Mona Radon

"Az árulás olyan, mint a méreg. Amelyik nem öl meg, megerősít."

Egy magas, ám igazán kecses, angyali arcú lány áll meg előtted. Bőre halvány rózsaszín. Haja hátul hosszú, egészen a fenekéig ér, míg oldalt kissé felvágott. Színe olyan, akár csak a jég, ami tökéletesen kihangsúlyozza égszínkék szemeit, és rúzsát.
Alakja inkább nyúlánk és vékony, a maga 175 cm magassággal (amihez persze még hozzáadódik a nagyjából 8 cm magas tűsarkú), és mindössze 58 kg-jával.
Viselete egy fekete, bőrből készült dressz, amely a lábán már semmit sem fed. Cserébe a térde fölé viszont odakullog a fekete tűsarkú csizma,s tőle pár centiméterrel feljebb egy ezüstből készült combdísz is található.
Elengedhetetlen viselete egy hosszú, hófehér kabát, amely épphogy csak nem súrolja a földet, ám ez mindíg a hátán van s olykor elöl a nyakánál egy díszgombbal összefogatja.
Kezén egy szintén fekete bőrkesztyűt visel, melynek a végén sárkánypikkelyből készült csillogó karmok találhatóak, s ezek méreggel vannak átitatva. Szinte ez az egyetlen fegyvere. Na meg azért van néhány dugi tőr a kabátja belsejében is elrejtve..

Sárkány-vérmacska hibrid lévén mind a két faj jegyei megtalálhatóak rajta. Kivételesen a többi fajtársától eltérően ő inkább a hosszával, mintsem a magasságával büszkélkedhet. Marmagassága alig haladja meg a három métert,míg hossza több mint tízszerese, harmic mérert is megközelíti az orra hegyétől a farka utolsó bojtjáig.. ugyanis igen. Farka legvégén egy hatalmas kék bojt található, ami egészen a feje tetejéig halovány szőrként kúszik vissza. Bár hasa pikkelyes, teste minden más részét hófehér bunda borítja. Alatta azonban olyan vastag bőr található, amely hasonlít a sárkánypikkelyhez is. Szárnyai aprócskák, matematikailag nem lenne képes vele repülni, de mégis tud. Feje tetejéről két hosszú szarv nyúlik hátra, még pofájáról szintén kettő érzékelő csáp. Ezek segítik a könnyebb tájékozódásban és az idegenek "kiszagolásában".

Mivel népe között hatalmas becsületnek örvend, így az emberek világában is felemelt orral közlekedik, hiába tudja azt, hogy azoknak fogalmuk sincs, mégis ki sétált el az imént mellettük.
Büszke arra, hogy honnan jött és hogy ki is ő valójában, ettől függetlenül rendszerint véka alá rejti a képességeit. Különlegességéről egyedül a léleksárkánya árulkodik.
Elég komoly, az arca rendszerint semmitmondó, igyekszik az érzelmeit magában tartani és nem kivetíteni az idegeneknek.
Iszonyatosan becsületes, így az ő szavára nyugodtan adhatsz. Ha azt mondja segít, segíteni is fog, de ha magadra haragítod és halállal fenyeget, jobb ha nyitott szemmel alszol. Nem érti a vicceket, azokat mindíg el kell neki magyarázni így nem egy szórakoztató teremtés. Ezt betudhatjuk vérmacskák zárt és komor hangvételű nevelésének is.
A hosszú évek alatt megtanult azonban mosolyogni, mert tudja hogy az emberek világában ez szinte egy elengedhetetlen dolog. Igaz, hogy a görbület az arcán jobban hasonlít egy fájdalmas erőlködésre mint őszinte, szívből jövő mosolyra, de legalább próbálkozik.

Olyan hideg járta az északi területeket, amelyeket a Vérmacskák már hosszú évszázadok óta nem láttak. Még a legbundásabb macska is a faházába kuporodva, a ropogó kandalló mellett várta a tavasz beköszöntét.
Késő este van, már minden házban kialudtak a fények, kivétel egyben. A tűz előtt egy bundába csomagolt, kék hajú kislány ült, mellette pedig egy törékeny, vékony nő szorongatta a vállait, halk énekszó kíséretében. A nagy csendben egyszer csak felszólalt a kislány..
- Apu mikor jön haza? Azt ígérted, hogy a születésnapomon végre megismerhetem.
Az anya szomorúan felsóhajtott, és rásimítva a kislány arcára maga felé fordította azt, miközben egy lágy csókot lehellt a homlokára.
- Tudom, hogy megígértem, de.. Apu már nem fog hazajönni. Soha többé.
- Soha? De miért?
Ekkor a hófehér hajú nő beharapva az alsó ajkát elfordította a fejét a kislánytól. Szemei karikásak voltak, és teljesen beesettek. Kétségbeesetten felugrott, hiszen már nem tudott mit válaszolni a kislány állandó kérdéseire.
- Mert halott.

10 évvel később:
A hideg, fagyos telek úgy tűnik hogy múlni látszottak. A gyerekek a térdig érő hóban játszottak, kivétel egyet. Az a kék hajú kislány sosem mehetett ki, mindíg csak az ablakból figyelte bohókás társait, akik hangosan kacagva, fehér bundájú kölyökmacskaként forgolódtak a fehér mezőn. Szomorú szemeibe olykor egy apró könnycsepp szökött, ám hiába kérlelte az egyre vékonyodó édesanyát, az egyszer sem engedte az oroszlánok közelébe.
Egyik nap viszont, amikor az anyamacska vadászni indult, kiszökött az erdő szélére, hogy ő is beállhasson fogócskázni végre.
- Ipi-Apacs, te vagy a fogó!
Mutatott az egyik fiú Mona felé, aki boldogan megrázta magát és követve társai példáját letérdelt a hóba, megrázta magát s pár másodperc múlva ő is átalakulva indult volna kergetőzni.
A gyerekek felsikítottak, s mindenki a szélrózsa irányába rohant. Ki haza, ki pedig az erdő felé, amint meglátták a lány különleges alakját. Hiába látszott félig macskának, a hatalmas szárnyak, a két szarv, és a pamacsban végződő farok egy feldolgozhatatlan képet festett a gyermekek számára. A kislány a farkával kis helyet sodorva a hóba lefeküdt és égtelen sírásba kezdett, melyet anyja hangja szakított félbe.
- Megmondtam, hogy nem mehetsz ki.
- Anyu! Mindenki elszaladt, amikor meglátott! Mi a baj velem?
- Te más vagy, Mona és erre ők még nincsenek felkészülve. Meghoztam a vacsorát.
A nő lassú léptekkel elindult, fogaival húzva a hatalmas szarvast amit az imént ejtett el.

5 évvel később:
A szomorú, gyenge kislány lassan felcseperedett és azóta sem hagyta el a számára menedékként és búvóhelyként szolgáló faházat. Minden nap, szinte reggeltől estig a kandalló előtt kuporogva olvasta a mérgek és gyógyitalokról szóló könyveket, dolgozott és kísérletezett velük.
Egyik este azonban az édesanyja nem tért haza a vacsoraszerző körútról. Már hosszú órák óta várta Mona, amikor felvette fehér bundáját és megindult édesanyja után, az erdő mélyére. Halk nyüszítésre lett figyelmes, mire észvesztve rohanni kezdett a hang irányába. A folyó mellett édesanyja feküdt vérbe fagyva, mellette pedig egy férfi térdelt a könnyeivel küszködve.
- Mit tettél vele? - rohant oda édesanyja testéhez, és kikapta azt a hosszú, kék hajú férfi karjai közül.
- Mona.. - szólalt fel - Egy csapat farkas volt. Megbeszéltük édesanyáddal, hogy.. ma végre itt találkozunk, de.. a farkasok megelőztek.
- Ki vagy te? - a lány sírva zuhant anyjának a kihűlt testére.
- Az apád..

Másnap:
Mona haza húzta édesanyja holttestét a faluba. A faház mögött ásott sírt, és egy keresztfával eltemette oda őt. Persze, ez az incidens nem maradhatott szemtanú nélkül. A lány ruhája véres volt, szemei vörösek az egész esti sírástól. Perceken belül megjelent a falu vezetője, egy hatalmas fehér oroszlán, természetesen macska alakjában. A lány fölé magasodva hajolt le hozzá és kivicsorította éles fogait.
- Mit tettél, te nyamvadt korcs?! - förmedt rá, és hatalmas mancsát megemelve sodorta el a lány törékeny testét. - Hogy voltál képes megölni a saját fajtársadat? A saját anyádat!
- De nem én voltam! - üvöltött fel a hóban fekve. - A farkasok!
- Néhány nyamvadt farkas képtelen ledönteni egy Vérmacskát. Te hazug, áruló! Egy gyilkos vagy! - a férfi alig láthatóan elvigyorodott. Tudta nagyon jól, hogy Mona édesanyja már régen elgyengült és még egy őzgida is képes eltt volna leteríteni, nem még egy farkas falka. Egyszerűen csak ez az oroszlán nem képviselte fajuk elnéző, befogadó stílusát és minden áron meg akart szabadulni a hibridtől. Bár megölni nem akarta, csak egy indok kellett, hogy az többé vissza se térhessen. Mivel tudomása szerint apja halott volt, az anyja sem élt már, a maradékot a vadállatok elvégzik majd az erdőben.
- Szedd a sátorfádat, és az északi vidékre többet vissza se térj. Száműzlek téged gyilkosságért és a fajtád elárulásáért. Amint még egyszer meglátunk akárcsak a környéken is, elbúcsúzhatsz az életedtől. - ezzel az oroszlán elfordult, és otthagyta őt.

20 évvel később:
A tinédzserből egy felnőtt, angyali arcú nő lett, aki keresztül verekedve magát az északi hegységeken apja nyomába indult a sárkányok földjére. Éveket töltött gyaloglással és kereséssel, hiszen annyira rettegett az alakváltástól, hogy hosszú hosszú évekig nem is használta azt.
Idővel apja nyomára bukkanva a sárkányok közé ment és fejet hajtva a déli csoport előtt menedéket kért tőlük, örök hűséget fogadva a sárkányoknak. Sok edzés és mágiagyakorlást követően belőle nem lett harcos, hanem egy gyógyító és védelmező, aki a sárkányok és emberek földjét járva igyekszik a rászorulókat segíteni.

Nagyságát képes kontrollálni, így ha akar akkor nagymacska méretűre zsugorodik, vagy éppen hatalmas sárkány méretűre nő.
• Passzív Képesség:
A Léleksárkány: A léleksárkány nem más, (ahogy a nevéből is könnyen kikövetkeztethető) a lelkének egy kisebb darabja, amely látható alakot öltött. Ez az apró halványkék kissé áttetsző lény mindíg hol mellette, hol rajta (nagy általánosságban a vállán, de igazából a lány bármelyik pontjára képes felmászni) ücsörög. Ő egy teljesen ártalmatlan, barátságos kis állat akit legfőképpen védekezésre teremtett.

• Aktív Képesség:
- Lélekidomár: Ez az egyetlen támadó képessége, ez is inkább csak figyelem elterelésre és önvédelemre szolgál és rettenetesen kimerítő. A hosszú kígyótestű léleksárkány egy csettintés alatt képes akár húsz méter hosszúra és három méter magasra megnőni. Egy legyintéssel uszítja a sárkányt a támadó felé, amellyel fellöki őt és ezzel a lény pár másodperc erejéig körbefonja a testével és felszívja magát az ellenfél életerejéből, ami azt legyengíti, a lányt pedig mégjobban felerősíti, így egy harc alatt többször is képes elsütni ezt a fajta erejét. Kisebb ellenfeleknél (ember, vámpír,  Laochrák) a sárkány akár tízet is összefoghat, míg sárkányból csak egyet, félvérekből (vérfarkas, vérmacska) mindössze kettőt, maximum hármat.
- Lélekpajzs: Kesztyűn lévő karmaival a levegőt "ketté vágva" jelenik meg egy szintén halványkék pajzs, amit akár kocka alakúra is formálhat ezzel védve magát és szövetségeseit. A kocka bármekkorára tágulhat, de minden egyes pajzsra mért ütéssel sokat veszít az energiájából így képtelen azt túl sokáig fenntartani.
- Lélekeső: Szemei kéken fellángolnak és a földtől elemeli őt egy nagyjából két méteres magasságba. Karjait az égnek tartva idéz meg egy adott területen egy hatalmas esőfelhőt, amiből esőszerű kék lélekkristályok potyognak le. Ezek a szövetségeseket gyógyítják, míg az ellenfelek életerejét elszívják, ezzel ismét erőt adva neki.
- Lelketlen játszma: A nagyon sérült lényeket, amik már szinte a halál szélén vannak is képes meggyógyítani. Saját erejének és lelkének egy apró szilánkját ülteti át az adott szövetségesbe, ezáltal életben tartva és meggyógyítva őt. A művelet fárasztó és rengeteg energiát emészt fel továbbá megidéz egyszerű kézből kilőtt gömböt, amely a társak testének betalálva erősíti azokat, és gyógyítja. Ellenfélre lőve lefárasztja és megsebzi azt.

Természetesen ír és olvas, ami elengedhetetlen a gyógyitalok készítéséhez. Ügyesen bánik a fegyverekkel és egész jó a kétkezi harcokban is. Szabad idejét egyetlen hobbijának szenteli, ami

Gyűjti az antik és régi dolgokat. A pincéjében több még a robbanás előtti apró műkincs található.
Ha a fülei tövét vakargatod, rögtön hátast dob.
Allergiás a mogyoróra.
Imádja a vizet.