenfélre ott a kesztyűm.. A kesztyű, amit megevett Azura. A kesztyűm!
-Rossz kutya!- Mutattam rá a mutató ujjammal.- Szerettem a kesztyűt, még ha nem is szoktam használni, olyan sűrűn...- Pöröltem meg, egy régi sérelmemért, majd mind a messiás néztem rá, amikor felém nyújtotta a fiolát. Méreg! És ez valami új! Mennyire fog engem szeretni, ha ezt elviszem neki.
-Ellenanyagot is elő tudsz állítani?- Kaptam ki a kezéből a fiolát és megráztam, jó alaposan megvizsgáltam az állagát. Már amennyire az üveg engedte.- Tudd meg, hogy ezért imádlak! –Ugrottam fel és cuppanós puszit nyomta az arcára.- Nem akarsz Nekem dolgozni? Vagyis nekünk? A barátom imádnak Téged, sőt mind a hárman imádnának. És a képességed lenyűgöző, mondták már?- Néztem rá csillogó szemmel és a táskámba rejtettem a fiolát, majd előkerestem egy ürest, hátha ellenanyagot is kapok.
-Ne méregess. Előbb váglak ketté, mint hogy a gondolat megfogan abban a csinos fejedben, kis fiam.- Pillantottam rá mosolyogva. –Inkább segíts, méregzseni. A szaglásodnak hasznát venném. Nekem mindegyik egyforma.- Mutattam a gombákra és előszedtem a papírokat. - Kellenek valami új kísérlethez, és a szemét mindig engem küld. Tény, hogy így fair, de akkor is. Tudja mennyire nem értek hozzájuk még sem olyat küldött, akinek ez a szakterülete. – Panaszkodtam majd ismét nekiláttam a fehérkalapos megkeresésének.
-Nem fázol?- Utaltam arra, hogy még mindig meztelen. Nem mintha zavarna, vannak ennél rosszabb eshetőségek is, de szerintem Ő sem nekem mutogatná magát.- Mond csak Azura a vérfarkas, hogy lettél ilyen?- Jelen esetben arra utaltam, hogy ilyen vad. Nyilván meg van az oka, már csak azt kell megtudni miért. Már ha van kedve beszélgetni. –Ha nincs kedved mesélni, segíts! Itt fogok megőszülni, ha egyedül kell megoldanom.- Nyilván nem, de a drámai túlzás belefér, nem?

- Bármit megeszek amely tápanyagforrásául szolgálhat a testemnek. - Közölte a rideg valóságot.
- Úgy gondolod, hogy megtudnál engem ölni? - Mosolygott pökhendien. Azura mosolya általában semmi jót nem ígért.
- Tégy próbára. Bárhol, bármikor. - Nyugodt volt. Saját képességeiben való bizalmát, semmi sem volt képes megrendíteni. A legutóbbi párbaja óta amúgy is kissé kedvetlen volt. Ez egy aranyat érő alkalom lett volna a feszültség levezetésére.
- Nem igazán tudom, hogy milyen a többi vérfarkas. De szükségtelen emberi alakomban farkas füleket növesztenem. A végén még úgy néznék ki, mint egy selejtes vérmacska. - Legyintett a kezével és teljes mértékben megvétózta az elképzelést.
- Te és a farkas fülek? - Ezt most megpróbálta elképzelni. Jó, tény és való, hogy még Azura is kénytelen volt legalább önmagának elismerni, hogy ez a bosszantó szuka egész aranyos a maga módján, de...
- Minek? Így is furán nézel ki. - Bökte oda póker arccal.
- A kesztyű az egyetlen oka, hogy még nem öltelek meg. - Ha a kesztyű nem keltette volna fel az érdeklődését, mostanra már minden bizonnyal Rose belső szerveit szürcsölgetné.
- Természetesen. - Bólintott az ellenanyag kérdésére.
- Ugyan. Nem tesz semmit. - Motyogta halkan és egy nagyon rossz érzés lett úrrá rajta. Pókösztönei jeleztek. Hopp egy puszi. Az arckifejezéséből ítélve, egy tőrnek is jobban örült volt a szívében.
- M-mégis mi ütött beléd, őrült nőszemély?! - A szemei most olyanok voltak, akár egy áldozatát megmarni készülődő mérges kígyóé.
- Legközelebb legalább figyelmeztethetnél mire készülsz! - De végül csak megszidta és még hosszú-hosszú percekig mormogott magában.
- Ha-ha... Te most... munkát ajánlasz nekem? - Pimaszul közel hajolt Rose képéhez hogy elmélyedhessen a nő szemeiben.
- Szórakoztatsz. De tudod mit? Legyen. Ha előnyös ajánlatot teszel, dolgozok Neked. De. Csak is és kizárólag Neked. - Mondta fenkölten.
- Csak hogy tisztázzuk. Még nem döntöttem el, hogy megöljelek-e vagy sem. De ha még egyszer megfenyegetsz, ezer darablak téplek szét. - A csipkelődésre megvolt a méltó válasza, amelyet a méregzöld szemei egy kimért pillantásával nyomatékosított. Nehéz volt lépést tartania Rose-al, lévén az a következő másodpercekben már a segítségét kérte.
- Ez most komoly...? - Vonta fel az egyik szemöldökét. Noha Ő maga sem volt egy szakavatott gomba rajongó, de a részletek felismerésében, mesterien brillírozott.
- Nem tudok olvasni, de még ha tudnék sem mondana nekem semmit sem a gomba neve. De. Találsz belőle egy tucattal akörül a szikla körül. - Egyik kezét kinyújtotta és az egyik nagyobbacska kőzet felé bökött mutatóujjával. Rose nagy szerencséjére, kép alapján felismerte az alfajt.
- Nem. Nem fázom. A testem vérkeringése máshogy működik, mint a legtöbb élőlényé. - Válasza informatív volt, de egyúttal az is kiderült, hogy nem igazán értette meg Rose utalgatását. Számára az emberi test csak egy eszköz volt, hogy kommunikációt létesíthessen más fajokkal, így hát nem törődött vele ki hogy látja Őt. Amikor még gladiátor volt, kötelező volt a megfelelő öltözet viselete, de már más idők járnak.
- "Ilyen"? - Kérdezett vissza, szemeit összehúzva.
- Olyan vagyok amilyen. Szabad és öntörvényű. - Természetesen nem egy majdnem vadidegennel fogja megosztani a legmélyebb érzéseit. De ha mindenáron eredeztetni akarnánk a vadságát, az a közelmúltbeli eseményekkel köthető össze. Nevelőapja - hogy tartozását Sangria-nak lerója - Őt adta el neki. Ilyen szempontból olyan volt, mint egy lázadó tinédzser.
- Most hogy megtaláltad a gombáidat... Hogyan tovább? - Ha a megérzése nem csalt, hamarosan maguk mögött fogják hagyni az erdőségeket és valamelyik emberi városba mennek. Azura arcán egy ördögi mosoly jelent meg, miközben elképzelte Rose reakcióját, ahogy Ő felfalja az ismerőseit.

-Amennyi frusztrációd van, inkább fuss el hazáig meg vissza hátha elfáradt annyira, hogy lehiggadj. Végül is a véretekben van a futás.-Ha eldobnék egy botot neki farkas alakban, visszahozná? Nem. Nyilván kikelne magából és letépné a karom a puszta gondolatért is. De ha egyszer ennyire szeretem a kutyákat, mit csináljak? Be kell szereznem otthonra egyet. Semmi kétség. Már csak az a kérdés hogyan, mert ugye bár a honnan kérdése adott. Azaz, a következő esemény nélküli napon, irány Farkasvölgy! Juhú! Kisfarkasok vigyázzatok, jön Rose! -Bár lehet, futás helyett elég lenne egy kiadós szex. A legtöbb hím szex után megnyugszik. Te miért nem próbálod ki? Lehet, segítene.- Vontam vállat. Vagy ez, vagy az. De az biztos, hogy ma nincs kedvem harcolni. És nem is szívesen tennék benne kárt. Tragikus lenne, ha a szőrméje is sérülne, az emberi teste miatt! Belegondolni is szörnyű. Az a a pihe-puha szőr megsérül...
-Látni a pillantásodban, hogy elképzelted. Fülek.-Mutattam ismét mosolyogva.- Nekem bejönne!-Simítottam végig a fejemen, ellenőrizve, hogy egy kósza hajszál se szabadulhasson ki. -Ha azt nézzük ki a fura, szerintem egy kétméteres, pucér óriás furább, mint én a jelenlegi ruhámban. Gombászáshoz öltöztem. Nem mintha tudnám milyen egy igazi gombász öltözet, de akkor is.- Tényleg, vajon milyen lehet? És lehet szoknyában is lenni? Semmi bajom a nadrággal, de szeretem a virgácsaimat szabadon. Még ha alacsony is vagyok. Magas sarkúba bújtatott lábakkal azért nem rossz az összhatás. Pontosítok, Nekem tetszik, mindenki más le van ejtve. Ennyi év alatt rájönnek az emberek bizonyos dolgokra. Vagyis nem. Emberi életem során sem érdekelt mások véleménye a külsőmmel kapcsolatban. Amíg nekem tetszett, addig jó volt.
-Inkább a lehengerlő személyiségem az, ami visszatart a támadásban. Nem fogsz bántani, ahogy én sem téged. Értékesebb vagy annál, mint sem kárt tegyek a testedben. Meg ugye bár az sem elhanyagolható tény, hogy tüneményes ölbe való szőrgolyóvá tudsz átalakulni.- Eszembe jutott a kis bundás alakja. Kicsi... Na, igen, ha egy hatalmas óriás szőrlabda kicsi lehet. De hát akkor sincs mit tenni. Tündéri a farkas alakja és kész. Ha már alaknál tartunk, szerintem nincs olyan farkas, akiért ne lennék ennyire oda. Szőrösek, szépek, nagyon, és ami a legfontosabb, nagyra nőtt kutyák, már nem sértésként mondom ezt, hanem bókként.
Felvont szemöldökkel figyeltem a mérgelődését, viszont ha ezen ennyire felhúzta magát, akkor vajon...-Értem már! Ha szólok, az orcád helyett az ajkaidat adod? Nekem mindegy hova adok hála puszit.- Hecceltem és pont kapóra jött, hogy közel hajolt. Felpipiskedtem és jobb kezemmel átkaroltam a nyakát. Eleget tettem kérésének. Legalábbis egy részének azzal, hogy megidéztem a mozdulat közben a kaszámat, melynek hegye pont az ádámcsutkája előtt állt meg. Ebből mondjuk neki egy másodperc is elég a kiszabaduláshoz, de itt nem is a verekedés vagy a megfélemlítés volt a cél. Ajkai előtt egy hajszállal álltam meg. Bár amilyen fürge már fasorban sincs a közelemben, mire felfogom, hogy nem áll előttem.
-Árnyfegyver. Bárhol, bármikor. A kesztyű szelvényei a kaszámra reagálva, pontosabban végig húzva rajta kiengedi a mérget, ami rákerül a pengére és már kész is a mérgezett fegyver. Nyilván anélkül is hatásos. Éles a kicsike, erről magam gondoskodom.- Amilyen gyorsan jött úgy el is tűnt. Érdekes egy képesség. Szeretem. Csak kár, hogy mást nem tudok vele megidézni, mondjuk egy könyvet. El tudnék itt olvasgatni a csendben, az biztos. -Nem fenyegetlek. Ha annak érezted, ne haragudj. A munkád annyi lenne, hogy rendelkezésünkre bocsásd a képességed. Hasznos tagja lehetnél a csapatnak. De! Nem ölhetsz kedved szerint, ártatlanokat meg végképp. Ha ölhetnéked van, elmész egy kereskedőhöz, kérsz egy levadászandó embert- tudod, akinek a fején vérdíj van. Megölöd. A testet visszaviszed a kereskedőnek. A pénzt elfogadod vagy becseréled a halottra, Nekem egyre megy. De nem ölsz kényed, kedved szerint. Arról pedig ne is álmodj, hogy egy hozzám hasonlót megölhetsz. Heten vagyunk, mint a gonoszok és még én vagyok a legkisebb rossz, ha úgy vesszük. Cserébe megkapsz mindent, amit kérsz, és módomban áll megadni Neked. Nem kell velem élned, bárhol szerzek Neked lakhelyet-amennyiben nincs. A mérgekért-és, ellenszerekért elég, ha hetente egyszer találkozunk. Ezzel elegendő szabadságod lenne? Viszont néha megengednéd, hogy bundás alakban megsimogassalak? A simiért pedig megtanítalak olvasni, írni, számolni, vagy amit meg akarsz tanulni és tudom. -Fújtam ki a levegőt. Ennyit se beszéltem mostanában egyhuzamban. Szegényem, rosszkor volt rossz helyen. De ha már így hozta a sors, miért ne kezdenénk vele valamit.- Persze ez csak egy ötlet és nyugodtan vétózd meg. Úgy is megfogod, mondjuk. Bár azt is bele vehetjük, hogy bármikor megváltoztatható, de a nem öléshez ragaszkodom! Nem kell ám azonnal válaszolnod. Gondold át nyugodtan!- Jutott még eszembe, mielőtt szegény szóhoz juthatna. Ha egyszer belelendülök, nem sok lehetőséget adok a másiknak.
Odamentem a sziklához és óvatosan felszedtem pár gombát. Az egyiket jó alaposan megnéztem, de nem láttam sok különbséget közte meg a kicsi ehető változat között. Gyorsan befejeztem a gombászást és ellenőriztem, minden rendben van-e. De persze rendben volt. A gombák elzárva a táskában Nekem meg nincs más dolgom, mint hazavinni őket.- Jajj, hát majd elfelejtettem! Olyat, aki haldoklik, és ezzel könnyítesz, a terhén csak a végső esetben ölheted meg! Itt példának okáért azt mondjuk haldoklónak, akit Én sem tudok meggyógyítani.- Mosolyogtam gonoszul. Roppant kevés az, akit Én ne tudnék meggyógyítani, de Neki ezt nem kell tudnia!- És nem, egy ilyen…- Pillantottam körbe és egy élesebb kővel megkarcoltam a mutatóujjam, amiről kiserkent egy minimális vér.- Ez nem minősül halálos sebnek, és haldoklásnak. Remélem érted a lényegét.- Na és itt megakadtam, mivel nem akartam a ruhámba törölni, viszont tudom, hogy a táskámban valahol van egy zsebkendő. Tenyérrel felfele tartva a kezem nekiláttam kikeresni egy zsebkendőt. Végül is, nem hagyhatom, hogy az értékes és különleges vérem a földre cseppenhessen. Bár amilyen ütemben keresek, addigra megalvad ez magától. Akkor meg minek is töröm magam?
-Félre értettél, Azura. Ha úgy fogalmaznék, hogy zavarba hoz, amiért nincs rajtad ruha, megértenéd mire akartam kilyukadni?- Talán így. Ha így sem rámutathatnék ama pontokra, amelyekre gondoltam. Talán a mutatás, mint sem a körük írás az eredményes vele szemben. – Nem akarlak korlátozni a szabadságodban, de megnézném a farkas alakodat egy nyakörv és fityegő társaságában.- Kottyantottam ki, de meg is bántam, mert ezért lemerem fogadni, hogy kapni fogok. Lélekben már fel is készültem majdnem minden eshetőségre. Igaz az a mondás, hogy Ne szólj szám, nem fáj fejem, de szerintem Rám a Gondolkodj, mielőtt beszélsz, jobban illene.
-Szerintem kezdetnek kell Rád majd valami ruha. Bármennyire is szép a tested, így nem jöhetsz be egy városba sem. Még a végén börtönbe zárnak…- Kiskutya a ketrecben. Jajj olyan ennivalóak, azokkal a kölyök szemekkel. Tény, hogy ha tehetném, mindegyiket szabadon engedném. – Van hol élned emberként?- Akadtam meg ismételten. Mert szerintem az uralkodó nem örülne túlzottan, ha engedély nélkül hazavinnék egy vérfarkast. Viszont ha elfogadja az ajánlatom, akkor… Akkor mi is lenne? Még is hol lakna? Amennyi üres szoba van, bőven elférne. Mondjuk szabadságot ígértem, szóval… Szóval úgy lesz, ahogy Ő akarja. Azután meg majd lesz időm gondolkodni a dolgokon, ha odaérek.

- Ha még egyszer párhuzamot vonsz köztem és egy közönséges kutya vagy farkas között, Te utánad fogok futni. - Vonta fel az egyik szemöldökét. Rosa-hoz képest rövid élete során már megszokta a kutyás élcelődéseket, de az Ő türelme is véges. A kisasszony pedig szisztematikus keresi a határait.
- Lévén közel s távol te vagy az egyetlen nőstény, ez egy meggondolatlan kijelentés. Ha pedig legyűrnélek a földre és magamávé tennélek, senki sem sietne a segítségedre. - Tény és való, hogy Azura eddigi partnerei mind meghaltak. A férfi savas nedvei a véráramlásukba kerülvén, feloldották a belső szerveiket. Kéjes vágyakkal tarkított, fájdalmas halál.
- Farkas füleid minden bizonyára üdítő látványt nyújtanának a megfelelő körökben. - Értett egyet, csak hogy az megnyugodjon végre és elengedje a dolgot.
Amikor Rose az önajnározást követően ismételten Azura-nak kezdett el gügyögni - miszerint Ő egy tüneményes és ölbe való szőrgolyó -, amaz gúnyosan elmosolyodott.
- Ilyenkor nehezemre esik eldönteni, hogy saját magadért, vagy Én értem rajongasz-e jobban. De bármi is legyen az igazság, Én még mindig úgy gondolom, hogy Te egy Őrült vagy. - Hangsúlyozta ki az Őrült szót. A hangszíne a korábbiakéhoz képest most sokkal nyugodtabb volt. Ez most már az Ő részéről is csupán csak csipkelődés volt, nem több.
- Az ajkaimat szeretnéd, hm? - Lehunyta a szemeit és a nyugodtság szobraként teljes immunitást mutatott a felbosszantására irányuló kísérletekre.
- Rendben van, megkaphatod. - Bár a kasza pengéje a nyaka bőréhez tapadt, Ő ezt figyelmen kívül hagyta és előrébb hajolt. Ajkaival gyengéden rácsókolt Rosa ajkaira, ezzel egyidőben pedig a skarlát vörös vére kiserkent. Ez most a szó szoros értelmében vér volt és nem méreg, így tehát sem a fegyver, sem pedig a nő nem sérültek meg. Rövid volt, nem tartott sokáig. S mikor elhajolt, a sérülése már be is gyógyult.
- Csak hogy tisztázzuk. Számomra megcsókolni valakit, nem jelent semmit. Olyan, mintha te egy szép és érett almát kóstolnál meg. - A felvilágosítás után a kaszát is alaposabban górcső alá vette. Még neki is el kellett ismernie, hogy az egy elsőosztályú fegyver volt. A megérzései nem csaltak: Rosa veszélyes.
Ezután következett a rövidnek és tömörnek távolról sem nevezhető munkaköri leírás. Egyes pontjai egy-egy morgó hangot csikartak ki a farkasból.
- Dióhéjban a rendelkezésetekre bocsátom a véremet, cserébe mindent megkapok amely egy nyugodt és kényelmes élethez szükségeltetik. Az egyetlen feltétel, hogy nem ölhetek válogatás nélkül. - Foglalta össze az elhangzottakat.
- Azt hiszem, hogy ti emberek erre mondjátok azt, hogy cseberből vederbe. - Utalt vissza az eddigi gladiátor életére.
- Már amúgy is kezdtem megunni az életemre törő fejvadászokat. - Minden előjel nélkül, kezet nyújtott. Részéről az üzlet, megköttethet.
Majd egy kis visszakanyarodásként, Rosa kiegészítette a feltételeket.
- Tán látsz glóriát a fejem felett? Semmi okom megkönnyíteni bárki szenvedését. De rendben. Észben tartom. - Azt persze nem köti a nőszemély orrára, hogy van egy speciális, fehér mérge, amely a hiányzó belső szervektől és végtagoktól kezdve mindent is meggyógyít.
- Vagy úgy. - Engedte le a tekintetét a saját fedetlen testére. Már a számát sem tudta volna megmondani, hogy nevelőapja hányszor hívta fel a figyelmét a tényre, hogy nem elegáns mások - főleg vadidegenek - társaságában mesztelenkedni.
- Elhagytam a ruháimat. - Valahol a nem is olyan távoli Ezerfény erdejében lehetnek, ha minden igaz.
- Egyébként. Csak tájékoztatásul közlöm, hogy nem kötelező engem bámulni. - Morogta.
- Most komolyan? Nyakörv és fityegő? Perverz. - Olvasta rá és a saját, tulajdon nyakára helyezte az egyik tenyerét.
- Ameddig nem akadályoz a légzésben, nem érdekel. - Úgy gondolta, hogy ennyi engedményt talán adhat a nőszemélynek, ha már fanatikus kutya rajongó.
- Akkor ez eldőlt. Rád bízom a ruhákat. - Halványan biccentett a fejével, majd elsétált Rosa mellett. Nem voltak egetrengetően nagy elvárásai: a ruha legyen kényelmes, lehetőleg sötét és szolíd.
- Légy üdvözölve az aktuális lakhelyemen. A padló a pázsit, a falak a fák törzsei a plafon pedig a csillagos égbolt. Szerinted...? - Forgatta meg a szemeit. Ha lenne egy rendes, valamire való lakhelye, akkor nem ezen az istenverte helyen lábatlankodna a gomba szedők legnagyobb bánatára.

-  Futnál utánam? Ez igazán kedves és megtisztelő. Nem is tudtam, hogy ennyire megkedveltél, pedig alig ismersz!- Tettem jobb kezem a szívemre, mint akit igazán meghatottak. Jó ez azért vicces volt. Szegényem, remélem, azért érti a humort. Vagy inkább az Én humoromat, mert lássuk be eléggé nehezen kezelhető, pontosabban nehezen megfejthető vagyok. – Hát már nem csak futni szeretnél utánam, de magadévá is tennél? Azura, csak nem szerelmet vallasz nekem?- Nevettem fel. Ez a leg abszurdabb dolog, amivel az elmúlt héten szembetaláltam magam. Nyilván nem úgy értette, de lássuk be ezért az arcért, minden utalgatás megérte. Fel kellene venni, kitenni a falra, mint egy kép. Szerintem minden nap igazán jó kedvre tudna deríteni. Sőt, még fizetni is hajlandó lennék, hogy ezt láthassam. Jó kis szövetség lesz ez. Legalább valami új is kerül a hétköznapokba.
- Természetesen Önmagamért. Ez nem lehet kérdés. Érted pedig a …- Itt abbahagytam a mondatot és füleket mutattam. Természetesen a farkas alakjának szól a jelenlegi minden rajongásom. Meg a képességének, de ezt azért csak ne mondjam már el neki. Még a végén azt hiszi, hogy nem értékes, mint emberi lény. Már amennyire, egy Vérfarkast annak tekinthetünk. És bár van benne igazság, de nem teljesen. Nem csak a képessége és a farkas alakja az, ami motivál. Van benne valami, amit nem tudok megmagyarázni, és olyan szükségem van rá érzetet kelt bennem. Vagy ha nem is pontosan ezt, de valami hasonló. Magam sem értem, szerintem soha nem is fogom, de jól van ez így. Belefér ennyi szeszélyesség az életembe. Ha a fiataloknak lehet, akkor nekem is. Ha másért nem is legalább azért, mert nő vagyok. Ennyi alanyi jogon jár, azt hiszem.
És ha már a hinni a kérdés, szerintem 100 év alatt most döbbentem meg először olyan igazán. Nem is a mondatán, hanem a cselekedetén. Mert, hogy minden reményem ellenére, nem megijedt vagy védelmi ösztönt hoztam elő belőle, hanem simán egy puszit kaptam a számra. Meg kell hagynom, elég meggondolatlan egy gyermek. És ha a rúzsom mérgezett lenne. Oké, nyilván nem esne baja, de akkor is. Magyarázatára csak felvontam a jobb szemöldököm. Érett alma. Na, most aztán már! Még öregnek is titulál? Kikérem magamnak! 3000 valamennyi éves vagyok, de nem nézek ki többnek maximum 30-nál. Tényleg, hány éves is voltam, amikor vámpírrá tettek? Úristen! Elveszik a memóriám! Mi lesz velem, ha erre sem emlékszem? Borzasztóan hanyag lettem! Muszáj mielőbb hazajutnom és elolvasnom a feljegyzéseimet.
-  Csak tájékoztatásul közlöm, kicsi farkas, hogy ez maximum egy puszi volt, mint sem csók. Ha Neked ezt jelenti csókolózni, akkor még nem csókolóztál. –Rámosolyogtam és megborzoltam amúgy is borzas haját. Végül vállat vontam, és ezzel el is engedtem ezt a puszis témát. Csekély ár ez az apró puszi a méregért cserébe. Remélem, hasznát fogja tudni venni és segít rajta.  Hasznos lesz nekünk Azura, még ha csak Velem szeretne dolgozni. Viszont, mindenképpen az engedélyét kell kérnem, hogy használhassuk a mérgét. Még ha nemet is mond, Neki akkor is muszáj adnom belőle. Tényleg, ha már itt tartunk, lassan ideje a következő kezelésnek. Remélem, most nem iszkol el, valami ostoba kutatásra hivatkozva. Tudom, mennyire utálja, de muszáj.
- Mindenki a kényelmes életről álmodozik, a megöregedésről azzal, akit szeret, családról. Aki mást mond, az hazudik, vagy mindent elveszített. Esetleg még nem találta meg azt, akivel mindent el tud képzelni. – Morfondíroztam el, és ha csak egy pillanatra is, de engedélyt adtam magamnak az emlékezésre. Ennyi mindenkinek jár nem? Mély levegőt vettem és a lehető legkedvesebb mosolyommal fordultam felé. – Bármi, amit csak kérsz és módomban áll. Felőlem úgy csökkented az erdő lakosait, ahogy szeretnéd. De ártatlan embereket ne ölj. Így is rengetegbe fog kerülni, hogy kifizessem a fejed.- Vigyorogtam kedvesen, és felírtam a képzeletbeli listámra, hogy fel kell keresnem minden fejvadászattal foglalkozót és ki kell fizetnem a vérdíjakat. Istenem mennyi nyűg. Miért van több belőlük? Mondjuk, miért is panaszkodok? Én is mindig máshova megyek. Mindig oda, ahogy többet kínálnak egy fejért. Nem mintha gondom lenne a pénzzel. Ennyi év során bőven van mihez nyúlnom. De hát, kinek ne lenne?
- Bevallhatod, hogy meglódult a fantáziád a nyakörv kapcsán. – Mosolyogtam negédesen rá. A ház, ahol a lovat hagytam, ott biztos kaphatok valami ruhát rá. Legalább addig, míg be nem érünk a városba. – Nézd, nem nézel ki rosszul. Engedj meg ennyi lopott pillantást egy ilyen „vénségnek”.- Öltöttem rá nyelvet. Remélem, érti, hogy csak viccelek. Még ha öreg is vagyok, sose gondolom magam vénségnek. Mondjuk, ha meghalnék, szerintem pillanatok műve alatt hamu lennék, amit elfúj a szél, de erre nem kerülhet sor. Még nem.  Olyan sok dolog van még, amit ki kell próbálnom és meg kell tennem.
De legalább az is kiderült, hogy van humorérzéke. Csak tudnám, hogy miért is lett ennyire számkivetett. Valami nekem itt sántít, de nincs mit tenni. Előbb utóbb rájövök.  –A plafonod tetszik. – Jegyeztem meg mellékesen. – Hozok Neked ruhát. Mindjárt visszajövök. – És ezzel felkapva a táskámat, elbaktattam a házig. Ha már odamentem, akkor a lovat is hozom magammal, felesleges kétszer fordulni. Csak remélni tudom, hogy szegény állat nem fog halálra rémülni Azu-tól. Kész szerencse, hogy férfiak is élnek a házban. Gyorsan meglett a ruha, és ha minden jól megy még a méret is passzolni fog.
Visszaérve a kezébe nyomtam a ruhákat, és mivel úgy illik hátat fordítottam Neki, amíg átöltözik. Bár már nincs mit takargatnia, azért ennyit megtehetek.
- Gyere Azura. Menjünk haza. Sok még a dolgunk és Nekem jelenteni valóm van otthon. – Mert bármennyire is egyszerű lenne, nem hiszem, hogy csak úgy bevihetném Azurát a piramisokhoz. Ahhoz előbb engedélyt kell kérni és ilyenek. Meg kétszer se biztos, hogy falak között szeretne élni. Végül is, mindegy. Rábízom a döntést, a többit meg megoldom.

Vége