Tiberius Theunissen

"Soha nem mondtam, hogy következetes vagyok, csak azt, hogy komolyan gondolom."

Tiberius megjelenése is mutatja, hogy egy igencsak gazdag, nemes emberrel van dolgunk. Ruházata ezt sugallja és még a legegyszerűbb, legutolsó koldusnak is leesik, hogy vele nem szabad újat húzni. Egyébként a férfi középmagas, izmos, sportos testalkatú. Bal csípőjén található a Luciferrel kötött alku pecsétje. Tiberiusnak sötétbarna, szinte már fekete haja, valamint meleg barna szeme. Arca enyhén borostás, ez kölcsönöz neki egy egyedi rossz fiús bájt.

Ember. NINCS másik alakja.

Tiberus... nos, ő Tiberius. Nem igazán lehet szavakba önteni, hogy milyen is a férfi. Legfontosabb, amit tudni kell róla, hogy egoista és önző. Bármi áron megvédi tulajdonát, és kegyetlenül megtorolja, aki a tulajdonát károsítja.
Döntéseivel elsődlegesen magát helyezi előtérbe. Lényegében ez az önzőség határozta meg az egész életét.
Tiberius egyáltalán nem barátságos, kedves, vagy aranyos. Nem kedveli a képmutató nemeseket, szívesebben van egyedül, vagy élvezi rabszolgái társaságát.

Tiberius Theunissen, a nemes Theunissen család harmadik fiaként jött világra évszázadokkal ezelőtt egy szép májusi napon. Népes családja volt, két bátyján kívül még volt egy nővére is, valamint kisebb testvérei: két húga és két öccse. Valószínűleg még néhány féltestvér is szaladgál a világban.
Tiberius korai gyermek évei átlagosak voltak, ugyan úgy játszott, mint más gyerekek. Szülei korán elkezdték tanítatását, hogy megfelelő példával szolgáljon fiatalabb testvérei számára. Tiberius remek eszű gyerek volt, szeretett tanulni, érdekelte a világ.

Kilenc éves volt, mikor az orvosok közölték a szüleivel, hogy menthetetlen betegségben szenved. Az eltelt kilenc évben mindig is többször volt beteg, mint más gyerekek, a szülők azonban gondoltak semmi rosszra. Azonban egy délután a kis Tiberius vért köhögött és eszméletét vesztette. Ekkor hívták a város orvosát, orvosait, hogy mentsék meg a fiúkat. És ekkor érte az egész családot a rémhír, hogy nincs esély a gyógyulásra. A betegség lassan fogja felemészteni a fiút, meglehet, hogy hónapok alatt végez vele, de lehet, hogy évekbe fog telni.
A későbbi években a fiú állapota nem változott. Persze, voltak időszakok mikor jobban volt, volt olyan időszak, mikor a család minden tagja azért imádkozott, hogy Tiberius megérje a következő hajnalt.

13 éves korában költöztek el Faydale városából, át a fővárosba - reménykedve abban, hogy ott az orvosok tudják kezelni a fiú betegségét.
Egy fiatal gyógyító lett Tiberius kezelőorvosa, s miután hónapokig figyelte a gyermek igencsak változékony egészségi állapotát, felvetette, hogy talán tud megoldást, hogy a gyermek életben maradjon. Természetesen a szülök – nagy tudatlanságukban bármilyen módszernek örültek, egészen addig, míg a gyógyító nem közölte velük, hogy tulajdonképpen arról beszél, hogy keressenek egy vámpír, vagy bármilyen más természetfeletti faj képviselőjét, aki átváltoztatja a fiúkat. A szülők azon nyomban meggondolták magukat, a fiatal gyógyítót pedig elbocsájtották. Hallani sem akartak ilyen megoldásról. Ők emberek, s emberként is fog a család összes tagja meghalni! Nem alkudoznak az ördöggel, vallották a szülők. Hitük szerint, minden természetfeletti faj az ördög műve, ők pedig nem közösködnek senkivel és semmivel, aminek köze lehet hozzá.

A szülők ezután kimondottan a lakásban tartották Tiberiust, nem engedték el sehova sem. Házi tanítókat fogadtak mellé, testvérei is csak korlátozott időben látogathatták. Így a környezet és a rokonság lassan, de biztosan megfeledkezett arról, hogy a Theunissen családnak van egy beteges fia, valahol a nagy családi házban.
Tiberius a könyvekbe menekült. Folyamatosan olvasott, tanult, bízott egyszer abban, hogy megtalálják a gyógymódot az állapotára.

Nem sokkal a 20. születésnapja után legidősebb testvére - Theodore meghalt. Nyílt titok volt, hogy a fiú a vámpír ellenes radikális csoporttal szimpatizált és ez lett a veszte is. A temetés puccos volt, elvégre egy nemes família legidősebb gyermeke halt meg, magára hagyva egy szomorú özvegyet és két kislányt. A szomorú özvegy egyébként csak azért volt teljesen oda, mert Theodore mellett meghalt Sebastian is, aki a szeretője volt. Tiberius nem vehetett részt a temetésen, a szülei az egészségi ügyi állapotára hivatkoztak - igazából féltek a botránytól. Ezer éve nem látta senki a fiút, így a szülők kételkedtek abban, hogy a temetés minden gond nélkül lezajlott volna. Elvégre nemesek voltak és az intrikák és a pletykák különösen veszélyesek. A Theunissen család pedig különösen ügyelt a jó hírére.
Tiberius élete így folytatódott a jól megszokott békés, unalmas magányában.

Azonban, mint ahogy szokott lenni, semmi sem tart örökké. Theunissen családfő, Tidweald, megbetegedett. Akkoriban épp egy vérhas fertőzés tombolt a környéken, amit Tidweald is elkapott. Emiatt pedig hamarosan a család egy újabb temetését volt kénytelen szervezni. Ezen az eseményen pedig tiszteletét tette Tiberius is, a szomszédok, a rokonok és úgy általánosságban mindenki legnagyobb megdöbbenésére. Elvégre mit ér egy temetés egy kis szívinfarktus nélkül?

Sajnos azonban az állapota nem sokkal a 28. születésnapja után rosszabbodott, így hajnalban mikor senki nem figyelt nemes egyszerűséggel megszökött otthonról. Érezte, hogy már nem sokáig marad életben. Elfogadta - már évekkel korábban - azt a tényt, hogy haldoklik. Születésétől fogva halálra volt ítélve valami ismeretlen betegség miatt.
Gyengesége miatt már szinte csak vánszorgott. Ha valaki nagyon megfigyelte volna a férfit, szinte meg sem tudta volna mondani róla, hogy ember. Bőre szürkés volt, az erek szinte átütöttek rajta. Szinte semmi hús nem volt rajta, csak csont és bőr. A homlokán verejték gyöngyözött, ahogy lépésről lépésre kényszerítette magát. Volt egy kis rejtett tér, az egyik sikátor mögött, ahol gyerekkorában sokat játszott testvéreivel. Tudta, hogy hamarosan meghal, azt a helyet akarta még utoljára látni. Így is több ideig élt, mint amennyit az orvosok jósoltak neki.
Azonban a sikátorból nem sikerült kijönnie. Végleg elhagyta az ereje. Vért köhögve, a mocsokban és a szemétben töltötte élete utolsónak hitt perceit. Magában egy pillanatig jól szórakozott a helyzet abszurditásán, s tudta, ha apja nem lenne halott, akkor biztosan bekövetkezne, ha valaki rájönne, hogy a nagy Tidweald Theunissen fia éppen egy szemétkupacon haldoklik. És bár Tiberius sosem volt hívő ember, most még is az utolsó erejével megváltásért könyörgött. Nem akart sokáig szenvedni.

Órákkal később tért magához, változatlanul a szeméten. Meglehetősen jól érezte magát. Haza érve elégedetten konstatálta, hogy senki nem fedezte fel az eltűnését. A fürdés alkalmával vette észre, hogy megváltozott. Megizmosodott, nem volt már szürke a bőre. Tele volt életerővel. Azonban a csípőjén egy pecsétet fedezett fel. Megérintve a jelent vált számára világossá, hogy mi történt. Halálán, félig eszméletlen állapotban alkut kötött Luciferrel. Ahányszor megérintette a pecsétet, annyiszor betöltötte az elméjét az alku részletei, hogy soha ne felejtse, milyen árat kell fizetnie a gyógyulásáért cserébe. Saját, valamint az első szülött gyermekének a lelkével tartozik az ördögnek. Apró betűs része az alkunak, hogy Tiberius nem tud meghalni, míg nem teljesíti az alku ráeső részét.

Az orvosok valóságos csodának tartották a felépülését, Tiberius pedig nem igyekezett felvilágosítani az orvosokat, a családot, hogy milyen árat is fog egyszer fizetni érte - feltéve, ha megunta az életét. Merthogy egyelőre a férfinak nem állt szándékában elvenni valami kisasszonyt és családot alapítani. Hiszen most kezdődött az élete! 28 évig senyvedett egy hátsó szobában, szinte fantomként, eleven bűntudatként, ami nyomasztotta az egész családot. Tiberius biztosra vette, hogy a család rég megbánta, hogy nem fojtották meg a betegsége kezdetekor.
Na persze, a nőket nem vetette meg. Előszeretettel keresete a kitaszított, nem kívánatos hibrideket, akiket lehengerlő stílusával - meg a sok-sok aranyával - hamar levett a lábáról. S mivel ő ember volt, nem kellett félnie a nem kívánatos gyermekáldástól.

Gondtalan életének a robbanás vetett véget.

Tiberius a robbanás idején nem tartózkodott Damarelben, helyette dél-nyugaton tartózkodott az Azúrkék-öbölben. Messze akart lenni a családjától, akik egyre jobban sürgették a nősülést, így Tiberius elment otthonról. Kalandos út volt visszafele. Leginkább azért, mert állandóan megakarták ölni. Lévén egy ember, lovon, tök egyedül, természetes, hogy mindenki vacsorának nézte. Csak hát Tiberius sosem halt meg igazán. Volt, hogy egy-két órára halottnak hitték, aztán hajnalban felkelt, mintha mi sem történt volna. Úgy a tizedik gyilkosság után megfigyelte, hogy a hajnal a forduló pont. Mindig akkor éled újra. Hiába, hogy leszúrták, megcsonkították, vízbe dobták, esetleg levágták a fejét. Másnap felkelt és folytatta az útját, mintha mi sem történt volna.
Hónapokig tartott az út hazáig, és szembesülnie kellett azzal, amit eddig is tudott: az általa ismert világ teljesen megszűnt.

Nemesség ide vagy oda, rendesen kivette a részét az újjáépítésben, s hamarosan, régi családi birtokait is visszaszerezte, ami mára már újra a régi fényében tündököl. Ugyan fel-fel tűnt egy-két személy, akik megakadtak azon, hogy Tiberius sosem öregszik, de egy-egy arannyal bőségesen megtömött erszény minden gondot megoldott. Támogatta a Kormányzót hatalomra kerülésekor, a természetfeletti ellen indított idióta háborújában is. Elvégre egy nemestől ezt várták el, így ő sem akart különb maradni másoknál.

Kimondottan bejött neki a rabszolgarendszer bevezetése. Természetesen egyáltalán nem sajnálta a fogságba esett embereket, és egyéb lényeket. Lehetett volna annyi eszük, hogy máshova költöznek, elvégre a Kormányzó évek óta hirdette a zéró tolerancia elvét, hogy a főváros teljes mértékben mentes a természetfelettitől.
Tiberius hamarosan nagyon gyakori látogatója lett a rabszolgapiacnak, volt, hogy vett onnan lányokat, fiúkat - utóbbiakat kimondottan munkásembernek, a családi villáját szívesen őrizteti mai napig félvér farkasokkal, vagy vérfarkas hibridekkel. Nincs is jobb, mint a házőrző kutya, khm... házőrző vérfarkas. És volt, hogy ő maga vitt eladni való lányt. Szívesen utazott távoli régiókba, és vadászott elhagyatott, magányos félvérekre, hibridekre. S bár képessége nem volt, mint az ilyen legtöbb kevert vérű szerzetnek, de a fegyverekkel nagyon is jól bánik – mai napig, - nem beszélve arról, hogy hallhatatlan. Előfordult, hogy egy-két lányt megtartott magának. Élvezettel törte meg az akaratukat. Utána persze tovább adott rajtuk, hiszen a legtöbb rabszolgatartó nem kedvelte a makrancos, makacs teremtéseket.
A legbefolyásosabb rabszolgatartóknak mind-mind meg van a saját jelük, hogy véletlenül se nyúljanak a másik tulajdonához. Tiberiusnak szintén meg van erre a módszere, de ő nem szereti megbillogozni a tulajdonát - azt olyan elévült módszernek tartja. Helyette egy különleges fémötvözetből készült karkötőt ad a rabszolgáinak, melyet csak ő tud levenni róluk. A hibrideknél és félvéreknél kifejezetten hasznos, hiszen blokkolja az átváltozást és szükség esetén elnyomja az állati ösztönöket is.
A legtöbb gazdával ellentétben Tiberius viszonylag szabad szellemű a rabszolgatartásban. Csak a legvégső esetben használ erőszakot, nem szívesen üti meg a szolgáit, ha lehet úgy mondani, nem szívesen tesz kárt a tulajdonában. Nem is láncolja maga mellé őket egy életre. Eddig még senki nem fogta meg annyira, hogy pár évtizednél tovább maradjon nála. Ilyenkor ezeket a megunt rabszolgákat nem adja el újra, hanem szabadon engedi őket. Van, akinek segít minimális összeggel, hogy új életet tudjon kezdeni, van, akinek az utolsó években megengedi, hogy munkát vállaljon - természetesen a bevételének egy részét Tiberiust illeti.

Szó mi szó, az évszázadok alatt egy kellemes életet alakított ki magának. Gazdag nemes, rabszolgatartó és kiváló kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezik. Néhány rokona túlélte a robbanást, ám igyekszik titkolni előttük a kilétét, s csak néha segít, ha a rokonok bajban volnának.
Néha szórakozottan megérinti a pecsétet, hogy megmosolyogja, hogy még mindig él, közel háromszáz éves, és még mindig itt van. Tisztában van vele, hogy egyszer meg kell fizetnie a hosszú élet árát, ám addig is igyekszik, hogy a Theunissen vagyon minél nagyobb legyen, mert ha eljön az idő, akkor a hátrahagyott családtagjai soha ne szenvedjenek semmiben hiányt.

Luciferrel kötött alkuja részeként halhatatlan. Nem lehet megölni. Ha netán meghalna, akkor hajnalban, a majdnem bekövetkezett halálának az időpontjában, újjá éled. Mindig. Ezenfelül, ha megsebesül, sebesülései is helyrejönnek minden hajnalban.

Tiberius az évszázadok alatt sok mindent megtanult, ám nagy részét már nem használja. Az önvédelemre nem fordít sok gondot, elvégre nem tud meghalni, de azért elmegyeget neki a kardvívás. Tőrökkel is elboldogul. Azonban, amiben kitűnő az a lőfegyver. Lehet pisztoly vagy puska, akár nyílpuska. Tiberius könnyedén elboldogul vele.
Kereskedelmi kapcsolatai bőségesen vannak, hiszen virágzik az üzlet.

- Szereti a művészetet. Kedveli a festészetet és a zenét. Utóbbinál kimondottan előnyben részesíti a hegedűt. Egy időben ő is hegedült. (Nem, a háztetőn nem gyakorolta.)
- Fontos még megemlíteni a Theunissen családi kardot, amely vagy háromszáz éve Tiberius birtokában van. A kard egyébként nagyon értékes, de mivel a férfi privát hálójában van, így a tolvajok mindig elkerülték.
- A karperecek, nyakörvek, melyeket a rabszolgáira használ bűvös erejűek. Ritka fémek ötvözete, a belevésett rúnák pedig, melyekkel eléri a kívánt hatást Lucifer mágiájára reagál. Mivel Tibeirus az alkunak köszönhetően hallhatatlan, így Lucifer mágiájának egy apró része benne is megtalálható.