A kis patak, melyről az egész hegy a nevét kapta. Akkoriban tényleg vörös volt a vértől, ám mára kristálytisztű patakocska.
Admin
Nyomok :
476
Vándorlás kezdete :
2019. Dec. 03.
Szomb. Feb. 15 2020, 15:52
Vulnere
Őszintén szólva ő maga sem tudta, hogy miért is jött ide. Mit akarhatott a Vérhegyen? Kissé idegesen túrt bele ezüstös tincseibe. Ahogy a patak vize fölé hajolt tétován nyújtotta a kezét, hogy megérintse a tükörképét. A számára szokásos kinézetéről lemondott, nem a démoni alakját viselte. Sima embernek nézett ki, persze a vámpír vére megmutatkozott. A bőre sápadtabb volt, a szemfogai kissé hegyesebbek. Nagyot sóhajtva állt fel és tétován nézett a hegy és a kastély irányába. Még mindig nem értette a tettét. Eleve nem is ide indult, azonban a sors fintorának köszönhetően itt kötött ki. Senki nem élt a barátai, az egykori tanárai közül. Kételkedett abban, hogy van valami emlék, - vagy sírhely számukra. Ha van, akkor úgy lenne ildomos, hogy kétszázhetven én után végre meglátogassa. Főleg az anyjáét... Emily Blackrose... nem tudja mi lett vele. Elhagyta, még korán, a társadalmi nyomás... Megrázta a fejét. Nem akart erre gondolni. Dühösen morrant egyet! Akkor se szólhatna senki semmit, ha démoni alakjában felmenne és a fél kastélyt porig rombolná! Tudta, hogy nem gondolkodik racionálisan, de az anyja emléke... sose tudott akkor racionális és hideg maradni. Démon vér folyt az ereiben, pusztítani és rombolni akart. Megidézte az energia gömbjeit és a patak partján néhány fát tüzelővé aprított. Nyugodtabb nem lett ugyan, de kedvtelve nézte a hirtelen környezet változást. Végül, a nosztalgia nevében vissza lépett a patakhoz. Egy tőrt vett elő, és végig húzta a tenyerén. A pár első csepp vér szinte el is tűnt. A seb mélyebb volt a kelleténél, így pár perc múlva a patak, már illett a nevéhez. Ezt követően egy ronggyal kötötte be a kezét. Majd szerez valami enni, - innivalót, nyoma úgy se marad... ha meg igen... Letudta egy vállrántással. Újfent fintorogva bámult a hegy irányába. Az előbbi kétségei most visszatértek, s neki megint szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy nem tudja elinduljon-e a kastély irányába vagy sem.
Narelle la Rosa
Vendég
Szomb. Feb. 15 2020, 16:34
Fogalma se volt, hol lehet jelenleg Vulnere bár szinte sose tudta ám még is ismerős volt számára a táj. Enyhe nosztalgikus érzés fogta el sétálás közben, kezében egyik kése volt mellyel mutatvány ózott unalmában. -Hol is vagyok?-
Kérdezte ön magát ahogy furdalta a kíváncsiság a táj ismerős mivolta miatt ám sehogy se akart az eszébe jutni. Az éjszaka sötétjében sétálva furcsa hang ütötte meg a fülét és törte meg a csendet mely eddig uralkodott a tájon. Valami nem is egy hanem több dolog is a földre zuhant. Meg állva nézett el a hang irányába, kését a nyakához emelve tompa végével vakarta meg a bőrét majd gonosz mosoly jelent meg az arcán. -Nos legalább találtam valami szórakoztatott.- Felelte nyomán el kuncogta magát majd futó lépésbe el is indulta Vérpatak irányába. Nem kellett sok időnek el telnie mire oda ért és pillantotta meg a part mentén a hölgyet. Közönyösen nézett le a számára ismeretlen személyre. Kérdés vagy bármilyen figyelmeztetés nélkül felé dobta a kését majd követte a fegyvere légnyomát és szaladt Narelle felé. Ruhája rejtekéből újabb fegyvert rántott elő azzal a céllal, hogy megsebezze a nőt. Tekintettében örült és beteges vágy látszódott a kínzás iránt míg ördögi mosollyal tette megbízhatatlanná. Vérszomja már abban a pillanatban érezhető volt mikor észre vette a nőt de ahogy csökkent közöttük a távolság úgy lett egyre folytatgatóbb.
Vulnere
Vendég
Szomb. Feb. 15 2020, 16:57
Végül nem indult el a kastély irányába. Leginkább egy megérzésnek tudta be, hogy maradjon ott ahol van. Kutakodóan figyelte a környezetét, valahogy nyomasztotta a nőt a sötétség. Elgondolkodva meredt maga elé. Meglepődve pislogott, ahogy egy kés szállt felé a semmiből, majd alig egy centire megállt tőle és leesett a földre. Na igen, a passzív pajzs remek kis trükk. Karba tett kézzel nézett a vámpír irányába, aki a kést követte. Narelle bosszúsan felsóhajtott. Ez vajon az őrség lenne, vagy egy megbolondult vámpír lenne, aki megunta az életét, hogy rá akar támadni? Rendes pajzsát nem hívta elő, kételkedett abban, hogy valójában is meg tudná sebezni a másik. Szinte mulattatta a helyzet. Lehajolt, hogy felvegye a lába előtt heverő kést. - Azt hiszed, hogy egy ilyennel - gúnyosan meglóbálta a kést. - Meg tudsz engem sebezni? Pont te...? - érdeklődött gúnyosan. - Ezt elteszem. Jó lesz szuvenírnek - tette még hozzá halkan felnevetve. Nem tudta ki lehet az ismeretlen. Abban is biztos volt, hogy könnyű prédának nézett ki. De alkalomadtán majd alakot vált, s aktiválja a pajzsát. És akkor az abszolút védelem. A vámpírnak esélye sincs ellene. A szülei kiléte... az meg a plusz bónusz. Elgondolkodott, hogy vajon a vámpírok kaphatnak-e szívinfarktust... - De persze próbálkozhatsz - ajánlotta fel a nő nagy kegyesen. - De később ne sírj, hogy én nem szóltam, hogy velem felesleges időrablás kekeckedni. Meglepően beszédes volt Narelle. Valószínűleg azért, mert a volt otthona mellett nem akarta vért ontani, de persze nem fogja magát hagyni.
Narelle la Rosa
Vendég
Szomb. Feb. 15 2020, 17:48
Nem állt meg annak ellenére se, hogy látszólag a támadása hatástalan volt. Szavaival nem törődött de arcán látszódott, hogy elgondolkodott. Komor lett és magába forduló de ez egy pillanat múlva meg változott. Széles mosollyal lépett elé, meg állása kisebb port kavart de nem volt még zavaró. Föntről súlytott le késével, döfött nem vágott és közben az erejét is használta. A csapása így meg sokszorozódott és még a nőre is hatott a gravitáció meg növekedése. Így tudta a legjobban ki használni az erejét de sajnos ha olyasmit talál el amin nem tud át hatolni eltörik a kése. Még szerencse, hogy több is volt nála -Nem kell próbálkozni.- Felelte a támadás meg indulása előtt. Maga biztos volt a dolgában annak ellenére is, hogy áldozata védelmét lehet meg se karcolja ám sárkánnyal is volt már dolga a vámpírnak. Akkor is csak a szerencsének köszönhető, hogy ő túl élte ellenfele pedig nem de azóta tudja, hogy minden védelemnek van rése és gyengesége. Pusztán meg kell találni. -És ha túl éled megtarthatod.- Felelte kacagva. A támadás után hátra ugrott és végig nyalta a másik késének a pengéjén. -Ne gondold, hogy mindent túl tudsz élni.- Felelte érzelem mentesen majd hanyag módon ki tárta a karjait. -Bár annál élvezetesebb lesz nézni ahogy össze törik az egodat.- Kacagta el magát olyan hangosan, hogy visszhangzott a környéken. Nagyot sóhajtva halt el a hangja. -Nos? Ki bújsz a teknőc páncélodból?- Kérdezte gúnyolódva a nőn persze hülye volt az aki hallgatott a provokációjára de meg esett néha napján, hogy működött. -Vagy csak állsz és nézel ki a fejedből továbbra is?-
Vulnere
Vendég
Szomb. Feb. 15 2020, 18:57
Narelle kérdő pillantást vetett a vámpírra. Érdekelte, hogy mivel próbálkozik, habár valójában nem, nem érdekelte. Csak egy bosszantó valaminek tartotta, aki most itt pattog körülötte. Egyedül annyi volt számára furcsa, hogy valamiért bokáig süllyedt a földbe, de a csapás nem sértette meg, helyette csak a kés tört el. - Akkor minek nevezzem? Sikertelen támadások sorozatának? - érdeklődött Narelle gúnyosan. Bár óvatosabb volt, de a tény, hogy démon vér folyt az ereiben most kicsit vakmerővé tette. Kicsit úgy akarta érezni, hogy él, és ő is ér valamit. Nem csak egy hibrid a sok közül, bár vele együtt csak nyolc démon hibrid létezett... de... - Nyugi, túl fogom élni - kacsintott magabiztosan a vámpírra. Ha meghal a földi teste, haza kerül. Onnan pedig csak egy... nem, ha bele gondol, két kiút van. Az egyik a Kapu, a másik pedig egy erő. De Őt is csak a robbanás előtt látta. - Dehogynem - halkan felnevetett. - Persze, ha sikerül megölnöd... eldicsekedhetsz vele - itt közelebb lépett. - Aztán egy éjjel arra ébredsz, hogy a Pokolban játszok veled - kacagása a hiénákat is lekörözte. Oh... igen, Narelle ebben a pillanatban ezt az új vámpírt is hozzá írta, ahhoz a listához, amin már Kayn neve is szerepelt. A kérdései csak annyit értek el Narellenél, hogy felvette a démoni kinézetét. - Így már mindjárt jobb - simított végig a szarvain és igazította meg a testét takaró bundát. - Felvilágosítanálak, drága kicsi vámpírka, hogy abszolút a védelmem. Ellenem nem hat a képességed, se a gyerekjátékaid. És, ha meg is ölnél... Akkor haza mennék. Azt hiszed érdekel? Kétszázhetven én után láthatnám a Fényhozó palotáját,az otthonomat, nem e nyomorult földi világon kellene léteznem - lépett közelebb, majd mikor annyira közel élt hozzá egyszerűen homlokon pöckölte. Kimondani felesleges lett volna, hiszen látszott rajta, hogy démonhibrid.
Narelle la Rosa
Vendég
Vas. Feb. 16 2020, 12:38
-Eddig csak egy támadás komolyabb támadás volt.- Vetette oda pimaszan. Igen a pajzs erősebb volt annál amit ő tudott volna kezelni de ez pusztán egy tényező volt. Számtalan módszerrel meg lehet így is ölni a nőt. Végül is itt egy patak, a víz mélyére nyomva erejével nem biztos, hogy sokáig húzná. Azt tudja, hogy a védelem körbe öleli de mivel le süllyedt kb. olyan lehetett mint egy tojás. Vele együtt mozog. Egy jól irányzott és erős rúgással arébb tudja paterolni de még ki kellett derítenie egy két dolgot. Mondjuk, hogy mi a reakciója a védelmének a gravitáció megszűntetésére. Fenyegetésére el kuncogta magát. -Még is ki vagy, hogy dicsekedjek a haláloddal? És kinek?- Beteges vigyora sugallta, hogy nem az akit meg hat egy „nemesebb” préda látványa. -Te is csak egy leszel a sokk közül akit meg ölte.- Lehelte ki a szavait ahogy alsó ajkát megnyalta. -És a pokolban biztos sokan várnak már rám.- Betegesen kacagta el magát, örömtelien. Ahogy a nő teste el változott majd fel vette másik alakját jó szemének szemöldöke meg emelkedett. -És most dobjam el magam a félelemtől?- Kérdezte gúnyosan teljes közönnyel. Nevetését el folytva fújta ki a levegőt orrán keresztül. -Idősebb vagyok nálad és..- Szavak félbe maradtak ahogy megpöckölte homlokát. Keze reflexből a nő torkához csapódott de a nő védelme meg állította. -Vízbe folytalak akkor legyen nagy a szád.- Morogta mérgesen. -Ha azt hiszed nem tudlak meg sebezni akkor ki kell ábrándítsalak. Csak eddig olyan emberekkel harcoltál akik idióták.- Szavai nyomán lebegtetni akarta a nőt de ha ez sikertelen volt vett egy mély levegőt. Erősen kellett koncentrálnia ahogy a lábukat alatt egybe függő földre hatott erejével és egy két méteren belül taszítást el érve szakadt ki a környezetéből. Amint sikerült gúnyos mosolyra húzta ajkait.
Vulnere
Vendég
Vas. Feb. 16 2020, 13:17
Narelle kecsesen megvonta a vállát ezzel is azt sugallva a másik felé, hogy "annyira mindegy". A nőt ugyan egy kicsit zavarta, hogy egyszer merészkedett vissza az évek alatt a Vérhegyre és akkor is egyből neki ront valami eszelős, de úgy volt vele, hogy ez annyira nem érdekli. Őszintén szólva ő maga se tudta, hogy miért nem támad vissza, csak ingereli, és kötözködik vele. Veszélyes játékot játszott, ezzel tisztában volt. - Hmm... - Narelle úgy csinált, mint, aki elgondolkodik, hogy mit is mondjon. Valójában mindegy is volt mit mond, a vámpír nem úgy nézett ki, hogy bármilyen válasz megállítja. - Nyilván neked a nevem nem mondana semmit, sem a rangom - vonta meg végül a nő a vállát. - Majd meglátjuk kicsi vámpír - kacsintott rá a nő. Talán most először kívánta azt, hogy igen ölje meg a vámpír, de cserébe ő is eltöri a nyakát. Aztán majd eljátszanak a Pokolban. - Nem kell - legyintett a nő. - Csak ebben a formában jobban érzem magam - tette még hozzá. De igen, egyébként ebben az alakban a legtöbben félelmetesnek és veszélyesnek tartottál. Nem akart ajtóstul rontani a házba, azért jött ide úgy ahogy... De hát... látszik mennyire érdekelte ez a sorsot: semennyire. - Tényleg...? - nézett rá megvetően a nő. A maga háromszázhuszonnyolc évével talán a legidősebb a démon hibridek közül. Az előtte lévő vámpírt pedig sose látta, míg itt élt a Vérhegyen. Utána meg már úgy is mindegy. - Hány éves vagy kicsi vámpír? - nevetett gúnyosan a nő. Igen, megint ingereli, piszkálja... Egy fél gondolat erejéig leszidta magát, hogy miért nem távozik. - Csak ismételni tudom magam: lehet próbálkozni - váltott kicsit komolyabb hangnemre. Mivel spórolni akart az erejével csak három energia gömböcskét hívott elő. Elég picik voltak, de nem is ölni akart velük. Ahogy megmozdult alatta a talaj egy pillanatra meglepett pillantást vetett a vámpírra, majd döntött. Elő a rendes pajzzsal. A gömbök közül csak egy marad, a pajzsa halványkéken világított és a teljes gömböt látni lehetett, ahogy a nő leugrott a lebegő talajról. Ha az kell, hogy a vámpír megölje, hát megteszi, majd ahogy az utolsó kis levegő foszlányát veszi, közli vele a nevét. Legyen tisztában, kivel is szórakozott.
Narelle la Rosa
Vendég
Szer. Feb. 19 2020, 14:27
Kezét benne késsel oldalra ki nyújtotta míg fejét is eldöntötte abba az irányba. -Lehetsz isten leánya is és a világ ura.. a halált nem kerülőd el így számomra egyformák vagytok.- Adta meg a választ a szavaira hiába nem volt kérdés majd ahogy ki jelentette alak változásának okát meg rántotta vállát. Különösebben nem érdekelte, hogy mi az oka a dolognak. Korát célzó kérdésre késének hegyével bökőt felé. -Közöd? Amúgy nem báj csevegni jöttem szóval....- Szeme le volt csukva már így nem látta ahogy le ugrik viszont hallotta és amint a nő talajt ér a lebegő föld halom is vissza eset a helyére. Nagy port kavart maga körül ahogy a súlyos szikla darab vissza illeszkedett a helyére. A porfelhőn túl először a férfi villódzót vörös szeme tűnt elő. Lassú komótos lépésekkel ment a nő felé. Ki sugárzása győzedelmes volt ahogy elégedetten konstatálta, hogy igen is meg ijesztette annyira, hogy cselekedjen. Menekült. Ez volt a gondolata. -Mi a gond? Félsz, hogy sikerülni fog? Fel ébred élni akarásod?- Meg állva tőle egy méterre látszódott, hogy a nő neve semmit se mond neki. Talán nem ismerte fel vagy pedig sose tudta ennek a névnek ki a tulajdonosa, számára nem volt több mint egy újabb vámpír, egy a sokból. Kezei lazán lógtak mellette csak a kés markolattát markolta erősen. -Szép kis lámpa.- Gúnyolta ki a kis fény gömbjét neki. Ez a kis erő bemutatója nagyon meg csapolta az erejét így nem használhatta többet felelőtlenül de ellenfele védelme nagy gondot okozott neki. Kezeit fel emelve dobálta át egyikből a másikba fegyverét. -És most mit tervezel tenni?- Kérdezte unottan ahogy azon gondolkodott, hogy miért történt meg az, hogy eddig két vámpír félével találkozott de mind kettő sebezhetetlen.
Vulnere
Vendég
Hétf. Feb. 24 2020, 19:52
- Nos, az nem vagyok. Viszont Hercegnő már annál előbb. Emily Blackrose volt az anyám - vonta meg a vállát a nő, mintha csak az időjárástól beszélt volna. - Tudod mi olyan különleges egy démonhibridben? Meg minden démonban? Amikor belép ebbe a világba kap egy földi testet. Ha azzal a testtel végzel, a lelke visszaszáll a Pokolba, s utána újra visszatérhet ebbe a világba. Ez a démonhibridekre is vonatkozik - magyarázta gúnyosan, lenézően mosolyogva, s ha ez nem lett volna elég, még közelebb is sétált hozzá, hogy alkalomadtán megpaskolja az arcát. Csakhogy még jobban megalázva érezze a másik. Persze, ha ez nem sikerült, az se érdekelte a nőt, a szavai biztosan megtették a kívánt hatást, s ez most elég volt neki. - Hát akkor miért jöttél kicsi vámpír? Megtámadni a Hercegnőt a saját otthonában? - érdeklődött Narelle. Kíváncsi volt a válaszra, elvégre még is csak ez volt az otthona. Vagy valami olyasmit. Halvány mosollyal adózott annak a ténynek, hogy Kayn-t állandóan szidta, hogy ne nevezze hercegnőnek, erre most ő, saját maga tette. Kétszer is. - Nem félek, ahogy elmondtam. Számomra a halál csak néhány másodperc. Az persze - itt felkuncogott, - már bajos lenne, hogy visszatérjek. De, hidd el kicsit vámpír... meg oldanám. - Természetesen, hogy megoldaná. Vannak a démonoknak is képességük. Ki ilyen, ki olyan képességgel rendelkezik. Nem lehetetlen kijutni még a zárt kapu ellenére sem a Pokolból. - Még veszélyes is - indította útnak a vámpír irányába. Nem akart rajta végzetes sebet ejteni, csak a cuki pofját akarta megkarcolni. Persze, csak ingerlés, piszkálási szándék vezette Narellét. - Hogy én? - pislogott meglepetten. - Gondolom azt ami az eredeti tervem lett volna - vonta meg a vállát. - Meglátogatom az anyám sírját. Utána meg lelépek. Szavait tett követte, hátat fordított a vámpírnak, majd ott hagyta, hogy az anyja sírja felé vegye az irányt.
VÉGE
Narelle la Rosa
Vendég
Hétf. Jún. 01 2020, 21:06
Cat & Ameria Talpam alatt nem ver neszt az itt elterülő növényzet. Mondhatni apámék tökéletesítették az osonás művészetét. Páran úgy tartják, hogy a fűszálon is képesek vagyunk megállni anélkül, hogy az meghajolna. Bár így lenne! Annyira még nem vagyok képes, de hogy néma árnyékként kövessem a vezetőt arra igen is tökéletes vagyok. Míg a könnyed parafa talp alatt a kövek sem neszelnek, ha nem akarom. Közelebb lépek a mára tiszta vizű patakhoz és fakó tekintetem végighordom a tájon.A Nap már rég ledobta vöröslő palástját ezzel utat adva a Holdnak és az éjszakának. Mi pedig, az éjszaka gyermekei éberségünkkel háláljuk meg a befogadónkat. Ahogy a fekete hajkoronán pihentetem tekintetem, megtámaszkodom egy nem messze lévő fa törzsén. Az ezüstös hatást keltő hollókoponya kicsit nyom, de már megszokhattam volna. -Mi zavar ennyire? - szólok hozzá lágyan. Apámék szerint szabad szájúságom miatt hamar fejemet fogják venni. Nem tartom valószínűnek, hogy így történne, mivel egy újabb mérkőzés kihirdetése csak felfordulást okozna.
Ameria Nachtigal
Nyomok :
18
Vándorlás kezdete :
2020. May. 30.
Szer. Jún. 03 2020, 21:42
Magam sem tudom miért hívtam magammal Ameriát sétálni. Talán kellett egy kis levegőváltozás. A Vérpatak meg eléggé nagy szimbolikus jelentőséggel bírt, hogy pont erre kószáljunk. Végül is, ahogy a monda tartja a Vérpatak elvezet Damarelig, s vissza ugyebár a hegyre. Véleményem szerint félúton voltunk a két hely között. Még is elég közel voltam az otthonomhoz, jelenesetben a hegyhez, hogy ne essen bántódásom. Na meg persze itt volt Ameria is. A patak partján ültem, ám mikor a lány hozzám szólt komoran elmosolyodtam és hátra pillantottam a vállam felett. - Te mit szeretnél igazából csinálni? Boldog vagy így, hogy rám vigyázol? Nem szeretnél szabad életet élni? Hogy bírod a rád nehezedő nyomást? - dobtam felé egy kérdés áradatot. Igen, elbizonytalanodtam, miután olyan sokat beszélgettem azzal a vérfarkassal. Hirci... Megcsóváltam a fejemet. - Szerinted is értelmetlen, hogy Damarel katakombáit járom, hogy minden olyan legyen mint régen? - néztem rá kérdőn. Talán hiba, de talán nem. Nem, nem tartottam hibának, hogy bízok Ameriában. Ha nem így lenne, akkor az életemet sem bízhatnám rá, pedig azt teszem, hogy majdnem hogy tálcán kínálom magamat az ellenségnek.
Catherina Delaver
Nyomok :
45
Vándorlás kezdete :
2020. May. 03.
Csüt. Jún. 04 2020, 11:12
Cat & Ameria Szeretek erre lébecolni. Talán a víz frissessége miatt, talán a levegő amit magában hordoz. Ugyan csak az a kellemes tisztaság hatása. Nem úgy mint az én vérem. Talán féluton lehetünk volt otthonunk és a mostani között. Jobbnak látom, ha ő nem tud arról, hova is tartozom anyai ágról. Hogy szerencsés voltam. Már amennyire a vámpírok között kisérleti alany szerencsés lehet. Ahogy hátra pillant ellököm magam a fa törzsétől, közelebb lépek hozzá, mint egy ragadozó, mely sajátját védi. Mert azok is vagyunk, mondjon bárki bármit. Kérdésáradatára legugolok mellé, felfedve magam. -A rangom apám elleni lázadásom jelképe. - fogok meg egy laposabb követ meg egy símára csiszoltat. Majd megmutatom neki a nagyobb darabot, mely nem lapos. - Apám elvárta, hogy a többiekhez hasonlóan csak katona legyek. - kocogtatom meg az ezüstös koponyát vállamon. Kezemben dobálva a követ az égre tekintek, majd a zord mosolyra. Talán tudja és ismeri a Nachtigal család titkát esetleg a "szelektációt". Rosszabb esetben az apámat. -Nő vagyok, elvárta volna, hogy az agilitásomra támaszkodjak és csak mellékes szereplő legyek. Aztán szüljek valamelyik nemes porontyának kölyköt. - dobom be a vízbe a követ melyel eddig játszottam. Ploccs , ennyi lettem volna én is a történelem lapjain. A családomban sem lenne különb a helyzet. -Előző életemhez képest ez maga a szabadság. Még ha komolyabb feladatok is hárulnak rám. Legalább tudom tartani a hátam, ha kilógsz és nem kell megharcolnod a testőröddel, hogy arra mész amerre akarsz. Ha nem tartozik rám, nem kell mondanod. De mint az elején megmondtam, bármi van, segítek. Rangomból adódóan pedig meg is foglak védeni. - közben a vöröses lapos követ is meglendítem, ami néhány ugrás után a vízbe süllyed. A víz fodraiban vöröslő körök jelentek meg a fémtartalmú kavics miatt. Rá kacsintok, hogy igen is számíthat rám még a rosszaságokban is. Bátorítón teszem vállára kezem, kicsit megszorítom ujjaimmal, mint ahogy harcostársak szokták egymás közt. Szemeim többet elárulnak, mint szavaim, erről is a képzések tehetnek. Ölembe ejtem kezem és a távolodó víztömeg felé tekintek. -Tudod... régen azt mesélte a dajkám, hogy "Gyermekeinknek nem adhatunk mást, csak gyökereket és szárnyakat". - nem akarok kitérni a válasz alól, csupán el akarom kezdeni, hogy értelmes legyen. Olykor hasznos dolog a szónoklat, még köztünk, katonák között is. -A gyökereid oda tartoznak. Így van értelme, hogy utódjaidnak tudj támpontot adni. Szárnyaidat ugyan megcakkozták, de mostmár tudsz repülni. Bontogasd és próbálkozz! A rangod miatt pedig ne aggódj! Ha kell, úgy is komolyan döntesz. - próbálom bíztatni és megnyugtatni. Erre van szüksége és arra, hogy tényleg mögötte álljon valaki.
Ameria Nachtigal
Nyomok :
18
Vándorlás kezdete :
2020. May. 30.
Szer. Jún. 10 2020, 19:28
Figyeltem, ahogy Ameria közelebb jött. - Nos, én örülök, hogy nem csak katona vagy, hanem a személyes testőröm - mosolyogtam rá. Hiszen egykorúak voltunk, egy másik életben talán barátnők is lehettünk volna, noha most sincs ez kizárva. Azonban, mivel én uralkodó vagyok, ez egy olyan rang, ami miatt mindig óvatosabban fogunk mánni a másikkal. - Nem vagyok otthon a vérhegyi politikában. Távol tartom tőle magam, mivel amúgy sem sokat tartózkodom a kastélyban - vontam meg a vállamat boácsnatkérőan. - De, ha nincs ellenedre, Ameria - remélem nem gond, hogy a keresztnevén hívtam, - mesélhetsz is a dologról. Mármint az apádról, a politikáról és úgy mindenről - tettem hozzá, hogyha nem lettem volna elég egyértelmű, hogy mire gondolok. Hálásan elmosolyodtam. - Tudod, mindent összevetve azt hiszem, hogy... örülök annak, hogy te vagy a Tabiri. Egykorúak vagyunk, ha a rangot nem számítjuk, akkor barátnők is lehetnénk. Vajon milyen lenne az életünk, ha nem lett volna Lucifer vagy a robbanás? - néztem rá kérdőn, miközben hátra dőltem a fűben és az éjszakai égboltra függesztettem a tekintetemet. - Szeretek beszélgetni. Na nem a kastélyban... ott nagy a nyomás. Érződik, hogy mindenki ki van éleződve, bár nem tudom mire, miért? Nem hallottál valami pletykát? - egy kicsit fordítottam csak az irányába a fejemet. Érdekelt mi hír jár a kastélyban, vajon van-e abban igazság, amit Hircine mondott nekem? Megannyi kérdés járt táncot a fejembe, de az hagyján, hogy nem volt válaszom, de ötletem sem volt arra, hogy ki tudnék ez ügyben megkérdezni. Egy kíváncsi pillantást vetettem rá, hogy vajon mire akar kilyukadni. Érdekelt na. A szavai után pedig szinte kézzel fogható volt a hálám. - Köszönöm - suttogtam halkan. - És a kormányzó? Öltem már embert. De... őt sokan szeretik. Az emberek biztonságban érzik magukat. Én nem tudom, tudnám úgy elrejteni magamat, mint apám. A robbanáskor megsemmisült a nyaklánca - csóváltam meg a fejemet és osztottam meg újabb aggodalmamat. Tényleg, komolyan aggódtam azért, hogy mi van, ha nem fogadnak el az emberek. Persze, mondjuk első dolgom lenne a rabszolgaságot felszámolni. Ez nem hagyaték, és nem az örökségem része. - Ha... - kezdtem óvatosan. - Ha... még is átveszem Damarelben a trónt, velem tartanál, vagy visszatérnél a családodhoz?
Catherina Delaver
Nyomok :
45
Vándorlás kezdete :
2020. May. 03.
Hétf. Jún. 22 2020, 17:06
Cat & Ameria Szerencsémre ő is osztozott az örömön. Valójában a felszabadulást jelenti ez nekem. Noha megvan a maga ára. Bár ebben a világban minek nincs? -A rang ebben nem igen befolyásolhat. Bármilyen okból kifolyólag egy hajad szála görbülne, az én fejem porba hullna. - vonom meg vállam egy barátságosnak mondható mosoly kiséretében. Kérdésére egy aprócska fintor jelenik meg szám szegletében, mit nem neki szánok. - A politikában én sem vagyok otthon. Majd szólok a kémnek, hogy pontosabban jelentsen számodra. - biccentek felé, mivel ez részben az én dolgom lenne, viszont nagyobb részben a fökémé. -Apám nem érdemel túl sok szót. Tökéletességre törekszik, mint minden fajtánk beli. - csak ő különösebben. Mindent komolxan vesz, mindent komolyan gondol. Ahogy kifejti kérdését az égre emelem fakó szemeim és egy aprót sóhajtok. -Nem biztos, hogy jobb lenne. Előbb vagy utóbb mindenki a másik torkának fog ugrani. Hatalomért, pénzért vagy földért. Egyesek jelleme nem engedi a nyugodt békeidők meglétét. - kicsit szomorkásan tekintek rá. Ugyanis bajt érzek. Valamit, ami fortyog és még nem tűnt fel. Valami, ami még ez után lesz. Ami talán megsemmisít mindent. -A mesterkémedtől érdeklődj ez ügyben. Én csak fél füllel hallok ezt-azt. Ő talán mindent jobban tud. Ha gondolod fenéken billentem, hogy eléd járuljon. - talán csekély esélyem van az árnyakban járót elkapni és elé ráncigálni, de ez nem különösebben riaszt el. -Nem is kell. Megvannak a magunk praktikái. Esetleg bábot is ültethetsz a napfényre, ki kiköpött másod emberként. - találgatok vagy tippeket adok neki. Már ha elfogadja azt. Már ha nem utasítja el egy harcos szavát. Felemelem szemöldököm, ahogy ezt a kérdését felteszi. Vajon ez egy teszt, a bolondját járatja velem vagy tényleg ennyore bizonytalan. -Nem változtat semmin az, ha ott leszel uralkodó. Ugyan úgy melletted állok és csak a testemen keresztül juthatnak hozzád. Az aréna óta, csak neked felelek, csak hozzád tartozom.
Ameria Nachtigal
Nyomok :
18
Vándorlás kezdete :
2020. May. 30.
Szomb. Aug. 01 2020, 20:26
Felsóhajtottam. Nem igazán, sőt, semmilyen mértékben nem értettem egyet Ameriával. - Azért ennyire komolyan nem kellene venni,hiszen, ha épp nem vagy mellettem, akkor nem lehetsz te a felelős, hogy ha valami bajom lesz - vélekedtem, szerintem nagyon bölcsen. Noha valahol sántított az elméletem, hiszen neki az lett volna tényleg a dolga hogy ne engedjen semerre sem kódorogni egyedül. - Ühm, igen - bólintottam. Na igen, hogy merre kódorog a drága kémem...? Fedje a jótékony homály, csak néha kapok egy apró jelentést. Gondolom úgy érzi, eléggé biztonságban vagyok. Elfojtottam egy ásítást. A kellemesen hideg levegőtől elpilledtem. Ha nem egy beszélgetés közepén lettem volna, valószínűleg el is aludtam volna. - Valószínűleg. Bár... ha belegondolsz, akkor most az ősök irányítanák a világot. Nem lennék Amira, te sem lennél Tabiri, csak sima vámpírok lennénk. Valószínűleg, nem is találkoztunk volna, hiszen... én akkor Damarelben éltem, s nevelkedtem volna. Talán... talán még sem hiba, hogy most itt és így vagyunk itt - jegyeztem meg csendesen elmerengő hangon, miközben apró kis jégdarabokkal játszottam. Csillagképeket formáztam meg velük, ami csak mosolygásra adott okot, hiszen az égbolton lassan kirajzolódtak. - Megköszönném a fenékbe billentést, hiszen csak egy tekercset hagy állandóan az asztalomon - feleltem kuncogva. Szegényem, most aztán jól kitoltam vele. Nem kételkedtem abban, hogy Ameria szépen nyakon vágja, hogy az orrom elé kerüljön. - Örülök, hogy így gondolod - feleltem félszeg mosollyal az arcomon. - Örülök, hogy velem tartasz. Nem fogom feladni az álmomat, a sorsomat, az örökségemet. Lehet kissé kedves vagyok, de még is Astaroth és Sophie lánya vagyok. Damarel következő Vezérnője! - Ültem fel hirtelen és komoly, komor tekintettel pillantottam a másik vámpírra. Hatalmas tettre készséget éreztem magamban. Jelenleg azt is kinéztem volna magamból, hogy besétálok a városba és már most magamnak követelem a trónomat.
Catherina Delaver
Nyomok :
45
Vándorlás kezdete :
2020. May. 03.
Kedd Szept. 08 2020, 14:56
Cat & Ameria
Aprót bólintottam a válaszára. -Ez igaz. Viszont ha nem vagyok melletted, akkor miért nem voltam ott. Akkor azért veszíthetem el a fejem. - felelem. Ezzel ő is tisztában van, így nem teljesen értem mit akart mondani az előbbivel. Nincs olyan, hogy nem vagyok mellette. Mosolyogva figyelem, ahogy lassan álomra hajtaná fejét. Talan ha nem tartanám fel szóval, itt aludna el helyben. -Útjaink kifürkeszhetetlenek. Lehet, hogy nem lennének rangjaink, de ha az volt a sorsunk, hogy találkozzunk, akkor talalkoztunk volna. - jobb a jótékony homályba bugyolálni múltam zűrzavarát, ahogy azt is, hogy ugyan onnan származunk. Figyelem ahogy a kis jégszilankok az égbolt mutívumaira emlekeztetnek. Ez egy apró mosolyra sarkal, de tovabbra is a vizet és a környezetem kémlelem. -A galád.. - morranok és ténylegesen tervemben áll, hogy elkapjam és elbeszélgessek vele. Akár hosszabban is a tiszteletről. Követem tekintetemmel, ahogy felül, majd magam is egy különös mosolyra húzom ajkam. -Damarel Vezérnője, ha szabad egy kéréssel eléd járulnom melyhez ragaszkodom, kitanítanám a vívás és a piszkos harcok művészetére. Még akármikor jól jöhet Önnek - helyezkedem féltérdre, jobb kezem ökölbe szorítva szívemnél tartom.
Ameria Nachtigal
Nyomok :
18
Vándorlás kezdete :
2020. May. 30.
Kedd Okt. 20 2020, 23:23
Azt hiszem ez az a pont, mikor át kéne gondolnom, hogy vajon nekem TÉNYLEG szükségem van-e testőrre. Hiszen a barátom Ameria, s ezzel a folyamatos kódorgással nem csak a saját életemet, de az övét is folyamatosan kockára teszem. Tényleg ennyit jelenet nekem az "örökségem", hogy egy barát életét is muszáj kockáztatnom? Gondterhelten sóhajtottam fel, s szomorú pillantást vetettem Ameriára. Komolyan, tényleg lelkiismeret furdalásom volt, hogy ennyire semmibe vettem őt, meg a feladatkörét. Meglepve kaptam fel a fejemet a nem létező rangomat hallva. Furcsa volt ezt hallani. Olyan... nosztalgikus, olyan megzavaró. Zavartan néztem a térdeimet és hol Ameriára pillantottam, hol az égre. - Nem tudom mit mondhatnék, mit érzek - kezdtem lassan, megfontoltan. Legalábbis igyekeztem megfontoltnak tűnni, amúgy nem éreztem magam annak. - Szeretném, ha elfogadnád a bocsánatkérésemet - emeltem rá barna tekintetemet. - Önző voltam - a térdemnek beszéltem. - Nem törődtem azzal, hogy a kis útjaim rád milyen hatással lehetnek. Sajnálom Ameria! - álltam fel és néztem határozottan a szemébe. - Ígérem, ezt követően jó kis vámpír leszek, s hegyen maradok! - jelentettem ki. Megráztam a fejemet. - Megtisztelő, s megmelengeti a lelkemet, hogy Vezérnőnek hívsz, de... Még is csak vámpír vagyok. S az engem körbevevő vámpírok érdekeit kell szem előtt tartanom, nem pedig vágyálmokat kergetnem - sóhajtottam fel és túrtam bele a hajamba. - Állj fel Ameria, attól hogy még a testőröm volnál, még a barátom vagy. Ha ketten vagyunk, nem kell ennyire úgy viselkedned, mintha a szolgám lennél... Ehh... még kimondva is szörnyű! - kértem a másik vámpírlányt. - Az ajánlatodat pedig elfogadom - mosolyogtam rá. Hirtelen elfogott a bűntudat, hogy túl sokat beszéltem. Amúgy is, a hold már magasan járt. - Lassan ideje lenne visszaindulni, nem?
Catherina Delaver
Nyomok :
45
Vándorlás kezdete :
2020. May. 03.
Hétf. Dec. 14 2020, 21:23
Cat & Ameria
Vajon sikerült hatnom a lelkére. Nem akarom elveszíteni, mint barát, mint vezér. Szomorú pillantására pedig egyre jobban az az érzésem, hogy igen csak megbántottam. Nem ezt akartam, nem ezt akartam elérni. -Nem kell mondanod semmit, nem kell megfogalmaznod. - néztem rá mosolyogva. Talán a megfontoltsága az, vagy annak tettetése, hogy jó vezető. Bocsánat kérésére aprót bólintok. -Nem kell ezzel törődnöd. Igyekszem jobban melletted lenni és nem szem elől téveszteni. - kacsintok rá mikor feláll és magam is talpra emelem fehér valagam. Leporolva magam, vállára teszem a kezem. Kicsit megropogtatom a hátam. -Kövesd az álmaid és keresd meg ezeket a katakombákat. Ha kell veled megyek és körbenézünk. - bátorítom a lányt, hogy merje kibontani a szárnyait. -De. Térjünk vissza. Télen több időnk lesz. - kacagom, majd elindulok a hegy felé.