Felthir-kőkapu

Galeon


Igen ő Sangria menekült. Igazából macska-egér játékot játszott, de ahogy a köves, agyagos talajon rohant, nem érezte játéknak. Egy dárda suhant el mellette megkarcolva a bal vállát. A nő tudta, hogy ez holnapra majd fájni fog neki. De a végén még ő lesz az egér! Pedig ő a macska... Hirtelen irányt váltott és az üldözői irányába rohant. Nem voltak felkészülve a szabadúszó kereskedők felkészülve az irányváltásra. Azt hitték, ha beszorítják a cicát, akkor el tudják kapni. Sangria, a jobb oldalit célozta be felé futott, a másik kettő kicsit hátrált, hogy ne zavarják meg a védekezésben. A nő, egy hirtelen bal fordulattal a közelebb hozzá esőnek hasította fel a karmaival a torkát. Ezt követően a másik kettő a sokktól megkövülve már könnyű volt a nőnek.
- Még ilyet! - dohogott hangosan, majd nagyot nyújtózkodott. Nem messze volt a szekér, gyalog üldözték inkább.
- Ostobák voltak - közölte a világgal a nő. Ahogy a szekérhez lépett vissza változott és valami ruhanemű után kezdett el kutakodni. Talált valamit, ami eredeti funkciójában lepedő volt, de Sangriának pont megtette, hogy maga köré csavarva elrejtse kíváncsi szemek elől a testét.
Ahogy körbe nézett egyre nagyobb tanácstalanság ült ki az arcára. Nem tudta, hol van.
Ideges nyihogás ütötte meg a fülét. A ló. Szegény pára idegesen kaparta a földet. Sangria nem utálta az állatokat, így a lovat sem akarta bántani. Eloldotta, végül is lovon is vissza mehet. A ló nem hülye állat biztosan elvezeti valami olyan területre ahol esetleg a nő is jobban boldogul. Esetleg néhány ember útba igazítást adna neki. A ló már öregecske volt, meg igásló, legalábbis robusztus termete erre engedett utalni. A nő, gondolkodott, hogyan is ülhetne fel az állatra, hiszen csak egy lepedő volt a teste körül. Végül a szekéren keresztül mászott át az állat hátára és némi lepedő szaggatás után kényelmesen is ült.
A ló azonban nem mozdult, csak idegesen kaparta a földet. Riadt tekintete elárulta Sangriának, hogy nincsenek egyedül.
- Bárki vagy, parancsolom, hogy fedd fel magad! - hangja szinte visszhangzott a néma csöndben. Biztos volt abban, hogy bármitől is félt a ló az itt van a közelben és igen is hallotta őt.

Egy villanás volt az egész, nem több. Villám, aminek a színe olyan fekete volt, akár a csupasz, esti égbolt, s hangosabb 1000 ágyú lövésénél. A ló feje - amin Sangria ült - eltűnt, a nyak csonkjából pedig skarlátvörös gejzírként tört elő a vér. Bárki, vagy bármi is volt a támadó, elég erős és gyors volt ahhoz, hogy anélkül válassza el a fejet a nyaktól, hogy a test akárcsak egy kicsit is megrezdüljön. Hosszú másodpercek múlva bicsaklott csak ki a négy darab hosszú, izmos láb, s ha csak Sangria idejében le nem ugrott róla, akkor a holttest maga alá temette Őt.
A szekértől nem messze, egy fekete, démoni, oroszlánszerű árny csámcsogása hallatszott. A mérete tekintélyt parancsoló volt, tűhegyes fogai között összeroppant a ló koponyája...
Ha az ember fia jobban szemügyre vette, akkor láthatta, hogy igen, valóban egy oroszlánról van szó. Egy óriás oroszlánról. Fekete bundáját fekete páncél ékesítette, hátán pedig egy címerrel ellátott, vörös nyerget viselt. Olyan volt, mintha az ördög hátasa lenne az személyesen.
Ahogy végzett a fej elfogyasztásával, teste felizzott, s átalakult emberi alakjába. Egy elegáns, jóképű, macskafülű és farkú férfi állt Sangria színe előtt. Nem siette el a bemutatkozást... előbb még megnyalta mind a tíz ujját. Nem akarta, hogy a fenséges vér akárcsak egyetlen cseppje is kárba vesszen.
- "Parancsolom"... Ti halandók... szerettek parancsolgatni. Ehhez értetek... és van még egy valami, amihez szintén. Az életetekért való könyörgés. Előbbi bosszantó zaj... utóbbi zene füleimnek... Ne érts félre... Könyörgés ide vagy oda, normális esetben megölnélek. De nem ezért vagyok most itt. A gazdámat keresem. Emerald Conell a neve. Mondd, nem tudod véletlenül, hogy hol találom Őt?

A pillanat műve volt. S bármi is volt eléggé hangos volt, hogy Sangria egy pillanatra összerezzenjen. Elegánsan ugrott le a lóról, s kimondottan örült, hogy nem festette vörösre a vér a ruhájaként funkcionáló lepedőt.
A macska, ami megtámadta a lovat, fekete volt. És nagy. Sangria meglepődött. Ő nem volt ennyire magas és megtermett macska alakjában sem. Első szippantásról megállapította, hogy más. Nagyon más. A nő óvatosan figyelte. Nem követte el azt a hibát, amit Hircine-nél a hegyen. Nem tudta mennyire erős a vele szemben álló macska.
Szenvtelenül figyelte, ahogy felfalta a macska az egész ló fejét, majd átváltozik.
Meglepődött, hogy a ruha is rajta maradt. Idáig érezte hogy némileg bizsereg a levegő a mágiától.
- Halandó? - Sangria gúnyosan kérdezett vissza. Még is ki ez, aki csak úgy lehalandózza? Nagyon szeretett volna elégtételt venni rajta, ám egyelőre kivárt.
- Nem tudsz megölni. Miért hiszi mindenki azt, hogy megtud ölni? - költői kérdés volt, a nő nem várt rá választ. Na jó, de. Miért hiszi mindenki azt róla, hogy könnyű préda? Csak azért mert nő? Abban az esetben gyorsan szobacicát csinál ebből a vérmacskából. Hircine mellé, tökéletesen mutatna. Sangria szem megvillant. Céltudatosan és szinte követelődzően, hogy bizonyítsa a saját igazát. Miszerint egy macska nem tudja őt legyőzni.
- Gazdád? - nézett rá csalódottan a nő. Szóval a cica foglalt. Mindegy... Ahogy tovább hallgatta kiderült Sangria számára, hogy a cica kóbor cica lett. Gazdi nélkül magányra ítélve.
- Nem - felelte végül. - Hogy őszinte legyek nem tudom ki az, akit gazdádnak nevezel. Sose hallottam róla, pedig már hat évszázada a világot járom. Szóval valami jelentéktelen személy lehetett - válaszolta, feledve minden egyéb gondolatát, hogy óvatos lesz. Bár... lehet Sangriánál ez volt az óvatosság.
- Most mi a terved cicus? - nézett rá várakozóan. Képessége, az ereje a bőre alatt vibrált, készen, hogy szinte az utolsó pillanatban megállítsa a cicát, ha az támadni készülne.

- Halandó. Ti, kik nem a pokol szülöttei vagytok... testetek halálával a lelketek a pokol tüzén ég el. Ellenben mi, démonok... ha a testünk el is pusztul, a lelkünk újjászületik és erősebben térünk vissza. - Magyarázta egy halvány, de gúnyos mosollyal az arcán.
- Mindenkit meg lehet ölni. Amit ti halandók halhatatlanságnak véltek, az csupán csak silány utánzata a démoni létnek. De én ismerek egy olyan személyt, aki még magának a pokol királyának a lelkét is hamuvá égetné. Meglehet, hogy én erre nem lennék képes... de egy magadfajta halandó nem ellenfél a számomra. - Galeon e szavakat oly könnyedén ejtette ki, hogy már-már szinte nyugtató volt a hang, amin beszélt.
- Gazdám... társam... a személy, aki a kényelmemről gondoskodik. Az esküm hozzá köt. - Mutatott a nyakörvére. Nem értette, hogy miért is olyan fontos a másiknak, hogy milyen kapcsolatban áll Ő Emerald Conell-el...
Amikor Galeon meghallotta, hogy a titokzatos idegen sem tud semmit Emerald Conell-ről, elszomorodott és tekintetét lesütötte. Hol lehet? Már mindent tűvé tett érte. Gondolataiból Sangria kijelentése rángatta ki. "Szóval valami jelentéktelen személy lehet".
- Mondj még egy ilyet és a lóhoz hasonlóan, a te fejedet is elválasztom a nyakadtól. A hercegnő olyan, amilyen, de rajtam kívül... senki másnak nincs joga szidni Őt. Különösen nem egy hozzád hasonló... mi erre a jó szó? Azt hiszem... ti halandók a "cafkát" használjátok rá. - Galeon nem hogy csak megvédte gazdáját, de még elég rendesen oda is szólt Sangria-nak. A kocka elvolt vetve.
Galeon megölhette volna Őt, de inkább nem vesződött vele... Ehelyett leült törökülésbe, s a kis szütyőjéből egy térképet elővéve, kiterítette azt a földre. A térkép a kontinenst ábrázolta. A démon egy újabb területet karikázhatott be, ezzel lehúzva azt a "hol nem kerestem még" listáról.
- Nem tartozik rád. De megkeresem Őt. - Jelentette ki.

Lassan összeállt a kép Sangria fejében. Tehát akkor az előtte lévő vérmacska férfi valójában egy démon hibrid. Felettébb érdekes. Tűnődve nézett végig a férfin, erőteljesen olyan aurát árasztva, mint egy tudós, mikor érdekes boncolni valója akadt. Amennyit tudott ő maga a Pokolbéli hierarchiáról... az nem volt túl sok. Persze, utána nézett... a robbanás után, amikor már jóformán semmiféle írott anyag nem maradt fent.
- Tény próbára, cicus - jegyezte meg gúnyosan Sangria, s a vértűi már ott lebegtek mellette, hogy az első aprócska rezdülésére a másiknak aktiválja őket. Ennek ellenére némi sajnálatot érzett a másik iránt. Bár ostobának tartotta, hogy esküvel egy másik felettébb jelentéktelen személyhez kötötte magát.
- Hercegnő? - meredt rá Sangria és hideg, örömtelen nevetésben kötött ki. - Nem tu... - kezdte volna a kioktatást, de valami szöget ütött a fejébe. - Azt mondtad Emerald Conell? - nézett a cicára. Rémlett neki valami a Conellekről. Mintha Zane említette volna neki. - Tudom ki vagy - közölte a macskával. - Te vagy azaz ostoba, aki kapott egy nyakörvet, mert szobacicának hiszi magát - jelentette ki diadalmasan.
- Ennek ellenére nem tudok segíteni abban, hogy merre van a gazdád. Viszont aggodalomra adhat okot, hogy eltűnt. Nem szokványos. S bár hozzám képest biztosan fiatalabb, gyengébb, de egy vámpír nem tűnik el csak úgy a semmiben - töprengett hangosan a nő. Felvont szemöldökkel nézett a macskára, mikor az lecafkázta. Ha más nem ebben a pillanatban döntötte el a nő, hogy bosszút áll rajta. Megvárta míg a macska elfoglalja magát, s miközben ő a térképpel bogarászott valamit Sangria útjára engedte a vértűit. Reménykedett abban, hogy a ruhája nem védi ki teljesen a vértűket, noha az arcát nem takarta semmi.
- Cafka... Nos, a hatszáz évemmel eddig egyszer sem cafkáztak le. De ne hidd azt cicus, hogy ezt szó nélkül eltűröm neked. Egyike vagyok azoknak az amiráknak, akinek a drága hercegnőd engedelmességgel tartozott. S most, hogy ezt tisztáztuk cicus, gyere csak ide hozzám. Most! - intette magához közelebb a macskát. Természetesen ez csak abban az esetben fog működni, ha a macsekra hatással vannak a vértűk. Na jó, egyébként is működne, de az sok erőbe kerülne Sangria pedig ahhoz most lusta volt.
- Ha nem magától tűnt el, nem egyedül kellene keresned - jegyezte meg a nő halkan. Vámpír volt félig, szóval kicsit aggódott a macska gazdájáért, de nem annyira, hogy elfelejtse, hogy tulajdonképpen egy hatalomátvétel küszöbén áll.

Galeon éppen a térképével szöszmötölt, amikor is, éles hallásával, levegőben süvítő vértüskékre lett figyelmes. Tekintetét felkapva rájuk, a másodperc egy töredéke alatt cselekedett: jobb kezével - még röptében - elkapta mindegyiket. Gyerekjáték volt, lévén egy puskából kilőtt golyó is csak lassított felvételnek tűnik a számára.
Morcos volt... felegyenesedve lecsapta füleit, macskaszerű farkincája pedig fel-alá járt.
- Hé te... harcolni akarsz..? - Kérdezte olyan ridegséggel, hogy a levegő is majd megfagyott körülöttük. Galeon észre sem vette, hogy a tenyerében levő vértüskék, egy aprócska heget azért ejtettek... Hovatovább, azon keresztül beszivárogtak a véráramlásába. A teste elnehezedett, mintha nem teljes lett volna ura neki.
- Hm? - Érdeklődve a tenyerére pillantott. A seb eltűnt, de már késő volt. Ellenfele képességének hatása alá került. Ahogy meghallotta, hogy menjen közelebb, a teste magától mozdult, engedelmeskedett. Hamarosan, Sangria színe előtt állt.
Ahogy hallgatta annak számára unalmas monológját, Galeon arca úgy burkolódzott egyre nagyobb sötétségbe. Nem is Ő lett volna, ha nem rukkol elő valami váratlannal: jobb keze egy pillanat alatt Sangria homloka előtt termett és egy olyat pöckölt rá, hogy az bizony még másodpercekig visszhangzott a sötét erdőben.
- Blablabla... a silány vértűid helyett inkább halálra akarsz engem untatni? Miből gondolod, hogy akárcsak egy kicsit is érdekel engem az, hogy a gazdám kinek tartozik engedelmességgel? Engem az Ő esküje nem kötelez. Ami pedig az életkorodat illeti... én nem vágnék fel rá... vén satrafa! - Galeon most jól megmondta a magáét. Sangria-nak igencsak meg kell erőltetnie magát, hogy ha a vértűivel kordában akarja tartani az egyik legerősebb démon hibridet.
- Igen... ezek számomra nem fontosak... ellenben a ruháim! Ezek az én becses ruháim, amelyeket tőle kaptam! Ha a vértűid akárcsak egyetlen karcolást is ejtenek rajtuk, megesküszöm... hogy az egész Vérhegyet leradírozom a térképről! - Ahogy mondandója végéhez ért, még az ég is beledörgött. Galeon nem viccelt. Sajnos, nagyobb volt a füst, mint a tűz, így hát ereje fogytán, a földre rogyott szerencsétlen macska. A vértűkkel való harca, teljesen legyengítette a testét. Többé már nem képes nekik ellenállni. Legalábbis, a képessége aktiválódása nélkül. A haragjával, seperc alatt visszanyerné az irányítást a teste felett és megsemmisítő csapást mérhetne Sangria-ra. Balszerencséjére, a képességét nem Ő uralja. Csak abban mert reménykedni, hogy ellenfele olyannyira kihúzza nála a gyufát, hogy azzal aláírja a saját halálos végrendeletét.
- Ölj meg. Nem leszek a bábod. - Motyogta, s tekintetét is elfordította sértettségében. Még csak meg sem fordult a fejében, hogy együtt működjön ezzel a gyanús nőszeméllyel.

Meglepődött pillantást vetett a macskára. Oké, a nő, szigorúan magában elismerte, hogy ez azért nem semmi teljesítmény volt. Szép volt. Elismerő pillantást vetett a macskára. Azonban amint megérezte a tudatában a másikat, csak elmosolyodott. Talán, így még érdekesebb a dolog.
- Nem te akartad azt bizonyítani, hogy meg tudsz ölni? - érdeklődött Sangria gúnyosan. Igazából nem tudta, hogyan is viselkedjen a macskával. Nagyon ingadozott a cica hangulata, és Sangria óvatos volt. Magához képest legalábbis.
- Ejnye cicus - csóválta meg a fejét. Nem mondhatni, hogy fájt, amit csinált a férfi, de nem is esett jól. Igazából, csak bosszantotta, ám ezt az érzést hamar elhessegette.
- Jól van, ostoba kölyök - sóhajtott fel Sangria. - Látom mindegy mit mondok téged már nem érdekel, csak a Conell-lány - mondta ingerülten a nő. Elgondolkodott. Végül is... így is úgy is késik. Nem kételkedett abban, hogy Hircine feltalálja magát. Egyébként is, azt csinál amit akar! neki nem pont egy vérfarkas fog parancsolni.
Felsóhajtott.
- Nyugi cica - szólt rá, mikor dörgött az ég. - Mutasd azt a térképet. Segítek - hozott döntést. Arról már nem beszélt, hogy talán rájön, hogy hol is van. Mert ugye nem nézett körbe mikor mene... khm... játszadozott néhány emberrel.
- Fene se akar kárt tenni a ruhádban - horkantott fel Sangria kissé megvetően. Még is minek nézte őt a macska? - Amúgy se tudnék. Mágiával van átitatva, s bár lehet érdekes lenne, de nem fogok valamit tönkre tenni puszta szeszélyből - tette még hozzá. Még mondott volna valamit a nő, de a cica hirtelen összepottyant. Sangria érdeklődve nézte a macskát. Nocsak... gyengébb, mint hitte. Lehet, hogy akaratlanul is bántotta a cicát, pedig nem állt szándékában. Sangria óvatosan odasétált, és szinte anyáskodóan megpaskolta a fejét. Még... egy pillanatra el is lágyult az arca.
- Nem öllek meg, nem kell báb. Megmondtam, segítek a gazdád keresésében. Ha nem önszántából tűnt el, és ahogy a szavaidból kivettem nem ez történt, nem árt, ha nem egyedül mész teljes mértékbe a nyomába. Arról nem beszélve, hogy némileg eltévedtem - ismerte be a nő. Amúgy tényleg nem tudta, hogy hol van.
- A nevem egyébként Sangria, neked mi a neved, cicus?

- El a praclikkal a térképemtől! Én rajzoltam... semmi keresnivalója a te irka firkádnak rajta! Egyébként sem hiszem, hogy kitudnál rajta igazodni... A jelölések démon nyelven íródtak de én meg nem szólalok rajta! - Utasított vissza minden segítséget.
- Jó... ha tisztában vagy vele, hogy a ruha tabu, akkor 1-el kevesebb okom van megölni téged. Örvendj, már csak másik 9999 ok miatt akarom véredet ontani! - Élcelődött gúnyosan...
Galeon szemei tikkelni kezdtek, amikor Sangria megpaskolta a fejét. Ezt még Emerald-tól sem viselte el... nem hogy egy ilyen... ledér éjszakai pillangótól. Összeszedte magát, s a testében rejlő utolsó erejével... jól megharapta a lány tenyerét. Fogai a csontokat is összetörték, s ha egy kicsivel erősebben próbálkozott volna, akkor az egész kézfejet letéphette volna.
- A véred... förtelmes. - Testi sérülések mellett, megpróbált lelkieket is okozni. Morgott, mint egy veszett vadmacska. A szőre pedig... csak úgy hullott a szélrózsa minden irányába.
- Szóval nem ölsz meg? Ostoba vagy. Ne várd, hogy viszonzom "nagylelkűséged". Amint újra tudok mozogni... megbánod még, hogy lebecsültél engem, Galeon-t, a Harag bűnét! - Fenyegette meg. Bakancslistája következő napirendi pontja: megölni ezt a démoni nőszemélyt.
- Csak hogy én nem kértem segítséget. A gazdám amúgy sem szeretné, ha egy hozzád hasonló keresné Őt. Ki tudja... ha elrabolták, akkor az elrablóit is jobban szívleli mint téged... - Nem tudott betelni Sangria szapulásával. A nő minden egyes porcikája taszította Őt. Azt már inkább nem is véleményezte, hogy Sangria is eltévedt... Ha saját magát sem tudja megtalálni, akkor hogy találná meg az Ő kedves gazdáját?
- Mondd csak, Singibungi, vagy mi a neved... Nincs kedved meghúzni a fülemet? Esetleg rálépni a farkamra? - Kérdezte ártatlan, boci szemekkel. Galeon most nagyon ravasznak gondolta magát... Ha sikerülne lépre csalni ellenfelét... akkor a valódi erejét is feltámaszthatná. Az erőt, amely a büszkeség bűnével is vetekszik.

Sangriát meglepte a macska makacs, heves ellenállása. Azt hitte, ha már egyszer egy vadidegennek felajánlja a segítségét, az élni is fog vele. Hát... ezek után kénytelen volt belátni, hogy tévedett.
- Jól van - emelte fel a kezeit védekezően, hogy ő nem akart semmi rosszat. Amúgy nem szokása meghátrálni.
Azonban, amikor anyáskodva megpaskolta a cica fejét és az kézen harapta, a pillanat hevében képelte fel a macskát.
- Még egyszer, ilyet nem csinálhatsz! Nem haraphatsz meg soha többet! - hangja halk volt és veszedelmes. Az erő végig dübörgött a bőrén, s bár egyébként nem akarta volna, de most még is utasította a vérmacskát.
- Mások szerint meglehetősen édes - rántotta meg a vállát a nő. Nem fogja felvenni a sértéseit. Ennek ellenére a bal keze fájt, noha nem, annyira mint kellett volna. Tudta, hogy ez Vito miatt van, s abban is biztos volt, hogy ha még egyszer megsérül a testvére is meg fog jelenni záros határidőn belül.
- Megkérdezted, hogy tudom-e hogy hol van a gazdád. Azzal lényegében segítséget kértél - mutatott rá egy fontos dologra a nő. Bár, nem nevezhető annak, de most élvezettel nézte, hogy a pukkancs macska jobban és jobban hergeli magát. A vértűkkel, és az alapvető vérmágus erejével bőven féken tudja tartani a macskát, ha nem is teljesen tudja irányítani, de annyira elég, hogy ne sebesüljön meg többször. A keze meg helyre jön, hiszen a vérmágia miatt jó a regenerációs képessége.
- Hozzám hasonló? - érdeklődött félre döntött fejjel a lány. Kíváncsi volt, hogy mire gondol a cicus. Persze, meglehetősen hiányos volt az öltözéke, hiszen csak egy lepedő volt rajta. Ennyi erővel persze maradhatott volna bundában is.
- Tessék? - nézett rá meglepődve. Most minek is nevezte? Sangria felnevette. - Annyira cuki vagy, mint egy pukkancs kölyökmacska.

A harapásának megvolt a böjtje: a pofon, amit Sangria-tól kapott, vörösre festette bársonyos bőrű arcát. Természetesen Galeon-nak állt feljebb... s egész lénye sértettségről árulkodott.
- Nekem te nem mondod meg, hogy mit csinálhatok és mit nem! Ha nyúlka-piszkálni merészelsz... legközelebb az egész karodat letépem! - Morogta vissza... Nem hatotta meg Sangria fenyegetése, noha a vértüskék engedelmességre bírták Őt. Ha akarta volna sem tudott volna újra a lány kezei után kapni. Ez pedig... elkeserítette Őt. Igazán kedve lett volna szétcincálni Őt apró darabokra.
- Amikor a gazdám holléte felől érdeklődtem, az csak egy kérdés volt, nem segítség kérés! Egy csere... te elárulod, cserébe meghagyom az életed. De mivel nem tudtál érdemi információval szolgálni, ezért tartozásba verted magad! - Ismertette sajátságos gondolatmenetét Galeon.
- Örömlány. Legalábbis... ezt a fogalmat hallottam a fogadóban lévő emberektől. Noha, nem tudom, hogy mit is jelent az. De egy hozzád hasonlatosan öltözködő nőszemélyre használták... - Emlékezett vissza a nem is olyan régi fogadóbeli kiruccanására.
Szegény Galeon kezdett összezavarodni... Nem értette, hogy Sangria miért is nevet... De amikor a lány lecukizta Őt és "pukkancs kölyökmacskának" nevezte... megforgatta a szemeit. Morcosnak morcos volt. Sajnos nem annyira, hogy a képessége aktiválódjon, de... határeset volt. Lehet mégsem lesz szükség a füle meghúzására és a farkára való rálépésre?
- Most hogy megbeszéltük, hogy semmi szükségem a segítségedre, akár... el is mehetnél! Álmos vagyok, aludni akarok... - Motyogta unott ábrázattal.
- És csak hogy tudd, még mindig fáj az arcom! - Utalt vissza a korábbi pofonra. Még mindig Ő volt a sértett fél.

- Nem teheted meg! - jelentette ki szenvtelenül a nő. A keze lassan kezdett kevésbé fájni, remélte hogy pár órán belül meg is gyógyul teljesen. Ha nem, akkor lecsapja még egyszer a vérmacskát.
- Érdekes vagy - jegyezte meg a nő. Ez nem is rossz taktika. Elteszi későbbre. Ki hitte volna, hogy még valami haszna is lesz annak, hogy megkergette az erdőben néhány ember és ide lyukadt ki.
- Óh, értem. Nos, mivel nekem nincs mágikus ruhám, mikor alakot váltottam az enyém megsemmisült. Sajnálatos módon csak ezt találtam a szekéren - magyarázta rögvest a nő a helyzetét. Így már minden világos volt Sangria számára. Az ostoba macska kurvának nézte. Bár... hagy némi kívánnivalót maga után a dolog, hogy itt a pusztában miért is... - Nem gondolod, hogy az, amit állítasz rólam, ha igaz lenne, akkor nem itt lennék a pusztában, hanem valami fogadóban? - érdeklődte meg, hátha rávezeti Galeont arra, hogy nagyon hibás következtetéseket von le.
- Nem hagylak itt a pusztában felügyelet nélkül - jelentette ki a nő. Innen is jól látszott a három hulla. - Miattuk. Lehet hogy ők meghaltak, de nincs kizárva, hogy még kóborol néhány a hegyekben. Ők rabszolga-kereskedők. Lehet, hogy erős vagy, de ha meglepnek, akkor te is komoly bajba kerülhetsz. - Ő már csak tudta. Elvégre milyen dolog volt, egy békésen napfürdőző macskát alattomosan megzavarni, hogy elkapják és rabszolgát csináljanak belőle?
- Helyes. Ha nem gyógyul meg a kezem pár órán belül kapsz még egy pofont - közölte a nő. - Sőt, ha makacskodsz, akkor kaphatsz továbbiakat is. Jobban örülnék, ha hagynád magad, és nem lennél ennyire makacs. Akkor talán jutnál is valamire. Azt állítod, hogy nincs szükséged a segítségemre. Legyen. De ismered a világot? Vagy az a terved, hogy mindenkit, az egész világot lemészárolod, míg valaki meg nem mondja, hogy hol van a gazdád? Csakhogy... ha ez sem vezet eredményre, akkor mit csinálsz?

- De... de... de én megakarom tenni... - Motyogta boci szemekkel. Ez még aranyos is lett volna, ha nem épp Sangria karjának a letépéséről lett volna szó...
- Köszönöm... de te unalmas vagy! Ha tudnék mozogni, már itt sem lennék! Tudom már, hogy mi vagy te... egy perverz zaklató! Akit ha visszautasítanak... piszkos kis trükkökhöz folyamodik! De belőlem nem eszel! - A sértett büszkeségű Galeon-al nem lesz könnyű szót érteni. Talán ha büszkesége kenegetésével próbálkozna Sangria...
Ahogy hallgatta Sangria "panaszkodását" miszerint neki nincs ilyen mágikus ruhája, Galeon egyre büszkébb és büszkébb lett.
- Szeretnéd mi? Nem adom neked! Szerezz magadnak sajátot! - Irigy kutya módjára viselkedett. Galeon a világon majdnem mindent utált... a finom ételeken, kényelmes fekhelyeken és a szép ruháin kívül.
- De... de... ez igaz... egy örömlány miért is lenne idekint, a semmi közepén? Ha csak... te valójában egy örömlánynak álcázott fejvadász vagy, akit az elfogásommal bíztak meg! - Vont le újabb téves következtetést.
- Hm... Sértés, hogy egy démoni bájakhoz szokott férfi után, egy ilyen lapos vénasszonyt küldenek... - Igen, Galeon teljesen félreértett mindent és ez csak percről percre rosszabb lesz.
- Hah! Engem te csak ne félts! Minket, kettőnket, egy lapon sem lehet említeni... S testemnél csak az észjárásom a gyorsabb! 1-2 huligán nem fog ki rajtam... Én, Galeon, a Harag bűne sosem veszítenék egy halandóval szemben! Mint láthatod, s mint hallhattad, jelenléted, s társaságod nem kívánatos! Akár el is mehetsz! - Legyintett párat csuklójával és a fájdalom át is járta a testét. A vértűk miatt még az orrát sem tudja anélkül megvakarni, hogy ne szívná a fogát...
Galeon szemei kikerekedtek, mikor meghallotta, hogy újabb pofonoknak lehet büszke gazdája...
- Nem akarok több pofont! - Utasította vissza a "kedvező" ajánlatot, majd a hátára fordulva, karba tette a kezeit. Nagyon morcos volt... Bolyhos fülei még mindig le voltak csapva.
- Jól mondod. Megölök mindenkit, aki Emerald Conell megtalálásának útjába áll. - Bólintott egyet s elégedetten elmosolyodott.
- Ha nem vezet eredményre...? Ha mindenkit megölök, akkor előbb vagy utóbb a vámpírrablókig is eljutok. Magasztos tervem... túlmutat egyszerű kis halandó elméden. Egyébként nagyon is jól ismerem a világot! A térképet is saját magam rajzoltam. - Jelentette ki nagy büszkén. Oh, igen... ha Sangria vetett 1 pillantást a földön heverő térképre, akkor láthatta, hogy kartográfiában "jártas" macska szerint a világ a Conell birtokból, s néhány közeli fából, dombocskából áll. Persze a tavakat nem volt rest vörös zsírkrétával felrajzolni jelezvén, hogy azokat a területeket messzire kerülje el! A végén még beleesne egybe. Hiába, ki nem állhatja a vizet...
A fürdőrész még a Conell kastély "tervrajzán" is vörös volt, valamint egy ráncos banyát is odarajzolt, ami minden bizonnyal Camille-t, a vén satrafa cselédasszonyt ábrázolta, aki időközben nemezissé nőtte ki magát a szemében.
Akárhogy is... Galeon kezdett egyre álmosabb lenni. Szemei majd leragadtak.

- Hidd el nekem, NEM akarod megtenni - jelentette ki a nő. Bár valahol aranyosnak találta a pukkancs kölyköt, még sem akart vele arról egyezkedni, hogy most jó vagy rossz dolog, ha épp engedné, hogy letépje Galeon a karját.
- Hogy mi? - lepődött meg a nő, az újabb téves következtetésen. Felsóhajtott, ez most már kezdett fárasztóbb lenni, na meg egyre komikusabb.
- Nem is mondtam, hogy kell a tiéd, ostoba macska - húzta fel az orrát a nőt. Még hogy ilyet! - Ha lenne nekem is ilyenem, akkor az biztosan szebb és jobb lenne, mint a tiéd! - tettem még hozzá. Kíváncsi volt, hogy tudja-e jobban ingerelni, az amúgy is ingerlékeny természetű macskát.
- Megint téves... Ez már vajon hányadik tévedésed volt, mióta találkoztunk? - tett fel egy költői kérdést a nő. Na persze nem várt rá választ. Valószínűleg a macska amúgy sem ismerné be a tévedését.
- Nem vagyok fejvadász, sose voltam, oktondi kölyök! - Sangria nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire esztelennek találta Galeont. Valahol azonban a téves következtetései szórakoztatták, de nem annyira, hogy szemet is hunyjon felettük.
- A... bocsáss meg, micsodád? Eszed? - nézett rá Sangria nagy szemekkel. - Tökfej - csapta le a makacs macskát egy óvatlan pillanatban. - Az vagy. Egy tökfej, semmi több. Egy neveletlen, buta kölyök - rótta meg a nő. - Lebecsülöd a halandókat, s pedig lám... egy halandónak titulált nőszemély tart pórázon. Mond hát Galeon, a harag bűne... ez a maximum amit tudsz?!
Sangria felkészült, hogy a szavai után bekövetkezik egy világkatasztrófa, s aztán már nem csak az eltűnt vámpírlányért kell aggódnia, hanem az egész világért, mert felbőszített egy idiótát.
- Akkor meg tanulj meg viselkedni! - reagálta le Sangria nyugodtan a duzzogását, hogy nem akar több pofont. Azonban a szavait a nő elengedte a füle mellett és megnézte inkább magának a térképet.
Sangria meglepődött. Maga sem tudta, de nem egy ilyen gyerekrajzra emlékeztető izét képzelt el, hanem egy rendes térképet.
- Ez most komoly? - nyögte ki nagy nehezen, megőrizve a komolyságát. Hangjában ennek ellenére nevetés bujkált.
Viszont, ahogy jobban megnézte magának a kölyköt, nem kerülte el a figyelmét, hogy az egyre laposabbakat pislog. Sangria felsóhajtott.
- Aludj nyugodtan, vigyázok rád!

- Jó! Akkor nem akarom megtenni! - Vágta rá bosszúsan. Mivel egyenlőre képtelen lett volna letépni Sangria karját és további pofonokkal sem akart gazdagodni, ezért beadta a derekát és elállt ördögi tervétől. De ami késik, nem múlik. Majd akkor, ha a másik nem figyel...
- Áh... nem, persze! Ha-ha... látom a tekinteteden, hogy majd megveszel az irigységtől! Sajnálom, de ilyen ruhát csak kivételes személyek kaphatnak... szerencsére a Conell család tudja, miként kell bánni egy magamfajta Istennel... - Galeon nem harapott rá a csalira, sőt, rákontrázott Sangria élcelődésére.
- Az, hogy nem találtam el az igazságot, még nem jelenti azt, hogy tévedtem! Csak nem volt igazam! - Morogta továbbra is karba tett kezekkel...
- Hát! Azt elhiszem, hogy nem vagy fejvadász! Még az erdő túlsó feléről is jól lehetett hallani a lármát, amit csaptál! - Jegyezte meg.
- Igen... az eszem... tán nem hallottad? Vagy számodra ismeretlen ez a fogalom? Hah? - Próbált viaskodni, de egy újabb kupán vágással lett gazdagabb és a tökfej titulust is megkapta.
- Ez már több a soknál! Ennyit már az én büszkeségem nem képes elviselni! Fékezd a nyelved, vagy kitépem azt a szádból! - És már megint ott tartottak, ahol a part szakad. Galeon magatehetetlenül fenyegetőzik, a másik kárörömére. A pórázas dolgot inkább nem tette szóvá, mert az igaz volt.
- Hogy viselkedjek azok után, hogy kétszer is megütöttél?! Kérj bocsánatot... - Galeon teljesen komolyan gondolta, hogy a másik bocsánatot kér majd tőle.
- He? Talán nem tetszik valami? Jobban tennéd, ha nem tapickolnád össze a koszos mancsaiddal! Azt a térképet azóta készítem, amióta a kontinensre érkeztem! - És még beismerő vallomást is tett, hogy nem kevés munkája van benne. Lehet, hogy a térkép nem pontos... nem részletes, de az övé és büszke rá...
- Na persze... mi okod lenne vigyázni rám? - Kérdezte morcosan. Nem fért a fejébe, hogy a másik mit akarhat tőle... Na mindegy! Ha olyan ostoba lesz, hogy reggelig vele marad, akkor legalább újult erővel ölheti meg.
Galeon még egy ideig morgott, de végül az álom elnyomta Őt. Érdekesség, hogy amint elaludt, testét egy villámló gömb vette körbe, amely senkit sem enged közel.

Vége