Világunk

Egy éjszaka…

Egy döntés…

Egy álom mindenkinek…

Így kezdődött minden. Az emberek évszázados egyeduralmának vetett véget az ősi átok, amely által természetfeletti fajok jelentek meg a Föld felszínén.

Kialakulásukat és létezésük értelmét sok-sok rejtély övezi a mai napig is. Társadalmuk és a táplálékláncban elfoglalt helyük változó volt, találhattunk köztük békés lényt és ragadozót is.

A természetfeletti lények egymástól félreeső helyen rendezték be birodalmaikat.
A kontinens északkeleti részén, a kopár hegyek védelmében bújt meg a vámpírok királysága, a Vérhegy.
Délre tőlük nyúlt el Farkasvölgy, a vérfarkasok területe. Annak ellenére, hogy szinte egymás mellett helyezkedett el a két faj birodalma, sosem volt békés köztük a viszony. Vezetőik a Fekete Holdnak köszönhetően változtak át, így ők voltak a Földön a természetfeletti lények első képviselői.
Délen, a sivatag védelmében, egy oázishoz közel kezdte el építeni az akkor még csak egy maroknyi laochra a birodalmát, a Piramisok völgyét. Uruk, a Dominus Noctis elrejtette őket a kíváncsi szemek elől, állandó védelmük érdekében pigmeusokat teremtett egykori áldozataik csontjaiból, kiknek más dolguk nem volt, mint védeni a területüket.
Tőlük nyugaton, a tenger mélyén éltek a nixék, akik vízi életmódjuk miatt nem nagyon voltak hatással a szárazföldi eseményekre. Belőlük váltak ki évekkel később az első nimfák, az első és egyetlen olyan természetfeletti faj, melynek nem volt szüksége vérre az életben maradáshoz.
Messze északnyugaton éltek az örökké havas tájakon az ősi istenek, a Maioreszek leszármazottai, a vérmacskák. S bár nem voltak egységesek, volt nézeteltérés a három alfaj, a párducok, a tigrisek és az oroszlánok között, de mégis egy fajba tartoztak.
Az első sárkányok talán egyidősek voltak az ősi istenekkel. Néhány pletyka szerint az első sárkányok egykor maguk is Maioreszek voltak, erre azonban bizonyíték a mai napig nincs. Mikor a Maioreszek átka elérte a távoli északot, a két őssárkány örök álomba merülése előtt három tojást hagyott hátra. Évtizedek után a három tojásból keltek ki a sárkányok későbbi uralkodói.
Az emberek ezen fajok közé beszorulva pedig csak reménykedni tudtak, hogy civilizációjuk nem esik áldozatul a természetfeletti lényeknek. Keveredésük azonban óhatatlan volt, és ezen szokatlan kapcsolatok gyümölcseként félvérek és hibridek születtek. Utóbbiak nevükhöz méltóan egyik fajba se tartoztak igazán, kívülállók voltak, a maguk nemében mind-mind különlegesek.

Így éltek egymás mellett évszázadokon át, hogy aztán egy nap minden megváltozzon.

Az ősi istenek által lezárt világból előtörő Lucifer és démonjai az évszázadok alatt megnyitották az átjárót, ami elzárta őket a mi világunktól. Ám mielőtt végleg kinyílt volna a Kapu, probléma merült fel. Meg nem erősített források szerint a Maioreszek egy rejtett védelmet, egy csapdát építettek a Kapuba, hogy megakadályozzák a démonok szabadulását. A titkos szerkezet működésbe lépett, így a Kapu ahelyett, hogy megnyílt volna, hatalmas robbanás kíséretében megsemmisült, ezáltal arra kárhoztatva Lucifert és démonjait, hogy örökké a saját dimenziójukban, a Pokolban maradjanak.

A pusztítás mértéke oly’ nagy volt, hogy mindenhova elért.

Elért északnyugatra a vérmacskák területére, megsemmisítve társadalmuk egészét. Nem tudunk túlélőkről.
A szomszédos sárkányok három uralkodóját a robbanás sárkányalakba kényszerítette, s csatlakoztak északon alvó szüleikhez. Így északon a régi palotában immár öt sárkány alszik örök álmot.
A legnagyobb pusztítás a kontinenset érte, ahol a Kapu is elhelyezkedett.
A nimfák, kiknek területe a legközelebb esett az átjáróhoz, mind-mind eltűntek.
A sivatag bérgyilkosai, a laochrák, a fekete kristály és vele együtt az éjszaka ura, a Dominus Noctis is odalett. Túlélőkről nem tudunk.
A tenger mélyén élő nixék sorsa ismeretlen, csak találgathatunk, de a legvalószínűbb, hogy ott sem maradt túlélő.
A vérfarkasok és a vámpírok vezetői, akik a régi istenek, a Maioreszek átka miatt változtak át, mind meghaltak. Évszázadok alatt épített birodalmuk most a káosz és az anarchia martaléka lett.
Az emberek területének jelentős része felperzselődött, városok égtek porig, több tucatnyian lelték halálukat az otthonaikban.

Az első sokk után a megmaradt lények között kitört az anarchia. Évekig háborúztak, még közelebb sodorva egymást a kihalás szélére. Ezen káosz közepette az emberek úgy döntöttek, hogy visszaszerzik elvesztett hatalmukat, és támadást intéztek a természetfeletti lények ellen. Vezetőjük, aki páratlan harcászati tudásáról volt nevezetes, nagyszerű stratégának is bizonyult, így nem kellett hozzá sok idő, hogy Kormányzónak kiáltsa ki magát.

A megmaradt természetfeletti fajok most saját belharcaikkal vannak elfoglalva, hiszen vezetőik mind odavesztek. Visszahúzódtak egykori területeik romjai közé, mely még mindig az otthonuk.

A Kormányzó azonban nem adta fel. Fő célja, hogy véglegesen kiirtsa a természetfeletti fajokat. Bármi áron…

De nem csak ő tűzött ki célokat maga elé. Miközben a megmaradt fajok a túlélésért küzdenek és saját belviszályaikat próbálják rendezni, egy régi feljegyzést találtak, ami mindent megváltoztatott. Felcsillant a remény, hogy az ősi templomok nem semmisültek meg, csupán eltűntek a föld színéről. Bennük a kristályok még mindig fényesen ragyognak, hívogatják az arra érdemeseket, hogy kiemelkedjenek a fajtásaik közül, s uralkodóvá váljanak.

A Maioreszek által létrehozott védőkristály a pletykákkal ellentétben nem semmisült meg velük a Fekete Hold éjszakáján. Eddig, elrejtve lapult a világ szemem elől, ám a robbanás következtében a felszínre került. Noha a közvetlen környezetét eleinte védte, a mindent elpusztító kataklizma ellene eme kristály is védtelenné vált. Több száz, ha nem több ezer darabra tört szét és szóródott szét a világ minden táján.
Hajtóvadászat indult a darabok felkutatására, ám eddig még senki nem tért vissza.
Az ősi tekercsek szerint a kristály összeillesztésével elhozható a rég oly' áhított béke.