Pipacsvér mező

Calypso


Tiberius napokkal később a határmenti vidékeken kóválygott. A birtokon, megint úgy járt-kelt mint a veszett vad. Szóval lovat nyergelt, és elvágtatott a naplementébe.
Igazából idő kellett neki, rengeteg idő, míg megemésztette, a múltkori, kétes találkozást a rabszolga negyedbe. Nagyon sok mindenre rávilágított, de ennek ellenére még mindig úgy érezte, hogy Ő a sértett fél. Zavarta az is, hogy Calypso csak úgy a felszólításának eleget téve elhagyta a várost.
A nemes urat furdalta a kíváncsiság, hogy valójában miért is jött oda Calypso. Kételkedett abban, hogy csak annyi lett volna a célja, amit elmondott. Tény és való, a férfi kissé hevesebben reagálta le, volt szerelmének a visszatérését, mint kellett volna.
- Még is mit várt hét hónap után?! - morogta a férfi maga elé, miközben bátorítóan megveregette a hátasának a nyakát. A gesztenye pej paripa, kissé fáradtan vette a levegőt.
Tiberius leszállt a lóról és száron kezdte el vezetni. Amúgy is érdeklődve nézett körbe, hogy még is hol volt.
- Calypso? - kérdezte a mezőtől tétován. - Cicc-cicc, Kócoska? - tette még hozzá. A ló felhorkantott. A mező szélénél közelebb nem ment, hiába húzta volna az állatot Tiberius, aki már egyébként térdig állt a pipacsokban.
- Gyere már! Ne légy ennyire makrancos! - morogta és nagyot rántott a száron, aminek következtében Tiberius megcsúszott és elegánsan fenékre huppant kilapítva néhány pipacsot. A ló néhányszor felhorkantott. Tiberius meg mert volna esküdni, hogy tulajdon paripája éppen most neveti ki.
- A franc essen bele! - csapott kezével dühödten a földre a nemes úr. - Calypso az anyád úristenit te pimasz kóbor macska. Kerülj elő bárhol is vagy! - kiáltott fel ingerülten a nemes úr. Persze, amilyen az ő szerencséje, előbb bukkan fel az ostoba hibrid, aki kiskutyaként rohangál a macska után. Na nem mintha épp Ő nem pont ezt tenné. Mármint ostobán kódorog mindenhol, hátha belefut.

A pipacsok vörös kavalkádjában, valahol a síkság centrumában kuporgott a kertek alatt, hogy egyetlen egy veszett vad se rontson rá a semmiből. A macska vadász ösztöneit és karmai élességét tesztelte éppen ezen a félreeső területen, ahonnan szinte még látni lehetett a Damarel városában felhúzott, kormányzó által lakott épület tetejére. Röfögést hallott a közelben, ami annyit tett az állat amire nem is olyan rég vadászott s ami nem volt más mint egy oroszlánfejű vadkan még igencsak a közelben van. Ezt pedig onnan tudta biztosra, hogy az állat 130 centiméteres marja bőven a piacsok feje alkotta horizontvonal felett burjánzott, mint egy barna gaz. A macska még lélegzetvételre sem adhatta a fejét, hiszen a mindenevő jószág pofáján a ragadozó karmainak nyomával ha nem is érezte de tökéletesen hallotta a macska generálta minden neszt. Nem lett volna egészséges emiatt egyhamar lebuknia, valahol mélyen abban reménykedett hogy a délelőtti órákban már nem kell összeakaszkodnia ezzel a nagy falattal. A ragadozóvá avanzsálódott préda távolodott, a nő mellkasáról pedig egy mázsás súly esett le amikor egy ismerős hangra, aromára és egy ló gúnyos nyihogására lett figyelmes. Ez nem lehet ő? Mit keresne itt, hiszen a macska elhagyta a várost és ez a terület már igencsak messze esett a nemes hatókörétől.
A reményei elég erősek voltak ahhoz, hogy felülkerekedjenek az ősi ösztönök felett ezért hát előbújt a vackából és felegyenesedve a pipacsvonal alól körbenézett és megpillantotta a halandót.
-Tiberius!-Kezdett bele karcolásokkal tarkítva, meglepettség érzékelhető jeleivel hangjában.-Tiberius Theunissen, azonnal el kell innen tűnnöd!-Vezérelte jószándék a macska erőteljes szavait, majd sorozatos röfögésre, visításra lett figyelmes és nemsokkal később egy 200 kilós vadkan taszította odébb az agyarait sem féltve. A macska nagy erővel találta szembe magát, felnyüsszent és több mint öt méter határozott irányú repülés után a pipacsokat kilapítva terült el a földön. Ezt a támadást egy hangos sivítás követte, mikor a vadkan érzékelte egyik agyarának hiányát, ami most a pórul járt vadász alhasában pihent a csípőhöz közel.
-Ezer ördög és Hakuryuu...-Csikorgatta fogait, majd a dühösen fújtató bestiára pillantott amelyik most vérben forgó szemekkel nézett szembe vele és a kitaposott pipacsokkal vegyülő földet kaparta.-Ne rám légy dühös, te jöttél belém...-Morogta a macska hasonló elégedetlenséggel a hangjában.

A nemes úr sokáig gondolkodott, hogy miért is pont erre és ide jött. Talán azért mert itt gyanúsan nagy, túl nagy volt a csend. Ez pedig magában hordozta azt, hogy valószínűleg valami nagy vad rohangál a környéken. Mint például az elkóborolt macskája.
Sokáig nem is kellett várnia arra, hogy előbukkanjon.
- Szia neked is, köszönöm kérdésed, jól vagyok. Nem, nem szeretnék elmenni. Vagy talán azért fussak, mert az a hegyomlás méretű pincsid itt bujkál valahol? Csak nem üzekedni bújtatok el ide? Ha megzavartam a mókát... - ez volt az a pont, mikor a nemes úr végre méltóztatott rápillantani a nőre. A karcolásokkal teli teste meglepte a nemes urat. A következő ami elérte a  nemes tudatát az valahonnan a hátulról érkező röfögés volt, majd fújtatás, és végül Tiberius tanúja lehetett annak a roppant egyedi látványnak, ahogy Calypso elrepül.
- Szárnya sincs és még is szááál - vinnyogta vigyorogva Tiberius. - Elismerésem, istennőhöz méltó landolás - csapta össze párszor a tenyerét a férfi. Ezt követően csodálhatta meg Tiberius a vadkan kétes szépségét. Na meg hogy az egyik fogát elhagyta valahol. Vagy valakiben. Ez, akkor tudatosult a nemes úrban, mikor a macska morogni kezdett.
- Khm, elnézést Mr. Vadkan. Az exemet ne harapdáld! - motyogta Tiberius maga elé, bár szavai szinte érthetetlenek voltak a kitörő nevetéstől. Valószínűleg az eddig felgyülemlett feszültség távozott így módon a nemes úrból. Tiberius biztos volt abban, hogy nem nyúlt alkoholhoz az elmúlt napokban.
- Ő az új házi kedvenced? Nocsak, lecserélted Hakuryuu-t? - érdeklődött vigyorogva Tiberius. - Mit ne mondjak, első ránézésre sokkal értelmesebbnek tűnik mint a másik. Remek választás, drága Kócoskám! - dicsérte meg Tiberius még mindig vigyorogva.

Calypso feje két dolog miatt főhetett igazán: egy, hogy egy oroszlánfejű vadkan bika épp most hagyta benne egyik agyarát a tökéletes idomai és testének összességében - illetve kettő, hogy Tiberius ahelyett, hogy hallgatott volna a szép szóra csak mókás megjegyzésekkel fogadta a jó tanácsait és fárasztotta az Istennőt.
- Kettő, mindenképp a kettő...-Motyogta magának felettébb morcosan, a jobb szeme pedig tikkelni kezdett, az ideje viszont fogytán volt ezért nem ért rá vénasszonyként tovább zsörtölődni. Megfeszült a teste, és szépen a sérült terület körül a fogat megkerülve alakult át, hosszú idő után talán először elő véve eme nemes nagy macska formáját. Az oroszlánszerű állat mancsaiból kibújó karmok a talajba mélyedtek, megnyalta pofáját majd füleit szorosan fejéhez lapítva ráfújtatott a vadkanra. A farka bosszúságától vezérelve járt, majd a következő pillanatban a vörös lepel alá bújt és csak a virágfejek mozgásából lehetett követni egy darabon, milyen irányba is halad a macska, végül pedig ez az egyetlen támpont is megszűnt. A vadkan bosszúsan kapart, horkantott és röfögött, a hangja olyan volt mint egy 40 éve száraz dohányon rágódó öregapónak. A nyála pedig távolról is felettébb büdös lett volna, ha a virágok nem nyomták volna el annak szagát... A préda idegesen toporgott és fejét ide oda kapkodva, a farkával legyeket hessegetve igyekezett felkészülni az esetleges támadásra. A macska végül egészen szemből ugrott ki a növények közül, az állat megriadt, a vak foltjából érkező támadásra felkapta fejét és szabadon hagyva a kövér nyakat - az istennő a lágy bőrterületbe mélyesztette fogait és elharapva az állat torkát, percekig lent tartotta a földön. Végül elengedte, majd vértől maszatos orcával előbukkant újfent.
Ezután visszaváltozott, a ruhadarabok pedig ott voltak hófehér bőrét és idomait eltakarva. A győzelmének ünneplését későbbre hagyva, felállt majd a sebre fogva az agyarat kikerülve elindult morcosan a nemes felé.
-Theunissen...-Mormogta orra alatt, odasétált a férfihez, majd két kezével az nemes úr torkára markolva leterítette azt a földre és csípőjére telepedve csúnyán nézett le rá.-Mondj egy okot, hogy ne öljelek meg... Meg akartalak védeni, te félkegyelmű...-Sziszegett a macska, füleit pedig előre csapva lehajolt amaz arcába. Kielégítő választ várt, miközben távolabb a mező felől egy palomino ló is újfent felütötte a fejét. Sólyom Achien óta vele kódorgott, bár a gyávaságát még ma sem vetkőzte le.. most elégedetten pipálva vigyorgott, de a Vadkan idegrángásaira újra kiscsikóként nyihogva elmenekült az anyai biztonságot keresve Calypsoék mögé, kishíján megtaposva azokat.

Tiberius azon gondolkodott, miközben a pipacsokon heverészett, bocsánat üldögélt, hogy amúgy miért is nem változik át és tép szét Calypso azt a dögöt.
- Te, macskák gyöngye! - szólalt meg ezen indíttatás véget a férfi. - Változz át, tépd szét, ahelyett hogy itt csak fogócskázol vele! - tette még hozzá.
Tiberius érdeklődve nézett a harcoló páros irányába. Azonban az meglepte, hogy Calypso átváltozott. Hogy most azért mert ő szólt, vagy egyébként is ez volt a terve a nemes úr nem tudta volna megmondani. Azt azonban Tiberiusnak el kellett ismernie, hogy Calypso átváltozva is fenséges. Az a bunda nagyon puha lehetett.
- Szép kis házimacska vagy, cicc-cicc - ciccegett pimaszul mosolyogva Tiberius. Be kellett vallania magának, hogy majdnem testközelből végig nézve, Calypso, hogyan öli meg a vadkant... Tiberius hálát adott az égnek, hogy őt még nem szedte darabjaira. A nemes úr a harc alatt valóban csendben volt, de utána már készült ellőni kis sziporkázó beszólásait.
- Igen, házi macskák példaképe...? - érdeklődött Tiberius, most a másik macska alakját előtérbe helyezve.
A meglepetés támadástól Tiberius szemei elkerekedtek, s nemes úr csodálkozó pillantást vetett a vicsorgó, morgó nagyon zabos macskára.
- Hmm... - hümmögött Tiberius, és leplezetlen tekintettel nézett végig a nőn. - Innen alulnézetből, még ellenállhatatlanabb vagy, mikor mérges vagy - kacsintott rá a nemes úr, miközben szelíden megpróbálta a torkát szorongató mancsokat arrébb tenni. - Ezekkel a mancsokkal szorongathatnál valami egészen mást is - jegyezte meg halkan. Sóvárgó pillantást vetett Calypso ajkaira, majd lassan, simogató tekintettel tanulmányozta a dús kebleket és a szemet gyönyörködtető homokóra alakot.
- Úgy megdugnálak!

Hallotta, de nem azért lépte meg mert a nemes úr ezt javasolta az Istennőnek. Calypso nagyon jól tudta, hogy ezekben az órákban csak úgy képes megölni a bestiát ha ő maga is azzá válik bár el kellett mindenkinek ismernie: a macska fenséges, ruganyos alakja és a fehér oroszlán nőstény tömött selymes szőre szebb látvány volt mint a vadkan. Most ott ült azon a bizonyos ponton, csípőjén trónolva a nemesnek, orra még ráncosabbá vált majd elfintorodott. Lassan eleresztette a nemes úr nyakát és vállaira támaszkodott, a kebleit lehúzta a gravitáció és halható volt ahogy a finom selyem ruha vörös fehér anyaga roppant egyet. A felemás szemekkel vizslatta, igyekezte megérteni mi változott napok leforgása alatt mikor nem is olyan rég még kiabált vele a férfi.
-Elég hízelgő ok ez ahhoz, hogy ne öljelek meg itt és most... na de mondj még egy okot, miért ne kasztráljalak helyben?!-Ciccegett a macska sértetten, majd a nemes tekintetét követve le vándorolt egészen amaz csípőjéig.
Ezt a látványos utat a következő mondat halasztotta végül el: Úgy megdugnálak!
-Megbocsátasz?-Kérdezte kissé zavartan, majd felegyenesedett és a szivárgó csípőjére pillantott.
-Azt hiszem, ha bele is mennék, ez jelenleg kivitelezhetetlen lenne... no meg, gondolj bele milyen sors várna rád, azután hogy te megérintettél engem.-Mászott le róla végül, feltápászkodott a pipacsok közül és hátat fordítva a nemesnek csak kihúzta a fogat és maga mögé hajítva, az Tiberius ölébe pottyant persze tompábbik felével: ugyanis nem lett volna szíve valóban ivartalanítani őt.
-Vedd le az inged...!-Szólította fel a semmiből a nemes urat és felé fordult.-Gyerünk!

Tiberius igyekezett a páratlan látványt mélyen az emlékezetébe vésni, hiszen azzal még maga a nemes úr is tisztában volt, hogy Calypso macskaként látni ritka. Nagyon ritka látvány.
Tiberius csak kérdőn pislogott felette tornyosuló macskára, aki okokat várt tőle. Hát a férfi nem volt rest és szolgáltatott neki okot.
- Mert én nem vagyok rossz kutya, hogy ivartalanítanod kellene - kacsintott rá a férfi. Tiberius nem is tagadhatta, hogy jól szórakozik, és morbid elégtétellel töltötte el a tudat, hogy sikerült a hibridet megbotránkoztatnia, lévén amaz nem számított - mondjuk ő sem, csak kicsúszott a száján, amit Tiberius mondott.
- Csak egy apró kis karcolás - vélekedett a férfi csúnyán elbagatellizálva, hogy a nő esetleg komolyan megsérült. Ebből a szögből tény, nem tűnt vészesnek, meg Tiberius nagyon is megfeledkezett arról, hogy egyeseknek nem élednek újra teljesen egészségesen, ha netán felnégyelik őket.
- Ugyan-ugyan - legyintett Tiberius. - Csak kifogás - tette még hozzá. - Még is milyen sors várna rám? - nézett rá, majd óvatosan megnyomta a nő orrát. - Egyébként is, Kócosom, TE ülsz rajtam. Mondjuk jó helyen, csak az a néhány réteg ruha... ccc... helytelen - sóhajtott fel teátrálisan Tiberius, hogy nagyon szörnyű a sorsa.
Érdeklődve ült fel a nemes úr is, és kissé megszemlélte a környezetet. Azért a vadkan hullája sokat rontott az összképen. Halkan, de annál meglepettebben nyikkant, mikor az agyar az ölében landolt.
- Még is mit kezdjek vele? Csomagoljam be és adjam oda az ostoba kutyádnak, hogy ajándék, mert megint megdugtam a nődet? - érdeklődött bosszankodva Tiberius. Mindenesetre megvonta a vállát és úgy volt vele, ha valóban nála marad a fog, akkor majd keres valakit, aki megmunkálja. Feltéve, ha fel lehet használni ezt a vackot.
- Tessék...? - pislogott Tiberius. - Kicsit igencsak éles a váltás. Már nem félted az életemet? - élcelődött az úr, miközben az istennő kérésének eleget téve, ledobta magáról a textilt. - Gondolom, most a nadrág jön - pimaszul vigyorogva figyelte a macska füleket, melyek néha a nő hangulatát árulták el. Például, ha a fejéhez lapult, akkor vagy félt, vagy éppen támadásra készülő szőrös kis szörnyeteggé vált.