Kifosztott bánya

July ^^

Napok, hetek teltek el July-val való találkozása óta. Ahogy az tőle várható volt, Axel már vagy 5 rangot lépett előre a fejvadászok osztályzatát illetően, így Ő most jelenleg egy "A" besorolású küldetésen vesz részt. Nevezetesen, egy alvilági nemes urat kell elkísérjen és megvédjen egy bizonyos nyakék - pénzért való - cseréjének lebonyolítása során.
Rajta kívül, még egy tucatnyi zsoldos tart velük.

Ahogy az várható volt, az erőltetett menetnek köszönhetően, Ők érkezetek meg először a helyszínre, s rögvest biztosították is azt. Egy légy sem tudott volna berepülni anélkül, hogy Ők ne tudtak volna róla.
- Fiatalember. Remélem, hogy maga valóban olyan jó, mint amilyennek mondja magát. Ennyi pénzért további 20 zsoldost tudtam volna felbérelni magam mellé. - Bizalmatlankodott a megbízó.

- Ch... ez csak aprópénz. Nem a honorárium érdekel, hanem a küldetés sikeres elvégzéséért járó ranglépés. - Felelte Axel, vállait megvonva. Valósággal megbotránkoztatta, hogy a nemes úr, még egy ilyen kevéske jusst is sajnált tőle. Azért azt senki se várja el tőle, hogy ingyen akár a kisujját is megmozdítja.

Egy óra múlva, a másik fél, s annak emberi is megérkeztek. Axel már messziről kiszúrta a vad szépséget, aki legutóbb oly mély benyomást tett neki. Mert hogy benyomás az volt rendesen. Arcába, állába, gyomrába...
Sziszegő hangot hallatott, miközben a fogait szívta. A szemei szinte villámokat szórtak. Tekintetét elfordította és lesütötte, abban reménykedett, hogy a másik majd nem ismeri fel Őt.

- Senki figyelme se lankadjon. Ha igaz, ami a levélben állott, akkor egy bizonyos vérfarkas is megfog jelenni, hogy szabotálja a cserét. Nem tudhatjuk, hogy nem-e játszik össze a másik féllel. - Igazította el társait, a zsoldosok vezetője. Axel persze... mint aki ezt meg sem hallotta volna. Neki mindegy ki az ellenfél.

Hetekkel ezelőtti találkozón járt July esze miközben új lován ült. Egy szép fehér kanca. Máris a szívébe zárta a lány, és imádta is. A küldetés uncsinak ígérkezett lévén csak kísérő szerepét kell játszania "July szerint." Igazándiból amúgy most test őrködik, és vagy egy tucat másik bűzös görény társaságát kell elviselni-e akik csorgatják a nyálukat, azaz csorgatták... Egészen addig míg az egyikőjük mínusz egy füllel robotol tovább és jelenleg is bekötözött fél fejjel. July kése megcsúszott, olyan kis ügyetlen Lady.

July "ellenben fényes barátjával" nehezebben talált megbízásokat. Lévén nem egy megbízója kiröhögte, mert hölgy testben jelent meg. Ám July-nak esze ágában sincs idomulni a hím soviniszták világához, és férfinak kiadni csodás valóját.
Uncsi E küldetéseket talált szám szerint 3. Piti tolvajok, és persze házasságtörő férfiak levadászása, néhány hölgy személyében.

Na, de most. Most reméli valami jó is kisül, ha nem másért a pénzért elvállalta. Ám July megbízója, a bal oldalán, de picit előtte lovagló Lord szólal meg.
- Türtőztesse magát kisasszony, ne kelljen még egy zsoldosomat elveszítenem, vagy azoknak bármelyiküknek fülét.
- Rendben van uram. - vágja rá a lány rezignált hangon mire az idős bajszos férfi meglepődik picit a tüzes szépség szavain.
- Valóban?
- Oh, igen. - mosolyodik el ördögi kedvességgel. - Legközelebb kasztrálni fogom azt aki közelembe mer jönni, vagy becsmérel. Hiszen a fülük becses a maga szemszögéből. - mosolyog angyalian mire a nemes férfi bajsza is borzolódik és halkan dünnyögi
- Az istenekre miféle démonnal ver a sors... Ahj... Bolond voltam mikor elvállaltam.
- Nem bolond, csak ittas. - vágja rá July aki mindent hallott a személyre szóló motyogásból.

Mikor a csapat megérkezik erre a July számára eléggé bűzös helyre... "Bár tudná mi ez a bűz." July-tól minden férfi zsoldos 10 lépés távolságban van. Először valami rendezett védő falnak tűnik a zsoldosok helyezkedése, de jobban megnézve, a tüzes szépségtől tartják a távolságot.
- Jesszusom... Egy városi fogadó nem jobb lett volna? - mormogja tenyerébe July akinek minden lófarokba kötött selymes hajszála égnek mered a szagoktól. Mikor is... Meglát egy igen csak kirívó pofikát a szürke arcok közül velük szemben.
- Jé! Egy ismerős. Üdv néked Tollpihe!!! - int egyet July minden gond nélkül mire a földes úr kezét csapná le, de a lány vipera gyorsasággal az ő kezét ragadta meg és szorít a csuklójára.
- Mire készült?... Uram? - kérdezi lehunyt szemmel ördögi mosollyal. Miközben szorongatja az úr csuklóját.
- Hmmm...~ - jajdul fel az uraság, de - Csak... Csak ne cimboráljon már ilyen... Felhőtlenül... Kisasszony... Ké...Kérem - mondja a nemes bajszos úr, a kérem szót July szorításának növelésére nyögte ki. A lány megköveteli és "kiszorítja" a tiszteletet. Rosszabb esetben kiveri. De elengedi.
- Hát jó, de a komor viselkedésért extra árat várak
- Ahjjrrr... Extra ár... Kapsz olyat ha ennek... - elhallgatott motyogásában megérezve most a sötét pillantást a vöröses szemekből.
- Mindenki figyelje a terepet, lehetnek majd itt más... Problémák is. - vált gyorsan más témára a nemes úr.

A tollpihe megnevezés hallatán, Axel arca elvörösödött és legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. "Mégis mit képzel magáról az az ostoba lány?!"
- Mr. Fatewing? Ismeri a hölgyet? - Kérdezte a megbízó.
- Hogy én, ezt a toprongyos szukát? Ugyan... kérem ne sértsen meg. - Legyintett kettőt a kezével. De azt azért nem értette, hogy mit keres July itt, egy "A" besorolású küldetésen? Hogyan sikerült eladnia magát a megbízójának?
- Értem. Ha bármi hasznos információval rendelkezik a másik csapat bármely tagjáról, kérem ne tartsa magában.
- Fejvadász vagyok, nem spicli. Ezenkívül... felesleges ez a sok hűhó. Ha bármelyikük is, akárcsak egyetlen gyanús mozdulatot tesz, megölöm az egész bandájukat. - Felelte ridegen az ifjú fejvadász.

- Mr. Lurbar. Örülök, hogy Ön és a kísérői is épségben megérkeztek. Akkor ha nincs ellene kifogása, akkor akár meg is kezdhetnénk a cserét. - Lépett előre Axel-ék csapatának megbízója és egy kis ládikát mutatott fel. A tároló, egy gomb nyomásra kinyílt és mindenki megláthatta, hogy mi is rejlik benne.
- Ez a nyakék különleges. A viselője, a Hold mágikus erejével vérteződik fel. Éppen ezért, egy hagyományos árverésen, nem értékesíthetném, lévén a törvények értelmében, az ilyen és ehhez hasonló mágikus tárgyak a kormányzót illetik. - Magyarázta meg a találka helyének okát.

Axel ide oda döntögette a fejét. "Miért is fontos egy ilyen kacat? Különben is, miféle hatalma lehet a Holdnak?"
- Az a nyakék, a Ceres kastély egyik ereklyéje. A külvilágtól - mágikus burokkal - elzárt, rejtélyes terület kincse. - Szólalt meg egy hang, July mellett. Az egyik zsoldos volt az. Egy magas, szelíd mosolyú férfi.
Ahogy kilépett a sorból és megindult előre, mind a két csapat tekintete rá irányult.
- Ez nem egy olyasvalami, amivel ti, egyszerű emberek bánni tudnátok, de már az is bűnnek minősülne, ha birtokolnátok. Legyetek hálásak ~ magammal viszem és megvédelek benneteket e bűnbe eséstől. - Hircine teljesen nyugodt volt. Nem jött zavarba a túlerő láttán. Kegyes hangulatban volt, egyetlen kardvonás nélkül hajlandó lett volna mindenkit elengedni, csak hogy...

Egy vakító villanást követően, tucatnyi fény toll darabolta fel a testét. Még a feje is leesett a nyakáról.
- Bla-bla-bla. Már kezdtem unni. - Jegyezte meg Axel. Nagy volt a meglepődés. Miután kiderült, hogy az ellenséges vérfarkas - emberi alakban - az egyik csapatban rejtőzött és miután felfedte magát, a méltán híres Fatewing család egy sarja végzett vele, méghozzá egyetlen pillanat alatt, néma csend ült a bányára.
- Megmondtam. Felesleges volt a további 10 díszbohócot magával hoznia. - Tette hozzá pökhendien.

Mindeközben, talán mindenki figyelmét elkerülte, ahogy az addig halottnak vélt Hircine teste teljesen regenerálódott. Egy karcolás sem volt rajta.
- Egek ~ egek... pedig én kedves akartam lenni és megkímélni mindenki életét. Meggondoltam magamat. Senki sem hagyja el élve a bányát. - Magyarázta, miközben felegyenesedett. Ezen még maga Axel is meglepődött. A tollai nem csak felszeletelték az ellenfelet, de a mágikus erejükkel, annak regenerációját is meg kellett volna gátolniuk. Legalábbis, így kellett volna történnie.

July természetesen közel se hülye. Lévén a Ragyogó Tollpihe velük van, nem kockáztat. Természetesen a kilépő férfi meglepte, vagy inkább kíváncsiságot ébresztett benne, de nem annyira, hogy oda cövekelje a ló nyergébe.
Míg mindenki más a hirtelen meghalt, és azért July szerint is kegyetlenül lemészárolt hullát nézte ő lecsúszott oldalasan a lova nyergéből és a többi ló lábai között guggoló állásban osont hangtalanul el a nyílt csata mezőről. Neki ilyen helyzetben nem a nyílt csata tér a megfelelő.
Ám mikor a döbbenet fokozódott a háta mögött ő már a bányák köves romjainál járt oldalt, és kíváncsisága vissza fordította vékony nyakát. S szemei kikerekedtek mikor azt látja, hogy a lekaszabolt "halandó" úgy rakja össze saját testét mint a fa a rügyeit, melyek ősszel hullottak el levél formában.
- Hűűű... Hát ez elképesztő. - mondja halkan suttogva, de sajnos nem csodálkozhatott tovább, mivel "küldetésben van"

- Mi... Mi... Miféle szörnyeteg vagy? - kérdezi a földes úr, July hallotta a hangját, mivel víz hangzik a köves felületen. A lányka amúgy már szép magasra mászott a sziklás falon oldalt megbújva, szinte hason csúszva, de könnyedén felhúzódzkodva.Letekint a nyílt völgyben levőkre és mivel megfelelőnek véli a pozícióját elő kap a hátulra felcsatolt kis táskájából három maga által összetákolt füst gránátot. A füst bombák, ha földhöz érnek a bennük levő robbanó anyag miatt szét pukkadnak és a porrá őrölt növények hatására mindenki köhögni kezd és könnyezni. Ám July tovább gondolta a helyzetet és kezét felemelve célozza be az ugrási távot Tollpihe nevezetű férfi vállára. Míg a többiek fuldokolnak, vagy ha Tollpihe elfújja, esetleg felszállna July ott lesz a vállán. Az ékszeres ládikát "ő csak így nevezi" meg ellopja az egyik zsoldos, de July ebben nem bízik. A pasik mind olyan buták és lassúak. Tehát ez is July feladata lesz.

Hircine - a regenerálódás után - már nem engedte, hogy akárcsak egyetlen kósza nyílvessző is eltalálja halhatatlan testét. Kardot rántott és bravúrosan kitáncolva a távolsági mágikus és nem mágikus eredetű támadások elől, kezdte el ellenfeleit levágni, mintha azok csak egyszerű birkák lettek volna csupán. Az egyik fejvadász, egy két kezes kardot maga elé tartva próbálta meg hárítani a vérfarkas csontrepesztő erejű ütését, de a vége az lett, hogy a kard pengéjével egyetemben, a teste is ketté lett hasítva. Elszabadult a pokol.

Axel-ék csapatának megbízója tudta, hogy Hircine-nek a ládika kell, s ameddig az az Ő kezében van, addig az élete, hatványozottan veszélynek van kitéve. Ezért nemes egyszerűséggel... ledobta azt a földre, majd megpróbált elmenekülni.
A férfi, egy különös süvítő hangot hallott a háta mögül. Egy marék kavics repült felé, olyan erővel, hogy azok darabokra tépték volna a testét, ha Axel - fénypengéi - nem mentik meg. Noha az élete megmenekült, úgy megrémült, hogy bevizelt és az eszméletét vesztette.

Az ellenfele egy olyan szuper szörnyeteg volt, akit még az Ő fénypengéi sem voltak képesek végső nyugalomra helyezni. Meglehet, hogy Axel olyan volt, amilyen, de zsenialitása tagadhatatlan. Nem próbált meg ész nélküli, vesztes csatába bocsátkozni, ezért a levegőbe felszállván, biztonságos magasságból figyelte az eseményeket és megpróbált egy tervvel előállni.
Az egyetlen személy, akit megmentett, az a megbízója volt. Csapata többi zsoldosa, valamint a másik delegáció tagjai... hidegen hagyták Őt.

July valamikor ekkor ugorhatott a nyakába. A Fatewing fiú nem kis meglepetésére.
- July?! - Mordult rá.
- Sz-szállj le, vagy ledoblak! - Lázadt a közeli, testi kontaktus ellen. Hirtelen nem is tudta, hogy melyik a nehezebb: leküzdeni egy idegen személy érintése általi - rajta urrá lett - undort... vagy pedig legyőzni a földön tomboló fenevadat?
- M-mindegy... - Törődött bele a sorsába. Végül, az utóbbit választotta. A küldetés sikere előbbre való, mint a rigolyái. July pedig... még hasznára lehet. Mondjuk, ha csontot kell dobni a kutyának.
- Az ellenfél képessége ismeretlen. A regenerációja épp ésszel felfoghatatlan. A fizikai ereje, gyorsasága is elsőosztályú, valamint, régmúlt korok, közelharci stílusát is használja. Meghalsz, ha a saját pályáján próbálod meg felülmúlni. - Mondta el, hogy eddig miket sikerült megállapítania Hircine-el kapcsolatban.
- A láda ott van lent, a földön. Látszólag nem érdekli Őt, de ez csak megtévesztés. Azok a zsoldosok, akik a káosz közepette próbálták meg megszerezni, meghaltak. Valamint... - Axel ekkor, fénypengéket lőtt Hircine felé, de még mielőtt azok célt értek volna, elpárologtak.
- Egy lánc. Egy láthatatlan lánc veszi körül a testét, amely mindig csak egy pillanatra válik láthatóvá. Akkor, amikor a támadásomat elhárítja. Egy közönséges ember szeme nem láthatja, de az enyém igen. - Hívta fel a figyelmet a további veszélyekre.
- Téged ismerve... forgatsz valamit a fejedben. - Kérte meg burkoltan, hogy ossza meg Ő vele is zsenialitása gyümölcsét.

A földi pokol elszabadult. Emberek feje, teste a porba hullik, vele együtt az értékes ládika. July egy sóhajjal tapasztalta, hogy lehet jósnői tehetségekkel bír. Ugyanis
1. Nem szereti a jóslásokat.
2. Valóban rá marad azaz átokverte láda és tartalma.
Ezután megfeszítve izmait ugrott és majd, hogy nem isteni pontossággal landolt a fénylő fiú hátán megkapaszkodva annak vállában, majd villám gyorsan körbe tekerte lábaival a fiú csípőjét is, biztosítva saját maga stabilitását.
- Szia - mosolyog a fiú válla mellett letekintve az egyoldalú csatára. Miközben Axel beszélt és beszélt, ő inkább a... Vérfarkast nézte. S szívében a szomorúság rózsája nyílt ki. Meg se hallva Axel sok adatit egyszerűen válaszolt neki.
- Az akit több ezer évre láncokra vertek, ne csodálkozz, ha azok mágikus emlékei vele maradnak, vagy... Tudom is én miként maradtak rajta. - kuncog a végére picit szomorkásan. További szó csépélés helyett ostort ragadott és leugrott a fiúról, ostora kígyó szerűen kilőtt és egy faága köré sikeresen csavarodott. Ám... A landolás nem volt olyan kecses ugyanis July éppen, hogy talpával tompította azt, hogy ő maga nem kis szinttel lejjebb landolt, a fa törzsének csapódott majd nem.
- Senki nem látott semmit! - mondja... Úgy.... Mindenkinek és inkább magának. Végül a földön landolva guggoló támaszba helyezkedik és eldobta bombáit először nagyon messze előre, majd balra és jobbra mire pisloghatott volna bárki a szem, orr, tüdő irritáló füst elegye töltötte be az egész mészár széket.
July orrára felhúzza eddig nyaka köré helyezett maszkját, hogy nem szívja be nagyon saját termékét. Majd gyors mozgással megindul a láda feltételezett helye felé ahol látta leesni még a magasból. Gyorsan és fürgén mozog guggoló állásban, persze közben apja szavai víz hangzanak fejében.

- "Még nagyon régen volt egy igazán hűséges, és rátermett harcos. Szíve tiszta, de a parancs szava már akkor is láncként kötötték meg, azt a szabad szívet. Hircit egy vérfarkas volt. Kit elárultak, és hátba szúrtak, megköttetek, majd elfeledtek. Ám az akit elfeledtek, nem biztos, hogy meg is halt." - Tehát él és virul ez a megszenvedett lény. Kicsi lányként megölelte volna ezt a szegény lényt, most sincs másképp. Szíve sajnálja őt, és undorítónak leli az emberek, és más lények árulásait. Saját bajtársai árulták el. Gondolatai viszont annyira elterelték figyelmét, hogy...
- Áhhh! - egy halk sikkantás, mivel elesett a ládában, orral előre, popóva felfele.
- Ezer démon és véres penge, az út közepén kell hagyni mi? - fogja meg azt a ládát.

- Jól van, kisasszony? - Szólt egy nyájas férfi hang, July háta mögül. Hircine volt az, leguggolt mellé.
Minden egyes mozdulata - akárcsak mosolya - szelíd volt. Ha nem lett volna csurom véres, akkor senki ember fia meg nem mondta volna, hogy épp most mészárolt le vagy két tucat zsoldost.
- Lám, lám ~ milyen szép ládikád van. - Bár a szeme - a füst miatt - csukva volt, Hircine tökéletesen tisztában volt a körülötte levő történésekkel.
- Ha lennél olyan kedves és átadnád nekem... megköszönném. - Közölte óhaját és a nyomatékosítás érdekében, a kezét is kinyújtotta. Továbbra is szüntelenül mosolygott. De ez a mosoly semmi jót nem ígért.

Eközben Axel, a füstfüggöny felett lebegett. Nagyon nem volt ínyére July önfejűsége. Csak úgy leugrott a hátáról, amellé a fenevad mellé? És nem csak erről volt szó... Ha most támadna, lehetséges, hogy a szerencsétlen leányzót találná el. Teljesen meg volt bénítva. Legalábbis ameddig a füst fel nem oszlik, mindenképp.

Alighogy ez megfogalmazódott a fejében, egy kisebb szélvihar kerekedett a semmiből, amelynek az epicentrumában, maga Hircine állt. A láncát megidézve és megpörgetve, nemes egyszerűséggel elfújta a füstöt. Axel láthatta, hogy July életben van, sőt a láda is nála van, ám a vérfarkas ott áll közvetlenül mellette.
- Friss levegő ~ ah, míly kellemes. - Nyújtózott egy nagyot a férfi. Ezután, July-ra eresztette a tekintetét. Most már, a szemei nyitva voltak.
- Hm... egy igazi virágszál. A csatamezőn nyílott. Mi a neved, hölgyem? - Kérdezte oldalra döntve a fejét. Úgy tűnt, hogy behúzta a kéziféket. Nem gyilkol tovább.

- Mr. Fatewing! A láda! Náluk van, szerezze vissza! - Rikácsolt Axel megbízója az egyik szikla mögött megbújva. Axel leereszkedett. A szárnyai egyre fényesebben világítottak.
- July Martinez. Menj el az útból. Különben... kénytelen leszek Vele együtt... téged is levágni. - Magyarázta fenyegetően.

Ha azt mondanánk, hogy nem ijedt meg, hazudnánk. July összerezzent a selymes még is lágy hangtól, túlzottan a morgolódás kötötte le, és azért kíváncsian nézte ládát és e mellett azon járt az esze.
- Mennyire ostobák az emberi lények, olyan dologgal akarnak játszani amihez még csak érteni, se értenek. - ekkor szólalt meg a lágy hang és rezzent össze. Megfordulva meglepődve látta, hogy "ellenfele" szeme csukva van. Picit duzzog, hiszen ez egy tökéletes és órákig tartó keverék, nem olcsó előállítani. Erre fel ő szimplán becsukja a szemét.
- Nem az enyém. A magáé, ha igaz amit mond, és minden bizonnyal igaza. Édesapám mesélt önről. - ül le a földre kényelmesen nézegetve a ládát. Ám mikor a vissza adásra szólítja fel körbe néz és...
- Csodás a megbízóm húscafat lett... Idióta férfiak. Semmi értelmeset nem tudnak csak parancsolni, majd... Meghalni. Gondolkodni annál kevésbé. Ahjj... - néz rosszallóan a hulla földes úrra. Majd Axel hangját figyelmen kívül hagyva ismét a vérfarkasra nézett.
- Ez a küldetés amúgy se szívem joga, csak egy... Befutó, és a pénz kell nekem. De először... - leteszi a ládát a földre feláll, majd minden további szó nélkül olyan lágyan öleli t a vérfarkast akár egy meleg napsugár a megfáradt, hideg emberi testet, egy fagyos éjszaka után.
- Kisemberként sajnáltam ami magával történt, most örülök, hogy látom. - suttogja amaz fülébe. Majd elengedi lágyan. S hátra lép. A ládát a földön hagyja, had marakodjanak érte a lények.
- Most mennem kell, lévén se megbízóm, se célom ezzel a dologgal. Valamint semmi köze az én Célomhoz ennek az egésznek. Ám megtiszteltetés volt Önnel találkozni. - mondja csendes szelíd hangon. July eddig csak játszadozott, sose harcolt komolyan. Ha komolyan harcolna kőkövön nem maradna. Ő egy ember, két lény között. Felnéz Axel-re és feltartja hüvelyk ujját.
- Azért tudd felismerni miért érdemes ölni, Pihe! - hagyja meg a fent lebegőnek azzal füttyent egy éleset és egy nyerítés válaszol, July szép fehér kancája jön az erdő közül. Felpattan rá.
- Jó lenne még beszélgetni, tehát ne halj meg itt. - ez nem kijelentés, parancs July szájából Hircine-ek.
- Távolabb leszek figyelek. - azzal odébb lovagolt mint aki jól végezte dolgát. De a hasa korogni kezd. Ééééhes... EGEK!...

Hircine megcsóválta a fejét.
- Nem, a ládában levő nyakék nem az enyém. - Felelte komoly hangvételben.
- Nem is olyan rég, találkoztam egy hölggyel. A Hold Istennője, Calypso személyében. Calypso a Ceres kastély királynője. Az ékszer valódi örököse. Voltam olyan botor és az engedélye nélkül léptem be a kastély kertjébe. - Kezdte elmagyarázni itt léte valódi okát.
- Ezt itt. - Mutatott a ládára.
- Úgy illik, hogy vissza szolgáltatom őfelségének. - Egy bocsánatkérés. Hircine szíve vágya, a Hold Istennő bocsánatának elnyerése.

Az események kezdtek váratlan fordulatot venni, midőn July, nemes egyszerűséggel megölelte a vérben tocsogó, emberi alakban megbúvó vadállatot.
- Öhm, kisasszony? - Lapogatta meg annak buksiját. Jobb lesz, ha ezután megfürdik, mert ha Lunaris drágája egy idegen nőstény szagát véli felfedezni rajta... azt fogja kívánni, hogy bárcsak még mindig a katakombák mélyén aluszna mély álmot.

Mindentől függetlenül, Hircine most először találkozott olyan személlyel, aki ismeri a történetét. Ez jól esett neki, egyúttal abszurdnak is tartotta.
- Az én történetem nem egy olyan, amit gyermekeknek kellene mesélni. Valamint... - Jegyezte meg, elködösült ábrázattal.
- A régi énemet, a múltammal egyetemben, a tömlöcömben hagytam. Én már nem az a személy vagyok, aki bárki bálványa lehetne. - Tette hozzá, s váratlanul, a jobbját nyújtotta July felé.
- De a bátorságot és bölcsességet most is elismerésre méltónak találom. És te, hölgyem... kiérdemelted a tiszteletemet. És barátságomat. - Hircine mosolya megváltozott. Ezúttal olyan tiszta volt, akár a felhő nélküli égbolt. A legkisebb vérszomj sem tükröződött belőle.
Ezután Axel-re pillantott.
- Na mi legyen? - Kérdezte ártatlanul, fejét oldalra döntve.

Axel már kezdett belefásulni a várakozásba és a másik kettő monológjának végig hallgatásába, amely helyenként érzelmesre, Ő szerinte csöpögősre sikeredett.
July egy teljesen más stratégiát alkalmazott, mint amit Ő javasolt volna. Az ellenfél közelébe való férkőzés a specialitása volt, gondolta is a naív fiú, de ekkor még nem tudta, hogy mekkorát is téved, csak miután amaz tényleg átadta Hircine-nek a ládát.
- Az az ostoba! - Szakadt ki belőle.

Az ölelkezés és a búcsú után, Axel megköszörülte a torkát.
- July Martinez. Egy tapasztalatlan elöl gombolós. De naivnak egyáltalán nem mondható. Ő úgy döntött, hogy eláll a további harcoktól. Én sem teszek másként. A jelenleg rendelkezésemre álló felszerelés nem elegendő egy hozzád hasonló szörnyeteg megölésére. - Bár ezt mondta, a legvégső képessége, még Hircine-en is súlyos és lassan gyógyuló sebet ejthetett volna. Csak hogy... a használata után, egy rövid ideig, teljesen védtelenül maradt volna. Ennyit pedig... a küldetés nem ért meg neki.

- Mr Fatewing? Ezt nem teheti meg velem! Ezért nem fizetek egy petákot sem! - Kérte számon megbízója, a szikla takarásából, előjőve.
- A küldetés besorolása meghaladja az "A" osztályt. Mivel a jelenlegi fejvadász besorolásom "A" osztály, szabadon dönthetek úgy, hogy elállok a további szolgáltatástól. - Magyarázta.
- Ha ez kiderül... a Fatewing család hírneve a sárba lesz tiporva! Személyesen gondoskodom róla, hogy a... - Mondatát nem tudta befejezni, mert egy kósza kavics ütött lyukat a koponyájában.
- Bika szeme ~ - A tettes Hircine volt. Ki más lehetett volna?
- Vérfarkas Hircine. Ezúttal meghagyom az életedet. De ha legközelebb útjaink keresztezik egymást... ne számíts kegyelemre.
- Köszönöm kíméletes nagyuram, majd észben tartom ~ - Tréfálkozott a másikkal.

A következő másodpercekben Axel, a szárnyain hagyta el a helyszínt, Hircine pedig... egyedül maradt.

- Hát ez unalmasabb volt, mint a falevelek hullása ősszel... - mondta a leányzó fapofával. Majd
- S ki a kölyök? Mondja ezt az akit péppé vert egy kölyök! - ordítja teli torokból az ég felé, hátha az a senkiházi gyönge alak meghallja. Ekkor viszont váratlan esemény csapott be. July fehér kancája előtt felrobbant a talaj! July nem vette észre szájalása közben, hogy a föld megváltozott, a kanca felnyerítve dőlt a földre lába merő vér és persze az állat is pusztulásra ítéltetett. July maga időben reagált és guggoló támaszba érkezett a földre, ám a kanca pusztulásának látványa... Elszorította szívét, de tekintete sötétté vált.
- Csodás... Most gyalogolhatok... - mormogja, de ekkor egy sólyom madár szállt el feje fölött és pottyantott le July irányába egy összegyűrt kis gombolyagot. A lány elkapja könnyedén kinyitja a levelet ami a következőket tartalmazza. S a lány olvassa is halk ajak mozgással.

"Van mi sötétben fénylik, és van mi a fényben elvakít. Dicsőséged ne vegye el eszed, a fehér amúgy se illik vad énedhez. Ősi farkast ne bálványozz, változik, ami egykoron érték volt, de gyönge fénylények se térítsenek el. Ellustultál, fuss hát haza, avagy gyere továbbra is a nyomom után..."

- Piramisok völgyébe. - mosolyogva fejezi be a mondat utolsó részét, a madár már messze jár, de July még látja a szürke égbolton.
- Még, hogy ellustultam pfff... Ezerszer és kétezerszer is legyűrlek! - azzal a lány minden gond nélkül kezd el futni. Futni egy cél irányába, lángoló szívvel és immáron feltüzelt haraggal.

A sólyom tulajdonosa a távolból figyelve a völgyet kinyújtotta karját és a madár rá szállt. Arca nem látszódig, hisz sötét zöld csuklya fedi, de magas, izmos alkatú férfiú, ajkait fekete körszakáll keretezi. Megfordul és elégedetten elsétál a szirt széléről eltűnve az ismeretlen vadonba.

VÉGE.