Myineas tava

Brithany

Folyóköz területén javában tombolt a tavasz, a madarak csicseregtek, Tiberius ennek örömére bosszankodva ébredt, hiszen a besütő nap sugarai bántották a nemes úr szemét. Persze Tiberius volt az ostoba, hiszen nem gondoskodott a megfelelő sötétítésről, ennek az lehetett az oka, hogy sokáig fenn maradt és a gyertya fényében az ez évi terveit nézte az ültetvényei szempontjából.
A nemes úr fáradt és morcos volt, de tudta, hogy Brithanyval beszélnie kel, így miután kellőképpen magához tért, erről gondoskodott egy erős fekete... oké, valójában három, addig is felnyergelték Aventurint, aki már nem makacskodott, hanem hajlandó volt enni és újra boldog paci volt.
Myineas tava...
Úgy döntött Tiberius, hogy a város közelében tökéletes lesz beszélgetni. Amúgy is, most tavasszal a tó és környéke kivirágzott. A férfi biztos volt abban, hogy éjjelente békék kuruttyolását hallgathatja az, aki arra téved.
A férfi reménykedett abban, hogy Brithany elfogadja a meghívását, bár való igaz, hogy most Tiberius egy olyan okot sem tudott felsorolni, vagy felhozni, ami miatt esetleg a lány visszautasíthatta volna. Persze, Tiberius számolt azzal, hogy a köztük lévő békés hangulat csak a mostani bejelentéséig fog tartani.
Tiberius, ahogy szép, lassú ügetésben haladt a tó irányába elgondolkodott, hogy vajon muszáj-e elmondania? De... amint meg fogalmazódott ez a kérdés a fejében, meg is válaszolta magának: Igen, muszáj. Tartozik a lánynak ennyivel, illetve az őszinteség még senkinek sem ártott meg. Szóval a férfi egy nagy sóhajtás kíséretében folytatta az útját.
Ahogy elnézte, ő érkezett előbb, így egy szerinte elegáns mozdulattal leszállt a nyeregből, majd elővett a nyeregtáskából pokrócot és a hevenyészett kis móló... jobb ötlet lévén nem tudta minek nevezze, közelében terítette le. Aventurint egy laza csomóval egy környező fa kisebb, vékonyabb ágához kötötte ki, miközben ő kényelmesen levette a cipőjét, zokniját, a nadrág szárát pedig feltűrve a mólón helyezkedett el, s lábát a vízbe lógatta.

Brithany nagyon is meglepődött a másik meghívásán, egy ideje már nem találkoztak a férfivel, mindkét részről elhidegült kissé a kapcsolatuk, az a bizonyos láng már kihunyt, bár biztos volt benne, ha újabb udvarlója akadna, akkor biztos, hogy megint megjelenne a másik, és megakadályozná a kapcsolatot. De nem volt oka, amiért ne mehetett volna el a találkozóra, így felnyergelte a lovát -mást nem enged a ménje közelébe- és útnak indult az említett hely felé. Tavaszias öltözékét egy köpeny viselte, melynek csuklyáját a fejére húzta, csak a biztonság kedvéért. Egy ajándék volt a ruhadarab egy visszatérő hölgy vásárlójától, aki nagyon is ismerte a lány ízlését: A sötétkék anyagot a szegélyén arany színű, apró mintázatú hímzés díszítette, a mellkasánál pedig egy arany csat fogta össze.
A tóhoz mindenféle zökkenő nélkül érkezett meg, és akaratlanul is elmosolyodott a lábát a vízbelógató férfi látványán. Lepattant a nyeregből, és leszerelte a lovát, majd a csuklyáját levéve a másik mellé telepedett a mólón. A lovát nem féltette, nem ment volna messzebbre, mint a legközelebbi ízletes fűcsomó.
-Szervusz Tiberius -köszöntötte a fiatal hölgy a mellette ülőt.
-Nos, megtudhatom minek köszönhetem a meghívásod? -kérdezte kissé oldalra hajolva a víztükörrel játszva. Valahogy mindig is vonzotta a víz közelsége, annak ellenére, hogy úszni csak annyira tudott, hogy ne fulladjon meg, ha baj van. De a szépsége, és a nyugalma ezeknek a tavaknak mindig teljesen meg tudták nyugtatni a lelkét. Jó választás volt a férfi réséről ez a hely, el kellett ismernie magában, nem akarta azt az elégtételt megadni a másik nemesnek, hogy hangosan is kimondja ezt.

Tiberius a gondolataiba mélyedve ült a mólón. Sok gondolkodnia valója ugyan nem akadt a nemesnek, de még is... Legfőbb problémája az volt, hogy még is milyen kapcsolatban állnak egymással... még is hányadán állnak ők Brithanyval...
Oké, a mennyasszonya volt. Eleinte ez csak a nemesnek nyűg volt, hiszen a francba is, ő nem az a nősülő tipus volt. Fene se akarta elveszteni a békés kis háromszáz éve tartó életét egy nőszemély miatt. Aztán megismerte... Megszerette... vagy valami olyasmi. Aztán jött Calypso, és megismerte a szeretet valódi formáját. Brittel... meg... eltűntek egymás mellőll...
Óh igen! Mennyire féltékeny volt arra a ficsúrra!
Ha valaki Tiberiust kérdezi, hogy most mit érez, ő maga sem tudott volna válaszolni rá. Viharos szerelemnek indult... aztán mély barátsággá szelidűlt. A nő iránt már csak barátságot érzett, esetleg testvéri szeretetet... Inkább az utóbbit.
A férfi felsóhajtott. Remélte a lány eljön. El akarta neki mondani, hogy mit tett. Hogy mit művelt. Hogy... ne a városi pletykákból tudja meg. Végül is, Brit... akárhogy vesszük Tiberius életének a része volt, így joga volt tudni...
De oly' anynira belemerült a gondolataiba, hogy mikor csak úgy feleszmélt arra, hoyg valaki mellé ül, és megszólal, elvesztette az egyensúlyát és beleesett a vízbe. Ez nem volt elég, reflexből ahogy kapott valami fogódzkodó után, a 'valaki' karját ragadta meg, s amazt is húzta bele a vízbe.
Tiberius néhány tized másodperc után elengedte az ismeretlen kapaszkodót, miközben a vizet csapkodta maga körül, hogy a nagyjából vállig érő vízben ne fulladjon bele. A víz hideg volt, ugyanakkor nem veszélyeztette azzal hogy megfagy, csupán kissé kellemetlenül érintette a nemes urat a hideg zuhany.
- Mi a jó franc...? - adott hangot a megdöbbenésének a nemes úr, miközben egy adagnyi zöld hínárt leszedett a fejéről és a rá oly' jellemző módon eldobta a fenébe. Mint lehet tudni Tiberius célzása hagyott némi kívánnivalót maga után, így volt lehetséges az, hogy a kupacnyi hínár nem valahol a tóban landolt kábé karnyújtásnyira tőle, hanem Brithany-n. Ez csak azért volt vicces mert abban a percben ahogy Tiberius felfogta, hogy kit is rántott bele a vízbe oda evickélt hozzá, és őszinte, szinte gyermeki örömmel az arcán nézett rá a lányra.
- Hát eljöttél! - ölelte magához a lányt.
- Örülök neked, Brithany - közölte Tiberius, majd a kezét nyújtotta irányába, hogyha kell a akkor a segítségével vergődjenek ki a partra.

Brit furcsálló pillantást vetett a mellette ülő férfira, aki még csak köszönésre se méltatta, pedig nem magától jött ide, lett volna más dolga is. Sóhajtva a víztükröt kezdte figyelni, de pár másodpercen belül már a tóban találta magát felsikoltva, majd valahogy a felszínre evickélt. Ami a másiknak körülbelül a válláig ért, neki már majdnem az álláig is felért, így próbálta magát, ha bár nem túl elegánsan, de a víz felett tartani.
-Ezt én is kérdezhetném! -csattant fel a lány, majd ahogy a hínár a hajában kötött ki a férfira vicsorgott, és eldobta messzire a vízbe. Apró termetéhez képest kifejezetten jó fizikummal áldotta meg a sors már csak a munkája miatt is, szóval könnyedén felhúzta magát a mólóra, és a levehető ruha rétegektől való megszabadulás után az ott hagyott pokrócba burkolózott.
-Ennyire meglep, hogy eljöttem? Javítanom kell ilyen téren a prestigemen -csóválta meg a fejét a fiatal nemes hölgy. Az arcára az előbbi vizes kaland és a didergés ellenére is mosoly kúszott, ahogy meglátta Tiberius arcát, de a segítséget azért duzzogásból nem fogadta el.
-Én annak örülnék, ha legközelebb nem vízparton találkoznánk, vagy én le nem szállok a lovamról -mondta a nyelvét öltve a vízben álló férfi felé. A lova már annyira megszokta a férfi jelenlété, hogy amikor látta, hogy a gazdája él inkább tovább foglalkozott a legeléssel.
-Szóval kijössz a vízből és elmondod végre, hogy miért hívtál ide? -kérdezte a lány, miközben a ruháit úgy pakolta, hogy legyen rá némi esély, hogy száraz ruhákban térhessen haza. A lábai is csupaszok voltak, de igyekezett minél jobban az elbitorolt pokróc alá bújni a fázós hölgyemény. Ha megpróbálná a másik elvenni tőle, annak biztos isten csúnya vége lenne. Csak a szokásos lovagló szoknyája maradt rajta, ami a szokásához hűen nem igazán volt mindennapi, egy idősebb nő biztos, hogy papot hívatna hozzá érte. A ruha a vállait teljesen szabadon hagyta, a dekoltázsát ezúttal jobban fedte a szokásosnál. A derekától indulva egy plusz réteg volt a finom bársonyon, melyen a szoknya alsó szegélye felé haladva egyre több és több apró csillámló kő volt látható. Aranyos, visszafogott darab volt, tökéletesnek találta egy férfi baráttal való találkozáshoz. Ennek volt a leginkább mondható a kapcsolatuk, ezen a ponton már nem is sajnálta annyira, hogy az eljegyzésből nem lett semmi, így szabadabb lehet még egy darabig, míg valaki olyat talál, aki igazán illik hozzá, és nem akarja egy kalitkában dísznek tartani.
Az arcán kedves mosoly ült, hamar elillant a duzzogása, fertőző volt a másik vidámsága.

Igazából mivel a férfi annyira a gondolatainak a rabja volt, ha netán éppen újra felrobbant volna mellette a Kapu azt sem vette volna észre. Ámbár a hideg víz ilyen szempontból igencsak józanító hatással volt a nemesre. Legalább észhez tért és megállapította, hogy akaratán kívül is, de egy újabb nővel fürdött közösen. Részletkérdés, hogy ez esetben a hölgy is fel volt öltözve, csakúgy mint jó maga.
- Hát... eléggé viharos a kapcsolatunk - jegyezte meg Tiberius, némileg szégyenkezve lehajtva a fejét. - Szóval néha, éppen nem tudom milyen hangulatban vagy - felelte a férfi, miközben a szája sarkában megült a mosoly, ahogy a  tova reppenő hínárt figyelte.
- Bocsi-bocsi - kért nevetve elnézést a férfi. - Nem volt szándékos. Csak belemerültem a gondolataimba. Megijesztettél. Ne csodálkozz, ha beleestem a tóba - fonta védekezően össze maga előtt a karjait, és majdnem hogy vádlóan mutogatott a lányra, mintha csak az ő hibája lenne, hogy a nemes úr ennyire figyelmetlen volt. Persze vádaskodása nem volt többi, mint egy kis évődés, hiszen egy cseppet sem haragudott Brithany-ra. Nem volt miért haragudnia.
- Keresek majd legközelebbre egy szárazabb helyet - mászott ki Tiberius is a vízből, miközben ő is elhagyta a ruháit, hogy a gyenge tavaszi nap süsse azokat a füvön, hátha megszárad. - Aventurin nyeregtáskájában van még pokróc. Többet is hoztam - hogy miféle inditatás véget hozott sok pokrócot magával, az rejtély volt. Amint kellően elhelyezkedett és csak egy alsónadrágban feküdt a mólon, nagyot sóhajtott, és ránézett a lányra.
- Örökbe fogadtam egy gyereket. Egy félvért... - bökte ki végül a nemes úr. Felült és a válla felett hátra nézett a lányra, aki már nyakig burkolta magát egy pokrócba, hogy ne fázzon meg.
- Javaslom vedd le a vizes ruháidat, csak megfázol - jegyezte meg Tiberius. - Eskü nem nézek oda míg levetkőzöl - nevetett fel, és vissza fordult, hogy tekintetével a víztükör sima felszínét vizsgálgassa.
- Megkérhetlek, hogy néha vigyázz majd a gyerekre? Szerettesd meg vele is a lovakat. Nálam nem nagyon tudja mivel elfoglalni magát. Hacsak az nem számítom, hogy a vérfarkasokkal kergetőzik - sóhajtott fel gondterhelten a nemes.
- Hogy vagy, Brithany? - érdeklődött Tiberius. Hajlamos volt a nemes úrönzőségre, szóval igyekezett ezen is változtatni. Emiatt is érdeklődött most a nő hogy léte felől. - Minden rendben veled? Tehetek valamit érted? - csapott még két gyors kérdést az elsőhöz. Szó se róla, a férfi próbálkozott, bár gyanította, hogy az örökbe fogadás hírével, elvágta magát a lány előtt.
- Ha netán itt akarsz hagyni, az örökbefogadás miatt, nyugodtan - ajánlotta fel.

-Ha jót akarsz magadnak ezt a témát nem folytatod - fújtatott Brit a férfira. Persze, mintha csak úgy magától kelne ki magából, abszolút nem Tiberius miatt szokott a viharos hangulat beállni. Sóhajtva pillantott a takaró alól a férfi felé.
-Ohh igazán sajnálom, legközelebb előre küldök 3 lovast harsonával, hogy bejelentsék az érkezésem, hátha akkor a drága halhatatlan Tiberiusunk nem esik bele a vízbe -forgatta a szemeit a nemes hölgy nevetve. Nem kicsit találta komikusnak, hogy a férfi csak azért mert mellé ült a vízbe esett.
-Hálás leszek érte -mondta Brithany nevetve, miközben felállt, és a pokrócát magán tartva a lóhoz ment és miután babusgatta egy ideig elővette a pokrócokat, és a nemes úr fejére is rakott egyet, de ahogy meghallotta az ezután következő hírt megállt a levegőben a keze a mozdulat közben.
-Mármint te gyereket? Igazit? -nyögte ki végül egy kis csend után, és leült a másik mellé. Nem igazán tudta elképzelni a férfit apa szerepben, egyszerűen nem ment neki.
-Afelől kétségem sincs, hogy nem nézel ide, amennyire nem érdekelt eddig a külsőm -nevetett fel Brithany ügyesen levéve a ruháit a pokróc alatt úgy, hogy ha nézne se láthasson semmit a férfi. Teljesen körbetekerte magát több pokróccal is, maga alá is helyezett egyet.
-Persze, szívesen látom bármikor -válaszolt Brithany a kérdésre, a vérfarkasos dologra nem is akart semmit mondani. Mi lelte Tiberiust, hogy gyereket fogad örökbe? Nem fért a fejébe a dolog.
-Én megvagyok, semmi nem változott a legutóbbi látogatásod óta, azóta senki nem mert hozzámérni a vásárlóim közül, híre ment, hogy milyen védelmezőm van -csóválta meg a fejét. -És köszönöm, de nincs semmire szükségem, amit meg tudnál adni -jelentette ki a hölgy a víztükrön hullámokat keltve a lábával. Az egyetlen dolog, ami hiányzott az életéből egy társ volt, akivel együtt élhet, mert kissé magányos volt az élet a kastélyban egyedül. Gyanította, hogy a gyerek sokat lesz majd nála, amennyit a férfi utazott, ennek örült is.
-Nem hagylak itt, csak nem fér össze a fejemben, hogy mi vihet rá, hogy magadhoz vegyél egy gyereket, szóval kifejthetnéd ezt a témát -mondta Brithany felpillantva a mellette ülő férfira. Kavarogtak benne az érzelmek mindenféle témáról: neki is örökbe kéne egy gyermeket fogadnia? Szeretne egy örököst, aki megőrzi a tudását és a lovak szeretetét, de saját gyermeke nem lehet soha. 21 éves volt már, de még is még korainak érezte a dolgot egyelőre.
-És milyen a gyerek? Lány vagy fiú? - kérdezte Brithany lassan alábbhagyó didergéssel, de kétsége sem volt afelől, hogy megfázott, és egy forró fürdővel fogja kezdeni, amint hazaér.

Tiberius csak válaszul kinyújtotta a nyelvét.
- Csak hármat? - nézett rá kérdőn a férfi. - Attól tartok alábecsülsz, vagy a harsonásaid képességét becsülöd sokra - tette még hozzá majdnem nevetve. Azonban nem sokára tényleg kitört belőle a nevetés.
- Iiigen - nyögte ki Tiberius és zavartan beletúrt a hajába. - Igen, én gyereket. És igen, igazi - nevetett továbbra is a férfi. Valahol számolnia kellett volna ezzel, hogy ennyire meglepi a másikat.
- Elviheted az összes pokrócot, nekem elég ez az egy - jegyezte meg Tiberius. - Nem szeretném, ha valami bajod lenne. Bár a vajákos vénasszonyok szerint egészséges a hideg vizes fürdő, de kétlem, hogy így gondolták - tette még hozzá a nemes úr bölcselkedve. Nem örült volna, ha miatt tényleg beteg lenne a lány. Ő csak egy ember volt, nem szerette volna elveszíteni egy megfázás miatt.
- Ennek örülök. A birtokon tényleg nem tudom mit tudna kezdeni magával. Mondom, hacsak nem a vérfarkasokkal kergetőzik. Ha beleszeretne egy lóba, majd szólj. Állom a költségét. Nem kell ajándékba adnod, megveszem, ha megtetszik neki valamelyik.
Tagadhatatlan volt, a nemes úr tényleg örült, hogy néha rábízhatta Brithanyra a gyereket. Még ki kellett gondolnia néhány dolgot, hogy mivel is foglalja le, vagy mit mondjon, mit tud csinálni a házban. Iskolába nem tudja küldeni, vagy ha meg is tenné, összesúgnának a háta mögött. Igen, tuti magántanár fog kelleni a lánynak.
- Helyes! Nem kell több olyan faragatlan barom - jelentette ki Tiberius. - Egyébként erről jut eszembe. Kéne neked valami testőr. A hírem és a hírnevem nem fogja távol tartani a vadbarmokat. Mármint azokat, akik valóban ostobák - fordult Brithany felé. Szemében aggódás ült. Szerette a lányt, ugyan csak testvéri szeretettel, de attól még szerette, és pont emiatt döntötte el, hogy ha tud tenni valamit, akkor megakadályozza, hogy esetleg valaki bántsa.
- Szerzek neked egy testőrt, ez nem vita téma... Még a drága vásárlód bármikor visszatérhet. Igazából adnék kölcsön néhány vérfarkast birtok őrzésre, de nem tudom mennyire zavarná, vagy nem zavarná a lovakat... - tűnődött a nemes úr hangosan. Igaz, teljesen elkanyarodott a gyerek témától, de nem kellett csalódnia Brithany békésen faggatta a gyerek ügyében.
- Igazából nem tudom - vonta meg a vállát. - Találkoztam valakivel, aki elég szar körülmények között nőtt fel árvaházban. Néhányan, egyenesen onnan vették meg maguknak, ha nem volt a gyereknek szerencséje. Jobb esetben meg kitették őket az utcára. Szóval egy reggel úgy keltem fel, hogy akkor megmentek egyet. Az elmúlt háromszáz évben nem sok hasznosat tettem. Ez talán hasznos. És erre talán azt tudom mondani, hogy nem megy kárba az alkum, és a hosszú életem - vonta meg a vállát a nemes úr. Talán ez volt az első alkalom, hogy először beszélt Britnek Avery-ről, még akkor is, ha nem mondta ki a nevét. De ennél jobb és pontosabb indokot nem tudott volna mondani. - Majd egyszer elkísérlek a külvárosba. Akkor talán megérted - jegyzete meg halkan Tiberius, majd elfeküdt a móló és becsukott szemmel a nap felé fordította a fejét.
- Lány - felelte a férfi még mindig csukott szemmel. - Tizenhat éves, félvér. Félig vérfarkas, félig ember. Aranyosnak tűnik. De úgy érzem nem értek a gyerekekhez. Tizenhat évesen szerencsére nem olyan gyerek. Meg lennék lőve egy öt-hat éves kisemberrel.

-Őszintén válaszolj nekem Tiberius, új borral kísérletezel és sokat kóstoltál, vagy csak szimplán sokat ittál mostanában? -kérdezte viszonozva a másik gesztusát. Megcsóválta a fejét. Sejtette, hogy a másik meg fogja lepni, de hogy ilyesmivel.. Szívesen ott lett volna, amikor magához vette a gyermeket, bár valószínű, hogy ő is egy gyerekkel tért volna haza, ha ennyire megrendítette a helyzet a másikat.
Nem kellett neki kétszer mondani, hamar még több pokrócba tekerte magát, míg végre már nem fázott.
-Vegyél fel melléje egy tanítót, addig se unatkozik, és a tudás manapság hatalom, szeressen meg tanulni és olvasni, de persze én is szívesen látom, talán rólam is ragad rá valamiféle tudás. Ahhoz, hogy lovat találjak neki amúgy is az kell, hogy sokat legyen nálam és ismerjem, te is tudod, hogy milyen ez a népség -ingatta meg a fejét közben a patása felé pillantva, aki a közelükben legelgetett néha egy-egy zajra felkapva a fejét.
-Irtózom a gondolattól is, hogy valaki egész nap a nyakamon legyen, de talán igazad van -sóhajtott fel Brit. Szerette a szabadságát, amit végre megszerzett annyi év után, hogy cselédek ügyeltek rá, nem hagyták bármi a rangjához nem illőt csinálni kislányként, de ezt egy testőrrel talán le tudja tisztázni. Azt tesz, amit akar, nem érdekli a veszély, azért van, hogy az idegenektől védje, nem saját magától, vagy a munkájától.
-Nem akarom megtudni, hogy vajon a vérfarkasod, vagy a lovaim nyernének egy párbajban, szóval osztom a véleményed, hogy nem kéne megpróbálni se -mondta felsóhajtva, és próbálva nem elképzelni a jelenetet, inkább a férfi felé pillantott, aki ott feküdt mellette a mólón. Ebben kicsit hasonlítottak, szerették elfelejteni a felesleges formalitásokat, és kicsit kiszabadulni a rangjuk súlya alól.
-Ne érts félre nem tartom rossz ötletnek, hogy örökbe fogadtad, csupán meglepett, nem tudtam elképzelni miért hívtál ide minden különösebb ok nélkül. De szerintem nálad rossz helye nem lesz, ebben biztos vagyok -mondta a férfi felé mosolyogva. Komolyan gondolta a szavait, és lassan a fejébe férkőzött, hogy örökbe fogadjon maga is egy gyereket valamikor, de még nem most, ahhoz még kevés lenne, és elő akarná a feltételeket is készíteni hozzá, mert a birtoka nem éppen volt gyerekbiztosnak mondható. Saját gyermekre úgy sem lett volna lehetősége, és így egy nehéz sorsú gyereken is segíthetne.
-Majd belerázódsz, ahogy őt is megismered, én nem aggódnék azon, hogy rossz sorsa lenne nálad, nekem már most is úgy tűnik, hogy minden tőle telhetőt megteszel érte. Adj időt magadnak, senki nem születik szülőnek -mondta a fiatal nő kinyújtva a lábait a víz fölé. Elgondolkodott rajta, hogy ő idősebb, vagy kisebb gyermeket fogadna-e inkább örökbe, de nem tudta magának megválaszolni a kérdést.

- Őszintén válaszolok. Csak most, és csak neked. Mind két kérdésedre a válaszom... - hatásszünetet tartott Tiberius, vigyorogva. A vigyorát nem tudta levakarni az arcáról. - Nem! - jelentette ki a válaszát.
Helyeslően bólintott, mikor Brithany még több pokrócba burkolta testét, és már nem látszódott a kezén sem, hogy a hideg miatt esetleg reszketne.
- Tud írni és olvasni. Mit tanítsak még neki? Annyira nem tudom még mi érdekli. De... lehet, hogy azért ismétlés nem árt, kitudja az árvaházban mit tanítottak neki. Oké, köszönöm, ez egy jó ötlet volt - mosolygott rá Tiberius hálásan.
- Persze, csak... valahogy az se lenne jó, szerintem legalábbis, hogy nálad legyen állandóan. Neked is van munkád... - csóválta meg a fejét a férfi, miközben csak burkoltan célzott arra, bár örökbe fogadott egy gyereket, nem szeretné, ha az a gyermek el lenne hanyagolva, vagy mert a férfi nem tud vele mit kezdeni,ezért állandóan másnak passzolja le.
- Nem olyan testőr lenne, mint amit a drága megbolondult... khm, akarom mondani megboldogult szüleid akasztottak annak idején a nyakadba. Nyilván majd el kell mondanod a szabályokat, amihez tartsa magát - vonta meg a vállát a nemes úr. - Tény, ami tény nem igazán tudok neked ebben tanácsot adni, hogyan i kéne bánni egy testőrrel, mert nekem nincs. Igaz, én ha meghalok újjá éledek. De ez én vagyok, nem pedig te. És valljuk be, elég sok csalódott ügyfeled kódorog a külvárosi kocsmákban az elutasítás utáni néhány órában.
Tiberius hangja közönyösen csengett de belül kissé remegett az úr, már csak arra gondolva, hogy elveszíthet valaki hozzá közelállót. Még túl friss volt a seb, Calypso hiánya még mindig fájó pont volt a nemesnek, hiába telet el már néhány hónap a hibrid asszony halála óta.
- A zsákmányállat és a ragadozó ritkán jön jól ki. Bár illik megjegyezni a vérfarkasaim védelmében, hogy egy vérfarkas, nem csak állat. De a lovakat idegessé tehetni. Majd körbekérdezek néhány kapcsolatomnál, hogy tudnak-e jó... khm... testőrt - a férfi csak célzott rá, nem mondta ki nyíltan, hogy valójában rabszolgára gondol. Tudta, hogy a lány elítéli a rabszolgaságot, de nem volt mit tenni, Damarelben ez bevett szokás volt. S, Tiberius mindent megtett volna azért, hogy a lánynak ne essen baja.
- Való igaz, találkozhattunk volna nálad is. De valld be, ott nem lett volna tó, amibe beleeshettünk volna - nevetett fel a férfi. - Gondoltam, hogy valami semleges helyszín jobb lenne. Egyébként a napokban lesz majd egy meglepetésem neked - tette még hozzá a nemes úr. Néhány szívesség volt az ára, de majd kiderül...
- Tudod, azt hittem egy tizenhat évessel könnyű dolgom lesz. Nem gyerek, nem felnőtt, erre úgy érzem, hogy lehet rossz ötlet volt. Lehet egy gyerek-gyerekkel többre mentem volna. Úgy érzem nem tudok vele mit kezdeni. Oké, értem én, hogy az árvaházban kénytelen volt, és magára volt utalva... De itt még is mit mondjak neki mit csináljon? Hova vigyem el? Vigyem el, mikor elutazok? De hova teszem a tárgyalások alatt? Félvér, látszódik rajta... Valaki még azt hinné róla, hogy a szeretőm. De... mikor mutatták a rajzot róla, megfogott a tekintete. Annyira eleven volt, nem üres, üveges mint a többi gyereké - fakadt ki tanácstalanul a férfi, miközben beletúrt a hajába. Lassan kezdett megszáradni. Remélte, hogy már a lány sem reszket, valahol a több millió rétegnyi pokróc alatt.

-Pedig akkor lehet kicsit kevésbé lennél az udvari bolond a szememben -vigyorgott a nő a másikra, elégtételt akart venni a férfin a vízbe rántásért. Nem gonoszkodás volt a réséről, csupán próbálta kicsit lazítani a hangulatot maguk közt. Utálta bevallani, de az élete része, az egyik legjobb barátja lett a férfi.
-Történelem! Főleg a saját fajáé, esetünkben fajaié, de általánosan álljon tisztában amivel csak lehet. A művészet ismerete se lehet rossz egy ifjú hölgynek, a javára tudja fordítani az életben majd -mondta Brit a köszönetre válaszként csak legyintve egyet. Pontosan ismerte mi válik sz ember előnyére, ha egy nő meg akar állni ebben a világban a saját lábán. Őt érdekelték is ezek a tárgyak, szívta magába a tudást, bújta a könyveket az órái után is. Nem egyszer a szülei zavarták haza a tanítót, mert a lány órákkal tovább marasztalta.
-Nem kell, hogy mindig nálam legyen, és ha nem elme roggyant és rúgatja fel magát a lovaimmal, akkor elfér mellettem a munkám mellett is, ha vevő van nálam akkor meg olvashat, van sok olyan könyvem, amit élvezetes olvasni fiatalabb lányoknak is -mondta a nő biztatóan megszorítva a másik vállát.
-Úgy még lehet, hogy elfogadhatónak tartanám a dolgot, és lehet kicsit nyugodtabb lennék, de az első megjegyzés után, hogy veszélyes, amit a lóval csinálok repül, az tuti -fújtatott egyet a nő kissé felhúzva az orrát a színjáték kedvéért.
-Köszönöm, de remélem továbbra sem felejtetted el a rabszolgasághoz való hozzáállásom, és nem várod, hogy hagyományos módon bánjak vele -mondta a nő a jövőbeli konfliktusokat megelőzve.
-Nem lenne mit megbosszulnom rajtad, való igaz -bólintott a nő kaján vigyorral az arcán a férfi felé pillantva, de a meglepetés szóra felcsillantak a szemei, mint egy kislánynak. Az élet néhány területén még szinte kislány maradt, még próbálta pótolni, amit a szülei elvettek tőle: barátokat szerzett, napestig lovagolt, kibontott hajjal, botrányos ruhákban járt és egész nap a könyveket bújta, de a boltok kirakatai előtt is sok időt töltött néha napján.
-Utazz vele, de az ne a tárgyalásaidról szóljon, hanem róla, mesélj neki helyekről, ismerje ki magát minél több helyen, hadd lásson világot, hidd el, aki eddig egy épületbe volt bezárva, az imádni fogja, ha utazgathat gondtalanul. Le merem fogadni, hogy odáig lenne, ha szép fogadókban szállnál meg vele, vagy elegáns éttermekbe vinnéd -próbált használható tanácsokat adni a másiknak a hölgy. Biztató mosolyt vetett feléje, úgy gondolta a férfinek nincs miért aggódnia, rossz apa nem lehet, főleg amennyire védelmezte mindig is Brithanyt is.

- Na köszönöm! - horkantott fel a férfi jókedvűen, miközben a folyamatos mosolytól kezdte úgy érezni, hogy lassan úgy marad az arca. Nem sértődött meg, nem volt miért. A szokásos kis játékos évődés volt. - Akkor, mikor nem figyelsz, majd elrakom a csörgő sipkámat - tette még hozzá Tiberius. Ha már egyszer udvari bolondnak lett titulálva.
- Hmm... Nem is rossz. Utána kérdezek, ki vállalja. Lehet, mert félvér elég sok tanító vissza mondaná. Bár... a sok-sok arany rendszerint megszokta oldani, hogy ne féljenek annyira látványosan az emberek. De valóban, a történelem és a művészet nem hangzik rosszul. Sajna, mikor még élt a családom, én betegeskedtem, nem tudom, hogy a nővéreim és a húgaim mit vagy mit nem tanultak - jegyezte meg a férfi. Fel sem tűnt neki, hogy az egyébként soha nem emlegetett családja is szóba került. Ez is mutatja, hogy Brithany már nem csak egy ismerős, hanem már a családja tagjává vált az elmúlt hónapok során.
Tiberius pusztán biccentett. Majd megbeszéli mind a kettővel, hogy hogyan is legyen az első találkozás.
- Rendben. De ezt azért neki is mond el - nevetett fel a férfi. - Nem, nem felejtettem el. Többek között ezért is nem állítottam be még egy testőrrel - tette hozzá. Mondjuk tény, ami tény annyira még nem volt úgy eleresztve idővel, hogy ebben gondolkodjon. De, ahogy a mondás tartja, ami késik nem múlik. Előbb-utóbb meg fogja találni a  megfelelő testőrt a lány számára.
- Miért? - nézett meglepődve a férfi. - Mit szeretnél rajtam megbosszulni? Megengedem, hogy nyakon vágj - ajánlotta fel kegyesen Tiberius. Ez egy olyan kegy volt, amivel csak kevesek élhettek. Na persze, ha a lány nem használja ki, az se zavarta volna Tiberiust.
- Értem - bólintott a férfi. - Az a baj, hogy nem megyek csak úgy céltalanul városokba. Ez a lakhelyem, itt élek, itt szeretek lenni. Ha a munka más városba szólít, akkor nyilván megyek, hiszen az elsőnek kell maradni és uralni a borpiacot. De... azok nem olyan hosszú utazások, hogy esetleg legyen idő városnézésre. És mint mondtam, a nyilvánosság kétélű fegyver. Nem szeretném, ha elterjedne a híre, hogy a szeretőm. Részben, mert nem az, részben neki se tenne jót, ha ilyen pletykák keringenének róla a városban - fejtegette a véleményét Tiberius. - Ebben az esetben egy gyerek-gyerek jobb választás lett volna. Na de mindegy, nem fogom vissza vinni, nem töröm össze, hogy én is lemondok róla! - jelentette ki Tiberius. Bízott magában, hogy valamit majd kitalál, hogy megkönnyítse Loralis életét és hogy segítse a beilleszkedést az új életébe.
- Viszont, kedvesem - ez nem szerelmetes megnevezés volt, hanem csak kedveskedés, - lassan ideje indulnunk. Nem kéne valóban, hogy megfázz. Bár nem reszketsz, de az ajkaid lilás-kék, mely arról árulkodik, hogy fázol - állt fel Tiberius és vette magára a kissé még nedves öltözékét. Reménykedett abban, hogy a lány alsó ruházat valamelyest megszáradtak.
- Nagyjából egyenlő távolságra lakunk - jegyezte meg öltözködés közben tűnődve a férfi. - Csak mert, ha én lennék közelebb oda vinnélek, hogy egy kiadós forró fürdő után engedjelek utadra - tette még hozzá. Elhessegette a képet Brithanyról és a hatalmas fürdő kádjáról, amely egyébként a medence kategóriába illett volna bele igazán.
- Köszönöm, hogy eljöttél - ölelte magához a lányt. - Vigyázz magadra!


VÉGE

A fenforgás nagy volt, miközben a farkas felkergette a fürjeket a kisebb fák ágára. A hangulat tapintható volt a madarak és  a vérfarkas közötti térben. Luna jelzés értékűen morgott, miközben a mögötte lomhán érkező nemes kezébe vette az íját és unottan becélozta az egymás mellé telepedett madarakat.
A farkas feszülten figyelte, szinte pásztázta az őt szuggeráló madárrajt majd szinte fintorra húzva pofáját a férfi felé emelte fejét. Rajta! Sugallta szemeivel Tiberius felé az egyértelmű tanácsot. Éhes volt és türelmetlen jószág ezekben a percekben, néha úgy festett még  a fa kérgébe is belemart volna a túlcsorduló energiától. A mihez tartás végett,  nem is volt szabad megfeledkezni ezekről az ősi ösztönökről hiszen a jó munkáér jár egy egész telt fürj tojó.  Talán ezért is nyalta folyton a pofáját és szemfogait az elégedetlen szuka.
Kolduló szemekkel illette mögötte az urat, majd mikor két húsos jószágon átütött nyílvessző, azok tompán puffanva értek földet a zsenge harmatos fűtengerben. Az elégedettség pedig egy vonítás formájában teljesült be.

-Megmondtam, hogy remek móka nem igaz?Eltereli a gondolatokat a gondokról és a nyűgről, szóval azt hiszem megérett már egy ilyen jól megszervezett vadhajtás.-Húzta össze a deres hajú lány a selyemköntöst mellkasán, majd egymásra terítve azokat, végül megkötötte a finom szalagot derekán és  nagyot nyújtózva kiropogtatta az elgémberedett csontokat.-Nem is tudom mikor csináltunk ilyet utoljára Tiberius, de a kétszáz év már egész biztos megközelítése a valóságnak. Nem?-Fecsegett kellemes, lágy hangon a Lucier lány, majd lehajolt és kézbe vette a kimúlt és bőségesen vérző madarakat.
A végső simítás végül azok bő vízzel való átmosása volt - amit természetesen  a kulacsából áldozott rá -, majd végül egy tiszta konyharuhával tekerte be külön-külön a jószágokat és  a batyujába tette azokat. A mosolya ami ezt követte széles volt és még az ostoba is tudta, olyan büszke magára mint máskor az úr saját sikeres üzleteire. Ez a gondolat még inkább megmosolyogtatta és felvetette benne a kérdést: van ilyenkor oly lelkes ifjonc mint a gyermek aki életében először fogyaszt tejkaramellát? Vagy az uraság minden egyes alkalommal ilyen megtört és bús képpel jár és kel, mint most ahogy összeszedi a vértől maszatos nyilakat.
-Bravó-bravó Theunissen úr, igazán példás célzás volt az ön részéről!-Libbent a képbe nem sokkal, néhány perces elmaradását felhozva a Damarel városbeli nemesek, egy kisebb zárt csoportja. A borászok mindig is olyan furcsák voltak a nő számára, de talán csak Leven Vergirsk volt az a fajta emberi teremtmény aki Lunarisból értetlen pillantásokat váltott ki. Aki most is affektálva, - kézfejét kilencven fokban lehajtva és szinte spiccbe vágva - megállt a halált is barátságosabban üdvözlő Theunissen mellett. Vergirsk a nyugati negyed egyik kisebb kis iparmágnása, bár nem lehet egészen biztos az ember abban, hogy lehetséges e így nevezni a borászokat. "Meg nem értett állatok." - jegyezte meg minden alkalommal Lunaris mikor a piacra lépve, a poros borosüvegek rendezgetésében fennakadt tekintete.
És most is!A mögötte kullogó inas kezében egy ezüst tálnyi jégben hordozgatta körbe az egyik legértékesebb 50 évet megélt borát! Az ő karján pedig olyan sután állt az íj és a tegez, hogy a hülye is látta rajta ő maga nem ért ehhez csupán bohóckodik. Mégis ki vetné át karját az ideg és a fa között, ezzel egy retikülként könyökhajlatába akasztva a fegyvert? Mindezek mellett az egyetlen jó helyen, vállán pihenő tegez sem volt rendeltetés szerűen elhelyezve hiszen az úr már méterekkel ezelőtt elhagyta nyilait.
-Milyen könnyedséggel, akár egy Isten, még magam is éreztem a nyíl hegyét a szívemben!-Állt meg végül, és toporzékolva mellyel csakugyan odavonzotta Luna értetlenkedő pillantásait végül átölelte a feszes felkart és szinte Tiberius vállára hajtotta a fejét.-Hát akkor lesz üzlet, husikám?~-Duruzsolta természetellenesen vékony hangon, ami után feltette magában a kérdést minden épp eszű ember: kasztrálták?
A Lucier lány arca hirtelen olyan leterhelté vált... Vagy csak épp igyekezte felfogni mi is történik valójában. Végül csak halkan odasuttogott a Lordnak:
Megehetem?
Leven pedig csak orrára pöccintett sértetten.

Tiberius számára a mai nap csupa meglepetéssel indult. Előszöri is egy rég látott fekete kutyus lepte meg az ajtóban. A nemes úr nem keveset csodálkozott, hogy rég látott gyerekkori barátja csak úgy a semmiből feltűnt, egy csomagot cipelve magával.
- Szia Luna - mosolygott rá az úr és mosolyogva megvakarászta a nőstény füle tövét. - Gyere be, érezd magad otthon! - invitálta be a farkas hibridet.
Azonban a nosztalgikus öröm nem sokáig tartott. Néhány kereskedő, akivel ugyan megbeszélte a találkozót, és mélyen nagyon mélyen reménykedett abban, hogy még se jönnek el, néhány óra múlva, már vigyorogva álltak a kapu külső oldalán.
- Jöjjön csak Theunissen úr. Meghívjuk a szokásos vadászatunkra is! - próbálta édesgetni az egyik.

Így esett meg, hogy a városon kívüli tónál Tiberius éppen eltalálta egy fácán tollas hátsóját. A madár furcsa hangokat hallatva elmenekült. Valószínűleg a szép farktollat siratta.
- Egyszer Lunaris drágám, majd ketten megyünk vadászni - suttogta Tiberius, miközben halkan felnyögött, ahogy az egyik borász éppen egekig magasztalta Tiberius lövéseit, amik inkább a fákat és a bokrokat veszélyeztette, mint az élővilágot.
- Pardon...? - rázta le magáról a furcsa ember kezét Tiberius és fintorogva nézett rá. Mi az, hogy 'husikám'? Tiberius úgy érezte, hogy soha ennyire nem sértette meg senki.
- Milyen üzlet?! - állt meg Tiberius. - Miből gondolja, hogy meg fogom venni ezt az olcsó, felvizezett lóhugyot, amit maguk borként akarnának eladni? Még a legrosszabb évben is jobb bor került ki a kezeim alól, mint ez a moslék - horkantott fel bosszúsan a férfi, miközben megvetően nézett az erősen kasztráltnak tűnő férfi egyedre.
- Mondja, maga teljesen hülyének néz? - vonta kérdőre. - Tiberius Theunissen vagyok, nem egy ostoba ember, akit csak úgy be lehet csapni!
Tiberius nagyon pipa volt. Legszívesebben megölte volna mindegyiket.
- Nem Lunaris, ne vegyél minden szemetet a szádba. De... eljátszhatsz velük - kacsintott a lányra a nemes úr.

-Nade husikám!-Csattant fel Leven, kezével pedig megpaskolta a férfi mellkasát annak szíve felett. Kisujjával sunyin azonban, beggyel melegebb mozdulatokat bevetve húzott néhány vonalat amaz nyakára. Ide látta a nő, a férfi bőrét kirázza a libabőr és a láthatatlanul szőke apró szőrszálak felágaskodnak a nyakán. Ő várt, nem ehetett meg akárkit és nem is akart, ettől függetlenül nekidőlt a fürjek ülte faág alatt a törzsnek. Végül pedig egyszerűen csak játszani kezdett köntöse övével, ujja köré tekerte majd mutatóujjával köröket rajzolva a levegőbe lepörgette az anyagot arról. A kék szempár vörös chrome-val kenve csillant meg a rá vetülő napsugarak kellemes fátyla alatt, de a körmei abnormálisan kiélezőtek.
-Hogy mondhat ilyet?!A legédesebb bor kerek e világon, 50 éven keresztül érleltem csak azért, hogy ilyen tökéletes aromája legyen!-Fújtatott, szinte macskaként - tüzelő nősténymacskaként -nyávogva ragadta meg a selyeminget és megrázta Theunissent. Luna hosszú sóhajt ejtve, csak odalépett és a nőies puhaságú kacsókat megfogva elemelte. Ujjait szinte lefeszítette az anyagról, de ezek után is dimbes-dombos volt az anyag nyaka. A farkas ezután elengedte a nemest és Tiberiusra sandított.
-Legközelebb felfalom az érett és gyomorrontással nem kecsegtető nemeseket, akiknek esetleg eszébe jutna elrángatni holmi fecske lesésre.-Fintorgott orrnyerget ráncolva, szemfogait villogtatva Verglisk arcába mire az alsó ajkát legörbítve ellépett és a vödörhöz lépve kirántotta abból az üveget. De olyan lendülettel, hogy az még a hibrid tulajdon nyakának is fájt.
Ám hogy! A jég jóideje megolvadhatott, hiszen idekint nyárias időszak volt és ez eléggé megnehezítette a jégkockák molekuláinak szerkezeti fenntartását. Az üveg megcsúszott és kirepülve annak markából a nemes Tiberius felé szállt. Lucier az utolsó pillanatban, szinte fél centire kapta el az üveg hasát.
- Oh egek kishölgy, megmentette 50 év munk...-Csicseregte és kézzel nyúlva próbálta meg megkaparintani tulajdonát. Luna ekkor elengedte és az a lába előtt tört össze, egy borzalmas cefreszagot felszabadítva. El is hátrált.-A BOROM!
- Ez nem bor, ez valami borzalmas méreg ami szaggal öl...-Takarta el érzékeny orrát a köntös ujjával. Leven sértetten szorította ökölbe a kezét, majd pofonra lendítve azt lekevert egyet a számára fiatal kislánynak.-Ribanc!