"Álmodtam egy világot s megteremtettem bele enyéimet. Ne feledd! Sose bízz egy Rókában, aurája felemészt!"
Lowrie-ről elég keveset tudni. A legtöbben hallottak pletykákat, egyes szerencsevadászok istenként tisztelnek egy Álmodónak nevezett egyént. Egy bandita napló ábrázolásában egy rókát rajzolt, melynek a harmadik szem helyén egy ékkő van beágyazódva valamint agancsok helyezkednek el a füle mögött. Kevesen tudják, hogy ez a lény hol helyezkedik el, ahogy azt is, hogy vannak utódjai.
Egy váratlan pillanatban a róka és a vadásza egymás szemébe néztek. A róka tudta, hogy nincs több esélye, hogy a fejéhez emelt villámló bot az életét fogja venni, mint megannyi társáét. Ám a különös hangot egy más, hangosabb robaj cserélte fel, majd éles marásokat érzett bőrén, ám mikor magához tért nem a számára jól ismert erdő ölelte át. Orrába a tenger sóságga kúszott és különös, öreg bölcsességet tudott magáénak. Különös mancsai alatt robognak az ágak, agancsai a fák alacsonyabb ágaiba akadnak. Még meg kell szokni új külsejét, meg kell barátkoznia új tudatával. Ahogy új lakhelyét kezdte felfedezni, romokat talált melyeket benőt a vadrózsa és különböző futó növények. Virágkorában gazdag terembe lépett, ahol lefeküdt. Unatkozott és ez zavarta. Társakat akart maga mellé. Ahogy lehunyta szemét több szines láng jelent meg körülötte. Ezek először körbelebegték majd elárasztották a szigetet.
Nevét onnan kapta, hogy egyedüli lényként unatkozva létrehozott magának társakat. Hosszas álmából pedig népének harmadik generációs tagjai kértek segítséget tőle. Ő pedig készségesen segítette őket. A kis kolóniát a hét öreg család és a Próféta vezeti
Próféta - Reeve
Családnév
Képviselő neve
Quiyra
Lawrenc
Taeliar
Desmond
Creshroc
Shan
Azzaron
Beurtus
Abhainn
Nimune
Spideag
Scota
Ceilteach
Airmid
Az idő tellt, majd álmában valaki megszólította. -Kérlek! Mutass utat ó Teremtő! - a könyörgés szomorú és riadt volt. Mintha egy sötét helyet látna maga előtt, lánc csörgése üti meg érzékeny füleit. -Mit tehetek érted gyermekem? - oly természetesnek hatott a szava, mintha tudná, miről van szó. A róka fülű és farkú nő térdén előre hajolva kinyújtja karját és ujjait. -Kérlek... kérlek hívd egybe néped! Adj otthont a hontalanoknak és szülőket az árváknak! - könnyei halkan koppannak a hely padlózatán. Kettőt pislogva az ajtó kivágódik és megragadják a nő haját. Sírva felkiállt, összehúzza magát, ahogy tépik le ruháinak maradékát. Az Álmodóban pedig harag gyúlt. -Te leszel népem Prófétája! - a hangja után az árnyak életre kelltek és róka alakban fogukat mélyesztették a berontók húsába. Egy a láncot harapta le a nőről és kísérte el az alvó Álmodóhoz. A hatalmas róka felébredt, majd Prófétájára tekintett. A nő térdre borulva rebegett hála imát. A róka az ég felé emelte pofáját és vonyító hangot hallat. A nő kivette a vonyításból a hazahívást. Nem kellett sok idő és a sziget Lowrie-jai mind oda gyültek. A nő keze alatt a romokban berendezkedtek, új életet kezdtek mindentől távol.
Megjelenésük, viselkedésük
•Attól függ, hogy épp mely alakjában látja az illető. Nagy általánosságban hasonlít arra a fajra, melyből való, de kisebb jegyek is előfordulhatnak, mint a megnyúlt fülek, sárga szemek vagy a vörös hajkorona. Nem minden egyednél van ilyenfajta elváltozás. •Van egy róka és emberibb alak közötti vékony sáv. Itt róka fülekkel és farokkal rendelkeznek. Általánosságban a fülük színe hajukhoz, míg farkuk róka színükhöz igazodik. Így nem meglepő ha egy fekete hajú egyed füle fekete, viszont farka esetleg vörös vagy szürke. •Bestia alakjukban egy róka fejű lénnyé változnak, melynek teste emberi. Szemük színe megegyezik emberi alakjukéval, ám pupilláik fakók, mintha nem is lenne. Testük edzett hatást kelt, vékonyak. Testüket rövid szőr fedi, nyakuk is valamilyen szinten megnyúlik ám az ottani szőr sokkal dúsabb és nagyobb védelmet biztosít. Végtagjaik megnyúltak, karmaik kampósak és erősek. Egy jelentés szerint egyetlen csapással képes volt egy városi őr erős fém vértjét és mellkasát is feltépni, eltörve bordáit. •Róka alak mely talán haszontalannak néz ki, ám az erdei vagy épp utazáskori legideálisabb alakjuk. Marmagasságuk 148 cm, ám mégis képesek zajtalanul közlekedni. Bundájuk lehet fekete, szürke, vörös. Tarka róka nincs, ám előfordúlhat, hogy a vörösök farka vége nem fehér, hanem fekete. •Lélek vagy ahogy ők nevezik Róka-láng forma. Jellegzetessége, hogy testüket anyagtalanná téve lelkük vetül ki ebbe a különös gömbbe, melynek színe a Lowrie lelkével megegyező, valamint a gömbben fellelhető róka forma. Leginkább az Álmodó Rózsáin való közlekedésre használják, de akad aki meneküléskor vette hasznát.
Minden egyed más és más, viszont akadnak olyan jellemvonásuk mely szinte minden egyednél jelen van. Ilyen a kíváncsiságuk. Ha valami érdekli őket nincs az a katasztrófa ami elvehetné a kedvüket a felfedezés élményétől. Szeretik a vicceket, szeretnek megtréfálni mindent és mindenkit ám ez nem jelenti azt, hogy komolytalanok. Inkább hebrencsek. Viszont mindegyik odaadó, gyermekükért életüket is adnák. Nagyon erős a kötelék teremtő és teremtett között, még ha a teremtő férfi nemű is.
Erösség és Gyengeség
•Szívós egy népség, nem tudod olyan terepre rakni őket, ahol fel nem találnák magukat. Igen erősek, már egy tizenéves gyermek is képes átrántani maga fölött egy harcimént. Ösztöneiknek hála gyors mozgásúak és a rókákhoz hasonlóan nagyon kiélezettek az érzékszerveik. Kimomdottan értenek az illúzió keltésben, már-már átláthatatlan, hiszen ők maguknak termelik a mágiát mit felhasználnak. Ám ezt el is kell tudni sajátítani. Képesek megáldani kis amuletteket, melyeket eladnak, amely bevonzza a szerencsét, vagy épp szerelmi kötést hoz létre. Viszont sunyi lények, nem mondják el, hogy ez csupán egyszeri alkalommal működik. Mivel a sziget távol esik otthonuktól az Álmodó megteremtett egy különös rózsafajt, melyen keresztűl képesek utazni. Pillanatok alatt képesek egyik helyről a másikon megjelenni.
•A mágia áldás és átok is. Teremtő és pusztító erő, mit maguknak kell egyensúlyban tartani. Ennek megfelelően látják az erdő kis és nagy szellemeit, a házakban ragadt lidérceket valamint a féldémonok valódi alakját, még ha az adott illető nem is abban jelenik meg előtte. Gyakran vállalnak falvakban -ritkán városokban is- tisztító szertartásokat, ahol az ártó lényeket elűzik.
Vérüknek se szaga, se bűze így legyen bárkinek bármilyen jó orra, nem fogja tudni nyomon követni. Attól függ mely évszakban vált Lowrie-é így annak a megfelelőit lehet enyhén érezni valamint a jellegzetes prém illatot, bár ezt akkor érezni, ha szinte orrunkba kenjük.
Táplálkozás
Ahogy az rókák, az ő gyomruk is megemészt mindent és jól is laknak, viszont saját húsuk mérgező számukra. Ez nem jelenti azt, hogy nem nyalogathatják sebeiket, hanem azt, ha belemarnak fajta társukba és megeszik ételmérgezés jellegű tüneteket kapnak. Nagyobb dózisban pedig belepusztúlnak. (Ez nagyjából 0,5 kg)
Szaporodás
Noha élnek és vannak biológiai folyamataik, nem képesek saját génjeiket tovabbítani, nem képesek biológiai szaporulatra. Egy különleges rituálé keretein belűl válhat Lowrie-vá. Általában már gyermek korban kiválasztják utódjukat, vagy az "Ajandék"-ra bízzák magukat. A rituálé veszélyes, tíz év alatti gyermekeknél tízből egy-kettő ha túléli, míg tíz év felettiből egyse.
Csoportok és Rangok
A fiatal felnőttek egy ünnepen (ünnepekről lentebb bővebben) próbákat tesznek, hogy kiderüljön mihez is értenek igazán egyfajta útmutatást kapnak: -Az Áldottak útja: Az egyén fogékony a mágiára, képessége is inkább mágikus, mintsem a nyers erőre hat. A fiatal felnőtt az Álmodóval igyekszik kapcsolatot létesíteni, hogy ő összekösse a világban leledző mágiával. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy a mágiából csak annyit tud felhasználni, amennyit a teste képes befogadni. (Az ilyen csoportú karakterek leginkább képességeikre és inteligenciájukra hagyatkoznak, mint a fizikai fegyverekre.) -A Dörzsöltek útja: Tettrekész fiatalok, akik tudás vagy erő vágyában kívannak útra kelni. Ők gyakran élnek szimbiózisban a természettel, hajukat gyakra díszítik levelekkel, virágokkal, érett búza kalásszal vagy épp jégszilánkokkal. -A Kalandozók útja: Mondhatni a vad rókák, akik erejüket kívanják fitogtatni. Ám egy egyén sem bolond, hogy nekirontson az embereknek vagy más fajoknak. Gyakran tanulnak ki fegyverforgatást és állnak zsoldosnak, vagy épp banditákat űznek el.
Az itt felsorolt rangokba bármilyen csoportú lowrie kerülhet! Nem törvényszerű, de akadnak alkalmasabb csoportok egy-egy feladat körre. Allail - egyfajta nemesi réteg. Hét nemes család van, a legöregebjeik képviselik a tanácsot. A Próféta és a hét idős vezeti a kolóniát. Fiadhaich - Ők felelnek a bejáratok biztonságáert, ugyanis a szigetet javarészt a szörnyek uralják, mióta a telepesként itt maradt vámpírokból Lowrie-k lettek és el nem üldözték a felnőtteket. Gyakran portyáznak és próbálják elűzni a túl közel merészkedő élőlényeket, de a hame tagjaival is járkálnak élelemért. Hame - az élelem felelősök. Ők járnak a felszínre élelmet felkutatni és gyűjtögetni. Általában együtt mozognak a Fiadhaich-okkal, akik védelmet biztosítanak számukra. Muin - Ők felelnek a sérültek ellátásáért. Jártasak az alkímiában és herbológiában.
Az alábbi faj csak Admini engedéllyel hozható!
Admin
Nyomok :
476
Vándorlás kezdete :
2019. Dec. 03.
Vas. Ápr. 25 2021, 21:40
Lowrie
Róka ünnepek
"Meggyújtok egy gyertyát, ami lángra lobbant egy másikat. Az első leég, de az volt a küldetése, hogy életre keltse a következőt. A második gyertya célja, hogy lágyan megvilágítsa az életemet."
Ostara - A magvetés ideje, a tavaszi nap-éj egyenlőség ideje. Időtartama: március 19-21 Szokás: A lowrie-k ezen időszakban segítenek a természetnek felébredni. Erejüket arra öszpontosítják, hogy a fák rügyeket bontsanak, a Föld termékeny legyen a folyók pedig tiszták. A fiataloknak gyakran festenek tojásokat és rejtik el az erődben, valamint ebben a három napban a nyúl nem jelenhet meg az étlapon, ám mint áldozat bemutatása az Álmodónak lehetséges.
Beltene - A tűzgyújtás ideje Időtartam: május 1 Szokás: A lowrie-k ilyenkor engedik útjukra felnőttnek számító gyermekeiket. Gyakran összegyűlik ilyenkor 2-3 "család" is és közösen táncolják körbe a nyarat üdvözlő lángokat. Ilyenkor emlékeznek meg az elhullott testvéreikről, akik nem élték túl a változást. Gyakran -a nagyobb mágikus hatalommal bírók- meginvitálják erre az eseményre az Álmodót, aki jelképesen meg is jelenik. A fiatalok borostyán ágat dobnak a tűzbe ezzel adva tiszteletet az ős rókának.
Litha - A nyári napforduló ünnepe Időtartam: június 20-22 Szokás: Ez az ünnep leginkább családalapítás ünnepe. Ilyenkor különböző rítusokat végeznek, megnövelve az esélyt a szertartás túlélésére. Ilyen például a leendő szülő tűz ugrása vagy taposása mely a kitartást hívatott szimbolizálni vagy a leányok koszorúkat kötnek, amit a vízre helyezve próbálnak jósolni. A jóslás minősége függ az Álmodó áldásától.
Lughnasadh - Az út kijelelőlése Időtartam: júli 31(naplemente) aug 1(naplemente) Szokás: Akik Beltene tüzét körbe táncolták, ezen az éjszakán választanak maguknak utat, mit szeretnének csinálni, vagy épp mihez van tálentjük. A fiatal felnőttek ilyenkor kisebb próbákat tesznek, hogy kiderüljön mihez is értenek igazán. Ilyen utak: -A Mágusok útja: Az egyén fogékony a mágiára, képessége is inkább mágikus, mintsem a nyers erőre hat. A fiatal felnőtt az Álmodóval igyekszik kapcsolatot létesíteni, hogy ő összekösse a világban leledző mágiával. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy a mágiából csak annyit tud felhasználni, amennyit a teste képes befogadni. -A Szerencsevadászok útja: Tettrekész fiatalok, akik tudás vagy erő vágyában kívannak útra kelni. Ők gyakran élnek szimbiózisban a természettel, hajukat gyakra díszítik levelekkel, virágokkal, érett búza kalásszal vagy épp jégszilánkokkal. -A Harcos útja: Mondhatni a vad rókák, akik erejüket kívanják fitogtatni. Ám egy egyén sem bolond, hogy nekirontson az embereknek vagy más fajoknak. Gyakran tanulnak ki fegyverforgatást és állnak zsoldosnak, vagy épp banditákat űznek el.
Mabon - A fiatalok ünnepe Időtartam: szeptember 22-23 Szokás: A téli raktározás és a gyermekek ünnepe. Ilyenkor a fiatal rókákat ünneplik valamint a betakarítás végét. A gyerekeknek gyakran csinálnak csuhé babákat vagy épp kalász koszorúkat. Az erdei gyümölcsök gyüjtögetését is élvezik a játékos gyermekek, kik nem is tudják mennyit segítenek ezzel teremtőjüknek. A lányok gyakran viselnek kalász és gyümölcs ág koszorúkat, míg a fiúk búzavirág, tollak és levelek koszorúját. Ez az egyetlen éjszaka, mikor a rókák dőzsölnek, családon belül nagy lakomát szerveznek, de van, hogy az Álmodó igyekszik erre az éjszakára egybe terelni a gyermekeit. Sült nyulat, szeder szósszal szoktak még a kis tábortűzbe dobni, ezt áldozatnak szánva az Álmodónak.
Samhain - A nagy havak köszöntése Időtartam: október 31 (alkonyat) november 1 (hajnal) Szokás: Úgy tartják ezen az éjszakán kezd halványulni a világot és a mágiát elhatároló fal. A Tudás útján járók ezt gyakran érzik, áldozatokkal és füstölésekkel tartják vissza a mágia rossz oldalát. Az Álmodó közbenjárása sem kell ahhoz, hogy kisebb közösségeket alkotva vészeljék át ezt a nehéz éjszakát, ahol legalább egy van akik a Tudás útját járja. Ilyenkor emlékeznek meg az elhunytakról, legyen az testvér vagy a változást túl nem élő gyermek.
Yule - A sötétség ünnepe Időtartam: december 19 - 21 Szokás: Akik a másik két útra léptek, ezeken a napokon megpihennek. Felkeresik teremtőjüket, testvéreiket és együtt fogyasztják el a betakarított élelmet. A csendes téli időt megtörő szolíd ünneplés az év lezárását jelöli. Ha szomorú év volt, akkor fenyő ágakra piros szöveteket kötnek, ha boldog, a lakhelyeikben fagyöngyöt helyeznek borostyán levéllel. A harcosok a további sikerekért esedezve vérrel kent ágakat helyeznek a tűz köré.
Imbolc - A tisztulás Időtartam: február 1-2 Szokás: Termékenység ünnepe. Akik juhokat tartanak, megfigyelhetik a tejelválasztást, miből következtetni lehet a kisbárány születésére. Az idősebb generáció felkészül az éves dolgaikra, míg a fiatalabbak füstölőkkel kergetik el a telet.
Az alábbi faj csak az ünnepek időtartama alatt regisztrálhatók!