Cafe Veronica

*Tiberius*

Brithany hiába viselt vastag, meleg anyagból készült szoknyát, és rá szőrmés kabátot, és szőrmével bélelt lábbelit, a hideg széltől eléggé átfázott, így nem volt csoda, hogy felcsillantak a szemei a kis kávézó láttán. Több napja voltak úton, az udvarlója a lány kedvében akart járni, és olyan helyre vinni őt, ahol nem kezdik el őt a lovairól faggatni. Híre ment a hatalmas erejű halálig hűséges lovaknak a környéken,és mivel ott gyerekkora óta ismerték a népek, hamar rátaláltak, ha közösségbe ment. Lovaikat látótávolságon belül hagyták, biztos, ami biztos, hiába fizet az ember, hogy vigyázzanak a jószágokra, mindig vannak rosszindulatú emberek, meg olyan ostobák, akik azt hiszik csak úgy elvihetik ezeket a lovakat. Kéz a kézben léptek be a hangulatos helyre. Brit kifejezetten jól érezte magát a férfival: lovagias, jó modorú fiatal nemes volt, és mellé még jóképű és izmos is. A nőt a mindeneként kezelte, vigyázott rá. Talán a fő ok, hogy beléje szeretett az volt, hogy szöges ellentéte volt az előző szerelmének, aki hálás volt, hogy végre eltűnt az életéből. Mivel a legutóbbi incidens már egy hónapja volt, remélte, hogy örökre megszabadult attól az arrogáns, önző bohóctól. Hagyta, hogy a férfi levegye a válláról a kabátot, és egy óvatos puszit nyomjon a hajába, majd helyet foglaltak egy asztalnál. A két átfázott szerelmesnek nagyon is jól esett a meleg ital, még az se zavarta volna őket, ha nem enne finom, akkor is megitták volna, hogy végre átmelegedhessenek. A lány nyakában egy arany nyaklánc lógott, rajta egy ló alakú medállal, ami a társáról lett mintázva. Nem kérdezett rá, hogy vajon hol készült az ékszer, de nagyon is sejtette kinek a keze munkája lehet.
Annyira lekötötte őket az önfeledt társalgás, hogy nem is figyelték kik jönnek és mennek a helyen. Arcán látszott, hogy ismét fogyott, de nagyon sok év után újra önfeledten nevetett, a kipirult arcán mosoly ült, a jég kék szempárban öröm csillogott.Egy bálon ismerte meg a férfit, hamar egy hullám hosszon voltak, volt közös témájuk bőven, és mindketten a mesebeli tökéletes párt keresték maguk mellé. A mai nap előtt már találkoztak párszor, együtt lovagoltak az erdőkben, vagy csak szimplán a kastélyban beszélgettek, de a férfi a lány fogyását a túl sok munkához kötötte, így több napra hozta, el, hogy lazítson végre egy kicsit igazán.

Tiberius csak gondterhelten sóhajtott fel. Több napra bérelt szobát ugyan az Arany Varangyba, de még is a nívósabb kis kávézóban töltötte a napját. A lefizetett szolgáló szerint, ugyanis Brithany ide jött az udvarlójával. Tiberius már csak a szót gondolatban kimondva horkantott fel.
- Chh... még hogy udvarló, inkább egy bájgúnár - morogta a kávéja felett. S épp mikor felpillantott, abban a percben lépett be a nő, az előbb hangosan emlegetett férfival.
Tiberius felhorkant.
Megcsóválta a fejét, majd belekortyolt a kávéjába. Tiberius nagyon jó megfigyelő volt, innen is látta, hogy Brithany fogyott, ami miatt a férfi csak pár szitokszót mormogott az orra alatt. Végül fogta a kávéja maradékát, és felállt az asztalt. Tudta, sőt, garantáltan biztos volt abban, hogy gyerekes, amire készül. De annyira zavarta az ifjú nemes jelenléte, hogyha lehetett volna, akkor Tiberius szemmel ölte volna meg a másik fiút. Nem, véletlenül sem nevezte volna férfinak.
- Oh, micsoda véletlen... Brithany kedvesem - állt meg az asztaluk mellett és nyomott egy puszit a lány fejére. - Olyan rég láttalak drágám. Mond csak kedvesem hogy megy a sorod? Szeretnél valamit, nagyon szívesen meghívlak valamire édesem - bájolgott Tiberius a másik férfit teljes mértékben levegőnek nézve. Ezt tetőzte az a pofátlan tette is, hogy a magával hozott kávéscsészét előbb letette, majd aztán ahogy még jobban a nő irányába fordult a másik irányába pofozta, hogy ráömöljön a kávé.
- Oh jaj - pillogott egyértelműen rájátszva. - Annyiiira sajnálom - tette még hozzá, majd Brithany felé fordult.
- Kedvesem, mond csak mi járatban vagy erre? Minden rendben? - játszotta az aggodalmaskodót, bár tény ami tény, vetett rá egy kutakodó pillantást, mert nem tetszett neki, hogy a lány sokat fogyott.

-Azt hittem megegyeztünk abban, hogy elfelejtesz egy életre -morrant fel a nő, és minden jókedv elszállt a szemeiből. A puszira kitartotta a kezét eltolva magától őt, majd megtörölte a puszi helyét a szalvétájával fintorogva.
-Mennyit ittál a borodból, ha szabad megkérdezhetem? Vagy csak szimplán beigazolódott, hogy elmebajjal is megáldott az élet? -kérdezte felvonva a szemöldökét. Mikor a vele szemben ülő férfi felállt, hogy neki induljon Tiberiusnak azonnal a kettejük közt termett, és gyengéden végigsimított a szerelme arcán, és egy csókot adott az ajkaira.
-Ártalmatlan, csak a szája nagy, felesleges leállni a fajtájával, szúrja a szemét, hogy mekkora hibát követett el, de gondolj arra, hogy ennek köszönhetően vagyok a tied Astin - súgta neki, majd szembe fordult Tiberiussal.
-Nem tudom, hogy mi a fészkes fene ütött beléd, hogy miután legutóbb úgy vélem alaposan kiveséztük ezt a dolgot, mégis itt vagy, és láthatóan az a célod, hogy még véletlenül se legyen nyugtom, de tudnám értékelni, ha felnőttként viselkednél végre egyszer -mondta a lány Astin kezét simogatva, hogy ne akarja megtámadni Tiberiust. Pontosan tudta, hogy nincs esélye Tiberius ellen, próbálta védeni a másikat ezzel a viselkedéssel. Ha tekintettel ölni lehetne, Tiberius már az újraéledésen kellene, hogy dolgozzon, az egyszer biztos.

Tiberius magában nagyon is jól szórakozott. Hiszen elrontotta a randevút. S, legyen bármilyen gyerekes, neki épen ez volt a célja. Hogy miért is? Úri passzióból természetesen, mert ő, saját véleménye szerint megteheti.
- Ugyan-ugyan, kedvesem... - ciccegett a férfi. - Hát nem emlékszel azokra a forró csókokra, a könyörgésre, hogy "Szöktess meg kérlek". Drágám, láss csodát, mint jóravaló szerető itt vagyok - tette hozzá. Nem foglalkozott az udvarló lesápadó, majd kérdő fejével, ahogy a tulajjal sem a pult mögött, de még a többi vendéggel sem. Oké, egy gyors pillantást vetve körbe, mindenki jól szórakozott, s percek óta nem távozott egy vendég sem. Nos igen, ilyenek az emberek. Kenyeret és cirkuszt és maradnak a helyükön figyelni a műsort. Tiberius pedig nem volt rest és ezer örömmel szórakoztatta a népet, na meg döngölte a földbe a nyakigláb félszeg udvarlót, aki annyit nem bírt kinyögni még, hogy "mukk".
- Elmebaj... elmebaj... Hát elmebajnak lehet azt az érzést nevezni, ami mardossa és tépi a szívemet ki?! - csattant fel a férfi, és tárt karokkal fordult körbe. - Hát elmebaj, hogy eme szép hölgyet szeretem?! Mond csak Brithany kedvesem - közben féltérdre ereszkedett Tiberius. - Megtisztelnél azzal, hogy velem töltöd a holnapi napot? - érdeklődött, miközben egy kaján vigyorral vette tudomásul, hogy a legtöbben házassági ajánlatra számítottak. ezt most bukták. Tiberiusnak amúgy esze ágában sem volt megkérni a lányt.
- Ugyan-ugyan, az csak egy kis szerelmetes civakodás volt édesem. Hiszen tudom, hogy szerelmünk kis lángja még mindig lobog. - Ezen a ponton Tibeirus maga is elgondolkodott, hogy vajon mi volt abban a kávéban, hogy ennyi baromságot hord össze. Bár kétségtelenül jól szórakozott.
- Maga ott ni - mutatott Tiberius a bájgúnárra. - Ki el merte lopni kedves arámat, életem értelmét, kihívom. Párbajra hívom, hogy megküzdjek az arámért! Álljon ki velem maga kutya, vagy tán fél?!

-O azokról beszélsz, amik már a múltat képzik, és soha ne fognak megismétlődni? Ügyes próbálkozás Tiberius, de elvesztettél, örökre, ne próbál most visszaszerezni, volt rá lehetőséged, te nem éltél vele, te meg én végeztünk, örökre -mondta a nő hűvösen végignézve a férfin.
-Ne aggód, olyan szerencsém nincs, hogy tényleg kitépje a szíved és megszabaduljak tőled -csóválta meg a fejét, és odabújt a párjához hátrébb lépve az előtte térdelő férfitől.
-Akkor megyek veled holnap, ha a kivégzésedre viszel el -morogta a szemét forgatva. Gyűlölte Tiberiust, hogy nem bírja ki, hogy ne tegye tönkre az életét. Karba fonta a kezeit, és félre billentett fejjel meredt rá.
-Nyögd ki mit akarsz, és fejezd be ezt a kis színjátékot, és ha valóban szeretsz, akkor elengedsz, és hagyod, hogy boldog legyek valakivel, aki veled ellentétben tudja, hogyan kell egy nővel bánni -csóválta meg a fejét hitetlenkedve.
-Ezer örömmel -bólintott Astrin az arcán kaján vigyorral, és miután egy gyengéd csókot nyomott a lány homlokára újra Tiberius felé fordult.
-Válassz helyet, és rendezzük el végre ezt, mert a hölgynek pihenésre lenne szüksége, hogy rendbe jöjjön, nem arra, hogy egy arrogáns alak gúnyt űzzön belőle -mondta a férfi direkt nem kötve a másik orrára részleteket. Mikor Brit kérlelni kezdte, hogy csak menjenek el a férfi csak megnyugtatta, hogy nem lesz baj, de a lány vele ellentétben tudta, hogy egy halhatatlannal száll szembe. Újabb halálos pillantást vetett Tiberius felé. Ha baja esik a szerelmének, biztos hogy saját maga fogja minden egyes alkalommal, mikor újra éled megölni. Mit nem adott volna, pár hónappal ezelőtt, hogy a másik így viselkedjen.. De tudta, hogy ez a mostani alakítása is csak azért van, hogy elrontsa ezt a kapcsolatot, amint eltaszítja tőle Astrint fogja magát és tovább áll. Egy ideig csendben gondolkozott, majd enyhén könnyes szemekkel odalépett Astrinhoz, és a fülébe súgott valamit, mire a másik azonnal elviharzott vissza se nézve. Brit kifizette az italukat, majd felvette a kabátját.
-Remélem boldog vagy, megint elszúrtál nekem mindent, elégedett lehetsz magaddal Tiberius, csak gratulálni tudok. De remélem tudod, hogy egy szikrányi esélyed sincs visszakapni engem, átlátok a kis színjátékodon, ezt is csak azért tetted, hogy röhögj egy jót, semmi másért -nézett rá Brit. A szemeiben fájdalom csillogott, és kezdtek fátyolosak lenni a szemei. Csak egy alapos megfigyelőnek tűnhetett fel, hogy lassabban, és nehézkesebben lépdelt az ajtó felé, nem pillantva vissza.

Tiberius szótlanul tűrte, hogy a lány csak ossza az észt. Legalábbis neki olybá tűnt, hogy csak az történik. Persze figyelt, hiszen Tiberius nem volt ostoba ember, nagyon is figyelt milyen szavak hagyják el a lány ajkait, hogy alkalomadtán majd ellene fordítsa. A közönség is érdeklődve várta a folytatást, ahogy a pusmogásokból Tibrius ki tudta venni.
Tiberius első körben figyelmen kívül hagyta a nő szavait. Na nem mert bunkó lett volna, hanem mert előbb a férfira, khm... bocsánat a bájgúnárra koncentrált. Nagyon könnyelmű volt, hiszen Tiberius a maga háromszáz év tapasztalatával egy huszonéves suhanc nehezen versenyezhetett volna.
- Ezer örömmel. Holnap délben a főtéren. Hozzon magával kardot - biccentett kimérten Tiberius. Már a szemei előtt lebegett a kép, ahogy a másik az életéért könyörög, ő pedig minden kegyelem nélkül átszúrja a torkát.
- Holnap kedvesem csak egy kivégzés lesz, az övé. Mert a párbaj halálig tart. Hiszen egy napot sem bírok nélküled már tovább élni, drága Brithany-m - pillogott bájosan Tiberius.
- Ugyan naccsád mondjon neki igen a sétára - kérlelte egy vendég a lányt.
- Ne kéresd már magad, hisztis perszóna - hangzott fel valahonnan hátulról, mintha csak egy kocsmában lennének, nem pedig egy nívósabb kávézóban.
- Szépfiú, ha nem kellesz a libának, én itt vagyok helyette - libbent oda hozzájuk egy vörös hajú kék szemű nő.
- Sajnálom hölgyem, az én szívem csak egy nőért dobog... - Tiberius egy pillanatra elakadt, hiszen majdnem a Calypso név jött a szájára, de a hely és a helyzet megkívánta, hogy más nevet mondjon. - és az nem más, mint te. Drága Brithany.
Tiberius nem szólt semmit arra, hogy a fülébe suttogott a gyökérnek valamit Brit. Bár kíváncsi lett volna rá, de igazából annyira nem érdekelte. Hiszen annak a férfinak holnap úgy is vége lesz. Tiberius gondoskodni fog róla.
- Ugyan, kedvesem - csóválta meg a fejét Tiberius. - Csúnyán félre ismersz engem. Miért lenne számomra az boldogság, hogy téged látlak szomorúan, holott az tenne boldoggá, hogy te legyél boldog az én oldalamon - ölelte magához a nőt. - Nem az a cél, hogy megríkassalak - mondta lágyan és halkan a férfi, miközben letörölt egy apró, megszökő könnycseppet a lány szeméből.

Brit elengedte maga mellett a nevetséges megjegyzéseket, és nagy nehezen visszafogta magát, hogy viselkedjen, és ne ugorjon a nagyszájúak torkának.
-Ha megölöd a lelkem is vele hal meg, szeretném, hogy ezzel tisztában állj Tiberius -ha csak nem megy Astrin után a másik nem fog kiállni a párbajra ellene. Azt hazudta neki, hogy terhes Tiberiustól, nem szokott a meddőségével hencegni. Ha ez kell, hogy megvédje, hát legyen, ő eddig is elvolt egyedül, most is boldogul majd.
-Nem érsz annyit, hogy elkezdjem sorolni, miért is leled abban örömöd, hogy felborítod az életem akárhányszor sikerül helyre hoznom -morogta a lány ellökve a másik kezét az arcáról, és reflexből elhúzódott tőle. Egy fiatal ló szelídítése a Tiberius-szal való találkozás után félre siklott, is a lányt több helyen megrúgta az állat, mivel nem volt elég figyelmes, folyton zaklatott volt a történtek miatt, nem gondolkozott tisztán. Ennek volt a fogyás is köszönhető, jó pár napig nem bírt ételre nézni, és azóta se sikerült magát rávennie, hogy túl sokat egyen.
-Nem folytatom ezt a cirkuszt tovább, hogy ezek a majmok jól szórakozzanak, veled az élen, menj azzal a lánnyal, úgy is az ágyasok a fontosabbak neked, mint én, nem de? Miattam aztán ne hagyd ki a lehetőséget, a célod elérted, hisz nem bírod elviselni, hogy valaki mással látsz, de tessék véget vetettél ennek is, mint minden jónak! Gyűlöllek, és ha egyáltalán tényleg vissza akarsz kapni, ahhoz nagyon meg kell maga erőltetni, ennyi édes kevés lesz hozzá-mondta a lány megragadva a kilincset, hogy távozzon. Szabad kezének ujjai a nyakában lógó medál köré fonódtak.

Tiberius megvonta a vállát és komoly pillantást vetett a lányra. Bár azért kellett néhány másodperc hogy győzködje magát, hogy ne nevesse el a helyzetet.
- Majd visszahozom a lelked a Pokolból, kötök új alkut Luciferrel miattad - felelte vállat vonva, de eléggé halkan ahhoz, hogy csak Brithany hallja.
- Egyébként, ha kiállna velem a párbajra... - Tiberius befejezetlenül hagyta a mondatot. - De ha nem teszi... az a saját gyávaságát bizonyítja - jelentette ki Tiberius. Most mit mondhatna? Meg akarja ölni azt a  ficsúrt, mert rátette a kezét arra, ami az övé? Igen. Azt e feledjük, hogy Tiberiusnak az elmúlt egy hónap nem volt móka és kacagás, elvesztett egy számára nagyon fontos illetőt. Talán miatta is ment és kereste a kapcsot Brithany-val, hogy ne haragban éljék le az életüket. Vagy is... Brit ne haragudjon rá, míg él.
- Pedig de - intett a férfi. - Folytasd. Hallgatom. Sőt! Hallani akarom, hogy szerinted miért akarom az életedet romokban látni. Főleg, ha én nem lennék, akkor az úgy nevezett életed se lenne - vágta Brithez a gonosz szavakat. Bár kétségtelen Tiberius, így gondolta. Csak jó irányba fordult az élete a nőnek, amint ő felbukkant.
Tiberius elkapta a lány karját és maga felé fordította. A szeme szinte lángolt. Végül kirángatta a lányt a kávézó elé. Szerencsére már besötétedett, így nem sokan járkáltak már az utcákon. Na meg hideg is volt.
Tiberius ellenkezést nem tűrve arrébb rángatta a lányt, majd lángoló tekintetét belefúrta a másikéba. Váratlanul, a lány feje mellett csapott a falba.
- Azt hiszed... Azt gondolod rólam, hogy csak egy gyors numera többet ér, mint egy okos, művel barát? Még akkor is, ha ez a barát nőből van? Rohadt nagy szerencséd, hogy nőt nem ütök meg - sziszegte a férfi. - Meghalt. És én semmit nem tudtam tenni ellene. Azt hiszed, hogy egy felszínes bájgúnár vagyok, aki csak addig bájolog neked, hogy igent mondj, utána meg kiforgasson a vagyonodból?! Nem érdekel sem a pénzed, sem semmid. A boldogságod érdekelne, a barátságod, de úgy látszik erről már lecsúsztam... - egy percig szinte látni engedte a lelke mélyén tomboló vihart. A feje eközben Brith homlokának volt támasztva, majd vissza véve az álarcát féloldalas mosolyt villantott rá.
- Nos, merre csörtetett el szíved szerelme, a bájos Miss Astrin? - érdeklődött a férfi, mintha az előző másodpercek és a megtört hang meg sem történt volna.

-Azt próbáld meg, és Istenemre mondom találok rá módot, hogy valahogy megöljelek tartósan -morogta a lány a szemeit forgatva.
-Te meg olyan leszel, mint egy kislány, aki nem kapott édességet, nyafogsz majd nekem, hogy elrontottam a napod azzal, hogy nem ölhettél meg valakit, akinek esélyed sincs ellene, szinte előre látom -sóhajtott fel a fejét csóválva. Meg van ezzel a majommal áldva, és nem bír tőle a francért se szabadulni.
-Mert önző, arrogáns, szűk látókörű, udvariatlan majom vagy, hogy e lényegre térjek. Mondj amit akarsz, de az, aki lehetőséget adott nekem az új életre meghalt azon a napon, mikor majdnem meghaltam érted, nem tudom mi zajlott le benned akkor, vagy amíg engem próbáltak összemerni az ápolók, de valami már nem stimmel, az egyszer biztos -mondta Brit tekintetét a másikéra emelve. Mikor a másik kezét a csuklója körül megérezte, hagyta magát kivonszolni az utcára, nem törődve a gúnyos megjegyzésekkel, amik a hátuk mögül hallatszottak.
-Nagyon is nehéz téged kiismerni téged Tiberius, főleg, ha ennyi arcod mutatod, de olyan ritkán látom mi lapul a szíved üres helyének mélyén. Tudom, hogy neked nincs semmi szükséged a vagyonomra, nekem meg az nem jelent sokat, szóval felőlem vihetnéd -mondta a lány, majd sóhajtott egyet elnézve a másik szemeiből.
-Kapsz egy utolsó esélyt, de könyörgöm ne öld meg, olyan cuki, ahogy azt hitte meg tud védeni -mondta gyengéden végigsimítva a férfi arcát, mint egy anya, aki a gyermekét próbálta megnyugtatni. Nem akart neki ultimátumot adni, ezért fejezte ki a vágyét kérésben.
-Nem kell előttem játszanod a nagymenőt Tiberius, jó néhány képességed le tud nyűgözni a mai napig, mint, hogy hogyan vetted rá az embereimet, hogy legyenek a kémeid, ezt egyszer szívesen meghallgatnám, de komolyan mondom, engem úgy szerzel vissza legkönnyebben, ha megnyílsz és őszintén beszélsz arról, hogy mit érzel - súgta a lány gyengéd hangon, őszintén remélve, hogy a szavai érni is fognak valamit, és nem csak falra hányt borsó ez az egész beszélgetés.
-De azt remélem tudod, hogy miattad most mindenki azt fogja híresztelni, hogy micsoda liba vagyok, bár az üzlet miatt így sem aggódom -csóválta meg a fejét. Valahogy ahogy látta mennyire megtört a férfi nem tudott ellenállni, hogy ne sajnálja meg.
-Más nem tudja valahol mélyen előhozni belőlem a régi énem, és hidd el, sokkal jobban szeretek magabiztos lenni, és kimondani amit gondolok, de a te közeledben nehéz dolgom van -mondta még mindig halkan, de kissé felkuncogott, főleg mikor realizálta, a másiknak mennyire le kell hajolnia, hogy összeérjen a homlokuk.

Tiberius csak felnevetett. Igen, egyáltalán nem vette komolyan az őt fenyegető nőt. Amúgy se tudott volna vele mit kezdeni, hacsak nem esik teherbe, de ugye az meg kizárt volt. Szóval Tiberiust nem fenyegette semmiféle tartós halál.
- Elismerésed, hogy a nyomomba nem érhet senki... ez most megdobogtatta a szívemet, kedvesem - vigyorgott Tiberius enyhén gúnyosan. Őszintén azonban örült annak, hogy a lány tisztában volt azzal, hogy élete nagy szerelme Mr. Bájgúnár, az ő, Tiberius nyomába sem érhet. Ez nem kicsit legyezgette férfiú büszkeségét.
- Már ne is haragudj! - kérte ki magának a férfi. - Megszereztem azt a kurva ellenmérget. Senki nem mondta, hogy mérgezzen meg az a kötözni való bolond. És azokat az ápolókat tudtommal én fizettem. Én ültem három napig az ágyad szélén és fogtam a kezed, míg lázálmod volt! - Tiberius felháborodása teljesen jogos volt. Aki, akkor abban az ügyben hibázott az Kayn és tanítványa Dante volt. Tiberius azóta se fordult egyikükhöz sem segítségét, néhány aranyért cserébe. Nem, a továbbiakban arra törekedett, hogy megoldja ő saját maga. Sőt, már arra is gondolt, hogy venni kéne saját magának egy fejvadászt, hogy elintézze a piszkos munkát.
- Nem fogom megölni. HA! - engedett valamennyit a férfi a nőnek. - Ha elfelejted. Meg ezt az egész butaságot. Te szeretsz, én kedvellek. Szeretsz velem lenni, én is élvezem a társaságod - ha a lány nem is, de majd a férfi adott kissé burkoltan ultimátumot. Ki akarta sajátítani a lányt, hat lakat alatt őrizni, hogy ne történjen semmi olyan vele, mint Calypso-val. Önző lett volna? Lehetséges. De őt ez egy cseppet se érdekelte, s nem is zavartatta magát miatta.
- Simán lefizettem őket - nevetett fel Tiberius. Könnyű volt ezt tisztázni. Titok sem volt.
- Miért tennék? Kihívtam az udvarlód, mert ellopott tőlem - csóválta meg a fejét a férfi. - Azt hiszed bármilyen tettemmel is ártanék a hírnevednek?! - játszott rá a méltatlankodásra. De ettől függetlenül jól esett neki a lány közelsége. Az előbb még a homlokuk ért össze, mostanra ott egy puszi landolt a férfi jóvoltából.
- Talán mert ismerem milyen vagy igazából - jegyezte meg a férfi tűnődve. - És most a megszöktetett hölgyemény mit szeretne csinálni? Sétáljunk míg megfagyunk, vagy sétáljunk és nézzünk csillagokat?

-Lehet, hogy, meg tudnálak folytatni, de hülye nem vagyok. Halandó halhatatlan ellen.. Még egy bolond is megmondja ki marad életben -vonta meg a vállát a szemeit megforgatva.
Mikor a férfi elkezdte a felháborodott kifakadását próbálta nevetve elhallgattatni, de végül lábujjhegyre állva egy puszit nyomott az ajkaira, hogy végre kicsit csendben maradjon.
-Tudom, meglepő, de most az egyszer nem téged hibáztatlak, de ilyenkor bezzeg magadra veszed - piszkálta őt egy kicsit tovább kuncogva. Nagyon szórakoztatta a másik viselkedése, főleg mikor látta milyen féltékeny.
-Legyen, de megjegyzem sokkal egyszerűbb lett volna, ha ott a mezőn mondod ugyanezt, és bevallod, hogy tényleg azonnal féltékeny leszel, amint valaki mást szeretek és akkor nem kívántam volna azóta minden egyes percben kínkeserves halált neked, de be kell vallanom, azért így, hogy már nem féltem az életét kifejezetten szórakoztató, hogy milyen harcok folynak értem, pedig előtted még csak meg se csókolt.. De, ha ott vagyok nálad zavard el az ágyasaidat, mert könnyen előfordulhat, hogy én is olyan akcióba kezdek, mint te ma, és hidd el, hogy az ágyasod akkor buktad -csóválta meg a fejét apró, sunyi mosollyal az arcán.
-Azt hiszem személyzetet kéne cserélnem -sóhajtott fel a lány. Ő is elégderék fizetést adott nekik, szóval Tiberius tényleg nagyon vissza akarhatta őt kapni, ha ennyit áldozott rá. Valahol remélte, hogy Tiberius most "észhez tér", és végre hajlandó lesz őt kezelni A nőként az életében.
-Ha erre válaszolok újra elkezdesz zsörtölődni, mint egy vén medve, szóval inkább passzolom a kérdést - mondta ártatlan tekintettel megvonva a vállát.
-A saját szavaid ellen beszélsz, ha azt gondolod én sétálni fogok, főleg most -mondta a lány egy elfojtott vigyorral a lova felé biccentve.
-Ha te gyalog jöttél mögém ülhetsz, de csak ha jófiú leszel, mert még haragszik rád, és még féltékenyebb típus, mint te, a végén ledob téged - mondta, miközben elindult az állat felé, az ujjait összefűzve a férfiével.

- Te folyamatosan. Én egy darabig nem, de utána igen. Végül a pillanatnyi halál is halál - bölcselkedett a férfi egy féloldalas mosollyal az arcán. Valahol így próbálta meg biztatni a lányt hogy ne adja fel az álmát, hogy egy szép napon tartósan képes lesz megfojtani a férfit. Persze a törékeny, gyengéd női kacsók, melyet most el is kapott, és egy gyengéd csókot lehelt az egyik kezecske, kézfejére... Ne, Tiberius komolyan kételkedett abban, hogy képes lenne a nő őt megsebezni. Mármint fojtogatni. Az ellen nincs védelme, ha valaki bele akarna néhány tőrt mártani. Tiberius arra a következtetésre jutott hirtelen jött eszmefuttatása során, hogy a vére minden bizonnyal jó a különböző pengéknek, hiszen annyit mártogatják benne.
- Legközelebb fogalmazz pontosabban kedvesem, így akkor azt veszem magamra, amit nekem szánsz - jegyezte meg a férfi. - Vagy inkább vegyem le, amit mondasz? - kacsintott rá a nemes, s reménykedett abban, hogy ezzel a kétértelmű kérdéssel zavarba hozta az előtte álló nőt.
- Azóta történt olyan dolog, ami akkor és ott nem volt meg - közölte komor ábrázattal. Nem törhetett össze a nő előtt, kényszerítette magát, hogy továbbra is a nagyképű, arrogáns faszfej oldalát mutassa, némi kedvességgel fűszerezve.
A férfi meglepve, talán egy kis mosollyal az arcán vette tudomásul a megjegyzését, melyben arra figyelmeztette a nemes urat, hogy ágyasok nélkül marad.
- Haha - nevetett fel Tiberius. - Ez egy nagyon bájos, és aranyos fenyegetés - hangjában nevetés és egy cseppnyi gúny bujkált. - De tudod kedvesem, az egyetlen ágyasom meghalt. Így, már nincs kitől, mitől féltened az ágyamat. Nem mellesleg a rabszolgáimat nem eresztem szélnek! - hangja komoly, majd fagyossá vált. Van, amihez ragaszkodik. Ilyen például a rabszolgája. - Majd, ha ágyasra volna szükségem, bemutatom neked, hogy megfelel-e neked is, kedvesem - tette hozzá kissé gunyorosan, miközben megpöckölte a nő orrát. Bár eléggé finoman tette, nem fájhatott Brithany-nak. De jelzés értékű volt. Na meg Tiberius szeretett kötözködni. Meg... miért ne tehette volna meg?
- Kivettem egy szobát az Arany Varangyban. Nem muszáj most menni. Ha szeretnél maradhatunk a városban néhány napot - ajánlotta fel a férfi. Neki mindegy volt. - Amúgy pedig a tőled kapott csodaparipával jöttem.

-Inkább használd az agyad édes, ha annak nem csak üres helye van, mint a szívednek -mondta a lány hagyva a másiknak, hogy megcsókolja a kezét. Élvezte az ilyen gesztusokat, és ha már éppen nem akarja a világ minden gyilkossági módszerét kipróbálni rajta, akkor miért ne hagyná, hogy a másik hízelegjen neki kicsit?
-Lehet, hogy nem gondolnád, de nagyon jó hallgatóság vagyok, és volt részem elég tragédiában ahhoz, hogy tudjam, könnyebb, ha beszélsz róla, szóval nem kell félned megnyílni nekem, kellemesebb lesz, ha leteszed a válladról a mázsás súlyt, nem kell tovább izmosodnod, a férfiasságodból meg nem veszítesz a szememben ilyen dolgok miatt -mondta a lány együtt érző halvány mosollyal az arcán. A nő nem engedte el a másik kezeit.
-De remélem a lényegét felfogtad a bájos fenyegetésnek. Felőlem neked lehet rabszolgád, de én nem élek ilyen dolgokkal, és szerintem jó most leszögezni, jövőbeli konfliktusok elkerülése végett, hogy a másik vállalkozásába nem szólunk bele -mondta a lányt, majd Tiberius újabb megjegyzésére felvonta a szemöldökét, majd csak megcsóválta a fejét. Nem hagyja magát ilyen könnyen felhúzni, nem kapja meg azt az örömöt. A mutató ujjával ellökte magától a férfit, válaszul a másik gesztusára, majd elindult s lova felé.
-Lehet mára már okosabb lenne lepihennem -sóhajtott fel a lány. Be kellett látnia, hogy ha most lóval nekivág a környéknek biztos, hogy úgy fog leájulni a lóról. Kimerítette az út ide, és nem volt még a legjobb állapotban sem.
-Nos akkor még sem vagy olyan bolond, mint gondoltam -kuncogott fel halkan.

Tiberius csak megcsóválta a fejét.
- Ejnye... nem is tudtam, hogy kegyednek ennyire a csípős a nyelve - turbékolta a férfi kuncogva, miközben egy tincset a nő füle mögé tűrt.
- Meglátom még, kedvesem - felelte tartózkodóan a férfi. - Nem értem, nem tudom... - kezdte volna a magyarázkodását. Bár ugyan hetek teletek el, de Tiberius még sem úgy érezte, hogy elég idő eltelt volna, hogy tudjon róla mesélni. Így inkább magába és alkoholba fojtotta a bánatát.
- Nem is akartam rád tukmálni rabszolgát - vonta össze a szemöldökét a férfi. - Ámbár nem ártana neked egy kísérő. Egy nő, aki tud harcolni, aki meg tud védeni. Akinek az a dolga, hogy bevállalja helyette a sebeket - tette még hozzá. Nem érdekelte, hogy ellenkezik a másik. - Ha velem vagy, ez része a szolgáltatásnak - tette még hozzá kacsintva. Bár, hogy mit is jelentett ez a "velem vagy" dolog pontosan, azt most maga a férfi sem tudta volna megmondani.
- Na látod... - helyeselt a férfi, hogy maradjanak csak. Nem fog semmi elszaladni, szerinte...
- Elég rossz benyomással lehetsz rólam, ha valójában bolondnak gondolsz - jegyezte meg Tiberius tűnődve.
- Őszintén szólva azonban, bolondság ide vagy oda, ha tovább állsz itt a hidegben Brithany a végén még megfázol, hiába a vastag, prémes köpenyed. Menjünk - jelentette ki Tiberius. Nem szerette volna, ha a lánynak valami baja lesz, valamilyen szinten az ő hibájából, hiszen ő rángatta ki a kávézóból és perceken át szóval tartotta a hidegben.
- Gyere kedvesem, a fogadóba érve gondoskodok egy kellemes forró fürdőről és egy csípős raguról, hogy kellőképp felmelegedj - nyújtotta a kezét a nő irányába, s amint a lány megfogta Tiberius már indult is. Nyilván a paci is ment velük, Tiberius fenevadja mellett pont elfért.

VÉGE