Márvány út

Az Ezüst lovagnak

Az útvonal amin végighaladtak az évek alatt már számtalanszor változott. Akár mennyire is szerette a zöldfülű vérfarkas a már jól bevállt és megszokott dolgokat, le Mort kisasszony nem volt hajlandó engedni annak, hogy elkényelmesedve a biztonságba vetett vak hittel újra és újra elhaladjon itt egészen élete végéig. Bár mint a legtöbben tudták, a hibrid bizony örökéletű volt és ha erről nem a vámpírvér kezeskedett akkor döntőbírót játszott a démon része. Amivel már azonban senki sem mert volna 100%-os magabiztossággal szembeszállni.
Meg egyébként is!Ki akarna egész életében ugyanazon az útvonalon végighaladni?!Elég monotonná, siralmassá majd valóságos gyászmenetté válna egy bizonyos idő után!
Ettől pedig az lány jobban félt mint magától a tudattol, hogy ha nagybátyjuk egyszer elcsípi őket testvéreivel, a pokol fenekére fogja vetni őket. Hiszen mindenki elfelejtette miért is jöttek ide, hogy mi is az egyetlen feladatuk.
Ezek az aggodalmak pedig láthatatlanul, minden egyes nap aggasztották egy kissé.
Így hát Darcia minden egyes alkalommal tett egy kis csavart a számára előre megtervezett útvonalban. Ám ez csupán akkor volt megoldható mikor a kölyök nem volt ott, bár erős lett volna azt vallani, hogy a nemes nem szerette volna a lojalitás jelképévé váló gyermeket.

Damarel egyik sűrűn használt utcáján haladtak végig, a páros pedig felettébb mulatságos látványt nyújtott. Leginkább pedig az ezüstös páncélban hölgyet kísérő, ernyővel felszerelt imperator mulattatta a népet.
Ahogy az északi negyeden átvezető úton sétáltak, némely mesterember igen csak hangosan és jót mulatott a csinos macskakövekkel kirakott -néhol alró márványdarabokkal is felékesített- főúton elandalgókon.
A felújított épületek keretezte szakasz már elég árnyékot vetett a napnak ezen szakaszában, így hogy szolgáját megmentse attól, hogy akár egy pillanatnyi gúny tárgyává is vállhasson. Felemelte szabad kezét és az ernyő nyelére fogva kivette azt a vérfarkas kezéből, hogy aztán leeresztve maga elé megválljon a fiú karjától és összecsukhassa azt.
- Amondó vagyok, mostmár elég árnyékot kapok a környezetemtől ahhoz, hogy ne a nap tüzével töltsem csurig az erőm. Ezzel katasztrófát okozva fél Damarelnek - adott magyarázatot hirtelen meghozott döntésének. Albion már elég régóta szolgálta az úrnőt, azért hogy tudja annak képessége pusztító akár maga a nap, főleg ha erős forrásból kapja hozzá a töltetet. Ahogy pedig már a világ és a fajok megtapasztalhatták, a Napnál nem volt hatalmasabb erő és ha ezt magától az égitesttől nem is. A démontól aki annak erejével bírt, már sokan megtapasztalhatták annak égető tüzét.
- Ameddig árnyékban vagyunk, Damarelnek nincs mitől félnie. Amint azonban a nap sugarai elérik a testem, jaj mindennek ami él és mozog. Még téged sem óvhatlak meg attól a pusztítástól. - akasztotta alkarjára az esernyőt, annak görbe fogójánál. Kezeit összefűzte maga előtt és mellei alatt mellkasára szorította azokat. Vöröd iriszeivel keretezett pupillája összeszűkült és izzó tekintetével kezdte el a tömött utcát fürkészni, a délelőtt folyamán szorgoskodó közembereket. A gyermekek hangos sikkantások és hahoták váltakozásával adták meg a délelőtt szinfóniáját. Miközben az keveredett a kovácsok és a kereskedők, vásárlóikkal folytatott eszmecseréivel. Ez a hol kellemes hol kissé hamis szinfónia éltette Le Most kisasszonyt, hiszen annak gyermekkora és korai életszakasza nem volt olyan kellemes és rendezett mint amilyen ezeknek az embereknek volt. Bár a jólét csak 100 éve állt fent a negyedben, mégis elégedetten figyelte, rendezett fáinak egyre szebbé és édesebbé cseperedő gyümölcseit.
- Lady le Mort, Lady le Mort! - zökkentette ki mély gondolataiból egy vékony, fiatal hang. Majd apró kezek kapaszkodtak meg a fekete ruha selymes anyagában, hogy azután kettőt rántva rajta felkeltse az asszony figyelmét egy szőke loknikkal megáldott kislány.
- Jöjjön kérem! Édesanyám elkészítette a kedvenc süteményét, reménykedik benne hogy ezen a napon is vendégeskedni fog nálunk! - szorította ragaszkodóan ujjai közé a drága anyagot, mely egyre inkább megtört az apró ujjacskák között. Darcia azonban türelmesen hallgatta majd finom kezeivel lefejtette az apró ujjakat nemesi ruhájáról és leguggolva a gyermek elé, annak szemeibe nézett. Arca rezzenéstelen volt, majd a gyermeki ártatlanság mosolyára az ő arcára is halvány mosoly költözött.
- Oh, te gyermek!Felfeded a titkomat imperatorom előtt, hogy miért járok ki minden egyes nap ilyen tájt!Hm...Az a finom krémes, nem igaz? - dorgálta meg a lányt majd a tárgyra térve, szinte megfiatalodva, a karjaiba emelte a gyermeket és megtartva könnyedén az arcára hintett egy apró csókot.
- Az bizony Miss le Mort! - pillogott hosszú szőke pilláival az asszonyra a kis Chloe és karjait átfonva a hibrid nyaka körül, bátortalanul kapaszkodott meg benne.
A démon lassan Albion felé fordult ezután és azzal a felszabadult kisugárzással szólította meg amellyel a kislány áldotta meg jelenlétével.
- Ostobaság azt kérdeznem, hogy velünk tartasz e hiszen magadtól is jössz.Nem igaz? - döntötte egy minimális szögben félre fejét, fehér haja pedig nagy lendülettel omlott jobb oldalra, kisebb "szélvihart" kavarva.
- Te is kaphatsz a süteményből. ~ - ajánlotta fel nagylelkűen miközben a választ meg sem várva elindult előre a már jól ismert szúk sétáló utcán át az egyszerű házba, amint minden harmadik vagy második napon. Albioné volt a döntés, hogy úrnőjével tart e.

A hosszadalmas séta során Albion megannyi tekintetet vonzott magára. A fiú elég nagy népszerűségnek örvendett, hisz különcségével már számtalan módon segített a város lakóinak. A helyi kovácsnak például segített megalkotni élete fő művét, egy kardot, amelynek pengéje az Albion által kiszámolt mértékek szerint került kiöntésre és megmunkálásra. Az egyik pékségnek kontinens szerte hírnevet szerzett azáltal, hogy megalkotta a tökéletes cipót, melynek távoli városokból is csodájára járnak. Még a helyi bordélyház is felkérte Őt, hogy tervezze meg a lányok ruháit. Azóta a vendégek száma 25%-al megnövekedett. Ez csak néhány példa volt Albion elmúlt évekbeli munkásságára. A legnagyobb rejtélynek azt tartják, hogy sosem kér és fogad el fizetséget. Azt vallja, hogy az Ő fizetsége a lelki megnyugvás, hogy minden rendeltetésszerűen működik körülötte. Miss le Mort iránti hűsége is ismert volt mindenki számára, ez alól csak azon kereskedők és mesteremberek, vagy csak egyszerű utazók voltak kivételek, akik nem rég érkeztek a városba.
- Ahogy óhajtja. - Engedte le engedelmesen az ernyőt. Az árnyék valóban kellemes volt és hűs.
- Sajnálom, úrnőm. - Mondta sejtelmesen.
- Kegyeltjei érdekében, nem sütkérezhet úgy a Nap sugaraiban, mint azt bárki Önön kívül megtehetné. Tényleg igaz a mondás, miszerint a történelem legnagyobb alakjainak, valamiről mindig le kell mondaniuk. - Fejtette ki bővebben, hogy mire gondolt az előbb.
- Ha az úrnő ereje elszabadulna, én majd megállítom. Nem engedhetem, hogy kárt tegyen magában, vagy a városban - melynek felvirágoztatásán - oly elszántan dolgozik. - Nyugtatta meg úrnőjét. Volt valóságalapja annak, amit mond. Egyetlen érintése, még egy feldúlt bikából is egy bódult kisegeret képes varázsolni.
Egyébként Albion figyelme teljes egészét Miss le Mort-nak szentelte. Ha nem Ő lenne a partnere, akivel sétál, már félúton lemaradt volna, hogy valamely városi rendszertelenséget kijavítson.
Albion le sem vette a tekintetét az úrnője szoknyájába kapaszkodó kislányról. Mi van akkor, ha Ő egy olyan bérgyilkos, aki ügyesen álcázza magát? Kardja markolatára tette kezét és feszülten figyelt, még csak nem is pislogott.
Sütemény? A szó hallatán egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Tudta, hogy a tápanyagban gazdag étrend, amelyet Ő saját maga állított össze Darcia-nak, az több, mint kielégítő a számára, ezért minden bizonnyal nemet fog mondani az invitációra. Nem így történt. Bár általában jól elpalástolja az érzelmeit, most azonban a szemei igencsak kikerekedtek.
- Úrnőm... - Motyogta halkan és sötét... nagyon sötét aurát árasztott.
- Természetesen Önnel tartok, Miss le Mort, de a süteményt vissza kell, hogy utasítsam. A cukor nem képezi részét makrotápanyagokbeli napi szükségleteimnek. A szervezet nehezen bontja le, ami a csúcsformám elvesztését eredményezi. Ilyesfajta luxust... nem engedhetek meg magamnak. - Utasította vissza teljes tárgyilagossággal, de a legjava csak ezután következett...
- Ha szabad megjegyeznem... Önnek sem kellene ennie belőle. Az utóbbi időben megfigyeltem, de megpróbáltam egyszerű optikai csalódásnak vélni... kegyed egyre inkább terebélyesedő vonalait. - Jegyezte meg pókerarccal. Olajat öntött a tűzre? Meglehet. De csak a jó szándék vezérelte. Albion ezután letérdelt az úrnő elé, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a bűnös husikat.
- A ruha ápol és eltakar, de előzetes becsléseim szerint, több, mint 0.8%-al megnövekedett testzsír százalékkal kell számolni. - Adta meg a kegyelemdöfést.

Bár köztudott tény volt hogy a nő egyike volt azon démon-hibrideknek akiktől az átlagos embereknek borsódzott a hátuk ,mégsem lehetett figyelmen kívül hagyni hogy mégis csak egy nőről volt szó. Így mikor kedves imperatora azzal a megjegyzéssel illette, miszerint vesztett tökéletes alakjából, a női hormonok és érzelmek dogozni kezdtek. Mikor pedig a fiú pofátlanul leguggolt amaz mellé, hogy közelebbről szemügyre vegye a súlygyarapodást. Darcia le Mort kisasszonynak elfogyott a türelme, s annak ellenére hogy sosem ütötte meg a fiút, abban a minutumban letette a kislányt s mikor az odébb igyekezett. A mellette guggoló fiú felé fordult, felrántotta tulajdon térdét és állán vágva ezzel a fiút, szinte dühtől tajtékzó arckifejezéssel, no meg némi sértettséggel a hangjában csattant fel.
- Hogy mered azt mondani nekem, hogy vesztettem a tökéletes szépségemből és felszedtem némi súlyfelesleget?! - csattant fel a nő és a fiút a porba lökve, minden lehetséges ellenkezést megelőzve, amaz torkára lépett és fél súlyát ráengedte a vérfarkasra. A háttérzaj megszűnt, és az őket figyelő halandó közönség tekintete rájuk szegeződött. A nő arca ki volt pirosodva a szégyentől, a megaláztatástól és a méregtől. S nem tagadta, az idefent töltött idő alatt igencsak sok érzelmet vett át az őt körbevevő fajtól. Arcát kissé felfújta majd kieresztve a benne rekedt levegőt, összeszorította makulátlan fehér fogsorát.
- Nem beszélhetsz így egy hölggyel! - folytatta és jobban ráereszkedve a törzsét és fejét összekötő hídra, halkan felszisszent. A tömegen érezni lehetett a feszültséget, s mikor le Mort kisasszony elemelte szolgája nyakáról lábát. Megigazította ruhája alsó részét és átlépve a fiút - egy kevéske anyagot áthúzva a páncélon és a fején - indult tovább, de már az előző terveket elvetve, egyenesen vissza a Márvány út néma lakói közé.
- Borozni mentem! - tette karba a kezét és megszaporázva lépteit, még némi nyöszörgéssel vegyülő hangokat hallatva, egy kevéske káromkodás kíséretében fordult be a kovácsműhely mellett.

Természetesen Albion látta a felé libbenő aprócska, de annál erőteljesebb térdet és a rúgás szelét is érezte. Lett volna ideje kitérni a támadás elől, de ez meg sem fordult a fejében. Ha le Mort kisasszony íly módon próbál meg valamit a tudtára adni, Ő nem lesz olyan udvariatlan, hogy elutasítja.
A fogai koccantak, nem is kicsit, egy átlagos ember most minden bizonnyal kiköpte volna Őket. A mozdulatsor itt még nem ért véget, s a következő pillanatban, a porba fetrengve találta magát a nemes lovag. Közvetlenül ezután, az úrnő lába pedig a nyakára került.
Nehéz volt így levegőt venni, s a megmaradt tartalékait is egy újabb "okításra" használta fel.
- Miss le Mort... nem... nem kapok levegőt. Ebben a tempóban kevesebb, mint egy perc alatt elfogy a levegőm, a felmerülő oxigén hiánytól szédülés, látás és hallás kimaradás tüneteit tapasztalhatom, valamint az agyi képességeimnek 80%-os romlását. - Nyőgte ki nagy nehezen e sorokat.
Nagy szerencséje volt, az úrnő nem akarta Őt megölni és megkegyelmezett neki, de még egyszer utoljára összekoszolta arcát és az addig fényes, makulátlan páncélját.
Csak miután kellő távolságra ért Miss le Mort, egyenesedett fel Albion. A fejét megrázta, így a föld, kavicsok és fű darabkák nagy része lehullott, páncélját viszont egy szűziesen tiszta selyemkendővel törölte tisztára.
Ez volt az a nap, amikor megtanulta, hogy a női büszkeség a tudomány felett áll és soha, SEMMI ESETRE sem szabad a nyers mérési adatokat az orruk alá dörgölni.
A nap további részében csendben követte hölgyét, lévén az egy szikrányi figyelmet sem tanúsított neki.

Vége ^^

Darcia

A város utcáit járva megint csak megvető tekintetek tömkelegét éreztem a hátamon. Kezdtem rendkívüli módon unni. Az elejtett megjegyzések, a tömegben felhangzó mondatok, mind-mind arra játszottak hogy én, a rohadt korcs elengedjem magam. Hogy tőlem is megszabadulhassanak mint a többi másfajútól. Mert az vagyok. A Pusztítás óta én is csak az vagyok...
Amikor egy kő pattant a hátamnak, megálltam. Vennem kellett egy nagy levegőt, vagy inkább kettőt, hogy lenyugodjak. Szinte megállt velem együtt az idő, hallani lehetett ahogy mindenki megfagy.
Nem, nem adtam meg nekik az örömöt, vállat vontam és továbbmentem, mire még több kavics landolt rajtam. Fájni nem fájt, de az önérzetem sértette rendesen. A beszólások, a megjegyzések, a fújogás, a köpködés... Ah, csesszék meg.
Füttyentettem egyet, mire csönd lett, Hajnalcsillag az emberek között rohant át, pár hangos kiáltásból ítélve utat tört magának, majd hümmögve megállt mellettem. Megsimogattam a nyakát, és felugrottam a hátára. Úgy döntöttem, megnézem magamnak az északi negyedet. Darcia le Mort közéletibb volt mint bármelyikünk itt Damarelben, az "ő területén" talán végig tudom nézni úgy az üzleteket hogy ne basszák össze a bőrkabátom.
Megveregettem a fekete mén nyakát, mire az felágaskodott, és vágtába ugrott. Az utánam kiabált szavakat igyekeztem annak venni, amik. Szavak.
Szerencsére nem tévedtem, az északi negyed nyugodtabbnak tűnt, és bár megbámultak, inkább annak tudtam be hogy pár helyen véreztem. Némelyik kő egész éles volt. Persze nyilván én is idióta voltam, többet kellett volna anno a nép közé járnom, most talán kevésbé viselkednének barmok módjára. Vagy az is lehet hogy azért vagyok idióta mert közel költöztem ahhoz a helyhez amit végül több ízben is feldúltak különféle lények. Talán ezt még Thala se látta előre.
Szerencsét próbáltam, megálltam egy apró üzletnél aminek a tulajdonosa zöldséget-gyümölcsöt árult. Egy gyönyörű, nagy zöld almát vettem, aminek a minőségét busásan meg is fizettem. Alaposan körbenéztem, elégedetten hümmögtem, az öreg üzletember kíváncsian várta hogy beleharapok-e... Erre én odanyújtottam Hajnalnak, aki vidáman nyihorászva kapta ki a kezemből, és boldogan nyikogva rágcsálta el, majd még almaleves szájjal kezdett el böködni, jól összenyálazva ezzel a kabátom.
- Úgy látom igen jó termése volt ennek a fának, Hajnal rendkívül finnyás ha egy kis nasiról van szó... Kérek még egy tucattal ebből, jóember. - néztem az eladóra félig nevetve, mert drága lovam továbbra is csikóként vinnyogva löködött a további falatokért.
Hiába, Hajnalcsillag a mindenem, eléggé hajlamos vagyok megfeledkezni minden másról ha ő képbe kerül.

Az Északi negyed. Maga volt a béke, a nyugalom és a paradicsom maga. Melyet földi, anyagi világ vásznára festett a jószívű démon-hibrid... Jószívű.. démon-hibrid. Ez a két szó nem fért meg egymás mellett s bár paradoxon volt, mégsem lehetett azt mondani hogy alaptalan volt a cím melyet a közel háromszáz évet megközelítő vámpír-hibrid birtokolt már évtizedek óta ezen a területen.
Darcia le Mort volt a bíró és a városi őrség, ki féken tartott minden a rendeletei ellen fellépő jöttment idegent vagy más negyedekben élő városlakót.
A vendégeket nem vetette meg, de mindegyiket árgus szemekkel figyeltette, de az is megesett hogy ő maga vette folyamatosan vizslató, s hibákat kereső tekintete alá.
Azerion an Sluaghan volt az ki ma meglátogatta őt, s mint másfajú, igencsak nagy hírnévnek örvendett a saját kerületében. Az emberek fújtattak rá, s hamar eljutott a hír az úrnőhöz ki akkor már szinte percre és napra pontosan tudta, mikor érkezik el hozzá az otthonából elűzött büszkeségénél fogva sebzett vad.
A szűk utcákon melyeket az árusok s kereskedők portékái és asztalkái gyűrűztek körbe, leszűkítették a szebb napokon széles útszakaszt. De még így is kiszúrta messzi távolból, az egyik terméseket áruló öreg kereskedő híres neves gyümölcseit melyek után minden gyermek és felnőtt megrázta erszényét, elkölthető arany után kutatva.
Az úrnő gyalog jött el őhozzá, s már távolról egy széles, bizalomra okot adó mosollyal arcán közeledett őfelé.
Hosszú sötét hajkoronája most szög egyenesen, kissé nedvesen keretezte arcát. fekete ruháit pedig egy szürke anyag váltotta fel, mely rétegeiben sokkal szegényebb volt mint azok melyeket ezelőtt látott az őt hűen szolgáló és éltető népség.
Mellkasánál most nem volt mély dekoltázs, sőt, inkább hasonlított egy apácához mint egy jómódú nemeshez. A nedves fürtök erőteljes fénye pedig zsírosságra adhatott volna okot, ha nem érezte volna már méterekkel odébbról az ember a zöldalma olaj finom illatát rajta.
Nyakán fehér csipkés garbó díszelgett, azon felül pedig a kristályt őrző vékonyka madzag lógott lefelé, centrumában az anyagnak súlyos kővel. Mikor odaért, a csere-kereskedelem hirtelen megszakadt, s az árus ki éppen az almák kisebb tucatját adta át a szikár férfinak. Megállt a mozdulatban ekkor és fejével aprót biccentve köszöntötte jól halhatóan a nőt, mielőtt folytatta volna a kereskedést az úrral.
A vámpír megállt, közvetlen a sárkányvértől heves nemes mellett és kezét felemelve annak lapockájához, bátran helyezte rá. Holott tudta, a Sluaghan birtok urával ,voltaképen soha senki sem bánt hasonlóképpen ezelőtt. Hisz, ha megtette volna bárki ember fia. Az már réges-rég törött karral végezte volna.
tette fel a kérdést csilingelő hangon.

Szó mi szó, igazam lett, ha Hajnalcsillaggal foglalkozok, megszűnik körülöttem a világ. Aligha vettem észre a közeledő nemesasszonyt, sőt, mi több, valahogy az eladó köszönése sem jutott el a tudatomig. Az arany és az alma gazdát cserélt, büszkén mosolyogva fogtam új szerzeményeim a vászontasakban, amikor egy kéz érintését éreztem a lapockámon. Érezhetően megugrottam, a hirtelen jött pánik érzetétől még a szörnyeteg is megmozdult, talán szememen is láthatóvá vált egy pillanatra.
Nem nagyon voltam jóindulatú érintéshez szokva, ami azt illeti.
A másodperc töredéke alatt kaptam el a kezet a csuklónál, és fordultam meg. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, a harci ösztön eltűnt. Mikor rájöttem hogy a végtag kihez tartozik, áldottam a fejem hogy nem szorítottam erősen, és hogy igyekeztem erőszak nélkül védekezni. Gyorsan korrigáltam is, és egy csókot leheltem az úrhölgy kézfejére.
- Lady le Mort, kedvesem, elnézésed kérem. Kissé feszült a helyzetem mostanság. - mosolyodtam el, próbáltam leplezni hogy ég a fejem rendesen.
- Illetve újfent elnézésed kérem hogy csak így... Berontottam, előzetes bejelentés nélkül, de csak ebben a helyben maradt még bizalmam, Damarel többi része valóságos háborús színtérré vált. Kellett egy kis béke. Meg Hajnalnak egy kis csemege amiért kim.. - a hős hátas mentőakciójának nem jutottam a végére, mert ahogy a csődörre néztem, bizony egy igen nevetséges kép tárult a szemem elé. Drága lovacskám ugyanis szerfelett mókás fejet vágva szopogatta Darcia haját. Valószínűleg az almaillatú hajolaj tehet róla, isteni az illata. Ugyanakkor... Épp a tulajdon szemem fénye hoz szégyenbe.
- Csillag! Köpöd ki! Szent egek.. Te szamár te... Hányszor leszek kénytelen még elnézést kérni? - hangosan nevettem miközben a ló orrára paskoltam. Jó rég nevettem őszintén, ami azt illeti. Talán már ezért megérte kimozdulnom. Mindenesetre a sértődötten hümmögő gyönyörűm orra alá dugtam egy újabb almát mielőtt megint nekiesik szegény asszony hajának.
- Erre nincs mentségem. Kárpótolhatlak valahogy? - kérdeztem, bár még mindig gyötört a nevetés. Hajnalcsillag rettentő intelligens de néha esküszöm, direkt nyúzza az idegeim... Most bezzeg már-már önelégült fejjel csámcsogott az almáján. Csoda hogy a nyelvét nem dugja ki rám!

A mogyoróbarna tincsek nedves tömege gyarapodott mikor a mén puha, érzékeny ajkai közé csípett egy nagyobb darabot és izompárnázott nyelvével mint egy újszülött kiscsikó lelkes szopogatásba kezdett. A lédús édes alma levével keveredő lónyál fokozatosan de bőségesen került fel a fényes, olaj illatától illatozó hajszeletre. A nőt eközben lekötötte a nemes elsőre heves, majd szép lassan gyengéd mozdulatokká fejlődő szorítása a vékonyka csukló körül. Végül riadt megnyilvánulásán idomítva, egy finom - a szakáll végett szőrszálaktól csiklandozó - csókká neveltetett.
Darcia halk nevetésben nyilatkozott a kellemes, mulattató gesztussá alakult köszönéstől majd figyelmét teljesen az előtte állóra összpontosította.
kérdezte a selymes bőrt pajkosan irritáló arcszőrzettől, kissé talán szórakozottan.
adott hangsúlyt tiszteletteljesen szavainak és szemeit egy pillanatra lehunyva, arcát az ég felé fordította és a langyos tavaszi szellőnek átadva magát hallgatta a csődör és a Márvány út kereskedőnek szinfóniáját, mely olyan összhangban tört utat a közterületen, hogy azt még a professzionális művészek is megirigyelték volna.
Darcia szolgája által fényesre tisztogatott lovagló csizmáját az út egyik kiálló kőszilánkjának szegezte, és finoman kifordítva azt egy fiatal csitri zavartságával pillantott fel a régi barátként üdvözölt földsárkányra.
biztosította be az előtte állót, hogy nincs helye a szabadkozásnak.Emellett pedig a legkevésbé sincs helye a bocsánatkérésnek.
S ahogy az úrnő megjósolta a masszív méretekkel és izomzattal rendelkező veterán gladiátornak, a ló hamarosan elvált tőle és nyelvét öltögetve, ízlelőbimbóit elégedetlenül recés szájpadlásának dörzsölve igyekezett elmúlasztani a keserű ízvilág okozta kellemetlen szájízt.
húzta el kezét az erős férfi marokból és a vászon táskába nyúlva kiemelt egy édes és lédús zöldalmát, amit végül a csődör olla alá csúsztatva. Kinyújtott ujjakkal és kifeszített tenyérrel dugta bele a derék pariba szájába.
Az pedig a hozzá illő lelkesedéssel és mohósággal igyekezett abban a szent pillanatban minden rossz ízt felülmúlni,hiszen olyan hevesen ropogtatta azt mintha gazdája nem is adott volna neki  egy falatot sem az elmúlt percek alatt.
Öröm volt nézni, ahogy szinte köszönés képen aprókat horkantva, csámcsogás és élénk nyihogás keverékével nyelte le az utolsó megrágott falatot is, hogy aztán füleit kíváncsian hegyezve puha, nedves és ragacsos pofájával fúrhassa fejét a hölgy hóna alá a finom fekete kabát zsebében egy újabb rejtett falat után kutatva.
gügyögött, hitetlenkedő pillantásokat vetve hol a Lordra hol a lovára. A nő kezei a fekete pofa köré tapadtak, s ujjait orrnyergére tapasztva finoman dörzsölni kezdte a nap melegétől forró kasmír szőrt.

Szerencsémre Darcia nem vette rossz néven a reakciómat. Való igaz tényleg olyan vagyok mostanság mint az íjon a megfeszített húr. El kéne utaznom pár nap vakációra úgy hiszem...
- Mondjuk úgy hogy egy hozzám illőt. - túrtam bele a hajamba nevetve miközben vállat vontam. Végülis, a gladiátor vér nem válik vízzé.
- Valóban, kedves lovam képes teljesen elvenni az eszem, és minden figyelmem leköti. Fel sem fogtam hogy a népek téged üdvözölnek, észre sem vettem! És hát, mint láthatod a mai nap is kaptam egy keveset az "érintésekből"... - mutattam a véres, illetőleg már gyógyulófélben lévő pontokra a karomon és az arcomon - Felénk sajna nem ennyire csendes a környék, isten tudja hány rabszolga vesztette az életét csak az elmúlt napokban. Meg vannak őrülve és minden másfajú azonnali hatályú kitelepítését követelik. Részt vettem az építkezésekben, embereim küldtem oda, segítettünk, pénzt adományoztam, személyesen adtam át mindent a károsultaknak, de nem látnak másnak mint ami vagyok. Szörnyetegnek. - mosolyodtam el, bár határozottan nem volt őszinte. Alapvetően leszarom mások véleményét de amikor ennyi ideje igyekszek jót tenni másoknak, segíteni, építeni a várost, úgy hogy gyakorlatilag szembeköpöm a "fajtám", azért olyankor kissé pofánver a felismerés hogy ha megfeszülök se fognak másnak látni. Amíg az érdekeik úgy látják, eljátsszák hogy szeretnek. Amikor épp nem, akkor kövekkel dobálnak... És az a sok év ami alatt meggyőzöm magam hogy nem csak egy semmirevaló korcs vagyok mint aminek szülőanyám tartott, nem csak egy arénába való vadállat, egy örök átokra ítélt valaki... Nos, ha valamikor, hát most különösen szükségem lenne barátokra. Barátokra, akiket sosem szereztem mert az üzleti élet örök magányra ítél mindenkit. Baszki, most nagyon szükségem lenne egy jó erős rumra...
Az úrhölgy igazat szólt - hű lovacskámnak valóban nem ízlett a hajolaj, művészi fintorgást adott elő, így Darcia is megkínálta egy almával. Hiába, végtelenül okos egy dög, tudja hogy játsszon másokkal. Bár szerintem ő maga sem volt tisztában vele hogy a hibrid haja nem almalével volt bekenve.
Darcia élcelődésére csak újfent elnevettem magam és az üstökébe túrtam ennek a túlméretes csacsinak.
- Kikérem magamnak, amilyen kosztot ezek odahaza kapnak azt tán még a Kormányzó maga is megirigyelné néhanapján. Bevallom őszintén, sokszor küzdök is mikor eladósorba kerülnek a csikóim. Mindegyiküket imádom, saját kézzel nevelem, magam etetem, edzem, tanítom, fáj a szívem ha elkerülnek tőlem. Mégis, még mindig ezért a csökönyös csődörért szakadna meg leginkább a szívem, hazudnék ha azt mondanám hogy csak egy ló. Talán még ölni is képes lennék érte. Amennyi mindenen mi már keresztülmentünk... Bár az átlagnál hosszabb az élettartamuk, rettegem a napot amikor az idő utoléri... - belenéztem azokba a gyönyörűen okos szemeibe, és mintha vigasztalni próbált volna, halkan hümmögött, fejét a mellkasomnak nyomta és fújtatott egy nagyot, mintha csak sóhajtott volna. Megöleltem a nyakát.
- Jut is eszembe, mintha úgy hallottam volna hogy támadás ért a minap, és drága lovad is életét vesztette, ez igaz? Úgy hittem csak pletyka, de szó nem éget, szokták mondani. - kérdeztem halkan a nőre nézve. A hangerőnek részben az volt az oka, hogy nem tudtam, igaz lehet-e a történet, illetve ha az is, erre tudják-e. Sokszor a nemesség kára néha gyenge pontot nyit mások előtt, óvatosnak kell lenni. Bár lehet hogy csak én vagyok túlontúl paranoiás...

szemtelen volt?Talán. Ám el kellett ismernie mindenkinek aki valaha így látta a le Mort birtok úrnőjét, hogy ezt bizony ízlésesen és tisztességesen tette. Nem lépett át semmilyen határt a viselkedéskultúrán átgázolva, egy-egy gusztustalan, picit proletár komment segítségével.
Azerion a sebei keletkezésének és kabátja feslésének történeténél azonban ez a pajkos fény eltűnt, s a gyermeteg mosolyt egy komor tekintet ölelte fel s rejtette el ismét a közömbösség álarcával. Ez azonban csak a látszatvolt, az úrnő mégis igyekezett nem patáliát csapni abból amihez nincs köze. ám ekkor megtört az a bizonyos gátlását jelképező vékony jég, s erélyesen megragadva a férfi markáns állkapcsát, lehúzta annak fejét magával egy szintbe és szúrósan vette fel vele a szemkontaktust.
tajtékzott az asszony, ezüstös kék szemei pedig felizzottak, ahogy fogait csikorgatva kissé megszorította az erősebbik nem alsó állkapcsát. Nem telt el hosszú idő, hamar észbe kapott és torkát megköszörülve simított fel álla vonalán a Sluaghan birtok fejedelmére és szomorkás arckifejezéssel hajolt közelebb hozzá.
hintett gyengéd csókot a megszorított, ujjbegyektől vörös bőrfelületre majd Hajnal felé fordult és a szügyére simítva, a puha, ernyedt izomzattal párnázott részt kezdte el simogatni.
adott végül választ keserű hangon az utolsó feltett kérdésre.

Nem titkolom, dagadtam a büszkeségtől ahogy a lovaimról beszélt. Aztán kicsit megfagyott a mosolyom az utolsó mondatán, de végül felnevettem. Darcia mindig is csípős nyelvű volt, részben emiatt kedveltem. Nem az a karótnyelt bábu mint a legtöbb nemes.
- Szó mi szó, úgy vélem igazad van, drága Darcia. Hidd el, bár takarmányozása páratlan, ugyanakkor rengeteget mozog, és én is naponta edzek vele hogy csúcsformában tartsam, így néha előfordul hogy megcsappan a súlya. Plusz... Tudod hogy megy ez. A csődörök elfelejtenek enni ha tüzelő kanca van a közelükben, hiába választom őket olyankor külön, Hajnal a vezérmén és mint olyan, még tudja is hogy az egyes lányokat miért veszem el tőle. Megvan a magához való esze. - paskoltam meg az izmos nyakat. Való igaz, jobban szemügyre véve igazat kellett adnom Darciának, bár néha jót tesz nekik egy kis böjt, és ez természetes folyamat így nem avatkoztam közbe. Ha lezajlik az időszak sokkal többet esznek egy ideig, ha ilyenkor rákényszerítem az evésre még a végén elhízik... És egy elhízott állatot lefogyasztani nehezebb mint egy vékonyabbra tömeget pakolni.
Ahogy a reggel történéseit meséltem, más súlya lett a levegőnek. Bevallom észrevettem arcán a változást, de sose gondoltam volna arra amit pár pillanattal később tesz. Elkapta az állam és lerántott magához, meglepődtem, így esélyem sem volt védekezni ellene, bár nem is kifejezetten akartam balhét csinálni. Sosem nyúlt még így hozzám senki, nemhogy egy nő, egy úrhölgy! Bár sosem becsülöm alá a "gyengébbik nem" tagjait, elvégre gladiátorként is láttam nőket akik kettétéptek másokat, Darciát haragja szempontjából bizonyosan alábecsültem.
A fejmosását nagy szemekkel hallgattam végig, sosem láttam még ennyire indulatosnak. Mikor elengedett, magam is megtapogattam a fájó csontot. Erős a szorítása, annyi szent. És bár egyetértek az érzéseivel, sajnos úgy éreztem, a helyzetemben ez... Nem így működik.
- Valahol megértem őket, én sem szívlelem a magamfajtát, de azt hittem rácáfoltam az előítéleteikre. Rengetegen vesztették el otthonukat, családtagjaikat akkor. Ha fellépek ellenük, csak táplálom a bennük égő tüzet... - ráztam a fejem. Szabadkozására csupán mosolyogtam, és legyintettem egyet- Nem probléma, kedves. Ugyanakkor kérlek emlékeztess rá hogy véletlenül se haragítsalak magamra. - mosolyogtam rá. Bocsánatkérő csókja, ajaki érintése az államon rendkívül gyengédnek bizonyultak, tán még bele is vörösödtem.
És sajnos ahogy sejtettem, a pletyka a támadásról igaznak bizonyult... A vállára tettem a kezem.
- Bár a testőröket mindig jobb ha az ember maga választja, nem pedig kapja, a lovakra ez nem feltétlen igaz. Örömömre szolgálna ha az egyik általam tenyésztett paripa hátán láthatnálak, noha tudom, ez Bajnokot nem hozza vissza az élők közé. Mindegyikük pótolhatatlan, de kis szerencsével akadhat közöttük egy aki a szívedbe lopja magát. Természetesen ez csak egy ajánlat, amivel nem kötelező élned. Hajnalcsillag után én sem fogadnék új hátast egy darabig, azt hiszem... - néztem szomorúan a fekete ménre, szórakozottan játszani kezdtem egyik fonott tincsével. Néha belegondolok a jövőbe. Szomorú sors ez, hogy hű kedvenceink nem élhetnek addig mint mi... És ez a sors nem csak minket, másfajúakat ver a hosszabb életünkkel, de még az embereket is. Bezzeg ellenfeleinkkel sokszor egy életen át kell harcolnunk...
Ugyanakkor érdekelt volna miféle vérfarkas mert kezet emelni Darciára és a testőreire. Vagy tisztában volt erejével és tényleg különleges példányról van szó, vagy igencsak ostoba volt, és szerencsés...

nézett Hanjalra majd elégedetten fűzte össze ujjait és maga elé engedve karjait, egy kis kézi kosárkát tartva nézett a sárkányra maga előtt. Keze akaratlanul is megmozdult, hiszen mikor a szóban forgó esetbe jobban belementek, az úrnő késztetést érzett, hogy az oldalán lógó hosszú de annál könnyebb kard markolatára simítson, majd megmarkolja azt. Tekintete ködössé vált egy pillanatra.
játszott el a gondolattal, miközben néha-néha odafordította fejét a bohókás pároshoz. Ha nem ismerte volna Azit, azt mondta volna ő beleszeretett a lovába.
Keze nem eresztette el Avidité fegyver alakjának markolatát, kissé görcsösen szorította már mikor a téma visszakanyarodott a lovakhoz.