Xellestina Moryan

"A farkas báránybőrben is megőrzi viselkedése sajátosságait."

Vad és zabolázatlan, ám annál kívánatosabb minden férfi szemében. Ám ő nem, hogy a férfi nemnek tetszelegjen, sokkal inkább lekezelően bánik velük. Még tekintetével is csak kineveti az udvarlási próbálkozásokat. Xelly ruháiban sokkal többre tartja az egyszerű ingeket, és eldobható, jobban mondva szét szakítható nadrágot. Cipőt egyáltalán nem visel, mezítláb tapossa a világ földjeit, és a városok köveit. Aki meglátja vagy elcsábul, vagy megretten vad tekintetétől és külsejétől. Ám talán a külsejéhez írható az is, hogy ezüst színű haja és szemei nem emberszerűek nagyon. Ha nem lenne elég, Xelly két kecses, de annál halálosabb kézfejéhez társulnak éles, ölésre termett karmok. Ifjú kora ellenére tudja mit akar, és nyíl egyenesen élvezi, azt, ahol most áll. Haját mindig kiengedve hagyja, de azt sose mossa, vagy ápolja. Minek? Úgy sem ember kisasszony.

Kisebb mint egy hím farkas, lévén nőstény, ám annál ádázabb. Ezzel ellensúlyozza a nőstény farkas méretét. Bundája kócos, inkább borzas, sárga szemei mindig tág, éber pupillát mutatnak aki a környezetét firtatja. Orra szüntelenül a levegőt kóstolja, hogy, ha vadászni kell, vagy, ha Gyilkolni, mielőbb lelje meg a keresett nyomot. Sokszor farkas alakjában járja a világot, kerüli az emberek társaságát. Farkasként sárga szemei vadak, szinte már megszállottan pásztázzák a környéket, ajkai szinte mindig vicsorra állnak, ellenségeskedés jelét mutatják. Bundája borzolt, és farka is mindig feláll, ha épp nincs felettese az alfa, vagy az alfa nőstény környezetében. Ezzel is jelzi felsőbbrendűségét. Karmai élesek, és mindig piszkosak a vértől, vagy a sártól.

A vadászat a lét eleme. Ha nem vadászik, nem is él szinte, illetve képes saját falka társaira is támadni. Kilehet jelenteni, hogy Xellestina és felmenői is mind-mind megszállott vad gyilkoló gépek. Élvezi a harcot, élvezi a vér ízét a szájában és élvezi az ellenfele szenvedését, de akkor vétesz hibát, ha a fájdalom amit ő ad neked feltüzel és tovább harcolsz. Ugyanis Xellestina eszelős énjét a farkas énjét ez jobban feltüzeli, és csak még nagyobb hévvel támad.

Ha esetleg egy kedves, nő képét adja, így is sugározza a fensőbb rendűségét. Sose hódol be egyetlen férfinak se. Az udvarlós játék közben, ő diktál, ő mondja meg mi legyen, és a férfiak hallgatnak rá. Egyszerűen ennek is a megszállotja, hogy ő legyen az aki irányít. Sajnos sokszor viszket a tenyere ha az Alfa nőstényt látja. Gondolván nem méltó a vezetésre.

Moryan falka tagjai már a Nagy robbanás előtt is léteztek, ám sokkalta „normálisabbak” voltak. Igazság szerint már a régi időkben is hallani lehetett ezekről a fehér bundájú farkasokról. Azt suttogták az emberi lények, hogy a Hold istenek gyermekei, vadász kutyái. Vagy esetleg lehetett hallani olyat is, hogy a Halál hírnökei. Ha valahol meglátnak egy fehér bundát, az rossz Ómennek számított akkoriban. Egyszerre voltak jók és rosszak a szájhagyomány szerint.

Ám maga a falka tagjai egy az Ősibb időkben erre felé vadászó a fehér hegyekből lejövő farkas falkával párosodtak, a két falka egyesült, és már nem volt Fehér farkas falka, meg Moryan falka. Csakis kizárólag Moryan. Az első fehér hím alfa Roktius nevet viselte párja a szürke bundájú Moryan nőstény, Elexína. Moryan falka történetében ők voltak az Első Hím és Nőstény pár, akik utódokat hoztak világra és azok már fehér bundájúak voltak. A fehér falka tagjai lévén a hegyekből vagy a felől érkeztek a Moryan falka úgy gondolta ott sok a hó, vagy előnyükre vált, de rejtély miért is jöttek le ide, az erdős, síkságos területre. S már mindez a múlt homályába vész örökre.

A Nagy Robbanás után viszont az egész falka kifordult önmagából. Sokan meghaltak és alig maradt fent 3-4 kezdetben. Egyes szaftosabb legendák szerint csak 1-1 maradt életben és ők lettek azok, akik testvérek voltak. Tehát fehér falka tisztaságukat megőrizve egymással háltak. Ennek nincs igazság alapja, de cáfolni sem lehet, tekintve Xellestina és felmenői erős őrületét. Vér utáni vad, eszelős vágyát, és persze néha a falka tagok elleni támadásaikat.

Xellestina is egy ilyen éjszakán látta meg az Éjszakai világot. Anyja Eperin, és apja a fehéres bundájú, sárga szemű Logen voltak. A kis falka 2. születendő tagja volt. Már kölyök korában történtek olyanok, hogy az apja nevelési szándékkal „magyarázta” azokat a pillanatokat mikor saját anyjára támadt, sőt vicsorgott, és majdnem megölte. S amint Xellestina és 3 másik testvére is képesek voltak farkas alakot ölteni, rájuk is rájuk támadt nem egyszer. Így kezdett kialakulni Xelly korai önvédelme, illetve harc utáni folytonos megszálltsággá. Saját testvéreit is elkezdte támadni és élvezte. A fehér farkas falka ekkor már csak 10-13 tagja volt, az egykori 30 helyett a Robbanás előtti időkben.

Xelly egyik reggel arra kelt, hogy apja megölte mind két testvérét! Név szerint Lilian húgát és Zerak bátyját.
- Apa… - szimatolt a nagy hím farkas felé, akinek szája a saját kölykei vérében fürdött, morgott vicsorgott, de végül Xellestina-ra tekintve… Támadt!
Xellestina megijedt ugyan, de vicsorogni és morogni kezdett, még, ha futni nem tudott, ugyanis egy fatörzs állta útját a háta mögött. Kis bestia módjára borzolta szőrét a nagy hímhez képest. Az apja morgott, de megszagolva… Morgott egyet. Mint aki helyeseli a kis nőstény vad reakcióját és elment. Xellestina ezután nem aludt egyedül sose és apja közelében.

Anyjával a kapcsolata szorosabbá vált, az anyja még sem haragudott meg apjára, mert az megölte két másik gyerekét. Xelly ezt nem értette nagyon, de nem is érdekelte. Meghaltak, ennyi. Valami ősibb ösztön suttogta ezt neki, hogy ez így van rendjén. Amit persze nem tudott, hogy anyja és apja nem közvetlen testvérek, de a falkán belül unokatestvérek. Az anyja ezt mesélte el neki egyik közös sétájukon. Tehát a vadság áldását kapják ez által. Xellestina-nak úgy adták elő, hogy ez az eszelős tett, amit apja mutatott helyén való, az ösztön lénység rendben is van, de, hogy lehet a bátyjával kellett volna összeállni. Ez a 16 éves lánynak még zavaros volt. Ám nem volt ideje sokat elmélkedni.

Még ebben az évében az erdő ahol éltek, vadásztak, füstszagot kezdett el árasztani.
- Fuss! Xellestina! – hallotta anyja fuldokló hangját, nyüszítését.
- Anyu! – pattant fel ijedten és kereste volna anyját, akihez azért szeretet kötötte. Futásközben sok nyüszítés vicsorgás zaja ütötte meg fülét. Nagybátyja, nagynénje mind lángoltak! A fehér bundák húscafatokba változtak, ahogyan a lángok marték le a húst. Fájdalmukban a falka tagok egymást harapták, támadták. Nem gondolva bele, ez az alapból vad, őrült falka, hogy megölik a másikat, egymást, önmagukat így.
- Anya! Anya! – kiáltozott Xelly, de egyszer apja holtestén esett át, a hímfarkas még lélegzett kicsit, de… De a teste megégett maradandóan szinte megette a tűz, nem tudni miként oltotta el magát, de ez nem a fenséges fehér farkas volt, hanem már csak egy halott hús. Xellestina nem riadt meg a látványtól, igazság szerint nem érzett semmit az apja halála láttán, sokkal inkább viselte meg anyja halála. Akit ezután lelt meg égve egy faág alá szorulva.
- Anya – ment oda a nőstény farkas az idősebbhez.
- Menekülj, te… Neked élned kell. Állj bosszút… - az anyja szavait nem értette, de nem is érthette meg, mert meghalt ezután. Morogva, de könnyekkel küszködve acsargott, vicsorgott, de futni kezdett az égő erdőből.
Xelly köhögve, de kijutott az erdőből, és ekkor pillantott meg egy alakot egy fa tetején. Egy fiatal férfi szagát fogta be orrával, ám nem volt idő megtámadni vagy bármi. A férfi az EMBER magasan volt és eltűnt leugorva. Xellestina-ban ekkor ébredt fel az eszelős hajlam, és a vad ádáz megszállott bosszúvágy. Egy Ember miatt halt ki a falkája, halt meg anyja. Egy Ember miatt lett árva és maradt egyedül a világban! Ezt nem hagyja bosszú nélkül…

A fiatal nőstény sokáig bolyongott, erdőről, tisztásról át. Vadászott, kisebb élőlényekre, olykor ivott, ha talált megfelelő helyet aludt. Ám egy percre se feledt az Embert, aki felgyújtotta otthonát. 3 hónapnyi vándorlás után eljutott a Farkasvölgyig, azon belül Északabb szinten maradva a Nottulvar falka területéig. Érezte az idegen falka szagot, és hosszú idő után fajtárs szaga jó volt, de óvatosságra intette. Elő bukkant pár barnabundájú hím farkas, gyanakodva méricskélték a fehér nőstényt. Mikor közelebb jöttek azok, Xellestina a fáradt kölyök morogni, vicsorogni kezdett bundáját felborzolt és nekik támadt, de azok játszi könnyedséggel kerülték ki, majd húzta meg az egyik a farkát. Mire Xelly vadul támadott volna, de azok ismét elugrottak előle. A lány fáradt volt és emberi alakot öltve térdre rogyott. A másik kettő is emberi alakot öltött, de lompos farkuk megmaradt, ez furcsa volt a lánynak. Neki „tudtán kívül” a szeme maradt sárga.
- Farkas a javából, bár furcsa, és a színe sem átlagos. - Döntött a két hím tag, Xellestina-t elvitték a falkába és ott ódzkodva fogadták.
- Mi ez a fehér patkány? – szólalt meg egy nőstény, akinek két lompos nagy füle volt, de amint ezt meghallotta Xellestina.
- Nem patkány, hanem farkas, vérfarkas vagyok! Logen és Eperin lánya! – mondta el büszkén, de inkább vicsorogva.
- Nem hallottunk róluk…
- Én igen! Nem, azaz őrült pár az erdő legszélén?
- Ahol a tűz volt? Akkor ez a kis pukkancs onnan jött? – beszéltek olyan nyíltan Xellestina előtt mintha ott se lenne, pedig ez csak sima őszinteség.
- Na, akkor értem már miért vagy ilyen bágyadt és furcsa – érintette meg a kislány tépett haját, ezüstös ősz haját. Xellestina félre csapta a nő kezét az meg csak kuncogott.
- Na, gyere, kapsz, valamit enni aztán meglátjuk maradásod van-e?

Szerencsére maradása volt Xellestina-nak, elég erősnek tartották és a vadságát felhasználhatónak, de leginkább, mert farkas és farkas tagot nem közösítenek ki ők se. Ám Xellestina hamar beilleszkedett a farkas törvények szerint élő falkába, sőt fokról fokra lépegetett fel a ranglétrán a kölykök között. Rájött különlegességére, amit anyja mesélt neki a „Vadságot örököljük.” Sajnos ő már egyedül maradt, másik fehér bundás farkassal eddig sose találkozott, és míg cseperedett a falkán belül sok társát maga mögé utasította, de egyik se volt hozzá hasonló.

Kegyetlenségének, vadságának köszönhetően tán, vagy alapból vad jelleme miatt felküzdötte magát a Bölverk rangig. Tehát ő lett a Végrehajtó. S ez kellett neki, hogy kellő befolyása legyen. Ám innentől már csak el kell mondania, hogy van egy Ember aki különösen veszélyes a farkasokra. Az embernek az évek alatt neve is lett Xelly előtt. Danteon.

Halálforgás.
- Ez a képesség lényegében abból áll, hogy Xelly megragadja állkapcsával harc közben az ellenfelét és: Vagy ugrás közben kapja el, így a lendület adott, amint meg van a harapás megpördül egész testével jobb irányba a levegőben így rántja magával az ellenfelét. Esetleg nem ugrás közben van, hanem álló helyzetből lendül bele, ugrik neki a kiszemelt végtagnak és lendülve magával rántja az ellenfelét, hogy legyen erő és lendület bepördülni. Az ugrás közben adott a lendület és az erő, így a pördülés jobb esetben kettő is lehet, ellenben álló helyzetből, ha nem masszívabb testalkatú ellenfele, vagy nehezebb, egy fordulás sikerül csak. A fordulás végén tetemes hús darabot téphet ki, jobb esetben az egész vagy fél kart/lábat tépi le.

Vad tánc.
- Mikor így harcol Xelly lényegében morgások, vicsorgások közepette össze visszaugrál és megállás nélkül, azért célzottan támadja ellenfelét, jobbról, balról, elölről, hátulról. Akár Préda játék is lehetne a támadás neve, hiszen ekkor valóban csak élvezetből támadja, harapdálja a húsdarabokat kifele, vagy csak simán harapdálja. Ezt persze nem komoly harcoknál veti be, mert ugyan a mozgásformát erőteljes és nagy gyorsaságot igényel, hamar elfáradhat benne. Tehát egy ilyen ugrálás után nem lenne ereje egy Halálforgásra.

Váratlan halál.
- Ez lényegében örökké működő szaglásával kapcsolatos egyben. Az orra vezeti őt, szag irányába és minél közelebb érkezik, annál gyorsabban fut, míg a szagot be tudja mérni milyen közel, van, ha kellő a távolság megfeszül és kiugrik a bokrok, sziklák stb. rejtekéből, esetleg morgásával fűszerezve félemlíti meg a célpontot. Így az nem tud elmenekülni és Xelly telibe találva tépi le annak fejét.

Állandó jelenlévő képességei közül fontos kiemelni a:

Szaglás:
- Orra olyan érzékeny és tán hajlama is kifejlődött vérvonala által benne, hogy minden létező szagot, illetve Vérszagot megízlel orra és azt egy életre megjegyzi kihez tartozik. Természetesen, ha látja a gazdatestet, láthatatlanba nem tudja megmondani, hogy a vér, vagy maga a test szaga kihez tartozik.

Lopakodás:
- Lévén a bundája miatt feltűnő, kifejlesztette hát a hangtalan lopakodást. Olyan csendesen tud mozogni, hogy mancsai szinte minden zajt elnyelnek, amit ő adna. Környezetére is különösen figyel ekkor, tehát előnye, hogy betud bárkit cserkészni. Hátránya, hogy ilyenkor nem figyel annyira a lesből támadó ellenfelekre, tehát sebezhetőbb.

Nincs neki. Szó szerint. A harcra a fizikai erőre gyúrt mindig is, saját magát technikák terén képezte csak, de olyan emberi dolgok mint az írás, olvasás, vagy tudományok, növény ismeretek sose érdekelték. Annyi a növény ismerete, hogy kiszagolja orrával melyik halálos számára. De ez egy alap adottsága a szaglás.

Imádja akár órákig kergetni a sebesült vadat, ellenfélt. Neki ez földöntúli örömmel szolgál.