Piramisok

Axel (Tollpihe úr)

Homok homok hátán terület. Csak  szél kapja fel a szemcséket, hogy máshová sodorja a szél. Sehol egy teremtett lélek sincs. Tán ez a legszebb és legforróbb hely, amit July valaha látott. Ám azt is megjegyzi, hogy a legelhagyatottabb is. 1 hónapnyi fárasztó utazásába telt mire eljutott egészen a Piramisokig. A nap elmúlt delelőjében, délutánba fordult a táj. Arcát teljesen elfedi egy az itten használatos fehéres fátyollal mi a homoktól véd, továbbá haját is betekerte egy világos barna turbán alá. Itt nem jó sem a szájba homok, sem a napszúrás. Ezt már indulása előtt megjegyezte.
Viszont nem értette, mit akarhat Ő itt? Azt mondta, menjen haza, vagy jöjjön utána a Piramisok völgyébe. Ám miért? Nincs itt semmi.
Néhány távolban ülő kőépítmény, amikről July már megtudta, hogy piramisok, szépek, szépek, de adnak vajon valami támpontot? Amerre csak néz homok és homok. Orcáját már pirosra csípte a sok heti sivatagban járkálás, ivóvize fogytán. Kelleni-e kell egy oázisnak. Tudja jól, hogy erre élnek a laochrák népe. Vajon Ő is járt közöttük? Erre most nincs idő. A teve, mely panaszosan bőgött, nyögött egyet jelzi utasának, hogy menjenek valamerre.
- Jól van, jól van... Indulunk... - mondja azzal a jószágot indulásra ösztökéli.

Alig tett meg pár lépést mikor... Hunyorogva közeledő alakokat pillant meg, ostorához nyúl, de a szél fújta homok tájból egy férfi bontakozik ki. Testhez álló, homokszínű ruhában lassítja le különös lovát. July azt hitte itt a lovak nem tudnak boldogulni, és a teve a megszokott. Ezek szerint tévedett?
- Ő miatta vagy itt igaz? - July megdöbbent, ugyanis a homokszínű arc, és fejet eltakaró szempárhoz női hang társult, tehát a távoli fogadó-bizottsága egy nő.
- July Martinez, mutasd mit tudsz! - azzal a nő lovát megsarkantyúzva megindult July-nak reagálnia se volt ideje, de eme bánásmódhoz is hozzá szokott. Leugrott a teve hátáról fel a levegőbe ostorát kipenderítette, de támadója valami csukló alsó részébe rejtett pengét pattintott elő és elvágta July szeretett ostorát!
July talpra érkezett, de a homokos talaj ismeretlen terep számára, ellenfele viszont hazai pályán mozog látszik. July ostorát félre dobva a tőrhöz nyúlt, míg az idegen lány a lovát megfordítva eldobott egy gömb alakú valamit, July védekezésként félre ugrott és utólag látta, hogy jól döntött!
Ugyanis amint földhöz ért az a valami folyékony lötty csapódott szét. Úgy gondolja a lány valami helyi specialitás lehet. Ám míg nem figyelt ellenfele mögé ugrott, nem látta mikor a homok és a ruhája annyira egybe olvad, s a torkának szegezte csukló pengéjét.
- Lassú, és okulatlan. Jól mondta. Tanulni küldött ide. - mondja a női hang mire July paprika piros lett és megragadva ellenfelét próbálta volna előre dobni, de amint megmozdult... A homokból jött elő még két másik ilyen homokszínű rejtett gyilkos. Férfiak. Felismerte a lány vereségét és elengedte kezével az Idegent. Aki maga is hátra lépett így szemtől szembe állhatnak.
- Nem tanulni jöttem, hanem ŐT megkeresni - mondja July vörös szemeivel lángokat lövellve. Dühös, hogy legyőzték. Méghozzá emberek.
- Ő viszont nincs itt már, de meghagyta, hogy vegyünk gondozásba. - July elmosolyodott. Jellemző. Hát akkor felpattant tevéjére a három kísérője meg távolból hívott lovaikra. S mutatják az utat a lánynak. Sivatagi orgyilkosok. Ezt már biztosra veszi.

Hogy mit is keres Axel - Folyóközi kalandjai után - újra a sivatagban? Családját, személyesen kérte fel a Laochra nemesség, hogy számolja fel a homokban és az alatt megbúvó lidérceket, egy bizonyos bérgyilkos csoportot.
A fiú vonakodva ugyan, de végül elfogadta a felkérést. Már csak azért is, mert nem akarta, hogy nővérével - Alicia-val - kenyértörésre kerüljön a sor. Ő volt az egyetlen olyan személy kerek e világon, akitől még Ő is félt.
De miként is kapjon el egy ilyen szervezett csoportot egy homokra és a sivatag majd minden jellegzetességére allergiás, fénylő ficsúr? A kérdés nyitott volt és még mielőtt megválaszolásra került volna, beesteledett. A sivatagi esték - a nappallal - ellentétben meglehetősen hűvösek. Axel, egy oázisnál húzta meg magát, az egyik fa és bokor tövében. Nem kellett altatni. Egy ilyen hosszú és fárasztó nap után, egyből elaludt, mihelyst lehunyta a szemeit. Az álma azonban távolról sem volt olyan pihentető, mint amilyenre vágyott. Egy kattanást hallott, mely után egy hideg, fémes anyagot érzett a csuklója körül. Amikor kinyitotta a szemeit, láthatta: egy merénylet áldozata lett. A sivatagi bérgyilkosok, személyesen jöttek el érte. A karperec pedig, amit rátettek, megakadályozta, hogy amaz fénymágiát használjon. Ezek a karperecek hasonlatosak voltak a Tiberius által használtakhoz, ám azoktól silányabbak.
Mire kettőt pisloghatott volna, Axel, az egyik ló hátára volt felültetve és jó erősen megkötözve.

Már két teljes napja volt e különös sivatagi emberek foglya, s azok még mindig nem fedték fel előtte a titkukat. Nem árulták el, hogy mit terveznek vele és azt sem, hogy mi célból járőröznek körbe-körbe. Axel nem volt ostoba, maga is rájött a válaszra: minden bizonnyal keresnek valamit, vagy valakit. Ekkor még nem is tudta, hogy a sors... egy újabb különös találkozást tartogat a számára.
Egyik nap, a lovakkal együtt, Őt is hátrahagyták. Úgy tűnt, hogy fogva tartói megtalálták azt, akit kerestek. Hosszú percek után, egy füttyentést hallott, mely után a lovak - vele együtt - megindultak.
A helyszínre érvén, a már ismerős, sötét, hosszú hajat és cserfes arcot pillanthatta meg. "Ő meg mit keres itt?!" Villant át az agyán. A sivatagi laochrák, elevenen felfogják falni July-t, ha megtalálják. De még mielőtt ez megtörténne, előbb ezek a nomádok szegik fejét. Az már más kérdés, hogy July először fel sem ismerhette Őt, lévén a szokásos ruházatát még további vastag köpeny takarta, valamint feje is sálakba és kendőkbe volt betekerve. Csak itt-ott kandikált ki egy-egy szőke fürtje.
- Hah... July Martinez. Már megint nyakig ülsz a pácban. - Szólalt meg a leggúnyosabb hangszínén.

Megérkezve további gyilkosok bukkantak fel éééés...
- Nahát, nahát! Szerintem itt csak te vagy nagy pácban. Én barátok között vagyok. - mondja olyan kis büszke fejjel July, hogy tagadhatatlan az, hogy ezeket a sivatagi kígyókat, ha csak futólagosan is, de bátyja leveléből ismeri. Mire a lány akivel harcolt azért vetett July felé egy szúrós pillantást és a maguk nyelvén szólalt meg.
- Harahi... - mire a többiek nevettek picit, July meg azonnal zabos lett, de nem foglalkoztak vele. Csak a lány kérdezte, hogy
- Mi ez a patkány?
- Az oázisoknál pihent, minden bizonnyal megmérgezni a vizünket.
- Vagy úgy. Miért nem öltétek meg? Baramun! - csattan fel a lány, mire July-nak tetszik máris ez a nőszemély. Határozott és kérdőre vonja a Baramun nevezetű Férfit.
- Mert, ha nem a vizet akarta megmérgezni minden bizonnyal az ellenünk szervezett gyilkos osztag tagja.
- Gyilkos osztag?
- Osztag? - húzza fel July is a szemöldökét.
Baramun biccentett, mire az orgyilkos lány sóhajtott.
- Tehát kiakarják irtani itt élő népünk. - Baramun biccent komor tekintettel. Azzal a lány int Baramun-ak, hogy induljon előre! Az egyik lovas megindult és a homokot felverve maga után köddé is vált.
- Miféle kiirtásról beszélnek? - fordult July, Axel felé, de helyette az orgyilkos nő válaszolt.
- A Laochra-k. Sose szerették, ha a sivatagon mással is osztoznak, viszont a népünk már itt élt régóta, csak most valakinek szemet szúrunk. Danteon egyesített minket... Bár itt lenne.
- Danteon?... - ezer meg ezer furcsa szavak, de nem kapott választ July. A menet szó nélkül megindult újra, de July tevéje is erőltetett menetet diktált. A sivatag eme részét átszelve July már tényleg kezdett szédelegni mikor a távolban vörös sziklás köveket vél felfedezni?.... Lehet káprázik a szeme.

De nem, azok a vörös szikla tömbök közelednek, a sivatagi homok kezd ritkulni, és megállnak mind egy ponton. Mire... July azt se tudta honnan jön a hang, de lenéz a homokba előttük és egy szempár néz rá! Az orgyilkos lány annak a szempárnak válaszol. Azzal tovább haladnak. July még sokáig forgatja a fejét visszafelé, de nem látja a homokba beásott embert. Annyira... Láthatatlanná lett. A sivatagi homok kicsit ritkult helyébe vöröses homok jön. A gyilkos nő és társai befordulnak egy tömb mögött és a föld süllyedni kezd! Mintha csak egy futóhomok keletkezett volna hirtelen, July utólag jött rá, hogy ez valami csapóajtóféle és ahogyan lefelé haladtak a lejtőn szeme elé tárult egy kicsi, de még is nagy föld alatti sziklákból vájt város.

- Komolyan... már meg sem kellene azon lepődnöm, hogy neked... July Martinez... mindenhez van valamilyen közöd. - Jegyezte meg Axel, lehunyt szemekkel, fejcsóválva. Még hogy ezek a bérgyilkosok a barátai? July is egy közülük? Ha igen, akkor a felkérés rá is vonatkozik. Meg kell ölnie Őt. Igazság szerint, már a legelső találkozásuk alkalmával túl kellett volna esni ezen, s most nem főne a feje emiatt.

Az út hosszú volt és "beszédes". Amazok sokat fecsegtek. Túl sokat.
- Patkány? - Kérdezett vissza, s egy ér duzzadt meg a homlokán. Az elkövetkezendő néhány mondatból Axel megállapította, hogy ezek a bucka lakók nem valami eszes népség. Nem többek, homok alatt bujkáló kártevőknél. De ez így helyes. Legalább szánalom érzete nélkül ölheti meg Őket egytől egyig.

- Már megbocsásson, hölgyem. A nevem Axel Fatewing. A családom tagjai egyedül dolgoznak. Én sem vagyok ez alól kivétel. Nincs szükségem társakra, hogy egy ilyen szervezetlen csoportot likvidáljak. - Ismerte el nyíltan, hogy igen, Ő azért van itt, hogy az életüknek véget vessen, hovatovább, Ő a híres Fatewing család fénylő csillaga is egyben.

A rejtekhelyre érvén, Axel első kézből tapasztalja meg, hogy miért nem találtak még rá ezekre a korcsokra. Lehet, hogy Ők maguk ostobák, de a városuk megalkotója, egy zseni volt.
- Kisasszony. Biztos, hogy bölcs döntés a farkast, a birkák karámjába engedni? - Kérdezte meglepődve. Ma is megtanulta: az ostobaságnak nincsenek határai. Már csak meg kell tudnia, hogy miért nem ölték meg még Őt?
- Mi a nagy terv? Kínzás? Vallatás? Sajnálom, de immunis vagyok a fájdalomra.

Axel Fatewing úrnak.

Amint, hogy kiejtette a száján az ifjú külsejű úr, a továbbiakat, Danteon a pipáját szívva öntötte nyakon egy vödör homokkal, benne sár elegyével. July szemét bekötözték hátulról intésére, ugyan így meghagyták a látását a fiúnak. Ajkain kaján mosoly ült.
- Nem vagyunk ennyire primitívek Mr.Fatewing. - szólal meg egy mély orgánumú hang, de az barátian cseng, és még is komolyan szólott annak ellenére, hogy kuncog. Pipáját könnyedén szívogatja és fújja. Ezután leugrik és a fiú nyakánál levő nyakörvre néz, és a karján levőre.
- Hm... Tiberius munkája mindig jó, de ez nem az igazi. - mosolyodik el a férfi.
- Danteon! - sikkantott fel a fiatal Merelin, aki eddig vezette a társaságot és jobb szívére helyezve tenyerét meghajol Danteon előtt, neki arca fedve van csuklyája miatt. July meg eközben
- Hé! Mi ez? FÉLTEK? - kérdezi, mivel levenni nem tudja lévén megkötöztette a férfi a két kezét.
- Lassúúú... - suttogtja ugyan így a lány mögé perdülve, leszállították a tevéről, így érhette el a fülét. July megdermedt a férfi hangjára és
- Lássuk kitudsz e szabadulni, kihívást elfogadod? - kérdezi lefoglalva a kis pattogó fiatal húgát. Mire July szenvedélyesen.
- Pff... El én! Ha utána te állsz elém végre
- Majd később, most dolgom van - azzal ott hagyta kishúgát aki pattog, és nem törődik bele, hogy le van pattintva.
- Örvendek azért a találkozásnak, még, ha a végét is hozta el népemnek, kicsiny népemnek. - fordul vissza az izmos csuklyás férfi, mikor egy rikoltó hang felülről és Danteon sólyma Sírizen ír le egy kört a barlang magas belterén és száll le a férfi vállára, a tojó bartian harapdálta meg gazdája ujját amikor az ujjával cirógatta a csőrét.
- Úgy gondolom a Fény Lovagjával beszélni érdemtelen, a meginghatatlan hatalom keresés és az erő hajszolás egyik igaz bajnokával. - szívja meg a pipáját, miközben a gyilkosok körülötte figyelnek, de amit eddig tán nem vehetett észre a két jövevény, lévén a föld alatti kőváros egy pici részét látják innen be, hogy a város üres.
- Mond hát, elfogadsz egy harcot? Ha legyőzlek kard párbajban, meghallgatsz. - fújja ki a füstöt ajkai közül.
- Csak kardok, és fizikai ügyesség, hogy egálban legyünk, és itt van sok hely - tárja ki kezét  férfi a kőváros rejtett és naptól védett mély hely, de hatalmas beltere van, a víz csobogása magasból egy lyukból jön, még a folyót is elvezette idáig, hogy legyen inni való.

"Egyik alak került elő a másik után. De vajon ki lehet ez a nagydarab, köpcös férfi? A bégyilkosok vezetőként viselkednek vele, s úgy tűnik, hogy July számára sem közömbös."
- Miféle gyermeteg provokálás akart ez lenni? - Kérte számon a homok és sár elegyével való leöntést, Axel. Választól függetlenül, a megtorlás sem marad el. De nem... még nem volt itt az ideje. Még annyi minden van, amit meg kell tudnia.

- Én a legkevésbé sem örvendek. Hibát követsz el. Keservesen megfogod bánni, hogy nem öltél meg akkor, amikor még volt rá lehetőséged. - Közölte Axel, lekezelően. Felfordult a gyomra, ha csak belegondolt, hogy ez az alja nép azt képzeli, hogy Ők irányítanak. A rajta levő mágiát elfojtó nyakörv és karperec csupán silány utánzatai voltak az eredetieknek.

- Egy párbaj? Biztos vagy benne? Csak hogy tudd, nálam a párbaj élet és halál tétje. Nem fogod megúszni egy két... apróbb karcolással. - Figyelmeztette leendő ellenfelét. Ha a kutyák nem tudják, hogy hol a helyük... meg kell nekik mutatni.
- Legyen. Elfogadom a kihívást. De ha én nyerek... Te magad fogod a ruháimat kitisztítani. - S azzal Axel élt a lehetőséggel.

Az aréna színhelyét, maga a város külső része szolgáltatta. Valóban nagy beltér állt rendelkezésre a küzdőfelek számára. Axel egy, pille könnyű, egy kezes kardot választott fegyveréül, ami talán még vívásra is alkalmas lett volna.
Megszabadult a köpenyétől, a sálaktól és kendőktől. Semmi sem gátolta a mozgását. Danteon-tól 10 méter távolságra, felvette az alapállást. Bal kezét a háta mögé illesztette, a jobbat pedig - benne a karddal - egyenesen emelte fel, hogy az testére, tökéletes derékszöget zárt be. Egy vívó alapállás. A szemeit lehunyta. Nem lesz rá szüksége. Minden érzéke a végletekig kiélesedett. 360 fokban, még a levegőben szállingózó homokszemeket is érzékelte. A légzése lelassult, s lénye egész kisugárzása megváltozott. Egy milliméternyi rés sem volt a védelmében. Meglehet, hogy Axel olyan, amilyen... de tagadhatatlan tény, hogy egy évszázadnyi idő alatt, tökéletesre fejlesztette képességeit. Danteon maga is láthatta, hogy az ifjú Axel nem mint fejvadász, hanem mint harcos küzd meg vele. Ami July-t illette, Ő pedig megérthette, hogy Axel legutóbb, a legkevésbé sem volt komoly ellene.

Danteon szemei kinyíltak a csuklya alatt és olyan vidáman kacagott fel amilyet még ember nem hallatott tán soha.
- És még azt mondták nekem, hogy nincs humorérzéked. - mondja mosolyogva, majd kacagva int, hogy szabadítsák meg ellenfelét minden elfojtó dologtól. Ő tisztes küzdelmet akar és ellenfelére bízz, hogy él a mágiájával, vagy valóban kard párbajt vív.

Néma csend ereszkedett a főtéren állókra, csend honolt a földön, és a plafonon. July távolabb nyögdécselt és színes káromkodások garmadájával illette az erős láncokat. Amikkel megkötözték. Ám ez csak háttér zaj most a férfi számára is. Ellenfele erős, gyors, és több ezer év áll mögötte. Danteon hátra nyúlt és kihúzta a derekára erősített X-be álló két kezes kardot a tokjaiból. Majd megforgatta. Hallott róla, tanulmányozta, és most megpróbálkozik a lehetetlennel.
"Gregory Martinez, te egy eszelős bolond vagy." - gondolta magában a férfi és mosolyra húzódott ajka. Ám haza rohant, ide rohant, mikor hallotta rémhírét, hogy csak úgy ki óhajtják irtani ezt az ember csoportot. Azt akiket ő felélesztett és szeret. Igen szereti őket, és szívén viselné a sorsukat, ha meghalnának mind, ha csak párat is menthet meg, megérte ide jönni, húzni az időt, illetve tervet kieszelni, miként védekezzenek.

Nyílt támadásban nem lesz esélye, sem jobbról sem balról, sehogy sem. Tökéletes és kivédhetetlen most ez a nyugalom amivel áll a fiú... Ám... Akinek nincs ezerévnyi előnye, annak ott az esze. Danteon direkt csörömpölve leejtette az egyik kardját, mire a nemes fiú picit megrezzent. Danteon meg kilőtt akár gy kígyó és csuklója alá rejtett pengét hívta segítségül az kipattant és így kezdődik hát el a párbaj. Danteon jobb kezében egyik kardja másiknál meg a rejtett csukló pengéje.

Bár az avatatlan szemnek úgy tűnhetett, de Axel koncentrációja meg sem ingott, amikor az ellenfele kardja a földre hullott. Sejtette... sőt, el is várta, hogy Danteon ilyen és ehhez hasonló cselekhez folyamodjon. De ha már így alakult, akkor Ő sem marad adósa: amikor a marcona férfi a közelébe ért, Axel a homokos talajba szúrta kardja pengéjének hegyét, majd egy 360 fokos fordulatot csinált. A kard pengéjének a lapja megtelt homokkal, amit felrántva, egy homokfelhőt idézett elő, amelynek jótékony takarásában, megbújhatott.

Ez a másodperc elegendő volt hozzá, hogy felkészüljön a támadásra és villámgyorsan - valósággal kirobbanva a homokfelhőből - 8 szúrást intézett. Minden egyes támadása a végletekig precíz volt és kivétel nélkül mind a másik gyenge pontjait érte. Hónalj, könyökhajlat, csukló, comb felső rész. Olyan helyek ezek, ahol a páncél sem védi az embert. Ezen bravúrja után nem állt meg, felugrott a levegőbe, majd egy tollpehely könnyedségével függőlegesen és vízszintesen is megfordulva, Danteon-tól méterekre landolt, majd újra felvette az alapállást.

- Ezúttal kegyes voltam. Levágott kezekkel, aligha tudnád teljesíteni a fogadás tétjét, nem igaz? Tedd le a kardot és add fel. - Parancsolt rá ellentmondást nem tűrően. Valamint... Axel mintha lihegett is volna. Hiába, gyors volt és tehetséges, de a testét nem edzette.
"Ch ez a közelharc... már el is felejtettem, hogy milyen nyűg a szárnyaimon kívül a többi végtagomat is használni. Ez a behemót jobban teszi, ha feladja, különben megölöm."

Ahogyan Danteon várhatta, hogy le fogják győzni. Egyfajta mártírként ment bele ebbe az esztelen harcba. Ám tudja, hogy gyilkosai amennyire lehet elmenekültek, a második városba. Illetve amennyire lehet, megölték az ellenség egyes embereit, ám azt is sejtette, hogy túl erősek, nem fognak tudni mind győzni, de ő amennyit tehet, igyekszik megtenni. Sose élt álomvilágban, és nem volt önjelölt hős, csak egy ember, aki sokat tanulhatott ezidáig.

A támadások fájdalmasak és pontosak voltak, de a férfi fájdalom adás jele nélkül tűrte, holott azért émelyítően fájdalmasak ezek a találatok. Ám nem tudta becsapni ellenfelét az első kis trükkjével, igazság szerint... Nem is vette halál komolyan ezt a harcot, így nem vetette be minden tudását.
- Gyors, pontos és percíz. Ahogyan a történet meséli, a Laochra fiú történetét. Akinek haja fehér lett, már inkább aranyló. - mosolyodott el a férfi egy pillanatra haloványan.
- De elfelejtette, ki is pontosan ő, és mit keres a tragédia után távol az otthonától. - beszél a férfi valamit, és szavai komolyak. Sokat tudóak, de tekintetében nincs szánalom. Majd mély levegőt vesz.
- Köszönöm a párbajt, rá ébresztett még van mit fejlődnöm, de a halálomat nem maga fogja megadni. Valamint elnézést, máskor pótolom tartozásom. - és akár egy búcsú szó volt megremegett a föld, a poros talaj körülöttük felrobbant, egyszerre zúdult be a város tetejénél látható lyuk, ahol jött a víz, és omlott ezáltal be a be és kijárat a fő kapu ahol bejöttek, a földön a robbanások tönkre tették a láthatóságot. Nem utolsó sorban remek táptalaja annak, hogy Danteon hátra ugorjon ellenfelétől és menekülőre fogja. Lábai fürgén és könnyedén vitték, lehet elmenekülni nem tud eme fiú elől, de a várost ő építette, így egy omladozó ház bal oldalánál becsúszó szereléssel lezuhant egy alagsorba, ami utána beomlott. A férfi feltekint a feje fölött hallatszódó morajlásokra. Azzal jobb orcáján meggyújtja a gyufáját és pipára gyújt.
- Ohh... ennek nyoma marad... - panaszkodik a vérző sebeire. S elindul a föld alatti város, földalatti járataiban megkeresni népét akik odébb álltak.

July zabos? Az nem kifejezés a mérhetetlenség haragja táplálta szenvedésének erejét, és persze magát kiszabadulásának erejét.
- Egyszer szabaduljak ki, olyan égszakadás és föld indulás lesz! - fogadkozott a nyöszörgő lány, és izmai megfeszítve bekötött szemmel fogait összeszorítva feszítette a láncokat, amik csörögve, de SZÉT JÖTTEK!
- HÁÁÁ!! - örült meg a fejének a lány, de ebben a pillanatban történt July körül a szikla város víz ellátó lyukának berobbanása és a mögötte távolban levő főbejárati alagutak berobbanás és a távolban hallható további kijárat robbanása, valamint a föld mozdulása az egész város mintha csak egy szunnyadó sárkányra épült volna és az ordításával felkeltve az alvó földet mozdít meg mindent és pusztított el az összes létező házat. Nagy homok vihart kavarva semmit nem látni. Ám July szaladva előre amerre gondolja a föld alatti homokvihar félében megjegyzi
- Fantasztikusabb vagyok mint hittem! - mondja nevetve mikor puff neki ment valaki hátának, természetesen megkapaszkodok erős kezével annak a valakinek a vállában és a vékony kis vállak
- Áh, Axel!... Gyere nincs idő itt ácsingózni! - ragadja meg a fiú csuklóját és húzza maga után ugyanis valóban ebben a sötétségben fejükre omlik az egész kőváros, a robbanás zaja elült már, de magával mozdította az egész talaj alapját. Lehet az egész fejükre omlik vagy megmarad annyi, hogy nem halnak meg csak sötétségben ragadnak lent.

A párbaj hamar véget ért. Túl hamar. Axel-nek nem volt ideje és módja sem - sérelmeiért - kellőképpen elégtételt venni.
- Az én történetem nem olyan, amit gyermekeknek, esti mese gyanánt szokás felolvasni. - Idézte fel Hircine szavait. Hát igen, a vérfarkas és Ő maga is mind a ketten elcseszettek voltak a maguk módján.
- Fejlődj annyit, amennyit jónak látsz. De engem utolérni... sosem fogsz. Fényévekkel előtted járok. - Élcelődött az ellenfelével. A barlang, egyszer csak megremegett. A homokból és kövekből álló mennyezet, leszakadt. A káosz közepette Gregory elmenekült, Axel pedig meg sem próbálta Őt megállítani. Mivel a férfi egy harcosok közötti párbajra hívta ki Őt, a becsület kódexe megkövetelte, hogy aszerint viselkedjen a győzelme után is.

- Ch... milyen egy bosszantó alak... - De ezt azért muszáj volt megjegyeznie. Kecses mozdulatokkal táncolt ki az Őt kilapítani akaró sziklák zuhatagából, amikor is, találkozott July-val.
- Te nekem csak ne parancsolgass. - Vetett rá egy nagyon... nagyon szúrós pillantást. Mi az, hogy Őt, a nagy Axel Fatewinget sietteti egy elöl gombolós?
A következő pillanatban a karjaiba vette a lányt, megidézte hátán a szárnyait, s egyenesen felfelé kezdett el repülni. Az útjába kerülő sziklákat - fénytollak - segítéségével őrölte porrá. Mire kettőt pisloghatott volna a kis hölgy, már kint is voltak, a friss levegőn.

- Te és a barátaid... - Szólalt meg őfelsége, s azzal a lendülettel belepottyantotta védencét a puha homokba.
- Egek... több napba telt rátalálnom ezekre a buckalakókra. Most... elmenekültek mind. S lévén tudják, hogy a nyomukban vagyok, most még óvatosabbak lesznek. Micsoda nyűg... - Panaszkodott nagyokat sóhajtva, s fejét csóválva.
- Az a férfi. Ha jól emlékszem, Danteon-nak szólították. Sejtettem, hogy valami ilyesmivel fog próbálkozni, éppen ezért jelöltem meg Őt egy aprócska, bőrébe ágyazódott fénytüskével. Nem tudom, hogy pontosan merre van, vagy hogy mit csinál... de ezzel megtalálom. - Mesélte el körmönfont tervét a másiknak.

- Ííííhhh! - sikkantott egyet a lány amint lepottyant a homokba, és mivel a fejét védő anyag már sehol, így a fejét a homokból úgy húzta ki mint strucc, nem utolsó sorban gyönyörű selymes haja akár Szörny Ella de Frász. Megrázta fejét és alakítgatni kezdte selymes haját miközben...
- Hülye pasik, hülye Greg! HÜLYE HÍMEK!!! MIND-MIND NEM GONDOLKODIK CSAK ROMBOL, HÁPOG ÉS PANASZKODIK RÁNK NŐKRE, HOLOTT TÜKÖRBE IS NÉZHETNÉNEK... - és July-ból most sok-sok évnyi ellenszenv robbant ki miközben a haját tette rendbe egy feszes kontyba fogva, és mikor a haját összefogó szalagot tartotta ajkai között is járt a bagólesője, végül megigazítva nemes egyszerűséggel homokos, de szépen összefogott haját sóhajtott egyet. Csípőre vágta a kezét és lángoló szemmel nézett a már megnyugodott, de össze és beomlott tájképre maga előtt.
- Nem tanított semmit, semmit, az ég adta világon, csak megkötözött mint egy sonkát, és veled foglalkozott. Ez sértő rám nézve! - mondja a vörösen izzó szemű lány, piros pozsgás arccal, ami részben a harag, de más részben meg a napszúrás is lehet.
- Tehát azt mondod követni tudod? - néz fel a fénylő pihére, de választ nem is várva.
- Jó veled tartok, tetszik, ha nem tetszik - azzal ostorát leakasztva a fiú bokája köré csavarta asztat, és... Mint gazda a kutyáját pórázra kötötte.
- Indulás... Mutasd az utat jobban ismered ezt a szép helyet mint én. - eléggé.. Komikus ez a jelenet, July masszív határozott, de dühös szemekkel áll a földön míg Axel bokája köré csavarta ostorát, lényegében pórázra kötött madár. Mikor az nem nagyon mozdul picit megrángatja, hogy tán nem értette? Mint nemes asszony a szolgáló hívó zsinort.

Axel, felvont szemöldökkel figyelte a tomboló kislányt. Nem tudta, hogy most miért van úgy oda, hisz csak megkötözték, illetve bekötötték a szemeit.
- Még szép, hogy velem foglalkozott. Hová figyeltél, amikor azt ecseteltem, hogy én, Axel Fatewing, miként fogom felszámolni a kis bérgyilkos csoportjukat? Egy ilyen fenyegetés után... mertek volna csak figyelmen kívül hagyni. - Axel-nek részben igaza volt, de ugyanakkor volt benne egy olyan kétely is, hogy amazok egy percig sem akarták megölni Őt. Akkor meg mit akartak tőle?
- Ah... lehet meg kellett volna hallgatnom, hogy mit akart mondani az a fickó... - Jegyezte meg magának.

- Egyébként... neked mi dolgod van velük? Legfőképpen "Vele". - Ekkor még nem tudhatta, hogy Ők ketten testvérek. De a tény, hogy társak lévén a férfi magára hagyta a megkötözött July-t... különös volt. Lehet, hogy mindvégig azzal számolt, hogy majd Axel megmenti?
- Természetesen követni tudom és fogom is. Rendezem a számlám. - Bólintott helyeselve, amikor az ostor a bokája köré csavarodott. Ezen jó nagyokat is pislogott.
- Te... jól érzed magad? - Kérdezte meg diszkréten, hogy a nem-e mentek el otthonról a másiknak.

Végül leereszkedett, s szembe állt a lánnyal.
- July Martinez. Van róla fogalmad, hogy mi történik az emberi testtel, ha az átlépi a hangsebességet? - Tette fel a nagy kérdést.
- Egy groteszk, vérben tocsogó masszává válik. - Válaszolta is meg azt. Ekkor térdre ereszkedett.
- A hátam. Mássz fel. Ameddig a testünk, közvetlen fizikai kapcsolatban van, rád is ki tudom terjeszteni az aurámat, amely légellenállást biztosít. - Magyarázta a nagy tervét.
- De csak hogy tisztázzuk. Nem vagyok a kutyád. És csak a legközelebbi városig viszlek el. Szükségem lesz egy új köpenyre... - Kezdte el végeláthatatlan teendőit sorolni. Tény és való, hogy a köpeny fontos. Az általában fehér bőre, egyre vörösebb kezdett lenni. Ha nem vigyáz, elevenen megsül. Arról nem is beszélve, hogy a homoktól pedig az egész teste ég és viszket.

- Természetesen fogalmam sincs. - vágja rá July minden szívbaj nélkül, de amikor a másik letérdelt és megmondta, hogy elviszi a legközelebbi városig.
- Íhhh! De jó! - tapsolt egyet lelkesen csillogó vöröses barna szemekkel, azzal fogta magát és egész diszkréten ráült a férfi hátára, aki a lány két térd hajlata alá fogva tartja meg, July meg átkarolta annak vállát, és az izgalomtól felfokozott leányzó örömmel csiripeli, hogy
- És még is, hogy-hogy eddig nem jöttél rá ki ő? Hát az egyik bátyám. - mondja kuncogva jót a fiú tudatlanságán.
- Egy igazi kalandor lélek apám szerint én viszont eldöntöttem megkeresem és haza viszem egy látogatóra... - a végét csendesen suttogva mondta lesütött szemmel majd ökölbe szorította kezét és alsó ajkába harapott.
- Nekem ezért is kell őt megtalálnom, még mielőtt anyám meghal... - a végét olyan halkan suttogta el, hogy szinte csak tátogta. De megrázva a fejét sóhajt egyet és a levegőbe emelkedett maguk alatt hagyva a beomlott föld alatti város romjait.

VÉGE.