Álmok hídja

Brithany

Tiberius halvány mosollyal gondolt vissza az elmúlt éjszakára a fogadóban. Természetesen úriember lévén külön szobát fizetett a lánynak, s ígéretéhez híven gondoskodott a forró fürdőről levendula és zsálya olajokkal, valamint a levesről, raguról és mindenről, ami esetleg a lánynak kellett volna. Nem sajnálta a pénzt a lovakra sem, így a két állat a lehető legjobb körülmények között volt az fogadó istállójában.
Tiberius kipihenve ébredt, s a reggeli tisztálkodás elvégzése után a lányt már is invitálta sétálni.
A nemes úr úti célja nem volt más, mint más vándorok, turisták által kedvelt hely, az Álmok hídja.
- Mond csak Brithany, hallottad már, hogy miért nevezik ezt az Álmok hídjának? - fordult a mellette lévőhöz kíváncsian. Szavai nyomán apró pára pamacsok szálltak a levegőbe. Az ég szürke volt, a talpuk alatt ropogott a friss hó. Tiberius fekete prémes vastag utazóköpenyt viselt. Remélte, hogy a lány is hasonlóan melegen öltözött.
- Remélem eléggé melegen öltöztél, kedvesem - nézett rá egy percre aggódóan. Hiszen nem akarta, hogy megfázzon. Egész éjjel havazott, Tiberius remélte, hogy az utakat hamar járhatóvá vállnak. Vagy, ha még több hó esik... Nos, akkor valószínűleg itt ragadnak Faydale-ben.
- Állítólag a hídon elsuttogott kívánságok valóra válnak - vette fel az előbbi gondolatának a fonalát. - Ha igaz, ha nem, be kell vallani, hogy igencsak szép a táj - tette még hozzá a férfi, miközben továbbra is a híd irányába haladt.
- A lovaidra van, aki vigyázzon? - nézett a férfi kérdőn a lányra. Noha mondanivalója néha értelmetlenül követték egymást, könnyen ki lehetett szűrni, hogy félig a hídra és a tájra figyel, a gondolatai további részét az időjárás és a havazás köti le.

Brithany-nek nem kifejezés milyen jól esett az esti fürdő és a nagy pihenés, nem tiltakozott, hogy a férfi elkényeztesse. Kissé feszengett, a lova miatt, de nem őt féltette, hanem a lovászokat. Rászólt, mielőtt eljöttek, hogy viselkedjen, de igen makacs jószág tudott lenni, ha ő nem volt ott. Ennek ellenére reggel frissen és üdén ébredt. Nem vette fel a nyakláncot, amit előtte nap viselt, nehogy Tiberius megsértődjön, igazán nem volt oka ártani a másiknak, azok után, hogy mennyit fáradozott érte az este. Miután végzett a reggeli készülődéssel Tiberius-szal tartott sétálni.
-Még egészen kicsi koromból meséltek valamit a szüleim, hogy mennyire visszataszító, hogy ennyire engednek a babonáknak az emberek, hogy még egy helyet is elneveznek miatta -kuncogott fel a lány a férfi karjának döntve a fejét. A vastag szőrme kabát és meleg csizma ellenére is fázott egy kicsit, jól esett neki a másik közelsége.
-Ennél több ruha már rám se fért volna -csóválta meg a fejét mosolyogva, és megcirógatta a hüvelykujjával a másik az övével összefont kezét.
-Köszönöm az esti fáradozásaidat, igazán figyelmes volt -mondta, miközben az ő kék íriszei a másik barna szemeivel találkoztak össze. Elhatározta, hogy tiszta lapot kap a másik, míg vissza bírja fogni magát, addig nem kezd el csipkelődni.
-Szép hely, az egyszer biztos, emlékeztet egy kicsit a ligetre, ahova az első alkalommal vittél -gondolkodott el kissé a tájat figyelve. Akkoriban álmodni se mert volna, hogy ilyen élete legyen..
-Lazíts egy kicsit, most járjon rajtam az eszed, a én ügyeimen meg pláne nincs okod aggódni, minden rendben van, és lesz is -folytatta lassan végigsimítva a másik arcán, ezzel a mozdulattal maga felé fordítva a férfit, és lábujjhegyre állva egy puszit nyomott az arcára, hogy tényleg elvonja a másik figyelmét a külvilágról.
-Pihenni jöttem ide, itt felejtsük el egy kicsit a gondokat, és tényleg pihenjünk, kérlek -súgta, majd újra összefonva a kezeiket elindult tovább a híd felé a maga komótos tempójában, a fejét újra a másik vállának döntve. Ezúttal a haját se fonatta be, egy egyszerű fejdíszt viselt csak, vöröses tincseit hagyta a vállára omlani. Már nem érdekelte mit mondanak róla, úgy élt, ahogy neki kényelmes volt, és ha valakinek ahhoz van kedve, hogy azon panaszkodjon, hogy egy fiatal hölgy hogy járhat így, ráadásul egy férfi jelenlétében, az hadd mondja a magáét, ha jobb dolga nem akad.

Tiberiusban különböző érzések viaskodtak. Nem tudta eldönteni, hogy most feszélyezi, vagy inkább jól eső érzéssel tölti el, hogy a lány szorosan hozzá simul. Persze, külső szemlélődőnek nem tűnt fel a férfi vívódása.
Tiberius a simogatásra megborzongott, majd halkan felnyögött.
- Hideg van - közölte fapofával. Remélte, a lány nem veszi észre, hogy kissé kellemetlenül érzi magát. Tiberius, nagy levegőt vett, majd lassan fújta ki, mely a hidegben fehér pamacsokká vált.
- Édes, jó megboldogult szüleid sajnos eléggé szemellenzősök voltak - fogalmazta meg diplomatikusan a férfi, hogy valójában a lány szülei túl vaskalaposak voltak. - Bár... ezek ellenére, nem nagyon értem, hogy miért taníttattak, ha utána ennyire ellenezték a felvilágosult gondolkodás módodat - tette még hozzá Tiberius. Ez a kérdés első találkozásuk óta piszkálta a fantáziáját.
- Nem szeretném, ha megfáznál - mondta halványan mosolyogva, miközben megállt, és magával szembe fordította a nőt. - Nagyon szívesen, de nem volt fáradság - közölte a nemes úr, majd egy puszit nyomott a nő homlokára. Néhány pillanatig így maradt, beszívta a nő illatát. Annyira más volt, mint Calypso-é, és még is, annyira megbabonázta Brithany levendula és vanília illata, melybe ha mélyebben beleszagolt, akkor a friss szalma és széna kettőssége is ott lapult.
- Faydale eléggé szép, ha tudjuk merre és hova kell menni - indult el megint a híd irányába a férfi. - Nem csak a híd de a főtér is kellemes látványosság -  tette még hozzá. Szándékában állt megmutatni, szinte az egész várost a lánynak.
- Van itt is egy kúriám, bár ritkán használom, azonban ha továbbra is ilyen lendülettel esik a hó, szerintem jobb lesz, ha ott töltünk néhány éjszakát. kockázatos lenne vissza indulni - jelentette ki a férfi, s szavai igazolásaként megindul a havazás, először néhány apró, kósza hópehely. Nem volt eget rengető, Tiberius nem is szorgalmazta, hogy azonnal induljanak vissza a fogadóba.
- Ha ennyire szeretnél pihenni kedvesem, akkor a kúria meglátogatása tényleg jó ötletnek tűnik. Állandó, kis létszámú cselédség lakik bent, akik gondoskodnak arról, hogy megfelelőn ki legyen takarítva - magyarázta a férfi. Közben felértek a hídra, Tiberius biztosan tartotta a lányt, nehogy megcsússzon egy óvatlan pillanatban. A fűzfák, most kopaszon kornyadoztak, de még így is csodás volt a táj.
- Nos, kedvesem, kívánj valamit - mosolygott a férfi.

A nő lassan elengedte a másik kezét, és arrébb húzódott tőle egy kicsit, ez a két szó elég volt neki, hogy leszűrje, a férfi nem igazán élvezi a finom érintéseket.
-Nem kell finomkodnod, mikor róluk beszélsz, az én szememben szörnyek maradnak amíg élek -vonta meg a vállát Brit. -Ohh nehogy azt hidd, hogy annál többet taníttattatnak nekem, mint amire egy feleségnek szüksége van, tudtam egy kicsit írni, olvasni, és minimálisan számolni, a többit magamtól tanultam a könyvtárban, de oda is csak beszökni tudtam, vagy a szolgákkal hozattam magamnak köteteket -mondta a lány mosollyal az arcán.
-Nyugalom, nem fogok, azért ennyi nem fog ki rajtam -mosolygott a férfire, hagyva, hogy a másik csókot adjon a homlokára, de ő ezúttal nem tett semmit, pedig szívesen elbújt volna a másik ölelésében.
-Szeretek új helyeket megismerni, örülök, ha megmutatod nekem a várost -mondta a hölgy őszinte mosollyal fordulva a másik felé,, majd lassan lépdelve tovább figyelte a tájat maguk körül.
-Egyet értek, a hóban elközlekednének a lovaink, de a két nap nyeregben töltve ilyen havazásban nem lenne kellemes, szállást se lenne egyszerű találni -mondta a lány az ég felé pillantva.
-Akkor szerintem is a legokosabb ott kivárni, míg a havazás eláll -bólintott a lány, és elgondolkozott rajta, hogy ha tényleg ilyen szép a környék ő maga is vesz itt egy villát magának, hogy lelovagolhasson ide, amikor úgy tartja kedve.
-Ha pár nappal ezelőtt hozol ide nagy balszerencséd lenne, ha igazak lennének a babonák -mondta a lány kuncogva, és kesztyűs kezét a korlátra téve egy kis időre lehunyta a szemeit, majd csendesen a figyelte ahogy a hópelyhek a folyó vizébe olvadtak, és sodródtak tovább az árral.
-Tetszik, hogy ilyen nyugodt ez a hely -mondta miközben a fejére húzta a kabátja csuklyáját, hogy ne ázzon el a hótól a haja.

- A közhiedelemmel ellentétben jól nevelt, úriember vagyok, még akkor is, ha ennek nem mindig mutatom jelét. Továbbá, halottról jót vagy semmit - hangja kissé tudálékosan csengett, noha nem állt szándékában kioktatni a másikat.
- Így is bámulatos - biccentett Tiberius. - Mint elmondtam párszor, nem szeretem az ostoba nőket - tette hozzá. Ez, a férfi részéről bók volt. - De - mosolygott Tiberius a lányra, - most már szabadon olvashatsz, tanulhatsz, bővítheted az ismereteidet.
Tiberius ugyan ne mondta, de a szavak a levegőben lógtak, hogy segít neki mindenben, feltéve, ha szeretné. Tiberius maga sem tudta, hogy milyen kapcsolatban állnak a lánnyal, de bármi is volt köztük, Tiberius nem akarta beskatulyázni, vagy megszabni a határokat. Ha barátok, akkor azok, ha többek... nos, Tiberius még nem tudta, hogy készen állna-e bármi komolyabbra. Calypso emléke még túl eleven volt. Túl hiányzott neki az önjelölt istennő. S, ne felejtsük el, Avery-t, akit az utcán szedett össze.
Tiberius felsóhajtott, majd megsimogatta a nő hátát.
- Lehetséges - hagyta rá, hogy eléggé fel van öltözve. - De jobb félni, mint megijedni, nem? Majd a fogadóba indulás előtt meghívlak ebédelni, utána meg, akkor átlovagolhatunk a kúriába. Persze, majd kell gondoskodni néhány megfelelő öltözetről, nem tudom mennyi ruhát hoztál magaddal - Tiberius már fejben azt latolgatta merre és hova kellene esetleg mennie. Nem tudott pihenni, nem érezte úgy, hogy nyugodtan hátra dőlhet.
- Nagyon szívesen. Szerencsére Faydale nincs messze a fővárostól, de majd ha úgy adódik tavasszal majd megmutatok még néhány helyet. Meg esetleg még ide is visszajöhetünk - ajánlotta fel a férfi.
- Valószínűleg a szállás lenne a legnagyobb baj. Éjjel megfagynánk - értett egyet a férfi vele. - Jobb amúgy is a fogadóból kiköltözni, nehogy túl sokan legyünk hirtelen. Bár a város egyik legnívósabb helye, de azért itt is akad zsebmetsző. Főleg egy hideg téli estén - jegyezte meg Tiberius tűnődve és a lányt átkarolva nézett el a hídról a messzeségbe. Valahol most olyan távoli volt Damarel, meg a gondjai.
- Mert? - érdeklődött kíváncsian. - Nem is voltam itt pár napja. No, meg... nehezen hoztalak volna ide, a volt udvarlód végett - mutatott rá bölcsen Tiberius, majd segített megigazítani a kapucnit a lányon. Szavaira csak bólintott, s átkarolta a lány vállait és magához húzta.

-Inkább fogalmazzunk úgy, hogy ritkán mutatod meg az úriember éned -mondta a lány egy apró pimasz mosollyal az arcán. A szüleiről nem akart tovább beszélni, így azt a szálat nem is vette fel újra a beszélgetésben.
-Én csak szimplán imádok olvasni, és ha már olvasok legyen valami haszna is. De lassan ideje lesz bővítenem a könyvtáram, mert már nagyon kutatnom kell, hogy találjak egy kötetet, amit még nem olvastam el -fordult a másik érintésére feléje a hölgy. Látta a másik szemein, hogy gondolatai máshol járnak, de ezúttal nem kérdezett rá, hogy mi nyomja a másik lelkét. Majd beszél róla, ha készen áll rá, vagy ha hajlandó lesz rá, nem akart nyomást helyezni a másikra, így is kissé nyomottnak tűnt.
-Úgy volt, hogy ma indulunk vissza, csak ennyivel készültem -mondta a fejét csóválva, ahogy újra eszébe jutott a kávézós jelenet. Így utólag nem tudta nem megmosolyogni, mennyire féltékeny lett Tiberius, ahogy egy másik férfival látta.
-Örülnék neki, köszönöm, még hálásabb lennék, ha esetleg egy-két könyvárust is útba tudnánk ejteni akkor, te biztos ismered merre lehet hasznos olvasmányokat fellelni -folytatta a lány az előbbi témát is. Kifejezetten nagy tudásúnak ismerte meg a férfit, így merte feltételezni, hogy ismeri a legjobb helyeket is. Óvatosan a karjának döntötte a fejét. Kifejezetten élvezte, hogy a másik átöleli, szinte mint egy macska úgy bújt oda a másikhoz élvezve a meleg testet, ami az övéhez ért.
-Nyugodtabban alszom én is, ha tudok beszélni a lovászokkal több, mint két szót. Amekkora az a ló simán megöl egy embert, ha megpróbálják más helyre vinni, mint ahol hagytam. Mén létére úgy viselkedik, mint egy úri kisasszony, és még makacs is - csóválta meg a fejét a lány kuncogva, majd felpillantott a másikra.
-Sikerült összeszoknod a lovaddal? Nagyon sokáig kerestem neked a tökéletest, de nehezítette a dolgom, hogy nagyon nehéz téged teljesen kiismerni -folytatta mosolyogva. Nem szánta a szavait sértésnek, szimplán kíváncsi volt, ha már egyszer az ő kezei közül került ki a ló.
-Mert megtaláltam volna vele a kiskaput, amivel meg lehetne téged végelegesen ölni, de most per pillanat nincsenek ilyen szándékaim -mondta felvigyorogva a másikra. Szinte elveszhetett volna a másik karjai közt, olyan alacsony termetű volt, de ez most nem zavarta, élvezte a biztonságot nyújtó karokat. Ez a szinte idilli állapot addig tartott míg nem pillantotta meg az ud.. a volt udvarlóját. Egy fenyegető pillantást vetett Tiberius felé, majd teljesen a kapucni és Tiberius karjai közé bújva remélte, hogy a másik nem ismeri fel. Nagyon zavarta, hogy hazudnia kellett neki, hogy megmentse őt, és még mindig fájt a szíve, hogy elveszítette, és ezek az érzelmek most még jobban felerősödtek benne a férfit megpillantva. Vajon így is ki akart volna állni Tiberius ellen? Lejjebb hajtotta a fejét és ismét a vizet vette szemügyre, de ügyelt rá, hogy egy tincse se kandikáljon ki a szőrme alól. Általában nem érdekelte mit gondolnak róla mások, és valószínűleg már az a pletyka köztudatba került, hogy Diamondék lánya meddő, de ez most érzékenyen érintette a lelkét, mert tudta, hogy a férfinek is ugyanannyira fog fájni még egy jó ideig a dolog.
-Nem mehetnénk vissza? -kérdezte Tiberiustól, mikor lassan kezdte a rossz érzések csokra átvenni az irányítást az elméje felett. Nem akarta, hogy a két férfi egymásnak induljon még véletlenül sem, és akaratlanul se tudta, Tiberius mennyire fogja állni a szavát, ha a becsülete fogja bánni, mert nem állt ki egy nála gyengébb ellenféllel szemben, ha esetleg provokálni kezdi őt.

- Oh... valóban? - nézett rá nagy szemekkel Tiberius. - Hmm... ez elfogadhatatlan. Ezen változtatni kell! - jelentette ki. Bár még ő maga sem volt tisztában azzal, hogy ezt hogyan és miként fogja megtenni. Lévén, szerinte ő mindig úriember volt... - De egyébként is... kedvesem, én mindig az vagyok - kacsintott rá Tiberius, majd mosolyogva nyugtázta, hogy a szülő téma lezárva.
A könyvek... Tiberiusnak lett volna néhány tippje, hogy hova és merre tudná még elvinni a lányt, ha kitavaszodik.
- Nos, most, hogy már a saját magad ura vagy kedvesem, nyugodtan tanulhatsz, olvashatsz, akár egész könyvesboltokat, nyomdákat megvehetsz, felvásárolhatsz - tűnődött a férfi hangosan. Végül is nem is rossz ötlet nyomdákba befektetni, ha már a lány úgy is szeret olvasni, akkor még ez is testhez álló lenne számára.
- Rendben - bólintott Tiberius. - Akkor szabó és könyvárus. Szerintem belefér az időnkbe - mosolygott Tiberius a lányra. Bár, rémlett a nemes úrnak, hogy a kúriában is van néhány holmi, öltözék. De a kérdés, hogy azok tetszenének-e a lánynak, illetve... Tiberius néhány másodpercig tűnődött azon, hogy azt vajon kinek is vette. Mivel passzolta a kérdést, így nem számított már. Egyébként sem tudta annak az idejét, hogy mikor töltött Faydale-ben a házban pár óránál több időt.
- Természetesen. Ez teljesen érthető, hiszen a szíveden viseled a lovaid sorsát. Biztosíthatlak, hogy a fogadóban kiváló szakemberek dolgoznak, hiszen ez a fogadó Faydale egyik legnevesebb helye - felelte a lány aggodalmaira Tiberius. - Azonban, majd ha a kúriában leszünk, ott kedvedre képezheted a lovászokat, ők csak rendes lovat láttak csak - tette még hozzá nevetve. Na igen, a szelídített maioresz ló ritkaság volt. Így, a nemesek nem kis örömére Brithany hiánypotló vállalkozásba kezdett. Tiberius számára hihetetlen volt, hogy mindezt majdnem két hónap alatt vitte véghez.
- Igen. Aventurin teljesen megfelelő kis bestia - bólintott a kérdésére. - Igen. Ez valóban így van - bólintott arra is, hogy nehéz kiismerni. Tiberius nem szeretett senkit beengedni a falai mögé pont azért, mert nem akart senkit megszeretni. Rendszerint azok kihalnak mellőle. Vagy az idő miatt, vagy... egyéb lények által.
- Kedvesem, ki kell hogy ábrándítsalak. Az egyetlen amivel véglegesen meg lehet ölni, az az, hogy szül nekem egy gyereket valaki. Nekem kell a vér szerinti apának lennem. Más nincs - kacsintott rá Tiberius. - De azért értékelem az igyekezetedet. Tudtam én, hogy szeretsz - vigyorgott rá az úr. Tiberius nem kötötte a lány orrára, hogy azokban az esetekben, amikor nem a fizikai tesztét, hanem a lelkét sebzi meg valami véglegesen, na... abba belehalna. De a lány csak egy ember. A legtöbben meg nem rendelkeznek lélekbántalmazó képességgel. Így, a férfi védve volt.
Tiberius elfordult és a messzeségbe bámult. Egy pillanat vagy még annyi se volt, de a férfi érezte, hogy a másik megfeszül a karjai között, élesen beszívja a levegőt, majd lassan kifújja. Tiberius követte a lány pillantását. Amin megértette ki lát, felcsillant a szeme.
- Nocsak... nocsak... kit sodort erre a szél... Micsoda remek véletlen- motyogta szinte kárörvendő vigyorral az arcán.
A lány kérése, miszerint menjenek Tiberiusnak új és új ötleteket adott, hogyan rúgjon bele a kikosarazott nemesbe.

-Ebbe a témába inkább bele se mennék, mert te az úriember alatt egész más dolgot értesz szerény véleményem szerint, mint én, felesleges elbeszélnünk egymás mellett -mondta a lány a kacsintásra szemforgatással válaszolva, majd vett még egy utolsó nagy levegőt a hídon lehunyt szemekkel, majd elindult, mivel egy helyben állva már kezdett fázni már. Lassan komótosan lépdelt, nem rohant sehova, hisz ez most a pihenés ideje.
-Édes vagy, de én eddig is nyugodtan tanultam, és tisztában állok vele mennyi vagyonom van, ha kicsit felfoghatatlan is még a dolog a számomra -folytatta pimasz mosollyal az arcán.
A tervre egyetértése jeleként bólintott egyet hálás mosollyal az arcán. Nem ért a férfihez séta közben, érezte, hogy ez feszélyezi a másikat, de olyan közel ment mellette, hogy bárkinek észrevehető legyen: Tiberiushoz tartozik. Ezt a férfi vehette akár csak baráti gesztusnak, a dolog megítélését ráhagyta, ő megbékélt volna azzal is, ha csak lenne egy közeli barátja bár a kávézóban történtek után kételkedett benne, hogy a másik csak ennyire vágyott volna.
-Félreértesz, én az embereket féltem a lovamtól -nevetett fel a lány. Nem gondolta volna, hogy ha a környéken olyan harcos járna, aki képes egy ilyen állatot megölni, az pont az ő lovával kezdene ki, oka se lenne rá.
-Akkor ideje lesz megismerniük a fajtát, és, hogy hogyan ne rúgják fel őket -csóválta meg a fejét a lány. Nem bízott sehol sem az emberekben, pontosan ezért volt elcsomagolva egy ruhája kifejezetten a lovak körüli munkára, nem akart haragosokat gyűjteni azzal, hogy a személyzet létszáma miatta csappan meg.
-Örülök -bólintott a kisasszony őszinte mosollyal az arcán.
-Piszok nagy mázlid van -húzta vigyorra a száját. Nem is gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy valaha örülni fog az átkának.. Biztos volt benne, hogy a férje amint rájön meg fogja ölni, és mást keres helyette, de Tiberiusnak ez egy indok lehetett, hogy tartsa magánál, ami kifejezetten az előnyére válhat még.
-Megkaptad, amire vágytál, ne kell még beléje is rúgnod, így is elég fájdalom neki, hogy elveszített engem, kérlek.. -mondta halkabban, és a ruhája alá bújva sétált az ellenkező irányba, mint a volt udvarlója. Nem tagadta, hogy még voltak érzései iránta, de már elengedte azt a kapcsolatot. Őszintén, el tudta volna képzelni magát egy bálon Tiberius oldalán, és kötődni hozzá, csak zavarja el az ágyasait mikor ő is a birtokon tartózkodik. Mosolyt csalt az arcára a gondolat, hogy ha egy kuncsaftja udvarolni próbálna neki, Tiberius biztos, hogy közbelépne, bár az nem lenne szerencsés, ha elkezdene megcsappanni a vásárlói száma, mert párbajoznak vele. Csak csendesen megcsóválta a fejét, és rendíthetetlenül sétált tovább, remélve, hogy nem kerül sor semmilyen összetűzésre.

Tiberius halkan felnevetett. Nem mondott semmit, hiszen a lánynak igaza volt, de persze ezt az önérzetes nemes semmi esetre sem ismerte volna be.
A férfi követte, igazodva a fiatal nő tempójához. Tiberius gondolkodóba esett, de végül arra az álláspontra jutott, minél előbb jó volna visszatérni a fogadóba, utána pedig a kúriát birtokba venni.
- Rendben, kedvesem. Én csak felajánlottam. Nekem ezek kívül esnek az érdeklődési körömön, így én ezekbe nem fektetek bele. Nekem elég a szőlő, bor és dohány - vonta meg a férfi a vállát. Azt már nem tette hozzá, hogy több vállalkozást felügyelni már nem is lenne ideje.
- Oh... - vágott meglepett fejet a férfi. - És mond csak, miért? - érdeklődött. Noha, az ő emberei sem értettek ezekhez a bestiákhoz, még sem érkezett egy panasz sem, hogy a ló kezelhetetlen lenne. Vagy... Tiberius nem tudott róla. Bármelyik eshetőség fenn állt.
A nemes úr ismételten elnevette magát. Ez elég volt ahhoz, hogy mindenki felkapja a jókedvű férfira a fejét. A legtöbben ezt követően el is fordították a nemesről a tekintetüket és újonnan a saját dolgukkal kezdtek el foglalkozni. Nem mondható el az az ifjú nemesről, aki csak messziről, szinte lángoló tekintettel figyelte a kettőst, akik lassan elhagyták az Álmok hídját.
Tiberus mindeközben rámosolygott, újra és újra Brithany-ra. A vak is láthatta, milyen jól meg vannak együtt. Tiberius óvatlan mozdulata, mellyel végig simított a lányon, a nézelődő, dühös és sértett nemes ezt úgy látta, hogy megállapodik a naaagy Tiberius Theunissen a hölgy még nem látszódó pocakján. A ifjú nemes szíve összeszorult.
- Rendben kedvesem - bólintott Tiberius, majd nem törődve a lelke háborgásával magához szorította a lányt és heves, szenvedélyes csókkal lepte meg a nemes hölgyet. Ezt követően Tiberius még jó kedvűen odaintett a másik nemesnek, és kedélyes ledöcögött a hídról.
- Vagy nem így gondoltad? - nevetett fel Tiberius. - Elvégre... szó szerint nem értem hozzá - tette még hozzá, miközben ártatlanul pislogott, és még a kezeit is megadóan felemeltem.
- Kíméljen meg szép hölgyem a korholástól, ártatlan vagyok, mint egy ma született fekete bárány - tette hozzá Tiberius, miközben igyekezett visszafojtani a kirobbanó nevetését.

-Befektetésnek nekem is éppen elegek a lovak, így is megvagyok, de, ha a jövőben szükségét érzem még egy befektetésnek, akkor megfogadom a tanácsod -mondta a lány kissé elmerülve a gondolataiban, majd a férfi újabb kérdésére megcsóválta a fejét.
-Nekem az első szavamra engedelmeskedik, de egy idegen bármit is tesz, nem fog neki engedelmeskedni, és kifejezetten utálja, ha idegenek nyúlnak hozzá, makacs egy jószág, de szerencsére ezt nem örökíti a csikókba. Én így szeretem, de nem árt figyelmeztetni az embereket, hogy egy rossz mozdulat, és megvédi magát, és ha egy ekkora állat indul meg egy ember felé.. annak finoman szólva nincs jó vége -csóválta meg a fejét. Volt már ilyen eset, és nem akarta, hogy megismétlődjön.
Britnek nagyon nem tetszett, a játék, amibe Tiberius őt is belevonta, de a hirtelen csók elején még a nevét is elfelejtette. Szép lassan észbe kapott, és ahogy elvált a másik ajkaitól végigsimított Tiberius arcán, közben közelebb húzva őt magához.
-Nagyon veszélyes vizekre evezel Drágám, most éppen nem kívánom a halálod, ne rontsd ezt el -mondta a lány, miközben gyengéden végigsimított a másik karján, majd tovább indult. Ha másból nem is a szemeiről könnyedén észrevehető volt, hogy mardossa a bűntudat, a jókedvét és mintha a szél fújta volna el. Kezeit a elbújtatta a kabát szőrméjébe, lehajtott fejjel sétált tovább. Remélte, hogy a férfi hamar túl fog rajta lépni, talál egy másik párt magának, és nem kerül abba az állapotba, mint Brit korábban. Azt még az ellenségeinek se kívánta volna.
-De azt a bárányt megszállta a sátán -forgatta meg a szemeit Brit. -Miért kell őt még piszkálnod? Mert azt nem meséled be nekem, hogy annyira vonzódsz hozzám, hogy nem bírtál magaddal, mindketten tudjuk, hogy szó sincs erről, nem akar visszaszerezni tőled, én pedig nem engedek magamhoz közel más udvarlót, miért nem éred be ennyivel? -sóhajtott fel lassan levéve a csuklyáját, már úgy is mindenki tudta ki van Tiberius mellett, hiába rejtette el a vöröses barna haját.
Mikor tisztes távolságba értek összefonta az ujjait a másikéval, és magával szembe fordította.
-Remélem azzal tisztában állsz, hogy ha nem csókolnál ilyen jól, már rég valami csodatevőt keresnék, hogy valahogy szülhessek gyereket -mondta egy ujjal megbökve a másik mellkasát, majd lábujjhegyre állva megcsókolta a vele szemben álló férfit.
-Biztosítékként, hogy nem kell amiatt aggódnod, hogy újra le kell fizetned a szolgáimat, hogy kiderítsd hova visz az udvarlóm -súgta a férfi ajakira halvány, pimasz mosollyal az arcán.
-Ha visszaértünk forrócsokit kérek engesztelésül, hogy felbosszantottál, és hogy kiolvadjak -folytatta, miközben még a másikéval összefont kézzel elindult az úton újra. Gondolatai azon jártak, hogy vajon megéri-e azért könyvekbe befektetni, hogy jól fejbe vághassa vele őt, hátha megjön legalább egy kis esze...

Tiberius megértően bólogatott, legalábbis a befektetések, illetve azok hiányára. Persze Tiberius is csinálhatta volna azt, mint több másik nemes, hogy kiválaszt egy intézőt, aki utána a birtokok, földek ügyes-bajos dolgait intézi, de a nemes úr úgy volt vele, hogy akkor lesz valami olyan, amilyennek ő akarja, ha ő maga csinálja.
- Ez még a sima lovakra is igaz. Amazok is tudnak komoly kárt, komoly sérülést okozni - fejtette ki Tiberius a véleményét. - Nálam eddig szerencsére nem volt gond Aventurinnal, na de persze... - bejezetlenül hagyta a nemes a mondatot, jelezvén ezzel is, hogy bármikor, bármi előfordulhat. Elég egy apró, ismeretlen zaj, ami megriasztja a lovat és máris betört koponyák jelennek meg a birtokon.
- Ugyan, hiszen ismersz - nevetett fel puhán, szinte simogató hangon a férfi. - Szeretek veszélyesen élni - tette hozzá, a rá jellemző féloldalas vigyorával.
A nemes úr elismerte, mindössze magában, hogy gonosz én bunkó volt. Persze, tudta ezt, direkt tette, amit tett. Ez ugyan nem mentség a számára, de Tiberius lényegesebben jobban érezte magát. Valahogy úgy, mint mikor egy kutya megjelöli a területét. Lehet, még a hasonlat is találó, bár saját magát embernek tartotta... ember is volt, s nem állt szándékában valami bundás vérállattá törzs fejlődni.
- Meg bizony - vigyorgott Tiberius elégedetten. Volt is mire büszkének lenni, a nemes úr kimondottan nehezményezte, ha a tulajdonára valaki más rátette a mancsát.
- Meg fogsz fázni, tedd vissza a kapucnit - tért ki a válasz elől Tiberius, csupán néhány másodperc erejéig, míg  lesöpörte a puha havat a lány vállairól, és hajáról.
- Mit mondjak? - nézett rá kérdőn. - Úri passzió? Elégtétel? Kárörvendés? Bosszú, hogy hozzányúlt, ahhoz ami az enyém? Válasz egyet, vagy akár az összes is igaz lehet. Nem vagy szent, nem is leszek. Rossz vagyok, pocsék modorral - vonta meg a vállát a nemes úr. Nem volt mit titkolnia. A lány fenyegetése, csak olaj volt a tűzre, a férfi elnevette magát. Hangját a szél messzire vitte, el egészen a másik nemes füléig, aki a pillanatnyi veszekedésből nem sokat fogott fel, csupán annyit, hogy élete nagy szerelme mással van, hazudott neki...
- Ahhoz drágám, ne felejtsd el ketten kellünk. Ha nem mászok az ágyadba, nem engedlek az ágyamba, nem lesznek porontyok - nyújtotta ki Tiberius a nyelvét. Játékos évődésüket egy csobbanás, rémült asszonyok sikítása zavarta meg. Tiberius elfojtott egy sóhajt, majd visszafordult Brithany felé. Nem érdekelte mi folyik a híd másik oldalán.
- Haha, rendben szóval egy forrócsokoládé - ismételte Tiberius lágyan, szinte már gonoszan. - És mond csak Brithany, hová kéred a forrócsokit? Esetleg le is nyaljam rólad? - szinte csak lehelte a kérdését a lány fülébe. A férfi várt néhány másodpercet, hogy kiélvezze szavai hatását. Bármi is lesz a nő reakciója, megérte.

-Aventurin szelídebb természet ilyen téren, mint az én jószágom, de hát semmi lehet tökéletes, nála ez a kis szépséghiba, de a környéken nem volt olyan ló, aki le tudta volna őt verni egy verseny során -mondta a lány mosolyogva, de hamar összevonta a szemöldökét.
-Vigyázz a szavaidra Tiberius, mert nem áll szilárd lábakon a béke köztünk -válaszolt egy jeges, kihívó tekintetet vetve a férfi felé. Volt elég dolga már az életében bunkó nemesekkel, tekintve, hogy milyen családból származott, és nem vágyott rá, hogy több ilyen személy legyen valaha az életében. Csendesen lépdelt, a havazást figyelve, direkt nem pillantott a volt udvarlója vagy a mellette sétáló férfi irányába. HA most beszélgetni kezdett volna, biztos, hogy azzal végződött volna, hogy ismét megmártja a kését a férfiben, de ezúttal akaratosan. Vajon még gyengeséget se okoz neki a halál? Nagyon szórakoztatónak találta volna, ha néhányszor elküldhetné a másvilágra párszor, csak úgy stressz levezetésként. Igyekezte visszafojtani a vigyorát, amennyire tudta, kicsit büntetni akarta a másikat a jeges hangulattal, és a hallgatásba burkolózással.
-Le kell hűtenem magam, nem szeretek forró fejjel gondolkodni, de aranyos, hogy aggódsz értem -válaszolta a lány, de nem tartott sokáig a higgadt állapota.
-Ha még egyszer a tulajdonodnak hívsz nem fogok hozzád szólni ebben az életben, és tesztelni fogom, vajon milyen hatással van rád, ha egy egész napon át folyamatosan megöllek minden egyes alkalommal, miután felébredtél -sziszegte az ujját fenyegetően felemelve, majd karba font karokkal sétált tovább a fogadó felé.
-Pont te mondtad, hogy nem kell, hogy te legyél a gyerek apja, éppen elég, ha én neked szülöm annak ellenére, hogy mással hoztam össze, bolondnak azért ne nézz -mondta tudomást sem véve a másik gesztusáról, de az arcán egy halvány mosoly ült.
Tiberius utolsó szavaira a lány megállt teljesen lefagyva, majd minden erejét összeszedve a férfi mellkasára csapott egyet.
-Tiberius Theunissen az Istemre mondom, te neked az a maradék csöppnyi józan eszed is elment.. -forgatta meg a fiatal hölgy a szemeit. -Így nem is várom, hogy levonj következtetéseket a történtekből, hogy miért kötöttem olyan hamar az ő karjai közt ki.. Pedig hasznos lenne, tanulhatnál tőle egy két dolgot -koppintott a férfi orrára egyet, és egy apró csókot nyomott az ajkaira. Kifejezetten élvezte a másik piszkálását, ezt nem is tagadhatta volna. Felesleges lett volna újra kifakadnia, mint a mezőn, Tiberiusnál nem ér vele el semmit, így okosabbnak vélte a férfi eszköztárában keresgélni, ahol előkelő helyen állt a gúnyolódás. Miután elhúzódott a férfiről lesimogatta a hajról a havat, majd felhúzta a kapucniját, és tovább indult az ösvényen.


VÉGE