Hircine

"A lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszem."

Hircine egy 190 centiméter magas, 90 kilógramm tömegű, fejlett, izmos testfelépítésű férfi. A szemei sötétbarnák, de fokozott érzelmi behatás esetén, besárgulnak. A haja is sötétbarna, hátközépig érő, s egy arasznyival a tarkója alatt, lófarokba van összefogva. Két oldalt, füleiben, 1-1 ezüstszínű fülbevalót visel. Ruhák terén nem valami válogatós, de a bő, kényelmes darabokat előnyben részesíti. Amikor még Imperator volt, gyakran csak a tradícionális ezüstszínű páncéljában lehetett Őt fellelni, amit aztán a fogoly évei alatt, rongyok váltottak fel.

Vérfarkas alakjában Hircine egy 3 méter magas, 300 kilógramm tömegű, szálkás izomzatú, gyönyörű bestia. Ebben az alakjában, érzelmi behatástól függetlenül, szemei minden esetben sárgán világítanak. A bundája sötétbarna színű, rövid, selymes. Számos hegyes agyara közül kirívó a 2 szemfoga, amelyek kardfog-szerűen lógnak ki a szájából. A karmai borotvaélesek, könnyűszerrel megállják a helyüket bármely ércből kovácsolódott fegyverrel szemben. Ha csak teheti, Hircine mellőzi a vérfarkas alak felöltését, s noha képességét emberként és farkasként is egyaránt tudja használni, utóbbira sokkal inkább csak a megnövekedett fizikai erő és sebesség miatt fanyalódik.

Hircine-t, faját meghazudtoló, nyugodt természettel áldotta meg az Isten. Nemesi származása és rangja ellenére, sosem vágott fel ezekre, világéletében tisztelettudó és előzékeny volt a szövetségeseivel és az ellenségeivel szemben egyaránt. Sosem azért harcolt, hogy megölje azokat akik a frontvonalon túl vannak, hanem azért, hogy megvédje azokat, akik amögött vannak. Erejével és kedvességével hírnevet szerzett magának, félték és tisztelték is Őt egyben, fajtól függetlenül. Tehetségével, példamutató magatartásával, hűségével hamar a katonai ranglétra legtetején találta magát. Tekintete nyugodt, kiegyensúlyozott, mintha az ég világon semmi sem létezne, amely képes lenne Őt meglepni. Az egyes harcokban megőrzi a hidegvérét, józanul, tiszta fejjel gondolkodik, még a legkilátástalanabb helyzetekben is. Ha volt is olyan, aki látta emberi alakban szemeit sárgán felizzani, az már nincs életben, hogy mesélni tudjon róla. Előfordul, hogy arcán egy-egy mosoly is megjelenik, de az általában semmi jót nem jelent.

Több, mint 1000 évvel ezelőtt - egy teliholdas éjszakán -, született egy vérfarkas gyermek, akit példa nélküli ajándékkal áldott meg a Teremtő. A fiú - kinek neve Hircine volt -, már a világra jötte pillanatában olyan mágikus energiával rendelkezett, amely messze menőleg túlszárnyalta még a felnőtt társait is, szinte már démoni volt. Ez, illetve nemesi származása révén, az akkori két Imperator egyike felfigyelt rá és kiválasztotta Őt, mint ígéretes utódját.

Gyermekkora, a szigorú katonai kiképzés jegyében telt el: fegyverforgatást tanult az egyes fegyvernemek legkiválóbb mestereitől, a legmagasabb rangú parancsnokoktól sajátította el a háború művészetét, megismerkedett a növényekkel és azok ártó / gyógyító hatásaival... Tanítói, az etikettre is nagy hangsúlyt fektettek. Harcossá, vezetővé, testőrré nevelték.

Tehetséges volt és szorgalmas, Hircine mindössze 20 évesen megszerezte az Imperator rangot. Ekkor tájt már, sem erőben, sem pedig gyorsaságban nem volt ellenfele a fajtáján belül, noha a képessége mindig is kérdés tárgyát képezte. A mágikus energiája minden képzeletet felülmúlt, képes volt mások mágikus energiáját is érzékelni, illetve megérintve testüket, elnyelni azt. A valódi, benne szunnyadó képességét azonban... nem tudta feléleszteni.

Hircine-t világéletében úgy nevelték, hogy az uralkodó családot - kérdés és feltétel nélkül -, szolgálja, de az önérzetét és a vasakaratát... sosem sikerült igazán megtörniük és igába hajtaniuk. Minél többet látott és tapasztalt hazájának és fajának árnyoldalából, annál inkább kezdte megkérdőjelezni a vezetőség létjogosultságát. Noha soha, senkinek sem beszélt a kételyeiről, Imperator társa - Belmont -, mindig is gyanakvó volt vele szemben.

Az idő múlása sem segített Hircine-nek leküzdenie a démonait, míg nem egy nap... magától az uralkodótól kapott parancsot. A küldetés értelmében, be kellett szivárognia a Testvériség városába és a királyi rezidenciáról ellopnia egy bizonyos, felbecsülhetetlen értékkel bíró tekercset. Hircine, mindezt gyanúsnak találta: egy Imperator-nak az uralkodó mellett a helye, a besurranásos és tolvaj feladatokra pedig... megvannak a szakemberek. A rizikó faktor is túl magas volt, a legapróbb hiba a halálához vezethetett volna. Az ösztönei jeleztek: "ne tedd", de a parancs az parancs volt. Még aznap este elindult hát többed magával.

Maga a városba való bejutás nem volt nehézkes, ám a királyi palotába, annál inkább: Hircine és a maréknyi embere, az éj leple alatt hatoltak be. Legnagyobb meglepetésükre, semmilyen ellenállásba nem ütköztek. A többiek meg is örültek ennek, nem gondolták volna, hogy ilyen könnyű dolguk lesz. Könnyű volt, már-már túl könnyű. Hircine egy percre sem engedte le a védelmét, sőt, éberségét megtöbbszörözte. A tekercs, pontosan a megbeszélt helyen volt, egy átlátszó, üvegszerű vitrinben. Mikor megszerezte azt, a legelső dolga az volt, hogy ellenőrizze annak valódiságát. A tekercs azonban... üres volt. A következő pillanatban, a fények felgyulladtak és ezüst nyílvesszők tucatjai zúdultak rájuk. Hircine egy akrobatikus mozdulatsorral kitért az összes elől, de a társai... már koránt sem voltak ilyen szerencsések: meghaltak, mind.

Egyértelművé vált: a küldetése nem más volt, mint egy csapda. Hircine-nek azonban, most kisebb gondja is nagyobb volt, minthogy azon gondolkodjon, hogy miért... Egyedül volt 50 katona ellen és az összes kijárat el volt zárva. Nem maradt más választása: harcolnia kellett.

Az emberek jól képzett, tapasztalt katonákat sorakoztattak fel: mindegyikőjük látott, vagy ölt már vérfarkast korábban is, de a mostani ellenfelük, egy valódi szörnyeteg volt. A brutális túlerő ellenére, a katonáknak esélyük sem volt Hircine ellen, aki egytől egyig végzett velük. Dacára hogy győzött, a testét megannyi súlyos sérülés borította, a legtöbbet ezüst fegyverek okozták.

Mielőtt azonban távozhatott volna, egyetlen férfi állta útját. Maga, az emberi vezér. A vérfarkas először nem tudta ezt mire vélni, csak miután amaz felfedte valódi kilétét. A legerősebb vámpír, Astaroth színe előtt állt. Hircine ekkor megértette: ez itt számára a vég. A két természetfeletti lény megküzdött egymással. A fél lábbal a halálban levő Hircine derekasan helytállt, de a vámpír telekinézise... túl nagy falatnak bizonyult megfáradt testének. A küzdelem végére az tette a pontot, amikor az egyik ablak árnyékából, egyszer csak egy lándzsa repült és fúródott Hircine vádlijába. A vértől elhomályosult látású vérfarkas, még így is felismerte a fegyvert. Imperator társáé, Belmont-é volt. Arcán egy halvány mosoly jelent meg, majd amint megpróbált még egyszer, utoljára talpra állni, elveszítette az eszméletét és rongybaba módjára rogyott össze.

Csak napokkal később nyitotta ki a szemeit. Egy cellában volt, mélyen a Testvériség városa alatti katakombákban. A karjai, a lábai... egyaránt megvoltak láncolva. Mint az hamarosan kiderült, Astaroth azért hagyta Őt életben, mert a mágiától túlcsorduló testét... értékes kutatási relikviaként tartotta számon. A szabadulási esélye, egyenlő volt a nullával: a láncai és a cella rácsai ezüstből készültek, de még a padló, a fal és a plafon is ezüsttel volt megerősítve.

Hircine-t leszedált állapotban tartották fogva: ételt és italt olyan ritkán szolgáltak fel neki, hogy kénytelen volt patkányok húsával és vérével táplálkozni, ám mindez csak életfunkciói fenntartásához volt elegendő. Ahogy teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok és az évek... úgy feledkezett meg egyre inkább a napfényről, a szagokról, s az egyetlen dolog, amit hallani vélt... az a láncok soha véget nem érő csörgése volt.  

1000 év telt el azóta, a világ túl van a katasztrófán, amelyet a nagy robbanásnak neveznek. A Testvériség városa nincs többé, romjaira egy új város - Damarel - épült... Ám a föld alatt, mélyen, a beomlott katakombák sűrűjében... még mindig visszahangzik egy hang, egy éhes has, amely szüntelenül korog.

Chains of Heaven

Hircine 5 db ezüsszínű láncot idézhet meg a jobb kezében, s egyet a bal kezében. Ezen láncok mindegyike különböző képességekkel rendelkezik:

Lánc #1: Vámpír lánc. Elszívja az ellenfél fizikai és mágikus erejét, s felerősíti vele a második láncát. (A hatás abszolút, attól függetlenül, hogy a lánc testtel, vagy képességgel létesít fizikai kapcsolatot)

Lánc #2: Lándzsahegy végű támadó lánc. Felerősödik az első lánc által elszívott fizikai és mágikus erőtől. Előbbi esetében erősebb és gyorsabb lesz, utóbbi esetében pedig az elszívott mágikus erőt manifesztálhatja egy ezüst, sugárnyaláb formájában.

Lánc #3: Semlegesíti és blokkolja az ellenfél képességét. (A hatás abszolút, attól függetlenül, hogy a lánc testtel, vagy képességgel létesít fizikai kapcsolatot)

Lánc #4: Gyógyító lánc. Halhatatlanságot, villámgyors regenerációt biztosít Hircine számára, illetve immunissá teszi Őt a különböző elméjét, vagy testét befolyásoló bénító, vagy befolyásoló hatásokkal szemben, ennél fogva, a képessége blokkolása sem lehetséges. Másokat is gyógyíthat vele.

Lánc #5: Alkímia lánc. Alkímia útján képes megváltoztatni a dolgok összetételét 15 méteren belül. Pl. tűzből kivonhatja az oxigént, ezáltal az kialszik.

Lánc #6: Ismeretlen.

A képességét sem másolni, sem pedig ellopni nem lehet. Noha, a 6 lánc más és más előnyökhöz juttatja Hircine-t, ettől függetlenül egyazon képesség mellékágai. A láncok hatósugara 15 méter. Egyszerre maximum két láncot használhat, kivétel ezalól a gyógyító lánc, amely passzív módon, folyamatosan aktív.

The Eye of the Wise

Hircine születése óta látja a mások testétben rejlő, s az azt körülvevő mágikus erőt. Megtudja állapítani, hogy az ellenfele mennyire erős, illetve azt is, hogy milyen természetű mágiát használ.

Harcos mivolta ellenére, Hircine kedvét leli az olyan egyszerűbb, nyugodtabb, hétköznapibb elfoglaltságokban is, mint például az írás és az olvasás.

Szereti a finom ételeket, ezért már egészen fiatal korában elsajátította a sütés és főzés művészetét.

Csillapíthatatlan tudásszomját az élet más területein is kamatoztatta, így a növényekről és az azokból készíthető gyógykenőcsökről és mérgekről is tud ezt-azt.

Megannyi fegyverrel megtanult bánni: tőrök, kardok, lándzsák, íjak... De a harcokban sokkal inkább a fizikai erejére és a karmaira támaszkodott.

A robbanáskor, a közhiedelemmel ellentétben, Lucifer átkerült a mi világunkba. Azonban, hogy ne tudódjon ki a jelenléte és a kiléte egy mágikus, fekete gömbbe zárta erejének a 80%-át.

Lunaris volt az, aki közel 1000 évnyi fogság után, kiszabadította a foglyot. A katakombákból kifelé menet, Hircine rátalált egy félig beomlott, romos szobára. A szobából kiáramló mágia olyan erőteljes volt, hogy szinte tapintani lehetett. A mágia-érzékeny vérfarkas még sosem látott, vagy tapasztalt hasonlót. Kíváncsiságának eleget téve belépett, s akkor megpillantotta a szelencét, amely Lucifer erejét volt hivatott eltárolni. Amint kezébe vette a tárgyat, fel is törte annak pecsétjét és elnyelte a démoni energiát. Nem tudta, hogy mi volt az... de érezte, hogy egy halandó léten túlmutató erő birtokába került.